Maconka! Mára már szinte legendássá vált e tó, és egyszerűűűen látnom kellett! Meg is néztünk egymást magunknak. Én a tavat, a tó engem. Ha nem bánjátok, leírnám ezt a találkozást. Azok számára, akiknek előző irományom reklámszagú vagy túl részletes, precíz volt, íme az élménybeszámolóm: odamentem bottal, horoggal, horgásztam csalival, fogtam halat, jó volt… :) Ám ha ennél több is érdekel, és szánsz rám tíz percet az életedből, kérlek, olvass tovább! De csak saját felelősségre… :)!
Ezúttal horgászatom helyszíne a festői környezetben található Maconkai-víztározó volt. Sok jót hallottam e helyről (ismerősöktől, barátoktól), s úgy gondoltam, ideje megnéznem, szerencsét próbálnom. Az Interneten már egy ideje nézegettem oldalukat, melyen szebbnél szebb halakat láthattam. Viszont szerencsétlenségemre otthonunktól (Szolnoktól) igen messze található. Hosszas szervezkedés, kérlelés után sikerült a családomat rávenni, hogy leutazzunk.
Szombaton kora hajnalban indultunk. Az izgalomtól szinte egy szemernyit sem aludtam. Hajnal 3-kor keltem, 4-re már mindent bepakoltunk az autóba és készen álltunk a nagy útra. Végre elindultunk. Szívem hevesen vert, majd kiugrott a boldogságtól. Már a körforgalomnál jártunk, nem messze Szolnoktól, mikor rájöttem, otthon maradt a fényképezőgép a nagy felfordulás, izgalom hevében.
Apa mondta: „Kislányom, még jó hogy nem Maconkán jutott eszedbe!” Egyből kedves olvasóimra, horgásztársaimra gondoltam, mi lesz, ha lemarad a bugyis kép… :) Visszafordultunk, magunkhoz vettük a gépet, s folytattuk utunkat. Az utazás hosszú és fárasztó volt, ezért többször is megálltunk. Reggel 7 óra táján érkeztünk meg. Fantasztikus látvány tárult elém.
Bejelentkeztünk, kicsit beszélgettünk az ottani halőrökkel, akik nagyon kedves és segítőkész emberek voltak. Útbaigazítást kapva a víztározó gátrészére mentünk. Leparkoltunk, majd megkezdtük a kipakolást állásunkra.
Rengeteg horgász volt kint. Boterdő borította a gát alját. Kipakolásunk közben a mellettünk helyet foglaló horgászoktól sok hasznos információt kaptunk. Ránk is fért, ami azt illeti, mivel először jártunk itt.
Kezdésnek felállítottuk a sátras erőt, melynek a nap folyamán nagy hasznát vettük. Bepakoltunk alá mindent, hogy mégse legyen már olyan nagy a káosz körülöttünk, majd megkezdtük a botok és állványok összeszerelését. Én személy szerint kedvenc feederbotjaimat vittem magammal. Az egyik, kedvencem egy SPRO Aggressive Carp Feeder 390, míg a másik bot egy Shimano BeastMaster 360, amit mostanában kaptam ajándékba a páromtól. Itt volt a remek alkalom, hogy tesztelhessem.
Az orsóim, Shimano Baitrunnerek, a zsinór rajtuk 25-ös és 22-es. A végszerelékem lelke egy kb. 40 cm hosszú ólombetétes előkezsinór volt, amire egy ólomkapcsot fűztem. Ebbe akasztottam a 30 grammos etetőkosarat, majd a zsinór két végét forgóval ütköztettem meg. A horogelőkém kb. 15 cm hosszú 0,18 mm átmérőjű fonott zsinórból készült. A horog E.S.P. Raptor D-Ring T-6 típusú és 4-es méretű volt.
Megkezdtem az alapozó etetéshez használt anyagok bekeverését. Az alapanyagok a következők voltak:
- 4 kg Haldorádó Feeder Master Pelletes fekete
- 0,5 kg Top Mix erjesztett etető kukorica
- 0,5 kg Top Mix erjesztett etető búza
- 0,5 kg VDE Master pellet
- 2 csomag Top Mix etetőanyag ragasztó por (natúr)
A jól tapadó tartalmú etetőanyagból gombócokat formáltam, amiket csúzlival belőttem a meghorgászandó területre.
