A nem túl sikeres hajnali pergető horgászat után, már nagyon vágytam egy kényelmes, de akció dús matchbotos horgászatra. A legelvetemültebb rablóhal horgászoknak is szüksége van időnként egy kis változatosságra. Ezt nyújtja számomra, a könnyű úszós horgászat.
Megpróbáltunk jól felkészülni a kellemesnek ígérkező horgászara, ezért az etetőanyagot és szereléket a helyi igényekhez alakítottuk.
Etetőanyag
1 kg Vidra csokis; 0,5 kg Dovit napraforgós etetőanyag, Van Den Eynde Big Fish aromával megbolondítva. Nem maradt el szemes takarmány és az élőanyag sem: főtt búza, csemegekukorica, és csonti is került bele bőven.
Felszerelés
A kiválasztott helyen alig másfeles a vízmélység, bár ez a holtágon majd\' mindenütt ekkora. Ideális ahhoz, hogy fix wagglerrel megtudjuk horgászni, a 18-20 méteres távolságra bejuttatott etetőanyagot. Ideális úszóméret 6+2 gr. Zsolt matchbotja 3,60-as, az enyém 3,90-es.
Munkamegosztás
Én bekeverem az etetőt, míg Zsolt körbetapogatja a helyet, hogy pontos képet kapjunk a mederfenékről. Az etetést követően eltelik még vagy 15 perc, mire fölszerelve, dobásra készen állok, ám előtte lencsevégre kapom Zsoltot, amint egy keszeget szánkáztat a víztetőn, a szák felé. Alig tenyérnyi a hal, mégis örülünk neki, hisz lesz majd nagyobb is - gondolja mindkettőnk. Titkon a pontyok 9-10 órai "rohamában" bízunk, én legalábbis feltétlenül. Peca közben megtárgyaljuk az előző esti perlon-harapó amur (nem tévedés!!!) esetét. Külön megérne egy írást... az emberi butaság.
| 
|
Végre halat fogok én is
Eltelik egy jó félóra, mire én is fogok, egy szép kárászt. Az etetésre folyamatosan lövöm a búzát, kukoricát. A szemest is megízesítettem a Big Fish aromával. Suhognak a pálcák, vízbe csobbannak a wagglerek, de halat nem nagyon fogunk...
Nem adjuk fel
Nem nagyon értjük a dolgot, és mivel az éjjeli, hajnali pecától fáradtak vagyunk, társam hajlana a feladásra is. Én azonban makacsul kitartok, belé sulykolva elvakultságomat. Így hát maradunk. Lövöm be 3-5 percenként a "megbolondított" szemest.
Úszóm billen egyet, majd elmerül félig, és - milyen hihetetlen! - elindul, szépen, lassan. Na, majd most! Dörgölök a finom pálcával, meg is akad halam, a 0,12-es előkén citerázik a pikkelyes, még a fékem is bele-belereccsen a húzásba. Hőha - halam van! Zsolt figyelemmel kíséri akciómat, mindketten valami jobb, nagyobb uszonyost várnánk a zsinór végére, ám csalódnunk kell: a kis izomtömeg, ami a Tubertini meccsemet megdolgoztatta, egy alig tenyeres kis potyka, a pikkelyes fajtából. Kezdetnek jó lesz, mondom, s mindketten fölvillanyozódva suhogtatunk tovább. Az sem zavar bennünket, hogy 6 óra volt, amikor az alapnak szánt gombócokat bedobtam. Most pedig fél kilencet mutat az óra. Ennyi idő alatt, már be kellett volna állniuk a halaknak. Mi lehet a baj? Elképzelésünk sincsen, ám lomha gondolatainkból a kárászok hada zökkent ki bennünket. Kapás kapást ér, az alig tenyérnyi ezüstkárászok valamelyest enyhítik csalódottságunkat. Egyik bevágása után Zsolt is pontyot tarthat tenyerében, majd jó fél óra múlva, már 4:3 a megfogott és visszaengedett pontyok aránya, véletlenül az én javamra. Néha beugrik egy-egy keszegecske is, bár a kárászok hada továbbra is az etetésen tanyázik, és nem enged másokat a terített asztal közelébe.
Megérkeztek a dévérkeszegek
Elmúlik a 10 óra, ami csak abban hoz változást, hogy az eddigi tükörvíz fodrozódni kezd, majd egyre gyakrabban válik hullámossá, ráadásul egyre hosszabb időre. Ennek két hátránya van: mivel a szél szemből fúj, még nehezebb a pontos bedobás, valamint alig látni az úszón a kapást. Viszont, ahogy erősödik a szél, megjönnek a dévérek. Az erősödő szél miatt, lecserélem a könnyű wagglert egy amolyan "bivalyra". Ez egy általam összehozott waggler, amely teste és a szára Exner, az antenna egy kisebb Drennanból van kimetszve, és páva az anyaga. Az úszó önsúlya kb. 10 gr, plusz terhelhetősége 4 gr. Tehát szerelhetném akár csúszóra is, mélyebb vízen. Itt viszont marad a fix megoldás, a rögzítő karabinerébe ez az "öszvér" úszó kerül, némileg megtoldom a zsinóron lévő sörétek számát (mondjuk úgy a duplájára), felcsalizom a horgot, és bedobok. Ezzel a cumóval kényelmesen meg tudom horgászni az etetést, és próbaképpen a soros kárászt követően, a kukorica-csonti szendvics helyett, egy búza-csonti szendvics kerül a horogra. Ekkor ugrik be egy várva-várt dévér. Alig hiszem el! Nagyon örülünk neki.
Győz a fáradtság
A kánikula, közben szinte már elviselhetetlen, amit fokoz az éjszakai fáradtság. A szél marad és vele a dévérek is: hol Zsolt, hol én akasztok egyet-egyet. Fél tizenkettőre magunkba zuhanunk, és feladni kényszerülünk... Zsolt a gyorsabb megint, mire ő összepakolva kiterül, és rám vár, már 3/4 12. Lefényképezem az általam használt szerelést, majd a zsákmányt is. Visszaengedjük a kettőnk által fogott sovány 3 kilónyi zsákmányt, készítek még néhány képet a hálóban raboskodott keszegek egyikéről, másikáról, majd becuccolunk az autóba, és megadva magunkat az Fiatban ránk szakadt döglesztő melegnek, kinyúlva gurulunk Zsolt háza felé. Fárasztó nap volt...
Csákó Gábor /charon24/
