Amikor az adott hónap akciós szettjei között csemegézek, mindig igyekszem szem előtt tartani azt, hogy olyan összeállítást válasszak, ami valamilyen tekintetben kitűnik a többi közül. A legnagyobb érdeklődésre azok a szettek számíthatnak, amelyek egy „általános” megoldást kínálnak. A legtöbb horgász ugyanis olyan felszerelésekből igyekszik összeállítani a repertoárt, amivel keszegtől a pontyig minden megfogható. Vannak azonban olyanok, akik a matchbotos műfajban is egy bizonyos technikában vagy halfajban merülnek el jobban. A most bemutatásra kerülő szett azoknak szól, akik elsősorban nagytestű halak, és komoly távolságok leküzdésére alkalmas felszerelést keresnek.
A matchbotos horgászatot a keszegek üldözésével kezdtem. Ma is ezt tanácsolom azoknak, akik ismerkednek ezzel a módszerrel. A gyakori kapások, a folyamatos, aktív horgászat során lehet a legkönnyebben elsajátítani az alapokat, amire a későbbiekben építkezni lehet. A matchbotos pontyozás esetemben csak jóval később került előtérbe. Ehhez szükség volt olyan vizek közelségére is, ahol ezt a halat jó eséllyel lehet keresni. Korábbi matchbotos horgászataim helyszínén (víztározók, holtágak, tavak) a ponty váratlan vendég volt csupán. Természetes vizeinkben sajnos már nem találunk olyan állományt, amire néhány órás horgászat során alapozni lehetne. Maradnak az intenzíven telepített egyesületi, illetve magánkézben lévő vizek. Itt a gondos telepítéseknek köszönhetően olyan „pontysűrűség” alakulhat ki, hogy érdemes célzottan rájuk horgászni. Vannak természetesen olyan „vad vizek” is, ahol a kellő helyismerettel, adott esetben csónakkal rendelkező szemfüles horgászok hasonló állapotokat találhatnak, de lássuk be, ők a szerencsés kevesek.
A pontyot mint sporthalat mindenki ismeri. Ki ezért, ki azért keresi. Sokak szemében eltúlzott a népszerűsége, de bármennyire is berzenkednek sokan ellene, tény, hogy ma a ponty a legnépszerűbb horgászhalunk.
Ezt a horgászcikk gyártók is felismerték, és egész iparág épült a horgászata köré. Ha végiglapozunk egy horgászkatalógust, akkor láthatjuk, hogy a matchbotos kínálat is követi a „trendet”. Vannak kimondottan pontyos pálcák, amelyeket „carp float” vagy „carp” feliratokkal is ellátnak. Akadnak közöttük pillekönnyű, karikába hajló és kőkemény, szigorú botok is. A választást sok minden befolyásolhatja. A fogható pontyok mérete, a terep sajátosságai, a meghorgászandó víz mélysége, a távolság, ahol keresni kell a halat stb.. Mikor kiválasztottam a most következő „teszt alanyát”, én is figyelembe vettem néhányat ezek közül.
A munkám egy kis időre Nyíregyházára szólított, így hétvégére sikerült Petivel egyeztetnem időpontot. Mivel szállást a Verba tanyán foglaltam, a forgatás helyszíne is adott volt. (Legalább nem kell Petinek sem hajnalok hajnalán autóba ülnie, hogy több száz kilométer megtétele után vizezze össze magát. Most ezt helyben megteheti.)
Rég nem horgásztam már a vízen, és csak fotókon láttam, milyen változások történtek időközben. A közelgő versenyhez is remek edzési lehetőség lehet a peca. Az itt horgászók többsége feederrel vagy bojlis botokkal üldözi a halakat, és általában a szigetek közelségét kihasználva, sok esetben 80-100 métereket dobva igyekeznek a halak közelébe férkőzni. A halak persze mennek az eleség után, így nekem is mennem kellett utánuk.
A júniusi párosok között szándékosan olyan összeállítást kerestem, ami alkalmas lehet a nagyobb távolságok leküzdésére, és kellő erőtartalékkal is rendelkezik a várható testesebb halak ellenében. Volt azonban még egy fontos tulajdonság, amire - bevallom - az elején nem gondoltam, de igen hasznosnak bizonyult a későbbiekben… de lássuk csak szép sorjában!
A júniusi szettek közül a Catana BX 450SPC telematch és a hozzá párosított Seido 3000SRA párosára esett a választásom. A Shimano a matchbotokon a nagyhalas szériát SPC betűkkel jelöli.
