Mint minden éremnek, Maconkának is két oldala van, sőt utóbbinak talán több is, ám én eddigi pályafutásom alatt kettőt ismertem meg belőle. Ez a mostani arc keményebb, harcosabb, ám semmiképpen sem rosszabb. Ez az arc több fázást, több türelmet és több taktikázást követelt meg. De megérte! Szeretném ezt az élményemet is megosztani veletek :)
Horgászatom helyszíne ezúttal is a festői környezetben található Maconkai-víztározó, amely az Északi-középhegység lábánál húzódik. Amikor csak arra járok, elfeledtet velem minden rosszat, ami a héten történt. Itt aztán igazán ki lehet kapcsolódni, majd újult erővel, tiszta fejjel és kellemes élményekkel lehet hazatérni. A levegő friss, „szinte harapni lehet”, a tó csodaszép - látszik, hogy rengeteg energiát fektettek bele. Az emberek pedig hihetetlenül kedvesek és segítőkészek, nem úgy, mint máshol. Az erre vonatkozó, más tavakkal kapcsolatos tapasztalatom, hogy finoman fogalmazzak, rossz. A horgászok többsége (persze sok a kivétel, és ez nem is rájuk vonatkozik) sörözgetni, iszogatni, dajdajozni jár ki, pedig ez a sport nem erről szól. Ami nagyon fáj és bosszant, hogy a halakkal is rosszul bánnak (a megtépett szájú, sebesült halakat legtöbbször le sem fertőtlenítik, leejtik őket, és a visszahelyezésről inkább ne is beszéljünk), pedig ők is érző lények, mint mi. Emiatt sok szép hal el is pusztul. Biztos vagyok benne, hogy más rendes horgászoknak még sok kellemes élménye fűződhetett volna ezekhez a szép példányokhoz. Ennyit a bevezetésről és a lelkizésről. Gondolom, nem ez érdekel benneteket és horgásztársaimat. El is kezdeném a történetem.
Mivel legutóbb csak egy napot töltöttem Maconkán, úgy gondoltam, ideje több napra lemennem és szerencsét próbálnom. Ezúttal a túra 3 napos volt. Az utazással kapcsolatban volt egy kis zűrzavar, de szerencsére megoldódott. Pénteken kora hajnalban indultunk neki a messzeségnek. Az időjárás nem volt túl jó, hideg és borult idő volt, mondhatni vacogtató. 6 óra körül érkeztünk meg. Kiszállva a kocsiból nagyon fáztam. Minden tiszta víz volt, ahogy a pára lecsapódott. Bejelentkeztünk a halőrháznál, kicsit beszélgettünk a halőrökkel, hogy milyen volt a hét és a halak kapáskedve. Nem igazán kaptam bíztató híreket, ami nem is csoda. Amikor legutoljára ott jártam, a hőmérséklet még 25-30 Celsius-fok között mozgott. Azután hirtelen drasztikusan lecsökkent 12-15 fok körüli értékre. A víz is lehűlt rendesen. Megkérdeztük, hány fokos: 15 Celsius-fokot kaptam válaszul.
Utolsó ottlétemkor a víz hőmérséklete körülbelül 22 Celsius-fokos volt, akkor még meg is mártóztam benne, meg kell hagyni, jól is esett. Ám most nagyon kellemetlen volt a kezemnek is. Elgondolkodtam… tudtam, ez a gyors változás, lehűlés a halakat is váratlanul érte. „Sebaj”, mondtam magamban, „legalább jó a levegő és szép a táj”. De azért mindent megtettem, hogy horogra csaljam pikkelyes barátaimat.
Beszélgetésünk után megkezdtük a sátor felállítását, majd irány a gát. Összeraktuk az állványokat, felszereltük a botokat. Szokásomhoz híven kedvenc botjaimat és orsóimat vittem magammal (ezt most nem részletezném, ha nem baj, persze ha valakit érdekel, szívesen leírom külön).
