Nehéz szavakba foglalni azt az érzést, mikor az ember egy-egy jól sikerült horgászatának digitális dokumentációja fölött vagy épp elméjébe vésődött emlékképei között merengve átszellemülten újra felidézi a pillanatokat, mikor a már-már szélsőséges helyzetekben sikerült megoldást találnia, és eredményt elérnie. Ezzel az epizóddal útjára indítok egy olyan sorozatot, melyben számomra új, ismeretlen, felfedezésre váró hazai horgászvizeken keresem a halakat szisztematikus feederbotos technikával. A cikksorozatban szereplő vizek kiválasztásakor arra törekedtem, hogy változatos, potenciális élményekben gazdag területekre kalauzoljalak bennetek, és eközben olyan praktikákat mutassak be, melyek bárhol hatékonyan alkalmazhatóak. Mostani beszámolóm egy ilyen horgászat képsorának segítségével felidézett emlékezetes pillanatokra, illetve a kapcsolódó körülményekre alapozva íródott. Tartsatok velem, és nézzük, miként elevenedik meg a történet a következő sorokban.
Információ a horgászhelyről:
A tavalyi év folyamán számos új, számomra mindaddig ismeretlen, felfedezésre váró, ígéretes horgászvízre sikerült ellátogatnom. Régi vágyam teljesült, mikor útjaim végre a Harsányi Horgásztavat keresztezték. A megannyi rekordlistás hal, a számtalan, horgászbarátaimtól hallott-olvasott, izgalmakkal teli élménybeszámoló, valamint a csodás környezet minduntalan erősítette ezt bennem, ezért elhatároztam, hogy a lehető leghamarabb meglátogatom a tavat, hogy mindezt a saját bőrömön tapasztalhassam. Mivel még soha nem jártam itt, a fellelhető összes információt igyekeztem beszerezni. Beszámolókból, itt járt ismerősök elmondásaiból próbáltam elképzelni a tavat, így mint korábban oly sok helyszínre, ide is helyismeret nélkül, de nem felkészületlenül érkeztem. Napjainkra egyre kevesebb azon horgászok száma, akik ne hallottak volna a tórendszerről, ám mielőtt belevágnánk, szeretnék pár hasznos gondolatot, illetve információt összegezni azok számára, akik még nem jártak itt. A Harsányi Horgásztó Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Bükk-hegység déli lábához ékelődve, hegyek, erdők ölelte, érintetlen festői környezetben terül el. A vízterület egy patak felduzzasztásával kialakított völgyzárógátas tó. Az általam meghorgászott „1-es” számú tó alapterülete 20 hektárra tehető. Átlagmélysége 2-3 méter közé esik, a tó az egykori patakmeder felé haladva fokozatosan mélyül. Viszonylag egyenletes, jelentősebb törés nélküli meder jellemzi, némi változatosságot a patakmeder, illetve a nádtorzsás, tuskós részek jelentenek. A parti zónát nád, sás, valamint egyes részeken gyékény szegélyezi. Rendkívül tiszta vize, lenyűgöző halállománya és kivételes, ritkán tapasztalt kitartással küzdő halai mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy kivívja maximális elismerésem.
A felszerelés összeállítása:
A tó adottságait, sajátosságait figyelembe véve nyilvánvalóvá vált, hogy távoli, pontos dobások kivitelezésére lesz szükség, ugyanis itt ez az eredményes horgászat (egyik) záloga. Minimálisan 90-100 méteres távolságba kell a végszereléket bejuttatni ahhoz, hogy a feederbotos készséget alkalmazó horgász számára (is) reális esély kínálkozzon a termetesebb példányok megfogására. Általánosítva, minél közelebb tudunk dobni a tó középső, a halak számára legnagyobb biztonságot nyújtó, „nyugalmi” régiójához, eredményünk annál súlyosabb kilókban lesz mérhető. Ennek megfelelően igyekeztem olyan felszerelést összeállítani, ami ezt lehetővé teszi, ám mégis kellően érzékeny, rugalmas ahhoz, hogy a hosszúra nyúlt fárasztások során is biztosan tartsa a megakasztott halat, az a bot esetleges merevsége miatt se „verje le” magát a horogról. Lehetőségeim közül a legjobb, legkézenfekvőbb megoldásnak a horgászataimon már-már etalonnak számító Spro Special Pellet Feeder párosom alkalmazását véltem. Két heavy karakterisztikájú feederbotot vittem magammal 3,90 és 4,20 méteres hosszban. Mindkét bothoz a legerősebb, 4 unciás rezgőspiccet használtam. A botokra 70-es méretű Spro LCS Big Fish Pro nyeletőfékes orsók kerültek.
