A nagyponty-horgászat sokak szerint több mint egy hobbi. Van, aki szerint egy szenvedély, míg mások egy életstílusnak nevezik, de akadnak olyanok is, akik egyenesen egyfajta vallásnak tartják. Bármelyik is legyen igaz, egy biztos: akit egyszer megfertőzött, az örökre a rabjává válik!
Idestova több mint két évtizede horgászom, sőt az elmúlt jó néhány évben már a munkám is ez a fantasztikus sport. Ez talán nem tűnik annyira soknak, ám ha hozzávesszük azt a tényt, hogy még a huszonhetedik életévemet sem töltöttem be, könnyedén kiszámolható, hogy kisgyermek korom óta életem szerves részét képezi a horgászat. Azon szerencsések közé tartozom, akinek volt ideje, türelme és lehetősége az alapoktól építkezve, lépésről lépésre haladva elsajátítani a horgászat számos formáját… Mára egyértelműen a nagyhalas, feederbotos horgászat az, ami a legközelebb áll a szívemhez.
A pontyhorgászat mára négy évszakos sport lett. Csak elhivatottságunk és fanatizmusunk szabhat határt, hogy hol és mikor próbálunk pontyot fogni. A pontyfogásnál viszont van egy dolog, ami számomra sokkal fontosabb: a nagytestű, termetes pontyok megfogása! Viszont ne feledjétek: „Aki a kicsit nem becsüli, nagyot úgysem fog!” – Döme Gábor szavai mára szállóigévé váltak, és higgyétek el, a titok valóban ez!
Január, február
Ez a történet 2017. december 31-én kezdődik. Szilveszter este van, már sötét, és kellemetlen jeges szél fúj. A közeli főtéren amatőr rock banda igyekszik feltüzelni a lelkes, de „fagyos” közönséget, közben sorra durrognak a tűzijátékok, petárdák és a különböző pirotechnikai eszközök. Napóleon kutyám hangos ugatással fejezi ki nemtetszését, csak gazdája közeledő léptei nyugtatják meg némiképp. Eljött a kocsiba való bepakolás ideje, hiszen holnap irány a vízpart. Ezt a kutya is jól tudja és ki is veszi a részét belőle, ahogy ezt egész évben teszi. A kocsi hatalmas csomagtere könnyedén nyeli el a horgászathoz nélkülözhetetlen eszközöket, minden készen áll.
Január 1. kora hajnal, az indulás ideje. A legkitartóbb, ám rendesen megfáradt szilveszterezők még csak most tántorognak hazafelé. A főtér mellett elhaladva az éjszaka romjai hevernek mindenfelé a földön, mi pedig egy közel 40 perces utazást követően már meg is érkezünk a kiszemelt tóhoz. A többes szám jelen esetben nem királyi többes, Libor Erikával – aki személyét tekintve az édesanyám – kezdjük meg ezt a horgászatot is. Ám ő nem anyai feladatokat lát el a vízparton. Minden logisztikai és szervezési munka az ő feladata, emellett ő az állandó fotósom is, tehát gyakorlatilag a mindenes. Egy horgászat alkalmával – főként, ha cikk és videó anyag is készül – hihetetlen sok a „segédmunka”, amit ha nekem kellene egyedül csinálni, egész egyszerűen nem maradna elég idő a horgászatra. Ő már fél szavakból is tudja, hogy mit és hogyan kell csinálni, hogy a horgászat sikeres lehessen, és hogy mindezt a lehető legjobban meg is tudjuk örökíteni. A munka zökkenőmentesen zajlik, miközben éles kritikákat és elvárásokat fogalmazok meg, pl. egy-egy fotóval kapcsolatban. Így tudunk egyre jobbá és jobbá válni. A horgászat gyorsan véget ér, hiszen hamar besötétedik. Este a közösségi oldalam profilján már egy friss fogás képe látható.
Az év első horgászata sikeres volt, ám a termetes pontyért még dolgozni kellett. Több egymást követő napot töltöttem horgászattal és kísérletezéssel, mire sikerült horogra csalnom egy gyönyörű tükörpontyot.