A zsinórjaim a szokásos 22-25-ös monofil (Haldorádó Carp Master Strong Line). A felszerelésemen, végszereléken szinte nem változtattam semmit, csak az egyiken lead core (ólombetétes zsinór) helyett erőgumis megoldást alkalmaztam. A távdobó kosáron átfűztem a gumit (Optima), majd a két végét forgóbilinccsel ütköztettem, rögzítettem. A vékony fonott zsinórból készített előkék kb. 15 cm-esek voltak. A horgom ESP Raptor 4-es méret (a szokásos). Miután ezekkel végeztem, megkezdtem az alapozó etetéshez használt anyagok bekeverését. A következőket tartalmazta: 4 kg Haldorádó (Feeder Master Fekete Pelletes etetőanyag), VDE Master Pellet (12 mm-es), erjesztett kukorica, VDE Bait-tech Time Bomb Pellet és TOP MIX etetőanyag és szemes ragasztó. Csináltam 40 db gombócot és becsúzliztam. Legvégül nekiálltam a kosárba kerülő etetőanyag keverésének. Két terméket kevertem össze: a Haldorádó Feeder Master Fekete Pelletes és a Dynamite Baits (Swim Stim Betaine Green Groundbait nevű etetőanyagot. A csalik ezúttal a következők voltak: Haldorádó pelletek (Haldorádó Feeder Master Red Tuning) - édes: vörös démon (érett szamóca), mandula bomba és mézes pálinka - büdös: kék villám, fekete ördög és Haldorádó Carp Master Halibut Tuning (magyar betyár). Egyéb pelletek: VDE Master Pellet, VDE ízesített pellet (narancs). Egyéb csalik: élő csalik (csonti, giliszta). Kukoricák: csemegekukorica, VDE epres kukorica. Ízesítők, dipek: Mainline (eper és meggy), Big Carp (extra áfonya), SBS, Top Mix (vadszilva, méz, tutti-frutti). Ennyit a csaliarzenálról és az etetőanyagokról. Tudom, megint egy kicsit túlzásba vittem, de én már csak ilyen vagyok. Szeretek mindig precíz munkát végezni. A párom már nem egyszer megjegyezte, hogy pl. a rendmániámmal már lassan az őrületbe kergetem - lehet, igaza, van. Viszont ez vagyok én. Nekem is vannak hibáim, mint bárki másnak, hiszen hibátlan ember nincs. Na, de hagyjuk, ezt most nem tartozik ide. Megkezdtem a csalizást, a kosarakat megtömtem, majd megcéloztam az etetést és dobtam. Kezdetét vette a várakozás. Az idő közben nem akart javulni, még mindig erősen felhős, borult volt az ég. A szél is hol gyengébben, hol erősebben fújt, egyszer-kétszer majdnem kitépte az ernyőt is a földből. Telt az idő, a halaknak nyoma sem volt. Kb. 15 percenként cseréltem a csalikat, mindhiába. Feltettem már mindent, amit csak lehetett, de lassan kezdtem kifogyni az ötletekből.
Egyszer csak megszólalt a nyeletőfék, a dobról csak úgy pergett a zsinór lefelé. Felkaptam a botot, megtekertem a kart és bevágtam. Szépen húzott. A fékrendszer dolgozott rendesen, ahogy kell. Nem erőltettem, úgy voltam vele, zsinórom és időm van elég, hadd fáradjon. Egy darabig csak előre ment a tó közepe felé, majd hirtelen kitért jobbra, ott fordult egyet, s leakadt.
Be kell vallanom, kicsit mérges voltam… legalább csak egy másodperc erejéig megpillanthattam volna az árnyékát a vízben! Sebaj, ez így alakult, valószínűleg a horog nem akadt rendesen vagy a bevágás volt túl gyenge. Újracsaliztam, visszadobtam és vártam az újabb kapást. A gáton nagy volt a csend, hallgattak a kapásjelzők is, mint a „néma sír”. Mindenki türelmesen ült vagy éppen aludt a kényelmes székekben és várta a csodát, vagyis a kapást. Már délután 2 óra, és még mindig semmi! Folyamatosan etettem napközben, mindhiába! A kedvezőtlen időjárás elkedvetlenítette még a halakat is. 4 óra táján beejtős kapásom volt. Folyamatosan belazította a zsinóromat, hiába feszítettem utána. Felvettem a botot, kikapcsoltam a nyeletőféket, a zsinórt megfeszítettem és bevágtam. Gondoltam, megnézem már magamnak, ki ilyen bátortalan. Miután bevágtam, éreztem, van rajta valami. A kapásából és a mozgásából már sejtettem, hogy nem ponttyal van dolgom. Igazam is lett. A mézes-pálinkás pelletet felvette egy falánk dévérecske. Nem sokkal az újracsalizást és bedobást követően fogtam egy kölyök pontyot. Őt a nap ajándékának tekintettem, ezért kapott is egy jó nagy cuppanós puszit, majd útjára engedtem. Megint síri csend. Késő délután a gát tetején megpillantottam egy ismerős arcot. Norbi volt az! Nagyon örültem, hogy újra találkoztunk. Miközben pakolásztak kifelé és készültek az éjszakára, odamentem beszélgetni. Első kérdése az volt, „Milyen volt a nap?”. „Nem túl bíztató”, mondtam. Említette, hogy ő is gondolta, nem lesz túl sok esélye kapitális halat megakasztani, de azért lejöttek szerencsét próbálni. Hosszas beszélgetés, kérlelés után sikerült rávennie, hogy kint maradjak éjszakára is. Gondoltam magamban, miért is ne, hisz Maconkán még sohasem horgásztam éjszaka.