Az orsók dobjára 0,20 mm-es Nevis Navy Carp monofil zsinórt csévéltem, melyhez a botok kétszeres hosszának megfelelő, 0,15 mm „vastagságú” zöld színű Power Pro fonott dobóelőke zsinórt kötöttem. Ezen csúszott a 35 grammos Haldorádó Pellet Feeder etetőkosár, melyet alulról egy 10-es méretű forgókapocs, valamint egy ennek végére húzott gumigolyó állított meg. A horogelőkét 12 cm hosszú 0,14 mm-es Haldorádó Braxx fonott zsinórból készítettem. Ennek végére mindkét szereléken egy Fox S3 Kuro típusú, 10-es méretű horgot kötöttem. A végszerelékeket felülről ütköztetett módon állítottam össze, a kosár maximum 20 centit csúszott, A felső ütköztetést egy kivételes stabilitást biztosító Haldorádó gumiütközővel oldottam meg.
Az etetőanyag összeállítása:
A hasonló jellegű vizeken eddig folytatott nyári horgászatok tapasztalataira alapozva két különböző kosaras keveréket állítottam össze. Az akkoriban kis túlzással naponta megdőlő melegrekordok és évi csúcspontját elérő vízhőmérsékleti adatok indokolttá, célszerűvé tették a legbüdösebb, emberi orr számára rendkívül kellemetlen, szúrós szagú etetőanyagok használatát, így én is az agresszívan terjedő, nagy fehérjetartalmú, nagy töménységű hallisztes keverékek közül választottam, melyeket igyekeztem minél tartalmasabbá, gazdagabbá tenni.
- keverék: 1 kg Haldorádó Pellet Pack Fekete Gyémánt (a dobozban található Fekete Gyémánt Pellet Jucie helyett 200 ml Tenger Kincse Aroma Tuninggal kevertem be)
- keverék: 2 kg Haldorádó Pelletes Fekete + 100 ml Haldorádó Aroma Tuning Tenger Kincse + 100 ml Haldorádó Aroma Tuning Kék Villám + 0,5 kg Tenger Kincse aromába áztatott vegyes főtt magmix (kukorica, kendermag, repce, vörös és fehér köles)
Előzetes információk alapján Harsányban a nappali időszak kecsegtet lényegesen nagyobb fogási esélyekkel, ezzel szemben én azt tapasztaltam, hogy amennyiben a meghorgászott helyen folyamatosan jelen volt a minőségi táplálékforrás, a kapások intenzitása is azonos mértéket mutatott. Ezt persze az olyan rövid távon érvényesülő abiotikus tényezők, időjárási körülmények (frontok, változó légnyomás és szélirány) drasztikusan befolyásolhatják, amit később magam is megtapasztalhattam. Ezek tükrében alapozó etetés gyanánt a horgászat megkezdésekor 30 dobást végeztem a két keveréket váltogatva, valamint minden kifogott hal után 3-5 újabb etető dobást végeztem kizárólag Pellet Packkal.
Csalogatóanyagok kiválasztása:
A horgászattal eltöltött két nap folyamán számos különböző csalikombinációt, variációs és felkínálási alternatívát adódott lehetőségem tesztelni. Néhány kivételtől eltekintve ezek döntő többsége igazodott az etetőanyag keverékek büdös, hallisztes jellegéhez. A tó nagyszerű állományának köszönhetően a pontyok még az úgynevezett „passzív ciklusokban” is relatíve sokat táplálkoznak, ezért úgy gondoltam, hogy a nagy halsűrűségű vízterületen oldódó csalikkal tudom majd a halakat minél rövidebb idő alatt kapásra ingerelni.
Ezek rengetegéből sorakoztatom most fel Nektek azt a négyet, melyek eredményességben, fogósságban akkor látványosan felülmúlta társait.
Irány Harsány!
