A Harsányi Horgásztó a túra első felében nem halmozott el a kapitális pontyaival. Ám az első gyönyörű tőpontyom után azért volt némi örömre is okom. Már csak az volt a kérdés, hogyan és mivel tudom a falánk dévéreket szelektálni, hogy végre a kezemben tarthassam azt az óriást, amiért ide utaztam.
A gyönyörű pontyot, ahogy számítottam is rá, újfent a mohó dévérek váltották fel. Elkezdtem egyre nagyobb és nagyobb méretű csalikat használni. Sajnos ez sem bizonyult jó megoldásnak, hisz az igazán nagyméretű csalik használata mellett is „felfűzték” magukat a dévérek a horogra. Nagyméretű horoggal és extrém méretű csalival sikerült megállítanom végül a folyamatos „támadásaikat”, de valódi eredményt ez sem hozott, mert a pontyok is elkerülték az ilyen módon felkínált csalikat. A késő délutáni órákban, a „kismillió” sikertelen kísérlet közben újfent sikerült egy szebb pontyot fognom.
Egy újabb nap telt el, ám ez legalább már nem teljesen eredménytelenül. Ettől függetlenül közel sem voltam elégedett, pláne, hogy az éjszakai órák csendjét ismét csak néhány éhes keszeg törte meg. Reggel ismét hatalmas felhőszakadás és viharos erejű szél nyitotta az újabb napot. Kicsivel több, mint 24 óra volt már csak hátra a túrából, és gyakorlatilag nem tudtam felmutatni semmit, ami igazán működött volna. Ráadásként még az idő is egyre kegyetlenebb lett. Kezdett elegem lenni az egészből, ám csak azért sem adtam fel. Elkezdtem fejben összegezni a két sikertelennek nevezhető nap adatait. Ami fontos volt, hogy mindkét pontyomat halibut pellettel sikerült horogra csalnom, ami mellé egy szem SpéciCornt fűztem. Ezzel valamelyest „kiemeltem” a tóban fellelhető sokaságból. Ezt a kombinációt viszont sajnos a dévérek is felvették, ám ekkor jött az ötlet, hogy még nagyobb méretű halibut pelleteket kezdek el használni, amit beáztatok valami nagyon büdös, halas aromába. Ez volt a siker kulcsa: Fluo Flavor Fekete Erő aromába áztatott, 20 mm-es halibut pellet egy szem SpéciCorn fokhagyma csalival kombinálva. Nem kell azt gondolni, hogy ezek után egymásnak adták át a kapitális pontyok a pontybölcsőt, de egyértelműen működött. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az utolsó 24 órában keszeget egyáltalán nem fogtam, viszont dupla annyi pontyot, mint az első két napban.
Hosszabb csend következett, amit pozitívan könyveltem el, hisz ha két kisebb ponty felvette ezt a csalikombinációt, akkor vélhetően a nagyobbak is fel fogják venni, ám a dévéreknek e falatok szerencsére egy cseppet sem voltak vonzóak. Ekkor éreztem először a túra során, hogy jó úton járok, igaz, már nem volt sok hátra. Majd délután, kicsivel 14 óra után életem legemlékezetesebb csatája vette kezdetét. Hozzávetőlegesen 15 perc fárasztás után sikerült a szákba terelnem álmaim halát, ami egy akkora tükrös volt, hogy egyszerűen nem akartam elhinni, hogy valóban én fogtam. Csak csodáltam a fáradt óriást a merítő szákban, biztos voltam benne, hogy 25 kg felett van. Még most is, ezeket a sorokat gépelve leszalad egy-egy könnycsepp az arcomon, ha visszagondolok ezekre a pillanatokra és olyan eufórikus érzés járja át az egész testemet, amit semmihez nem lehet hasonlítani. Sikerült!
A gyönyörű óriás visszaengedése után, hosszú ideig képtelen voltam arra is, hogy visszadobjam a végszerelékemet a vízbe. A világ megszűnt létezni körülöttem, csak mereven bámultam magam elé és próbáltam feldolgozni a történteket. Hihetetlen élmény volt ez és egyfajta „sokkos” állapotba kerültem miatta, nem tudtam elhinni, hogy ez megtörtént, hogy tényleg sikerült… Másnap reggel csodaszép idő fogadott, végre nem esett az eső és a napot is lehetett látni. Mindössze néhány óra maradt már csak hátra, így egy utolsó csalifrissítés után elkezdődött a pakolás. A túra utolsó pontya „zavarta” meg ezt a műveletet, ami egy szép, 10 kg feletti töves volt.
Három kőkemény, ám összességében sikeres napot tölthettem el Harsányban. Így, közel egy év távlatában is hihetetlen nagy élmény volt ezt a túrát felidézni és megosztani veletek. Mindazonáltal ezek után sem érzem azt, hogy sikerült volna ezt a tavat igazán kiismernem, vagy valójában megfejtenem. A Harsányi-tó egy örök változó, ahol nagyon nehéz „tuti” tippeket adni. Aki a legjobban tud az éppen aktuális helyzethez, a kapitális halak szeszélyeihez igazodni, az életre szóló élménnyel térhet haza innen. Az idei évben újfent visszatérek erre a csodálatos tóra, a kitűzött cél pedig nem kevesebb, mint ismét átlépni a 20 kg-os „álomhatárt”. Köszönöm, Harsány!
Fényképek: Libor Erika