Fontos tudni, hogy SHIMANO csak a 450-es matchbotjait gyártja SPC jelzéssel, melyek 10-30 gramm dobósúllyal rendelkeznek. Ez nem csupán azt jelenti, hogy komoly távolságok leküzdésére is alkalmas, hanem azt is, hogy komoly kihívásokkal is képes megküzdeni - természetesen hal képében.
| Gyártó | SHIMANO | |
| típus | Catana BX TE 450SPC | |
| Teljes hossz (cm) | 450 | |
| Teljes nyélhossz (cm) | 64 | |
| Alsó nyél hossza (cm) | 50 | |
| Szállítási hossz (cm) | 129 | |
| Tömeg (g) | 215 | |
| Gyűrűk száma | 11 | |
| Gyűrűk típusa | SiC | |
| Tagok száma | 8 | |
| Illesztések | teleszkópos | |
| Bot anyaga | XT40 | |
| Legnagyobb átmérő (mm) | 17,34 | |
| Nyél átmérő (mm) | 21,88 | |
| Dobósúly (g) | 10-30 | |
| Optimális úszóméret (g) | 16-24 | |
| Ideális zsinórméret (mm) | 0,18-20 | |
A telematch rendszerű botokkal még nem volt szerencsém horgászni, így egyrészt a kíváncsiságomat is szerettem volna kielégíteni, másrészt ennek a botnak volt egy olyan előnye, ami nekem pont kapóra jött. A szállítási hossza. Hat napra, nagypapával, nagymamával, feleséggel, gyerekkel, babakocsival, horgászládával, bőröndökkel bepakolva minden négyzetcentiméter számít. A bot foglalta a legkisebb helyet a csomagtartóban. Az összetolt 450-es bot csupán 129 cm hosszú. (Hagyományos 3 részes matchbotnál a szállítási hossz 155 cm.) Kíváncsian vártam, hogyan fog dolgozni, ha végre kinyújtóztatom. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a csomagból éppen csak kibontottam, de a vászon tokból ki sem vettem a pálcát. Nem nagyon volt időm a pecára még csak gondolni sem. A szállás elfoglalása után vettem kézbe újdonsült „horgásztársamat”. A vászontokból kivéve egy szemrevaló, parafa nyéllel ellátott, a spiccnek kellő védelmet biztosító sapkával felvértezett bot pihent az ölemben. A bot nyeléhez egy papír volt hozzá gumizva, és az egyik keverőgyűrűhöz is mintha egy aprócska zacskó lenne csatolva. Mi lehet ez? A kis csomagot vettem először szemügyre. Meglepetésemre a csúszógyűrűk és a spiccgyűrű bújtak meg benne. Első gondolatom az volt, hogy „milyen figyelmesek, rögtön adnak tartalék gyűrűket is”…
Levettem a gyűrűzést védő sapkát, és rájöttem, tévedésben vagyok. A spiccről ugyanis hiányoztak ezek. Leszedtem a bot nyeléhez gumizott lapot, és megvilágosodtam. A Shimano, hogy elkerülje a szállítás során keletkező esetleges spicctöréseket, minden teleszkópos rendszerű matchbotját, bolognai botját úgy csomagolja, hogy a bot legkényesebb pontját nem gyűrűzi fel. A vékony, finom spicc a gyűrűzés hiányában belecsúszik a botba, és ott végig biztonságban van. Mielőtt használatba vennénk, magunknak kell ezeket a gyűrűket a mellékelt dokumentáció útmutatásai alapján a botra felhelyezni. (Nem ördöngösség, de ha valaki mégsem szeretné ezt saját kezűleg elvégezni, a Shimano szervizében is készséggel segítenek.) A csúszógyűrűk egy karbon csövecskére vannak felkötve, ami a lehető legjobb megoldás. Stabilan, elcsúszástól mentesen rögzítik a gyűrűket. Nagyság szerint, a legvastagabbtól a vékonyabbik felé haladva húztam őket a spiccre. A spiccgyűrűvel zártam a sort. A bot spicce nagyhalas bothoz képest igen karcsú, mondhatni finom, ami előrevetítette azt, hogy az apróbb halakat sem fogja leverni a horogról.