Az etetőkosárba egészen más anyagok kerültek. Egyik vödörben VDE „G” green-t kevertem a Feeder Master feketével, a másikba Dynamite Baits Swim Stim Betaine Green Groundbait került. Ezeket felváltva tettem a kosarakba.
Miután ezekkel végeztem, már csak csaliznom kellett. Néhány csali, amiket magammal vittem: Haldorádó Feeder Master Mandula Bomba, Kék Villám csalizó pellet és VDE Master pellet (hogy csak a későbbi legfogósabbakat említsem). Először Master pellettel és a Kék Villámmal próbáltam szerencsét. Csaliztam, dobtam, vártam…
A bedobást követően kb. 10 perc múlva megjött az első kapás. A spicc szépen hajlott, bevágtam. Fárasztottam, ahogy kell, nem siettem, nem erőltettem, ám egyszer csak megkönnyebbült a bot. Leakadt! Kicsit szomorú lettem, de megesik az ilyesmi horgászok között, még a legjobb családban is. Miközben újracsaliztam, a másik boton kapás volt. Bevágtam, éreztem, megvan. Nem valami nagy hal, mert igencsak könnyen jött a part felé. Ám aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli! Először azt hittem, egy nagyobb testű dévér, de tévedtem, egy másfél kilós, pocakos tükörponty volt. Érkezésünkkor az idő még jó volt, a szél sem fújt és sütött a nap is, ám ez hirtelen megváltozott. A szél megerősödött, az ernyőnket majdnem felkapta, ráadásul beborult az ég is. A kapások megszűntek, de nem csak nekem! A gáton senki nem fogott semmit. Mindenki beszélgetett (volt, aki a sörösdobozával), vagy éppen pihent. Próbálkoztam mindennel, de hiába. A szél miatt az etetést igazán nehéz volt megdobni. Volt olyan, hogy kétszer-háromszor is próbálkoztam, mire a jó helyre dobtam. Hál’ Istennek a jegenyefák itt messze voltak… :)
Közben az eső is szemerkélni kezdett. Ebben az évben még jó időt nem fogtam ki horgászatra… Szerencsémre kb. 1 óra múlva felettünk lévő felhőzet elvonult, a szél is csendesedett. Időjárási frontok jöttek-mentek, és a kapás is megérkezett! Mellettem bojlizott egy srác, Norbi, aki fogott egy gyönyörű, 12 kg-os, gömböctestű tükröst. Ez biztató jel volt, ha neki jött, nekem is jönnie kell!
Gratuláltam neki, majd Norbi halacskáját követően én is fogtam egy szebbecske 7 és feles tükörpontyot. Végre az én etetésem is kezdett felélénkülni, amelyet a sűrűsödő halugrások bizonyítottak.
Újabb határozott kapásom volt! Az ismeretlen ellenfél hatalmas erővel indult meg. A zsinórom sírt a szélben. Tízperces fárasztás után sikerült a part közelébe csalnom, ahol megpillantottam a körvonalait a tiszta vízben. Rá 5 percre megszákoltuk. Mérlegem 8 kilogrammot mutatott!
Gyors fényképezés, fertőtlenítés után visszanyerte szabadságát. Az elkövetkező három órában még sikerült fognom egy 7 és kettő 8 kilogrammos potykát. Aztán a kapások megszűntek. Próbálkozhattam mindennel, de egy árva mozdításom sem volt. Úgy döntöttem, gyúrok még vagy 20 gombócot és belövöm. A csalikat is lecseréltem. Reggel még inkább a büdösebb, halas pelleteket kedvelték, húzták. Mondtam is magamban, hátha megváltozott az ízlésük. Ideje volt kipróbálni az édesebb, kellemesebb aromájú pelleteket. Elvégre veszíteni nem veszítek vele! Az egyik horogra „Mandula Bombát”, a másikra pedig „Mézes pálinkás” pelletet fűztem fel.