Eljött az este, minden lecsendesedett. Nem volt annyira hideg sem, de azért a sátorból elhoztam a hálózsákomat. Estére én is feltettem elektromos kapásjelzőimet (Spro Carp Detective), beállítottam a hangszínt, hangerőt és az érzékenységet is. Sötétedés előtt még becsúzliztam kb. 20 gombócot az etetésemre. Az este első fele nyugodtan telt. Beszélgettünk és falatoztunk. Nézegettük egymás csaliját és közben azon agyaltunk, mit kéne feltenni, változtatni, hogy holnap a halakat kapásra bírjuk. Az éjszaka második fele kicsit már izgalmasabb volt. Éjféltől hajnal 4-ig 9 db pontyot fogtam, kb. 1,5-3 kg-os példányokat, de legalább pontyokat. Ez a kellemes este a nappali sikertelenségemet is elfeledtette velem. Meg kell hagyni, Maconka nemcsak nappal csodálatos látvány, hanem éjszaka is. Szemből rengeteg lámpa, világítótest fénye mind a vízre vetődött. Hallani lehetett a távolból, a szarvasok bőgését is. A levegő friss és tiszta volt. Csodálatos! Még szavakban is leírhatatlan. Ezt látni és hallani kell!
Hajnal 4 óra tájékán vagy talán később már nagyon hideg volt, ezért sofőrünkkel úgy döntöttünk, elmegyünk felmelegedni, pihenni kicsit. Mivel pénteken is hajnali 3-kor keltem és este sem aludtam semmit, szombaton 11 órakor keltem fel. Az idő már kicsit jobb volt a tegnapihoz képest. Néha-néha már a nap is előbújt a felhők mögül. Az esti beszélgetés után úgy gondoltam, ideje változtatni az alapozó etetésen és az etetőanyag összetevőin. Alapozó etetésem immáron a következőket tartalmazta: 3 kg Haldorádó Feeder Master (ponty piros), fél zacskó 12 mm-es VDE Master Pellet, 3-4 marék Time Bomb Pellet. Az etetőanyagot is átvariáltam. Büdöset édessel kevertem, és adtam hozzá 2-3 maréknyi pelletet, majd Top Mix etetőanyag ragasztót (mézes) is. Ezt vízzel megfelelő állagúra kevertem be. Eljött a dobás pillanata. Megcéloztam az etetést és suhintottam. Célba ért!
Várakozás közben beszélgettünk és megebédeltünk. Az órák teltek, csak mozdítások voltak. Mellettem a gáton jobbra kb. 4-5 állással felfelé fárasztottak valamit. Gondoltam, megnézem, kicsit kíváncsiskodok. Mire odaértem, a halacska már a merítőben volt. Alig akartam hinni a szememnek. Végre egy tok!