A bot most már harcra kész, a többit majd használat közben elemezgetem. Lássuk az orsót! A dobozból egy szürke ruhás, arany betétes kis kurbli került elő. A biomechanikus hajtókar a Twin Power és Aspire orsókról ismerős. Kimondottan jó kialakítású, a nagyméretű gumi fogantyúval pedig remekül kézbe simuló kis tekerő. A P3 koncepció minden előnyével felvértezett orsóval kapcsolatban nem voltak félelmeim. Az erő (Power), pontosság (Precision), teljesítmény (Performance) garancia a tökéletes zsinórprofilra és a sima futásra. Elég régóta hajtom már a Shimano orsóit, és problémám még nem adódott velük. Az orsó futása az 5 csapágynak is köszönhetően tökéletes, a fék finoman hangolható, a nagyméretű zsinórvezető görgő szintén csapágyazott. Áttétele 5,2:1, az S (shallow) sekély dobra utalás pedig megkímélhet a felesleges zsinór-alátöltésektől. (Mivel 20-as főzsinórral töltöttem fel a dobot, nekem sem kellett túl sokat alátöltenem.)
| Gyártó | SHIMANO | |
| Típus | SEIDO 3000SRA | |
| Tömeg (g) | 280 | |
| Áttétel | 5,2 : 1 | |
| Méret | 30 | |
| Csapágy | 5 golyóscsapágy + 1 tűgörgős csapágy | |
| Dob, pótdob | hidegen sajtolt alumínium dob és pótdob | |
| Dob átmérője (mm) | 46,95 | |
| Dobemelés | változó sebességű | |
| Visszaforgásgátlás | azonnali visszaforgásgátló | |
| Hajtókar | szimpla P3, egyszeresen forgácsolt alumínium | |
| Fékrendszer | hátsó fék + harcifék | |
| Zsinórbehúzás (cm) | 77 | |
| Zsinórkapacitás (mm/m) | 0,20 / 220 | |
| Orsóház anyaga | XT7 grafit | |
A 3000-es méret az arany középút, bár én a hosszabb botokhoz a nagyobb, 4000-es méretű orsókat favorizálom. A szobában gyorsan rápróbáltam a botra. Az orsótartó precízen, szorosan fogta, ami nem meglepő. Végül is egymásnak lettek „tervezve”.
A forgatás előtti napot is már az ismerkedésnek szentelhettem, de ezen a napon nem én voltam a főszereplő (hanem… de ez egy másik írás lesz majd). A forgatással egybekötött horgászatot másnapra, vasárnapra időzítettem.
A hajnal már a vízparton talált, a horgászat helyszínéül egy olyan részt választottam, ahol a szemközti part előtti nádfal közelségét élvezhettem. A nádfal előtt mindössze 60 cm-es víz volt, ami bő 10 méter után váltott 1,5 m-es mélységre. A halak előszeretettel járőröznek a nádfal előtti sekélyebb részen, itt lehet a legkönnyebben horogra csalni őket.
A nádfal horgászhelyektől mért távolsága változó, az én horgászhelyemen kb. 60 méterre húzódott. Ezen a távon - gondoltam - kihasználhatom a matchbot hosszából eredő előnyöket.
A botot hoztam először használható állapotba. Egy telematchnél ez kicsit több odafigyelést és időt igényel, mint klasszikus 3 részes társainál. Ez a bot 8 részes és 11 gyűrűvel szerelt. Minden egyes tagnál, de különösen a spiccnél kell nagyon ügyelni arra, hogy az aprócska gyűrűk mind egy irányba nézzenek. (Ellenkező esetben egy nagyobb tömegű úszó dobásakor a más-más irányba néző gyűrűk könnyen a damil vesztét okozhatják.) Az orsóra 20-as süllyedő zsinór került, ezért dobóelőkét nem kötöttem. Az waggler kiválasztásakor a 18 grammos méret mellett döntöttem. Előző napi tapasztalataim alapján ez a méret volt optimális az adott hely meghorgászásához. Az önsúly nagyobb részét képező réz lamellákból csupán annyit vettem le, hogy egy hármas forgóra és 3 db No. 1 sörétre volt szükség a pontos kisúlyozáshoz. Az úszón így jelentős önsúly maradt, amire a dobásoknál szükségem is volt. Az eresztéket úgy állítottam be, hogy a forgó a fenékre kerüljön, és a három egybehúzott sörét éppen csak a fenék felett helyezkedjen el. (Az sem gond, ha a teljes ólmozást lefektetjük, a pontyokat ezen a vízen ritkán zavarja az ilyesmi. Feltámadó szél esetén is stabilabbá lehet így tenni a szereléket, ha szükséges. Fontos azonban megemlíteni, hogy ezt versenyen nem tehetjük meg.)