A vöröslő Nap már a horizont felől festette meg az azúrkék égboltot, mikor útnak indultam, hogy minél előbb kezdetét vehesse a várva várt pontykaland. Szűk kétórás autóút megtétele után a reggeli órákban érkeztem, s immár teljes pompájában tárult elém a gyönyörű táj ölelte tórendszer. Gyerekes izgalom lett rajtam úrrá, mikor a formalitásokat követően a halőrházból kilépve először vehettem szemügyre a tó lenyűgöző, impozáns méretét, zöldellő, élettel telt lüktető környezetét, és eljátszottam a gondolattal, micsoda másfél nap vár rám. Ritkán teszek ilyen kijelentést egy adott vízről előzetes gyakorlati élmény hiányában, de Harsány már akkor valósággal elkápráztatott. A gyors jegyváltást követően elindultam a tó erdő felőli oldalához és elfoglaltam horgászállásomat. Említést érdemel, hogy a horgászat előzetes foglalás alapján történt, melyet a tógazdával, Tóth Péterrel az „Új állás” nevű partszakaszra terveztem. Tettem mindezt azért, mert - a lehetőségekhez mérten - erről a helyről kínálkozott a legnagyobb meghorgászható vízfelület.
Miután sikerült kipakolnom és összeállítanom a felszerelést, szemrevételeztem az előttem elterülő sejtelmes, feszített víztükröt. Reméltem, hogy a halak - felfedve hollétüket - adnak némi jelet magukról. Sajnos nem így történt. Hiábavalónak bizonyult a feszült figyelem, mert uszonyos barátaink hollétük legkisebb jelét sem mutatták a rekkenő hőségben. Az ideiglenes táborhely kialakítását, illetve a szerelés utolsó fázisait követően az alapozó etetéssel folytattam a készülődést. Jó szokásomhoz híven ezúttal is már a horgászatot megelőző este bekevertem a használni kívánt etetőanyagokat, ezzel is időt spórolva rövid idő alatt a vízbe juttathattam azt a mennyiséget, mellyel horgom közelébe próbáltam koncentrálni a halakat. Etetésemet 95-100 méteres távolságban alakítottam ki. Ennek elkészültével következett a csalizás, majd a szerelékek bevetése. A rövidebb, 3,90-es botommal igyekeztem mindvégig az etetés centrumába horgászni, míg a hosszabb, 4,20-as Pellet Feeder dolga a „kereső horgászat” volt. Ennek végszerelékét az etetett hely sávjához igazodva próbáltam a lehető legnagyobb távolságba eljuttatni. Kilenc óra tájékán végre minden a helyére került. Nagy izgalommal végeztem el az első dobásokat, feltett szándékom volt még a reggeli órákban, a déli kánikulát és a vele járó „döglött órákat” megelőzően horogra keríteni néhány pikkelyest. Ez meglepően hamar sikerült is, mivel épphogy helyet foglaltam fotelemben, rövidebb feederbotom spicce máris kapást mutatott. Gyönyörű, horgászszívet dobogtató folyamatos húzós kapás volt, melyre határozott bevágással válaszoltam. Nagyon megörültem, mikor az első pár másodpercnyi védekezés alapján pontyot sejtettem a horgon. Néhány perc elteltével szép, egészséges tőpontyot merítettem, mely 3,52 kg-os súlyával remek kezdésnek bizonyult.
Halszagú kezekkel néztem a továbbiak elé. Első pontyomat a sebesen tovaszálló délelőtt folyamán több hasonló méretű társa követte, illetve meglepetésemre csupán két fehérhal, melyek a maguk módján egyedülállóan kapitális példányos voltak.
Hamar elérkeztek a kora délután ólomlábakon járó, napi csúcshőmérsékletet hozó órái, melyek az addig periodikusnak mondható kapássorozatot hamar a nullára redukálták. Számtalan csalival és felkínálási móddal kísérleteztem, de kapást egyikkel sem tudtam kicsikarni. Kínkeservvel vallattam az előttem kínálkozó vízterület majd minden négyzetméterét, ám ez is hasztalannak bizonyult. Mint minden rosszban, ebben is van pozitívum. Végeláthatatlan „kényszerpihenőm” remek lehetőséget adott, hogy mérlegeljek és a későbbiekre olyan újításokkal állhassak elő, melyek remélhetőleg meghozzák a kívánt sikert. Emellett arra is lehetőségem volt, hogy a körülöttem lévő csodás környezetet és annak kisebb-nagyobb élőlényeit lencsevégre kaphassam.
