Barátommal, Damirral már régóta meg szerettük volna látogatni a Pjeskara nevezetű tavat, amelyről eddig csak jót hallottunk. Ami a legjobban érdekelt bennünket és leginkább vonzott, az az igazi kapitális pontyok, melyekből az infók szerint több is lakja ezt a vizet. Két év beszéd után végre az álmodozások helyébe a tettek léptek. Célba vettük a vizet és a benne lakó 20 pluszos pontyokat.
A munka és a családi elkötelezettségek sokszor kárára mennek a pecának, az ember nem tud oda menni, ahová és amikor akar. Természetesen a kötelezettségeket tiszteletben kell tartani, de néha megérdemeljük a pihenést is. A pihenés egy megrögzött horgász szemében nem a hűsben heverős, hidegital-szürcsölős kategóriát jelenti, hanem az energiát felőrlő, nagyon fárasztó harcot a halak és néha a természet viszontagságaival szemben.
Horgászat előtt természetesen információgyűjtés, majd felkészülés következik. Szerencsére a horgászok zöme igen rendes ember, sok ismeretséget lehet kötni a vízen is horgászat közben és a társadalmi hálózatokon keresztül is, ahol a peca a téma. Így mi is olyan ismerősöket kerestünk fel, akik már voltak ezen a vízen. A tó 5,3 hektáros, átlagmélysége 2 és 3 méter között van, a medret vékony iszapréteg borítja. Az őr elmondása szerint magvakkal való etetés után a meghorgászni kívánt helyről a halak eltakarítják az iszapot, kemény aljzat tapogatható ki, és a bojlisok ilyenkor kezdenek komolyabb etetéshez, bojlikkal kísérlik meg horogra csalni a nagytestű pontyokat. A tó vize folyamatosan frissül, a Pakra folyóból a tó egyik oldalán jön be a friss víz, a másik oldalán pedig kifolyik a fölösleg, így állandó a vízszint.
A tó leginkább a kapitális pontyok miatt vonzó a pontyhorgászoknak, és a pontyhorgászok alatt a bojlisokat értem, mivel a pontyos feeder peca még csak most kezd népszerűvé válni az etetőkosaras horgászok körében. Horvátországban tapasztalataim szerint a feedert még mindig leginkább az kisebb pontyok és keszegek, kárászok horgászatával kötik össze. Így az infókat szolgáltató kollégák is azt javasolták, hogy kétnapos pecára készítsünk el legkevesebb 15 kiló bojlit, 3 húszliteres vödör főtt kukoricát és néhány kiló kendermagot. Etetni megállás nélkül kell, mert egyébként a hal továbbáll és a szomszédok etetésén telepszik meg, a feedert pedig felejtsem el.
Mivel többen is horgásztak a tavon, elfogadtam a tanácsot, hogy kicsit bővebben kell etetni, de azt a tanácsot nem fogadtam meg, hogy method feederrel itt nem lesz jó horgászni, mert sok a nagytestű dévér és a kárász. Tőlük nagy halhoz nem lehet hozzájutni, ha „poros” kaját használ az ember. Bojlival nem etettem, helyette inkább Haldorádó Black halibut pelletet, kukoricát, Hidegen sajtolt kukoricacsíra pelletet és Chilis-fahéjas kendermagot juttattam be a vízbe egy Dot Spod etetőrakétával, mely szerintem hamarosan meg fog jelenni a magyar piacon is, csak egy neves horgászcég neve alatt. Két csomag pellet – kukoricacsíra és halibut is –, egy csomag kendermag, és ez mind meglocsolva Spicy Red Liver Syruppal és Folyékony májjal.
Az infók szerint a gyümölcsös íz a nyerő ezen a tavon, de tudomásom szerint a halakat az üzemeltető egyesület halibut pelletekkel is eteti, ezért én inkább a büdösre szavaztam. Úgy gondoltam, hogy a büdös, fűszeres, májas cuccal kezdek, és ha nem jönnek a pontyok, akkor átváltok FermentX termékekre és megpróbálok amurokat fogni. Semmi más nem jöhet szóba, csak ez a két vonal. Vagy mégis?
Nagy ponty volt a cél! Már az út előtt és az utazás alatt is Damirral egyfolytában arról beszéltünk, hogy nem kell nekünk sok hal, csak a rekordunkat döntsük meg. Ő eddig 17,80 kilóval dicsekedhetett, én pedig „csak” 13,11 kilóval. A „Nekem jön egy 15-ös, és már jó is vagyok, mehetek haza” mondattal indultam neki a túrának.
