Az otthonomtól párszáz méterre, egy kis folyócska tekereg. A horgászat szempontjából nem bír túlságosan nagy jelentőséggel, hiszen a halállománya az utóbbi időkben nagyon megfogyatkozott. Nemrégiben azonban olyan hírek kezdtek terjedni, melyek szerint régi kedvenc horgászvizem a Barnak ismét sok halnak ad otthont. A szép fogásokról szóló beszámolókat kezdetben kissé hitetlenkedve fogadtam. A kétségeim azonban az első próbahorgászat alkalmával rögtön tovaszálltak.
Egyedül a Barnak partján
Miután megérkeztem a helyszínre - mint általában mindig - egy gyors terepszemlét tartottam. Körülbelül 400 méteres szakaszt jártam be ideális horgászhelyek után kutatva. Végül, a sok ígéretes hely közül egyet emeltem ki. A kiszemelt vízterület minden téren rendkívül sokoldalú volt. A kb. 8 méter széles meder közepén szinte rohant a víz, a parthoz közeli sávon viszont ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. A medret kisebb-nagyobb gödrök tarkították, valamint hatalmas kövek tették változatossá. Az akkori megérzésem az volt, hogy a halak a kövek mögött próbálnak búvóhelyre lelni, így ezeket a részeket próbáltam meghorgászni. A bottartó zsákból egy 4 méter hosszú begumizatlan spiccbotot vettem elő, majd annak végébe 14-es főzsinórt kötöttem. A főzsinórhoz egy mini forgó közbeiktatásával csatlakoztattam a 12-es előkét. A horog méret 18-as volt, az úszó teherbírása pedig 3 gramm.
A most már klasszikusnak is nevezhető tömzsi körte alakú folyóvízi úszót pontosan az antenna tövéig súlyoztam be. Az összeállított szerelék még a legfinnyásabban táplálkozó halak kapásait is remekül közvetítette. Az etetés nyújtotta előnyökről semmiképpen sem szerettem volna lemondani, így a horgászat előkészületének részeként 2 kg-nyi etetőanyagot kevertem be. A gombócok bevetése előtt egy kb. 10 perces próbahorgászatot folytattam le. Az első 5-6 percben rögtön három domolykót sikerült fognom, egyenként kb. 20 dkg-ot nyomtak. A második félidőben azonban kapásig sem jutottam el. Bíztam benne, hogy nem csupán a már kifogott halak tartózkodtak a környéken, így elérkezettnek láttam az időt a pikkelyesek koncentrálására. Egy kő mögé 6 db karcsúra gyúrt egykezes gombócot etettem be. Igyekeztem a lehető legkisebb zajt csapni, ennek ellenére azonban az első fél órában egyetlen kapást sem könyvelhettem el. A kőkemény gombócok okozta zaj gyakran riasztólag hat a halakra, így a kezdeti eredménytelenség nem is lepett meg túlzottan. Miután a csalogató gombócok kifejtették hatásukat, a környék lakói gyorsan egy helyre koncentrálódtak, és beindult az intenzív halfogás. A horgászat végén kb. 3-4 kg-nyi főleg domolykókból és bodorkákból álló vegyes zsákmány jött össze. A halak átlagsúlyát 20 dkg-ra saccoltam
Az apróságok mellett két komolyabb hallal is összehozott a szerencse, de ezek megfogása az alkalmazott finom szerelékkel lehetetlennek bizonyult.
Társaságban
Másnap ismét megpróbálkoztam a horgászattal, ám akkor már unokatestvérem, Lackó társaságában érkeztem az előző napi események színhelyére. Tudtam, hogy testesebb halak is tartózkodnak a környéken, és fogni is szerettem volna belőlük. Azt már tapasztaltam, hogy a környék halai rendkívül érzékenyen reagálnak a számukra idegenül hangzó zajokra. Emiatt csak egy bizonyos idő eltelte után koncentrálódnak az etetett helyre. Éppen ezért az etetőanyag bekeverése után mindennemű próbahorgászatot mellőzve rögtön 6 db egykezes gombóccal zavartam meg a környék halainak nyugalmát.
A sikeres fárasztások reményében én egy 3,90-es matchbotot szereltem fel, a 4 m-es spiccbot pedig Lackónak jutott. A matchbot orsójára egy 0,18-as zsinórral feltöltött dobot helyeztem fel. A főzsinórnál 0,02 mm-rel vékonyabb előke használatát a mederviszonyok, és amint a későbbiekben kiderült a halak kapókedve is indokolttá tette. Az előkére 16-os horgot kötöttem fel. A szerelék többi eleme hajszálpontosan megegyezett az előző nap már jól vizsgázott kellékekkel. A matchbot felvértezése után kísérőm spiccbotjának az összeállítása következett. Lackónak az enyémnél lényegesen finomabb szereléket állítottam össze, amellyel a fehérhalak apróbb példányait igyekezett horogra csalni. Amíg én a horogkötéssel és egyéb teendőkkel voltam elfoglalva, Lackó matchbottal már a második domolykóját emelte partra.
Miután a spiccbotos kézséget összeállítottam csere következett. Én a durvább matchel ritkábban akasztottam halat, de azok valamivel darabosabbak voltak, mint Lackó 15-20 dkg-os példányai.
Persze ez annak is betudható, hogy én közepes vastagságú trágyagilisztával csaliztam, ifjú kísérőm pedig a csontira esküdött. Sebesen telt az idő, a haltartóban pedig szépen gyűltek a pikkelyesek. A horgászat utolsó negyedében a halak kapókedve csökkent. Hiába frissítettük fel az etetést még néhány gombóccal, semmit sem javult tőle a helyzet. Hogy felkeltsük a halak figyelmét, a felcsalizott horgainkat tömény aromába mártogattuk. Talán az aromásított csaliknak volt köszönhető, talán nem, de a horgászat utolsó negyed órájában ismét voltak kapásaink. Sőt! A legnagyobb halainkat a pakolás előtti tíz percben sikerült megfognunk. Sajnos az előző napihoz hasonló zsinórszaggató halakkal nem találkoztunk, de azért panaszra így sem volt okunk, hiszen a célunkat mindketten elértük. Jól éreztük magunkat, friss levegőt szívtunk, és ha csak néhány órára is, de kizökkentünk a hétköznapok szürke egyhangúságából