Késő délután épp vacsorám elkészítésén munkálkodtam, mikor a monoton hússercegést megtörte egy hang. Hátam mögül éles fékzizegés fülbemászó hangja emelte duplájára adrenalin-szintemet. Egyetlen ugrással a bot mögött teremtem és bevágtam. Illetve csak bevágtam volna, mivel félúton elhalt a mozdulat, a bot megállt a kezemben. A viszonylag szorosra állított fék ellenére a vehemens érdeklődő épp olyan tempóban tépte a zsinórt orsóm dobjáról, mintha nyitott nyeletőfékkel fárasztanék. Az akasztás helyétől 30-40 métert távoldott, majd hirtelen megállt. Halam percekig tartotta pozícióját, majd lassan, méltóságteljesen megindult oldalra. Méterről méterre, aprólékos, megfontolt mozdulatokkal tereltem magam felé, miközben uszonyos barátom folyamatosan éreztette erejét. Húsz perc elteltével már a partközeli sekélyes régióban kavarta fel az iszapot, majd egy elfojtott kirohanást követően feladta a küzdelmet és kimerülten siklott a merítőmbe.
Végre egy termetes példány! Megérkezett, akire vártam. A mérlegelés során a mutató 10,22 kg-os értéket jelzett, mely teljessé tette megelégedésem. Néhány gyors fénykép elkészítése után szabadon engedtem, és reményekkel telve dobtam vissza szerelékemet. A biztató fogás után azonban a kapások száma romló tendenciát követett. Mindössze egyetlen üres bevágás tette mozgalmasabbá a szürkület óráit. Az est elérkeztével hamar leszállt a sötétség, s az addig élettel teli, lüktető tájra néma, fekete fátyol borult. Komoly csalogatóanyag-táram már-már minden kombinációját kimerítve igyekeztem kapást elérni, de a halak semmi hajlandóságot nem mutattak a táplálkozásra.
Éjszakára frontot mondtak és vihart. Idén ez pár alkalommal már kihúzott a csávából, segítségével sikerült igazán nagy halakat horogra keríteni. Most is bíztam benne, hogy az időjárás-változás valamelyest megmozgatja a halállományt, és a sötétség beállta után a „megpezsdült” vízben a nappali passzivitásukból feléledő halak, ha nem is intenzív, de észlelhető táplálkozásba kezdenek. A sötétség mértékével nőtt a légnyomás és a levegő páratartalma. A távolból sejtelmes, tompa villanások adták jelét, a meteorológia előrejelzése igazolódni látszik. Figyelmesen ültem botjaim mögött és vártam, mit tartogat számomra a baljós éjszaka. Épp egy esetleges csaliváltáson gondolkodtam, mikor a távolabbra bevetett feederbotom hirtelen derékba hajlott, majd a nyeletőfék is látványos tempóban adagolni kezdte a zsinórt. Bevágás után éreztem, ismét jó hallal van dolgom, ezért a kezdeti szakaszban a szokásosnál óvatosabban terheltem a menekülni próbáló uszonyost. A hal eleinte csak feltűnően kis helyen és sejtelmesen lassan mozgott, majd megkezdte határozott kitöréseit. A következő pár perc heves küzdelme sejtette velem, hogy valószínűleg jól akadt a horog, ezért az erőteljes húzásokra válaszul folyamatosan szorítottam a fékcsillagon. Ezzel némileg lelassítanom ellenfelem, de bizony még messze volt a „csata” vége. A halam messze volt, és ami a legrosszabb, sikerült túlságosan jobbra eltávolodnia. Tudtam, hogy a mellettem lévő bozótos előtt a víz tekintélyes akadót rejt, és vélhetően itt kell pontot tennünk a küzdelem végére. Teltek-múltak a percek, és ugyan fokozatosan sikerült a partközeli régióba terelnem, állhatatos vendégem a fáradtság legkisebb jelét sem mutatta. Mikor először sikerült a felszínre kényszerítenem, válaszként csaknem a vízig görbítette botomat, és majd 20 méteres kirohanást produkált. Sejtésem sajnos beigazolódott: e mozzanatot követően a ponty egyenesen megcélozta az előttem lévő fatuskót. A fejlámpa fényében láttam, amint a terebélyes ágakhoz egyre közelebb törnek vízfelszínre az öreg ponty keltette burványok, ezért a következő percben már a vízben gázolva igyekeztem egyenesen az akadó elé. Az adott helyzetben ezt láttam a legkézenfekvőbb megoldásnak, amit utólag cseppet sem bántam. Könnyedén, határozottan át tudtam venni az irányítást, és ezzel el tudtam téríteni célja felől. Egy-egy dinamikusabb húzást követően kiadta utolsó erőtartalékait, és az eleinte fáradhatatlan ellenfelem magatehetetlenül terült el a vízfelszínen. Rendkívül élvezetes volt a vízben állva, a hallal egy közegben befejezni a fárasztást.
