Június kellős közepén, egy gyönyörű napos reggelen elindultam egyik kedvenc tavamra - Százhalombattára, a Benta Horgászparkba. Közvetlen nádas melletti horgászhelyet választottam, ahol szépen mozogtak a halak. Bevetettem feederbotom szerelékét és vártam a „nagyokra”. Szerencsémre meg is érkeztek.
9 óra után pár perccel érkeztem a tópartra. Összeszereltem a 390-es Mitchell Elit botomat a Haldorádó Pellet Line-nal „díszített” Nevis Esprit 35-ös orsóval, majd felkötöttem a világ legegyszerűbb, de leghatásosabb végszerelékét: gubancgátlós etetőkosár, alatta tíz centiméteres előke.
Előző este már gondoskodtam az etetőanyag bekeveréséről, mivel ha a tópartra érek, nem bírok magammal és azonnal be kell vetnem a szerelékem. Ezen a napon Haldorádó Mézes Pálinka etetőanyagot használtam búzával, kukoricával, valamint Nagy Ponty aromával megspékelve. Első dobásom előtt úgy döntöttem, hogy kukoricával próbálkozom. A Vad Pontyból fűztem fel három szemet, majd repítettem őket a tó közepére. A másik botom egy gyerekkoromból származó 2,70-es teleszkópos Daiwa bot, aminek végszerelékére egy szem Fűszeres hal oldódó pelletet helyeztem.
Borzasztó hőség volt már reggel is, ezért bevonultam egy, a botoktól viszonylag távol eső, árnyékot adó fa alá. Telefonáltam egyet Édesanyámnak, hogy elújságoljam neki, milyen szép helyen vagyok, mikor megindult a feederem spicce a tó felé. (Kedves Horgásztársak! Nagyon sokszor kell telefonálni egy horgászat során, mert akkor szinte mindig van kapás!)
Rohantam, mint az őrült, majd felkaptam a botot. A hal könnyedén jött felém, de éreztem, hogy szép példány lesz a horgon. Már közel volt a parthoz, majdnem sikerült is a merítőbe terelni, amikor úgy gondolta, hogy még lehúz vagy tíz méter damilt az orsóról. Ekkor már tudtam, hogy amurral harcolok. Kettőször még eljátszotta ezt a koreográfiát, aztán megadta magát. Gondoltam én! A parton horogszabadítás után olyan elemi erővel ugrott a víz felé, hogy segítőtársammal együtt ugrottunk utána, aminek az eredménye az lett, hogy engem a csalán csípett meg a nád tövében, társam pedig estig szárította a cipőjét. Viszont győztünk, így egy fotó erejéig még elcsíptük a halat.
Tízpercnyi tisztálkodás után újra bevetettem a szerelést hasonló távolságra, mint ahol azelőtt volt. Hosszú ideig nem történt semmi, gondoltam változtatnom kellene valamin, mikor a kisboton emelkedni kezdett a kapásjelző. Sikeresen akasztottam, de „csak” egy kárász volt az ideiglenes vendég.
Már délután egy óra körül lehetett, amikor egyre jobban mozogtak a halak kintebb, a nádfal mellett. Úgy döntöttem, megpróbálom a közelben. Kitekertem hát a feederes szerelékem és Nagy Ponty kukoricával csalizva bedobtam 20 méterre a parttól. Tíz perc várakozás után megszólalt a nyelető. Bevágás után nagyon figyelnem kellett, mivel a hal igen közel volt a nádhoz. Szerencsésen magam elé tudtam húzni, így hamar kijött az első ponty.
Újracsalizás után szintén oda dobtam, ahol sikeresen rátaláltam a tükrösre. Alig telt el pár perc, ismét kapásom volt. Sajnos ezúttal nem én nyertem a párharcot. Sikerült közvetlen előttem lefordulnia a horogról.
Fűszeres hal + Magyar betyár Oldódó Pellet kombinációval ejtettem zsákmányul a következő halat. A kisebb amur szó szerint beleúszott a merítőbe, fárasztásra nála nem került sor. A mellettünk tanyázó kacsacsalád azért úgy döntött, hogy új pihenőhelyet keres…
A legjobb pillanat feederezés közben, amikor az ember észreveszi a spiccen az első kis rezdüléseket. Fél öt körül az én spiccem is megmozdult - épp csak egy leheletnyit. Előredőltem a székemben, vártam egy komolyabb mozdítást. A nyeletőféket (utólag kiderült) elfelejtettem bekapcsolni. Olyan komoly mozdítás érkezett, hogy azt hittem, botostól visz a vízbe. Ez a ponty is közel járt a nádhoz, izgultam is, nehogy baj legyen. Szerencsém volt, a végén 7,5 kg-os halat mérlegelhettünk.
Szilikon előkémre fűztem három szem Nagy Ponty kukoricát és bedobtam ismét közelre, a nádfal mellé. Sajnos az idő hamar eltelik egy ilyen eseménydús horgászat közben, így nekiláttam a pakolásnak, ám egy csodálatos hang szakította félbe a csomagolást: orsómról repült a damil hihetetlen gyorsasággal! Felkaptam a botot és borzasztó nagy ellenállásba ütköztem. Ellenfelem már az első pillanatban a víz tetején küzdött. Többször vesztettem már így halat. Óvatosan akadótól mentes részre terelgettem az uszonyost. Fordult kettőt-hármat előttem, láttam, hogy gyönyörű lesz. Nagyon küzdött a partközelben, de végül sikeresen merítettük.
Már akkor fülig ért a szám, mikor megemeltem a merítőt. Mérés után kiderült, hogy horgász pályafutásom eddigi legnagyobb tőpontyát fogtam.
Úgy hiszem, egy feederbottal való horgászat, pláne ha termetesebb halakkal is találkozunk, olyan élményt nyújt, amit az ember sosem felejthet el. Ajánlom mindenkinek, aki még nem próbálta ki ezt a remek horgásztechnikát.
Írta: Szekér Gábor (makimaki)
Fotók: Szekér Gábor