Egy ideje már vártam a kapást, de nem jött… csalódott voltam… tévedtem! Vagy mégsem?! Mert ebben a pillanatban a zsinórom elkezdett peregni a dobról. Odarohantam, felkaptam a botot, és bevágtam. Fékem sikított: a hal megindult, mint egy gőzmozdony. Nagyon lassan, komótosan jött a part felé. Tudtam, ez jó hal lesz, csak le ne akadjon. 20 perces kemény fárasztás után párom szákolta meg. Áttettük a matracról a pontyzsákba, megmérni. A mérleg 9,5 kilogrammon állapodott meg!!!
A párommal ezek után azt latolgattuk, eddig nőtt a kifogott halak súlya, de vajon növekszik-e tovább? És ha igen, megdőlhet ezen a saját rekordom? És létezik élet a halál után? Késő délután, úgy öt óra táján lehetett, hogy beszélgetésünk közben oldalra pillantottam, s láttam, hogy a spicc teljesen behajlott. Odaugrottam és lecsaptam a botra a támadó nősténykobra sebességével… :) Bevágtam! Úgy megindult, mint az orrszarvú, aki tövisbe ült, nyílegyenesen előre. Csak reménykedni mertem, hogy irányt vált, még mielőtt levinné az összes zsinóromat a dobról. Szerencsémre kitért balra. Megkezdődött a fárasztás. Hatalmas súly és erő nehezedett a botra és a karomra is. Sokáig kérdéses volt, ki fáraszt ki kit hamarabb!!! A huszadik perc után már alig bírtam tartani a botot. Utolsó erőmet is összeszedve azon voltam, hogy szép óvatosan megpróbáljam felszínre csalni, és megpipáztatni. Párom már látta a vízben a hatalmas testet és felkiáltott, „Csak el ne menjen, mert itt rögtön megüt a guta!”. Harmincperces fárasztás után végre megadta magát. Párom megszákolta. Alig bírta felhozni a parton. Méretes darab volt, épphogy elfért a matracon. Gyorsan elővettük a pontyzsákot, amibe áttettük a halat, majd azonnal szóltunk a halőröknek. A hatalmas test nyugodtan feküdt a vízben. Végre megérkezett a halőr. Felvittük a gát tetejére a halat (párom majd sérvet kapott), ahol megmérték és rögzítették az adatait.
Aztán jött a fényképezkedés. Nagyon nehéz volt, alig bírtam megemelni. Ketten segítettek a halat helyesen tartani. Kicsit féltem, nehogy megsértsem ezt a gyönyörűséget, de a többiek megnyugtattak, nem lesz semmi baja. Fotózkodás után egyből lefertőtlenítettem, majd gyors vetkőzés (aminek mindenki nagyon örült:), s irány a víz.
A pontyot óvatosan benyújtották nekem, kicsomagoltam, tartottam a karomban, mint egy csecsemőt, de sajnos eljött a búcsú ideje.
Lassan belehelyeztem a vízbe, hogy magához térhessen. Megcsókoltam és lassan kicsúsztattam karjaim közül. Életemben soha nem voltam még ennyire boldog. Alig tértem magamhoz. Újabb rekordot döntöttem ezzel az álomszép, 14 kg-os tükörponttyal!!! Biztos vagyok benne, hogy most sok fiú is irigykedik, talán nem is ok nélkül… :)
Mindenki odajött gratulálni a nagy fogáshoz. Nagyon örültem, és láttam, milyen büszke rám párom és édesapám. Nagyon jó érzés volt! Horgászatunk lassan a végéhez közeledett, de a tó utolsó ajándékaként még sikerült fognom egy 8 kilogrammos tükröst.
Hihetetlen nap volt, az emlékeimben mindig ott lesz. A társaság is remek volt, sok új barátot, horgásztársat szereztem. A nap végén, pakolászás közben sokat beszélgettünk a többiekkel. Telefonszámokat, e-mail címeket cseréltünk. Elköszöntünk mindenkitől, s elindultunk a halőrház felé. Mindent megköszöntünk nekik is, és a mihamarabbi viszontlátás reményében búcsút intettünk. Útközben sokat beszélgettünk közös élményeinkről, tapasztalatainkról. Rengeteg szép élménnyel tértünk haza, nem bántuk meg a hosszú utat, hiszen Maconka csodálatos, mindenkinek ajánlom!!!
Csabai Marianna (MaryPoppins)
