Rohan az idő, a hetek és a hónapok úgy követik egymást, mint száguldó versenyautók, amelyek mindenáron elsőként akarnak célba érni. A forró, tikkasztó nyár után újfent elérkezett a számomra minden évben legjobban várt időszak, az ősz. Ez a történet azonban egy kicsit távolabbra nyúlik vissza az időben. Ugyanis már a nyár közepén elterveztem, hogy a soron következő írásom helyszíne a Sándorfalván található Nádastó Szabadidőpark és Horgásztó lesz.
Rokolya Péter barátom és csapattársam egy közös beszélgetésünk alkalmával vetette fel a fent említett horgásztó ötletét és egy sikeres horgászat megvalósítását. Örömmel fogadtam Peti invitálását, ugyanis évekkel ezelőtt horgásztam már ezen a tavon és akkor el is döntöttem, hogy a jövőben mindenképpen visszatérek. Egyértelmű volt, hogy ennek most jött el az ideje, így nem maradt más hátra, mint belevágni a horgászatba. Előzetes tervem az volt, hogy mielőtt „tollat” ragadnék és részletes beszámolót készítenék, több alkalommal visszatérek a tóra, ezzel jobban felmérve a helyi viszonyokat, sajátosságokat. Horgásztam itt a nyár folyamán, illetve kora ősszel is több alkalommal, majd október közepén jött el az „éles bevetés” ideje.
A sándorfalvi Nádastó Szabadidőpark és Horgásztó – ahogy neve is utal rá – több mint egy egyszerű horgásztó. A nyári hónapokban a strandolni vágyók is megtalálják itt a számításukat, hiszen a tó első harmada nekik van fenntartva, a horgászat ezen a területen egész évben tilos. A tó mellett egy ökopark is helyet kapott, ahol egy hosszú, hangulatos sétányon vezet az út a vízi bivalyokhoz. Ha az embernek szerencséje van, talán meg is pillanthatja őket, bár a csaknem 40 hektáros, náddal sűrűn benőtt terület rengeteg búvóhelyet rejt. Egy biztos, itt az egész család jól érezheti magát, legyen szó a horgászatról, a strandolásról vagy csupán egy kellemes sétáról.
A Nádastó meglehetősen tagolt és igazán érdekes kialakítású. Hivatalosan 1-es és 2-es tóból áll, vagy – ahogy a legtöbben nevezik – egy nagy tóból és egy kicsiből. Valójában azonban az egész egy nagy tó, hiszen csatornákkal vannak összekötve, a halaknak pedig szabad mozgásuk van. Homokbányászat során létrejött vízterületről van szó, ám érdekes módon egyáltalán nem mély a tó. Horgászhelyemet én a félszigeten, ismertebb nevén a „földnyelven” alakítottam ki.
Az előzetes horgászatokon egyértelművé vált, hogy sajnos nagy mennyiségű törpeharcsa él a tóban, ami a szorgos ritkítás ellenére is komoly tényező. A szúrós kis „ördögök” mellett a kisebb keszegfélék is szép számmal megtalálhatók itt, így a feederbotos nagyponty-horgászat közel sem annyira egyszerű feladat. A kukorica bázisú, szénhidrátos csalogatóanyagok elsőre jó választásnak tűntek a szelekció érdekében, ám a pontyok nem reagáltak túl jól rájuk, míg a törpeharcsákat ez sem riasztotta vissza kellőképpen. Leginkább az látszott, hogy csak a pontyok képesek „elverni” a zavaró, apróbb halakat. A feladat adott volt, oly módon kellett a csalogatóanyagokat felkínálni, hogy a pontyok minél előbb megtalálják, és lehetőség szerint el is időzzenek ott. Mindezt figyelembe véve alakítottam ki a jónak vélt stratégiát. Kereső horgászattal indítottam a napot, de a pontyok aktivitásától tettem függővé egy esetleges alapozó etetés kialakítását. Szinte biztos voltam benne, hogy szükség lesz rá.
Lassan másfél óra telt el az első bedobások óta, ám egy árva „pöccintés” sem volt. Ez pont annyira tűnt jónak, mint amennyire kellemetlennek érződött. Biztató volt, hogy a törpeharcsák nem voltak jelen, de úgy tűnt, a pontyok sem. No, sebaj, egy-két sikertelen kereső dobás után egy szimpatikus helyet megetettem, majd egyik feederbotommal meg is horgásztam. Nagyon gyorsan reagált a hal az alapozó etetésre, talán negyed órát sem kellett várnom, és megérkezett az első ponty.
Miközben az etetésről már két pontyot és néhány keszeget is sikerült fognom, addig kereső horgászattal még a kapásig sem sikerült eljutnom. Nem volt kérdés, hogy gondozni kell az etetést, és ezt a módszert kell a továbbiakban folytatni. Reggel az etetés megkezdése előtt a szemközti parton kiválasztottam egy támpontot és üres kosárral dobtam be, ameddig csak tudtam, ott akasztottam ki a főzsinórt az orsó klipszébe. Ez hozzávetőlegesen 85-90 méter volt. Ezt megtöltött kosárral könnyedén meg tudtam etetni, majd meghorgászni is.
A horgászat folyamán szépen kirajzolódott a helyes irány, ezt követve pedig egy nagyon jó és pörgős horgászatban volt részem. Nagy meglepetésemre a nap folyamán elért nyolc pontykapásból, mindössze egyetlen érkezett a kereső botomra, a többi kivétel nélkül az etetésről jött. Ezért is érdemes mindig kísérletezni és próbálkozni, hiszen ilyen kevésen múlhat a siker. A horgászat utolsó hala újfent egy darabosabb tükrös volt, tökéletes zárása volt ennek a horgászatnak.
A vízparton csak úgy repül az idő! Reggel még sötétben érkeztem, majd mire minden felszerelést „elnyelt” az autó csomagtere, csaknem megint sötét lett. De ami a lényeg: nagyon jó horgászatban volt részem, sikerült megfognom itteni legnagyobb pontyomat és számos szép halat sikerült egy fotó erejéig kézben tartanom. Ezen a napon nyolc pontykapásig sikerült eljutnom, amiből hatot halra is tudtam váltani. A keszegek és törpeharcsák csak a horgászat járulékos halai voltak, de belőlük is akadt bőven. A Nádastó Szabadidőpark és Horgásztó a késő őszi és téli időszakban is várja a horgászni vágyókat, így a horgászat egész évben adott. Én garantáltan visszatérek még ide a jövőben is!
Írta: Borbiró Ádám
Fotók: Libor Erika