A kész szerelékkel néhány próbadobást végeztem, és elégedetten nyugtáztam, hogy a meghorgászandó távolságot könnyedén elérem a 18 grammos wagglerrel is. Ha azonban a helyzet indokolná, nem lennék szívbajos akár egy 30 grammos úszóval is terhelni a botot. Előző nap kíváncsiságból dobtam néhányat a nagyobb méretekkel is (24-28-30 g), és nem éreztem kevésnek a botot ezekhez sem.
Csaliként kizárólag kukoricát és különféle pelleteket készítettem ki magam mellé. Ha csemegekukoricával, pellettel csalizok, előszeretettel használom a hajszálelőkés technikát a csali felkínálásához. A fenékről felvett fűzött csalit a hal már nem tudja kifújni, lényegesen biztosabb akadást tudok ezzel a szereléssel elkönyvelni.
Egyelőre még nem etettem, hiszen Peti barátom nem érkezett meg, és nem akartam, hogy lemaradjon a keverék elkészítéséről. Hogy ne teljenek üresen a perceim, felcsaliztam. Először az édesebb ízekkel kezdtem a horgászatot. Mézes-pálinkás kukorica került a hajszálelőkére, és már repülhetett is a szerelék a nádfal elé. Kora reggel szemlátomást élt a víz. A halak reggeli körútjukat járták, volt esélyem akár etetés nélkül is elcsípni közülük egyet. Kényelmesen elhelyezkedtem a ládámon, és a felkelő napot nézegettem, amikor valami csavarni kezdte a botot a kezemben. Az úszóm sehol, a bot pedig jobbra bólintva jelzi, egy éhes száj talált rá a csemegére, és most ellenkező irányba próbál angolosan távozni. Komoly küzdelem kezdődött. A hal mozgásából éreztem, hogy nem egy siheder, 1-2 kilós példánnyal akadtam össze.
Kellett a botban rejlő erő és rugalmasság a hal megfékezéséhez. A pálca már az első nekiiramodás kivédésekor megcsillantotta erényeit. Nekem, aki alapvetően nem éppen teleszkópos bot párti, kellemes meglepetést okozott. Gyönyörűen bólintott a hal után, az orsónak nem sok dolga akadt, a bot rugalmassága elegendőnek bizonyult. Szépen lehetett irányítani a halat, amikor kellett, bekeményített a pálca, ha erre nem volt szükség, akkor csupán kísérte a menekülő halat. A part közelébe érve, az első fordulónál láttam, hogy a horog tökéletesen akadt, így bátran próbára tehettem a felszerelést. Kicsit szigorúbbra vettem a figurát, és egy kicsit „izomból” dolgoztattam meg a párost. A pálca kiállta az első próbát. (Peti pont a fináléra érkezett meg, így ha videón nem is, de néhány remek fotón sikerült a végkifejletet megörökíteni. Meg is intett, hogy ne akkor fogjam a szebb halat, mikor még nincs készenlétben a kamera. :-)) Hamarosan a szákban pihegett a gyönyörű tükrös.
Óvatosan a nagyméretű haltartóba csúsztattam, és kicsit fáradtan, de örömmel kezdtem a forgatáshoz. Minden készen állt, így már a kamera előtt folytatódhatott az alaposabb ismerkedés.
A vízterület sajátossága, hogy etetőanyagot csak egy meghatározott időszakban lehet használni. Ez nem esett egybe a horgászatom időpontjával, így más megoldást kellett keresnem a halak csalogatásához. A szemes terményt önmagában ekkora távolságra nem lehet belőni, ehhez előtte meg kell ragasztani. A szemes megragasztásához a Timár Mix etetőanyag ragasztóját használtam.
Mindössze két zacskó elég volt a 6-7 doboz ízesített csemegekukorica összefogásához. (Ha nagyobb mennyiséget kell ragasztani, érdemes némi PV1-et adni a ragasztóhoz. Ez egyrészt megédesíti, másrészt plusz tapadást is biztosít a szemeknek.) A kész gombócokat szépen felsorakoztattam magam mellé, a horgot felcsaliztam és bedobtam a szereléket. A támpontul szolgáló úszót kezdtem körbeetetni. Általában az etetés zajától megriadnak a halak, és kell bő félóra ahhoz, hogy visszatérjenek, de most nem így történt.