A merítőt megemelve tapasztalt tetemes súly már sejtette, megvan a horgászat legnagyobb hala, ami a mérlegelés során bebizonyosodott. A ponty súlya 15,07 kilogramm volt. Repül az idő, ha az ember jól érzi magát. A fárasztás izgalmában szinte semmit nem érzékeltem az eltelt csaknem húsz percből és a vészesen erősödő zivatarból. Mire matracra fektettem a pocakos tükörpontyot, már percenként morajlott az ég, s vakító fehérséggel tudatta, itt az ideje befejezni a horgászatot! A fogás gyors fényképes dokumentálását követően útjára engedtem gyönyörű vendégemet a sötét mélység felé, majd a másik bent lévő szereléket kivéve a sátor oltalmába vonultam. A nap fáradalmai és az esőcseppek monoton kopogása hamar megtették hatásukat, könnyedén álomba repítettek.
A nap első, melengető sugarai már a székemben ülve értek. Kipihenten, frissen ébredtem, a sátorból kilépve örömmel üdvözöltem a kitisztult égboltot és a szélcsendet, a kánikulai meleget azonban már jóval kevésbe, ami már akkor, a kora reggeli órákban éreztette hatását. Reménykedve dobtam újakat, s bíztam benne, hogy sikerül még egy jó pontyot fognom. A bedobást követően pár perccel hirtelen vad, húzós kapásra lettem figyelmes, amire bevágtam. A megakasztás után halam alig mozdult, csak kicsit felém közeledett, ezért nagyobb dévérre gondoltam. Ellenfelem azonban lassan, határozottan elkezdett tőlem távolodni, majd megindította orsóm jól beállított fékjét és meg sem állt bő harminc méteren át. Tágra nyílt szemekkel néztem a forgó dobot, majd miután megállt, nyugtáztam: „Talán mégsem dévér!”. Halam szerencsére épp az akadóval ellenkező irányba, a nyílt víz felé igyekezett, ezért nyugodtan, nagy területen fáraszthattam. Rendkívül erősen, agresszíven védekezett, mely a fárasztás egészét jellemezte. Elérkezett az első pipáltatás pillanata, majd egy erőteljesebb kirohanást követve kiadta utolsó erőtartalékait, s legyőzötten csúszott merítőmbe a pikkelyes. Gyönyörű, egészséges példány volt, mely legnagyobb örömömre meghaladta a 12 kg-ot.
Méltó végszava és mozzanata volt ez harsányi túrámnak, mivel a délelőtt egyre melegedő óráiban több kapást nem sikerült elérni. Kedvetlenül kezdtem a végeláthatatlan szétszerelésnek, pakolásnak, majd vendéglátómtól elbúcsúzva fájó szívvel, ám annál nagyobb elégedettséggel hagytam magam mögött a dombok ölelte tavat.
Összegzés:
A nap történéseit áttekintve fantasztikus pecát tudhatok magam mögött. Ugyan meggyőződésem, hogy az itteni viszonyokhoz képest nem a tó valós arcát reprezentáló eredményt sikerült elérnem, így is tekintélyes, kapitális példányokkal tarkított horgászatban volt részem, mellyel maximálisan elégedett voltam. A horgászat során összesen 20 db halat fogtam, 8 db ponty - melyből 3 db meghaladta a 10 kilogrammot -, 4 db ezüstkárász és 8 db dévérkeszeg alkotta a zsákmányt. Ezek összsúlya 72,10 kg volt. A legnagyobb ponty 15,07 kg-ot nyomott. Rengeteg szép élménnyel gazdagodtam, és remek napot tölthettem el ebben a csodás környezetben. Köszönöm, Harsány!
Írta: Putz Tamás
Fotók: Putz Tamás, www.harsany-park.hu