Ráadásul nem is akármilyen, egy meseszép lénai. Életemben nem láttam még ilyen halat élőben, csak fényképen. Megkértem a horgászt, aki fogta, hogy hadd érintsem, tekinthessem már meg e halat. A kopoltyúfedője érdekes volt, mintha egy darab hiányzott volna belőle, a teste csúszós volt, kivéve a hátát, mert ott a vértjei kemények és érdesek voltak, a mintázata pedig meseszép. Gyors fotózás után megengedték nekem, hogy visszaengedjem. Legalább 15 percen keresztül mozgattam előre-hátra, mire magához tért. Csapott egy nagyot a farkával és távozott a biztonságot adó tóközép felé. Megköszöntem a horgászoknak a lehetőséget. Gratuláltam és további sok sikert kívántam, majd visszatértem a botjaimhoz, figyelőállásba. Nem vártam sokat, megjöttek a kapások. Egymás után 2-4 kg-os pontyokat húztam ki. Aztán megint csend lett. Gyúrtam ismét gombócokat és becsúzliztam, hátha újra sikerül felkeltenem kis barátaim érdeklődését. Sajnos nem jött be, de akkor sem adtam fel. A csalikat 20 percenként lecseréltem valami másra. Norbiék már éppen pakolásztak, mikor a kapásjelzőm megszólalt. Odarohantam, felkaptam a botot és megkezdődött a fárasztás. A bot spicce hajlott rendesen, ő pedig csak ment előre. Aztán sikerült rávennem, hogy jöjjön egy kicsit közelebb. Igazából nem morcogott, szépen komótosan jött a part felé. A partot észlelve erős kirohanásokat produkált, de végül a merítőben találta magát a szentem. Hibátlan külsejű, 8 kg-os tükörponty volt.
Nagyon örültem neki, hiszen már két napja vártam egy termetesebb halacskát. Végre megjött. Gyors fotó, fertőtlenítés és irány a víz! „Viszlát, barátom, remélem, még látjuk egymást!”
Norbi odajött gratulálni és búcsút venni. A kezembe nyomott pár db bojlit, hogy próbáljam ki. Mondtam neki, hogy az egyik horogra felteszem valamelyik bojlit. Veszítenivalóm nem volt vele, egy próbát megér. Norbiék távozása után kivettem a szerelékeket. Újracsaliztam őket, az egyikre squid & octopus (tintahal és polip) bojli került (dipelve). Bedobtam és vártam. Már kezdett szürkülni. A gát alján álldogáltam és beszélgettem. Megszólalt a kapásjelző, valami felvette a bojlit. Odarohantam, felkaptam a rugalmas pálcám, megtekertem a kart és bevágtam. A fárasztás megkezdődött. Keményen küzdött, vitte rendesen a zsinórt. Már nem tudtam eldönteni, ki a fáradtabb, ő vagy én? Mindenesetre 25 perces fárasztás után sikerült megszákolni. Amikor megláttam, mi van a szákban, nagyon megörültem. Egy itáliai tok volt.
Végre harcolhattam egyet e csodálatos halfajjal. Gyorsan lefényképeztük, fertőtlenítettük és megmértük. A mérleg 6 kg-ot mutatott.
Utána jött az élesztgetés a jéghideg vízben.
Szerencsére hamar magához tért és szélsebesen távozott. Végre egy új halfaj, amit sikerült horogra csalnom. Ilyen a horgászszerencse! Hihetetlenül boldog voltam. A két tok között sok volt a különbség. Az itáliai tok egyszínű szürke, míg a lénai mintás és inkább világos. Az itáliai toknak a hátán nem találtam érdes vérteket, míg a lénaién igen. Na mindegy, jó érzés volt, és ez a lényeg. Időközben ránk is sötétedett. A pihenés mellett tettük le voksunkat. Már csak az volt a kérdés, ki vigyáz a felszerelésünkre. Szerencsénkre a gáton találtunk egy kedves horgászt, aki maradt éjszakára is. Az összes holminkat átpakoltuk hozzá. „Görbüljön!”, mondtam neki, és jó éjszakát kívántunk. Gyors tusolás, vacsizás után még váltottunk pár szót egymással, majd nyugovóra tértünk, mert tudtam, holnap korán kelünk. Az éjszaka rettenetesen hideg volt, még a hálózsákomban is vacogtam. Reggel 6-kor keltünk és az orrunkig sem látunk, akkora köd volt. Kicsit átmozgattuk lefagyott végtagjainkat, közben pedig beszélgettünk a halőrökkel, akik mondták, hogy éjszaka -3 Celsius-fok volt. Beszélgetésünk után elindultunk a gát felé a cuccainkért. Mikor odaértünk, a srác egyből azzal fogadott, hogy éjszaka fogcsikorgató hideg volt, viszont a halak ennek ellenére ettek. Az éjszaka folyamán három pontyot fogott, a legnagyobb 11 kg-os volt. Gratuláltunk, majd lassan visszapakoltunk állásunkra. A visszapakolást követően megkezdtem az etetést. Etetés után felcsaliztam a szerelékeket és bedobtam. Türelmesen vártam. Vasárnap dél körül már annyira meleg volt, hogy az ernyő alatt pólóban feküdtem.