Az egyik gombóc becsapódását követően az úszóm elmerült. A bevágást követően fülemnek kellemes fékciripelés jelezte, ismét nem egy apróságba akadtam. Először pontyra gyanakodtam, de később kiderült, egy kíváncsi amur vette fel a csalit. A visszaforgásgátlót kikapcsolva fárasztottam, így az amurra jellemző fejrándításokra is gyorsan tudtam reagálni. Irgalmatlan kirohanásokkal igyekezett menekülni, de centiről centire sikerült távolságot lopnom a vad harcostól. (A kikapcsolt visszaforgásgátlóról jutott eszembe: korábban kétkedve kérdezték a fórumon, hogy nem veri-e szét a horgász kezét egy jobb hal, mikor megindul… A válasz nem, kivéve, ha a forgó rotor mellé dugjuk az ujjunkat. Kis gyakorlással ráérez az ember, és ha ismeri a halak horgon való viselkedését, nem érik kellemetlen meglepetések. Alapszabály azonban, hogy a féket ebben az esetben is tökéletesen be kell állítani. Nálam is előfordult, hogy a harcifékkel korrigálnom kellett. Senkit nem akarok rábeszélni erre a fárasztási módszerre, sőt, még csak érvelni sem szeretnék ellene-mellette. Én sem alkalmazom minden esetben ezt a technikát, ez is csupán egy lehetőség, amit mindenki a maga hite, ízlése szerint sajátíthat el.)
Az amur időközben hagyta magát egészen a partig édesgetni, majd következtek a fejrázásos megugrások. A bot, azzal együtt, hogy kellő erőtartalékkal rendelkezett, kellő lágyságot is tanúsított. Nagyon kellemes meglepetést okozott. A kis Seido orsó pedig - véleményem szerint - az árát messze meghazudtoló kis szerkezet. A hajtókar lopta be magát a szívembe, nekem nagyon kézre állt. Szépen, simán futott, és terhelés alatt sem kényeskedett. Az amur is feladta közben a küzdelmet, hagyta magát szákba terelni. Alaposan kimerült szegény, mert a szákból való kiugrást meg sem kísérelte, csak egy kis csapkodással próbálta megmutatni, ki az amur a gáton. Két ilyen szép hal kifárasztása és az előző napi tapasztalatok, fogások révén a pálca és az orsó kellő bizonyossággal szolgált arra vonatkozóan, hogy valóban alkalmasak arra, amire tervezték őket.
A Catana BX telematch 450 SPC igazi nagyhalas matchbot, de a kárászok, compók fogása során azt is megmutatta, tud finoman is bánni a halakkal. Ha fejlesztendőt kell írnom, akkor kettő dolgot tudok kiemelni, ami nekem személy szerint fontos. Az egyik a horogakasztó szem hiánya, a másik pedig a zsinórvezető gyűrűk mérete. Egy mérettel nagyobb gyűrűsor szerintem elférne a pálcán. Az orsóról nem tudok semmi fejlesztendőt írni, ár/érték arányban egy árcímkén messze túlmutató kurblit ismerhettem meg a Seido 3000SRA személyében. Végezetül kiknek ajánlom ezt a szettet? Azoknak, akiknek fontos kis szállítási hossz, de nem szeretnének lemondani egy háromrészes klasszikus matchbot tulajdonságairól. Ez a bot hamar elfeledteti, hogy teleszkópos rendszerű. Azoknak is figyelmébe ajánlom, akik nagyobb távolságot céloznak meg, és ehhez keresnek társat. A 10-30 grammos dobósúly nem hangzatos „katalógusduma”. A bot számára a 16-24 grammos tartomány az optimum, de kellő gyakorlattal nem kell tartani a 28-30 grammos wagglerek röptetésétől sem. A bot hossza, rugalmassága és ereje képes leküzdeni akár 70-80 méteres távolságot is. Az orsó azoknak tarthat számot a figyelmére, akik egy kézre álló, jó fékrendszerű, valódi Shimano minőséget adó orsót szeretnének vásárolni elfogadható áron. A szett most lehetőséget biztosít arra, hogy kedvező áron két legyet lehessen ütni egy csapásra. Mindenképp megfontolásra érdemesnek tartom az összeállítást.
(X)
Írta: Polyák Csaba (Csabio)
Fotók-videó: Takács Péter