Hajnali 6 órakor értünk a tóra, az őrt még az ágyában találtuk. A jegyek megszerzése után, átvettük a finoman puhára főzött kukoricát, csak 3 nagy 20 literes vödörrel, és irány a helyünkre. Minden horgásznak jut egy állás, mi is kettőt foglaltunk, de mivel rájöttünk két dologra, mindketten egy helyre álltunk be. Az első dolog az volt, hogy csak jobb, ha nem két, egymástól távoli etetést csinálunk és versengünk egymással, hanem ugyanabban a távban megközelítőleg egy sávban etetünk és annak két oldalára dobunk. A másik dolog az, hogy az itteni egyesület tagjai kiváltságos helyzetben vannak, és míg mindenki két oldalról pecázik a tavon, nekik a tó végén van egy házikójuk és kedvükre dobálhatnak a többi horgász elé, így elzárva őket a tó közepétől (ez az egyetlen dolog, ami nem tetszett a tavon). Így 54 méterre akasztottuk ki a klipszeket, hogy kellőképp messze legyünk tőlük, és már egyszerű kultúrából, ne dobáljunk az ő etetésükre.
Damir kukoricával és epres-halas bojlival etetett, valamint többféle házi készítésű bojlival csalizott. Én úgy döntöttem, hogy maradok a Haldorádónál és követem a fűszeres-májas vonalat. Mivel mondták, hogy sok itt a jókora dévér és kárász, a csalit is és a horgot is nagyra vettem.
Az etetőkosárba Brutal Liver etetőanyag és Feed pellet került, melyeket Folyékony májjal ízesítettem tovább. Mivel nagy a csali, ragacsosabbra is gyúrtam a kaját a rávárósabb peca érdekében. A 30 g-os Method Flat kosarat választottam a 3,90-es LC botomra, a 4,20-asra pedig 35 g-os Pellet Feeder kosarat tettem, hátha jobban tetszik a halnak, ha a csali kicsit messzebb van a kosártól.
Az idő kezdett kicsit romlani, gyülekeztek a felhők. Persze mi napozós pecára készültünk és már előre féltünk az esőtől.
Brutális húzással szedte föl a 8-as horgot az első hal. Ilyennel még nem találkoztam: nem tudtam felhúzni a halat 15 perc fárasztás után sem. A 4,20-as botom karikába hajlott, a kezem már görcsölt és kékült attól, ahogy szorítottam a botot. Egy pillanatban sikerült egy másodpercre megpillantani a hal száját. Hatalmas amur volt, de sajnos kiakadt a horog a szájából. Az egész harc arra volt jó, hogy bőrig ázzak és dideregve fázzak.
Nagyon csalódott voltam, hogy a nehezen kicsikart kapás nem hozott eredményt, de legalább volt húzásom. Damirnak még csendben pihentek a jelzői. Az esőben elázva, vizes lábakkal vártam, hogy történjen valami. Bakancsa persze egyikünknek sem volt. Miért is nézné a horgász az előrejelzéseket? Egyszer csak a rövidebb botom hegye lassan elkezdett görbülni. Semmi nagy rántás, csak finom hajlítások. Gondoltam, lehet a kisebb halak valamelyike, amelyekre figyelmeztettek. Ráemelés után beállt a bot és nem mozdult nagyon semmi, csak a zsinóromat láttam lassan oldalra menni. Legalább 15 perces fárasztás után megpillantottunk a gyönyörű pontyot. Damir megsaccolta, hogy ez biztos megvan a hőn kívánt 15 kg, de csak addig, míg meg nem merítette a pontyot és meg nem látta a hátát. „Ez meg van 20 kiló!” Ketten emeltük ki a halat, majdnem visítottam örömömben. Igaza volt. 20 kg.
Úgy indultam, hogy csak egy 15-ös, és mehetek haza, első halam meg 20 kg, tehát máris túlteljesítettem az elvárásaimat. Persze nem mentem haza. Napközben csak mosott bennünket az eső és kapásunk ritkán volt. Nekem egy-két dévér, hiába a hatalmas csali.
Kb. egy órát voltak bent így a horgok, de nem tetszett ez nekem így. Inkább kihúztam a szerelékeket és bebújtam a sátorba aludni. Majd hajnalban folytatom!