Már majdnem elaludtam, mikor megszólalt a jelző. Felpattantam, felkaptam a botot. A fárasztás megkezdődött. A spicc görbült rendesen, a hal súlya hatalmas volt. Komótosan, lassan mozgott a vízben. Már a part közelében úszott, látni lehetett a hatalmas burványokat, amiket kavart. Már apukám kezében ott volt a merítő. Egyszer csak a bot megkönnyebbült. Leakadt! :-( Ezt nem akartam elhinni, 3 nap alatt két nagytestű pontyom ment el. Elég mérges voltam, de uralkodtam magamon. Inkább leültem egy kicsit, hogy megnyugodjak. Miután összeszedtem magam, újracsaliztam és nem estem kétségbe, mert a horgászat nem lehet mindig sikeres. A nap hátralévő részében még fogtam egy 4 kg-os tőpontyot. Horgászatunk a végéhez közeledett, sofőrünkkel, Viktorral megkezdtük a pakolászást. A kocsitól állásunkra visszatérve mit látnak szemeim?! Apukám fáraszt az egyik botommal! A halacska szépen komótosan jött a part felé. Felmentem a merítőért és vártam a pillanatot, hogy megszákolhassam. Kb. 15 perces fárasztás után került partra. Megmértük: a mérleg 9,5 kg-ot mutatott.
Mérlegelés után szép tükrös barátomat akartam éppen gondosan fertőtleníteni, majd visszahelyezni természetes környezetébe, amikor megszólalt a kapásjelző, de nem az enyém, hanem apumé. Megindult! A fék csak úgy sikított. Többször is sikerült a halat a part felé csalnom, de legalább háromszor visszavitt a nyílt vízre. Már annyira elfáradtam, hogy a továbbiakban ülve fárasztottam. Tudom, hülyén hangzik, de ez az igazság. A bot, amivel fárasztottam nem volt túl erős (SPRO Aggressive Carp Feeder 360-as), és a zsinór is csak 22-es volt, ezért nem kapkodtam el a dolgot, nem akartam még egy szép halat elveszíteni. Úgy voltam vele, egyszer csak megadja magát (előbb vagy utóbb… de reménykedtem, hogy inkább előbb). A fárasztás kicsit megviselt. Ebben már erőteljesen közrejátszott a hideg és a fáradtság is. Közel 30 perces fárasztás után sikerült megszákolni. Őkelme is egy meseszép, pocakos tükörponty volt. A másik ponty addig a vízben pihent, mivel időnk nem volt visszaengedni. A két szépséget ráhelyeztük a matracra, majd átöleltem őket és kaptak egy hatalmas búcsúcsókot. Ők voltak a nap végére az ajándék pontyok, amiket a tó adott nekem.
A kisebbik pontyot azonnal visszaengedtük, persze csak fertőtlenítés után. A nagyobbik példányt mérlegelték és rögzítették az adatait. Súlya pont regisztrálandó volt, igaz 30 dkg-on múlt. A mérleg 10,30 kg-ot mutatott. Nagyon boldog voltam.
A tó utójára még adott nekünk két csodaszép pontyot. Ezek után be kell vallanom, szívesen maradtam volna még egy napot, de, mennünk kellett. Otthon már vártak. Megkezdtük a felszerelések elpakolását: mindent gondosan eltörölgetve és tisztán tettünk a helyére. Varázspálcáim kitettek magukért, akár csak én és a többiek. A parkolóhoz visszatérve elbúcsúztunk és megköszöntünk mindent. A hideg és a halak változó kapáskedve miatt sem bántam meg, hogy lementünk, sokat tanultam e három nap alatt.
A horgászat a türelemről szól és a kitartásról. Vannak jó és rossz napok, de soha nem szabad feladni. Mindig próbálkozni kell! Akár új, szokatlan dolgokkal is, hátha beválik. Sohasem lehet tudni. Remélem, nem untattam senkit. Minden kedves horgásztársamnak sok sikert kívánok! Görbüljön! :)
Csabai Marianna (MaryPoppins)