Az enyhe tél február első felében is kitartott, pont azon a határon mozgott a hőmérséklet, hogy éppen nem fagytak be kedvenc bányatavaim. Így először sikerült februárban egy napon kettő 10 kg feletti pontyot is fognom.
Március, április, május
Az igazi tél, ha későn is, de megérkezett. Nagy mennyiségű hó esett, nagyon hideg lett, és a tavakat március jelentős részében jégpáncél borította. Azért ebben a hónapban sem maradtam ponty nélkül, és hamarosan az idő is rohamosan javulni kezdett.
Ezt az időszakot egy harsányi túrával szerettem volna megkoronázni, de a tó ezúttal nem volt kegyes hozzám. Előbb hazai vizeimen vigasztalódtam, majd egy távoli, számomra ismeretlen vízterületet szemeltem ki, ahol elkészült akkori legújabb cikkem és egy „kisfilm” is. Ez a vízterület a Nagykállói Horgásztó napijegyes tava volt.
Június, július, augusztus
A nyári hónapok soha nem tartoztak a kedvenceim közé. Elviselhetetlen forróság, gyakran inaktív, alig táplálkozó pontyok jellemzik ezt az időszakot. Talán furcsának tűnhet, de sokkal jobban kedvelem a jéghideg napokat a vízparton. Viszont a kánikula idején is eredményes akartam lenni, így nem volt megállás.
Ez idő tájt sokat horgásztam hazai vizemen, a Csaba-tavon. Itt ismerkedtem meg komolyabban a Spomb rakétával, illetve megtapasztaltam annak előnyeit. Nem egy új eszközről van szó, ám feederbotos horgász lévén ez idáig csak ritkán került a kezembe. Ezután egyre több alkalommal alakítottam ki szisztematikus etetést a segítségével, amelynek eredménye kézzel fogható volt.
A nyár talán legforróbb napján olyan élményben volt részem, amire talán a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna. Sikerült horogra csalnom egy 24 kg feletti, hatalmas tükörpontyot. Egész évben az egyetlen horgászat volt, aminek segítség nélkül, egyedül vágtam neki. Pontosabban a sorsdöntő napon és pillanatban maradtam egyedül, hisz előző este párom hazament. A kétnapos horgászat már a vége felé járt, a felszerelés nagy része már a kocsiban pihent, amikor kőkemény kapással érkezett az óriás. A partközelbe érve, a kristálytiszta Csaba-tó vizében megpillantottam a hatalmas, már-már koromfekete színű hátát, csak néhány aranyszínű pikkelyén csillant meg a nap sugara. A lábam megremegett, az orsó fékje „felsírt”, az óriás akarata nem engedett. Tükörsima volt a víz, a torkom olyan száraz volt, mint a sivatag, elképesztő volt a forróság… „Talán most!”, emelkedett a merítőháló, amelybe komótosan csúszott bele a nemes ellenfél. Ez az a pillanat és érzés, amit ha egyszer megérez és átél az ember, a rabjává válik!
Szeptember, október, november
Nem titok, az ősz mindig a legjobban várt időszak a pontyhorgászok körében. Ilyenkor táplálkoznak talán legaktívabban a pontyok, és ebben az időszakban gyakran olyan óriások is horogra csalhatók, amik egész évben rejtőzködtek.
November első felében ismét Harsányba utaztam. Hosszas előkészületek előzték meg ezt a túrát és nagyon bíztam benne, hogy a májusi kudarctól eltérően most újfent gyönyörű, akár 20 kg feletti pontyokat tudok fogni. Nem így lett. Míg 2017-ben két alkalommal is „kiadta” a tó a hőn áhított óriást, addig 2018-ban egyszer sem. Ilyen a horgászat. Viszont öröm az ürömben, hogy nem maradtam hal nélkül, így a novemberi hónapot is kipipálhattam.
Az első tizenegy hónap eredményes volt, így rendkívül közel kerültem hozzá, hogy ismét sikerüljön az év minden hónapjában termetes pontyot fognom. Már mindössze egyetlen hónap hiányzott!
Fotók: Libor Erika