Egy verseny előtt a csapattársaimmal parázs vita keveredett abból, hogy milyen és mennyi aromával dobjuk fel a versenyre szánt etetőanyagunkat. Röpködtek az érvek és az ellenérvek a levegőben, de igazán nem tudtuk meggyőzni egymást. Mindenki a saját tapasztalataira, a korábbi horgászatok tanulságaira építette fel érveit. Azon gondolkodtam, hogy vajon létezik-e „hivatalos” magyarázat arra vonatkozólag, hogy miért és miként működhet jól vagy éppen rosszul egy etetőanyag, aroma az adott vízen...
Tény, hogy napjainkban rengeteg aromával, etetőanyaggal találkozhat egy horgász. Ha Gombóc Artúr foglalná össze: van hideg vízi, meleg vízi, alkoholos, olajos, folyékony és por állagú. Van epres, mézes, halas, mandulás, sajtos (-bajszos), kolbászos, fokhagymás, banános, ananászos, tutti-fruttis, panettonés, szardíniás, chilis, jó szagú és büdös, nagyon sűrű vagy éppen vízszerű, zselés, töltött, mártogatós-dipelős. Van sárga, kék, piros, zöld, fekete, áttetsző, narancs és a színskála minden lehetséges variációja. Az etetőanyagokról már nem is beszélve. Sokunkban felmerülhet a kérdés, hogy ebből az ízkavalkádból hogyan és egyáltalán mit érzékel a hal?
A halak az emberek szeme előtt rejtve, olyan közegben élik életüket, amely számunkra felfoghatatlan. Abban a világban, ahol kedvenceink élnek, minden egész másként működik, mint ahogyan azt mi, emberek gondoljuk. Mégis hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy ami nekünk tetsző, az a halaknak is az lehet. Sokáig tartották magukat olyan tézisek, amelyek napjainkra megdőlni látszanak, és egészen új utakat is kitapostak kísérletező kedvű horgászok. A tudomány a halakkal sok szempontból foglalkozik, de kimondottan horgászszemmel nem vizsgálják őket, vagy ha igen, az így feltárt törvényszerűségek rejtve maradnak a halandó pecás előtt. Már itt, az elején szeretném tisztázni és a felesleges viták elkerülése végett leszögezni, hogy az írás nem azt hivatott alátámasztani, hogy a fotókon illusztrációként megjelenő termékek mindegyike tudományos, halélettani kutatások eredményén alapul, vagy hogy azok minden cseppje és grammja maga az elixír. Ez nem lenne igaz, és ilyet nem is állít senki. Az köztudott, hogy számos aroma, keverék és csali sok-sok horgászattal eltöltött óra alatt mutatja meg, mire képes. Remélem, a cikk végére kiderül, hogy a halakról megszerzett minden „tudásunk” kiegészítését illetően bizony a tapasztalatokat nem pótolják az akváriumi tesztek.
A halakat régóta mesterséges körülmények között is tenyészti az ember, és ennek kapcsán már beszélhetünk komoly megfigyelésekről, tudományos kutatásokról. Nem szabad azonban elfelejteni azt, hogy ezek a kutatások kimondottan a halnevelés és takarmányozás során felmerülő kérdésekre keresik a választ. Egészen más ugyanis egy adott halastó pontyainak megfelelő összetételű táplálékot kikísérletezni, és egész más dolog egy fogós csali alkotóelemeit összerakni. Természetesen megszívlelendőek a kutatók, tudósok megállapításai, de ne felejtsük el, hogy nekik és nekünk más a célunk. A kutatások többek között a minél gazdaságosabb halhús-termelésre koncentrálnak, míg a horgászok boszorkánykonyháiban folyó kísérletezgetés célja e „halhús” horog köré koncentrálása a lehető legrövidebb időn belül. Egészen pontosan más a célja egy halcsalinak, és más a célja egy halaknak szánt takarmánynak. Míg a csali esetében fontos, hogy a halak számára érdekes, kedvező ízhatású legyen, és hogy akkor is szívesen elfogyassza a hal, amikor éppen nem éhes, addig a takarmány célja gyors, hatékony halhús-termelés.
Vajon mi mindenre érdemes gondolnunk, mikor a halak horog köré, vagy éppen horogra csábítása a célunk? Tudjuk, hogy valójában mit lát, hall, érez kedvencünk?
A látás
A halak többségének a fejhez mérten nagyok a szemei, így még zavaros vízben is viszonylag jól látnak. A halak látószerve - típusát tekintve - úgynevezett hólyagszem. Alakja a beérkező fény irányába lapított gömb. A halnak nincsen szemhéja és könnymirigye. (Aki már látott pislogó, netalán síró halat, gondolkozzon el a dolgon. :-)) A halak gömb alakú szemlencséje csak az 1-2 méteren belüli tárgyakról vetít éles képet a retinára, mondhatni rövidlátók. A rövidlátó hal azonban a szemlencséjét egy sarló alakú izomrosttal képes kissé hátrahúzni, így a látótávolság 10-12 méterre is megnövekedhet. Ismerve vizeink zavarosságát ennél nagyobb távolságra még távcsővel sem látnának. A halak érzékelik a színeket, és az sem meglepő, hogy a vízfelszín közelében portyázó halaknál (pisztráng félék) a színérzékelés meglepően fejlett. A legyező horgászok nem ok nélkül kötnek ezerféle csalivariációt, de a halászok sem véletlenül használnak télen vörös, nyáron zöld színű hálót.
Lehet, hogy a hideg vízi etetőanyagok színe sem a véletlen műve? A ponty elvileg 8 Celsius-fok alatti vízhőmérsékletnél nem táplálkozik. Elvileg. A gyakorlat egészen más képet mutat. Ma már se szeri, se száma azoknak a felvételeknek, amelyek a ponty téli, néha igazán jeges horgászatát mutatják be. A régi elmélet megdőlni látszik, azonban ha megfigyeljük a téli, lehűlő, vagy már kimondottan hideg vízre szánt keverékeket, azt látjuk, hogy sötét tónusúak. Leginkább a piros szín árnyalatai és a fekete szín dominálnak. Emlékszünk még, milyen színű hálóval halásztak eredményesen a régiek ezen időszakban? A halak színérzékeléséhez köthető másik megfigyelés a versenyzésben használt színező porok, folyadékok. Előfordult, hogy ugyanazon keverék kikerics sárga színben adta a halat, míg sötétebb árnyalatot használva alig akadt valami a horgomra. Természetesen a halak tőlünk eltérő színérzékelésüknek köszönhetően bizonyos árnyalatokat sokkal könnyebben képesek lehetnek megkülönböztetni, mint egyes színeket. Van azonban még egy érdekesség. A halak sok más gerinceshez és gerinctelenhez hasonlóan az ibolyántúli sugarakat is érzékelik. A főemlősök - beleértve az embert - erre nem képes.
A horgász a parton, a hal a vízben (szerencsés esetben). Biztosan sokan elgondolkodtak már azon, hogy a hal vajon kilát-e a víz alól, és ha igen, akkor hogyan látja a földi világot? A víz-levegő határfelület fénytörő képességéből adódik, hogy a víz alól torzításmentesen csupán a felszínre merőleges irányban lehet kilátni. Ettől eltérve - mint egy kör alakú ablakon át - kezdetben még láthatóak a felszín feletti tárgyak, bár a fénytörés következtében nem pont ott, ahol a valóságban vannak. Ettől a függőleges iránytól még jobban eltérve a vízfelület tükörként viselkedik, teljesen lehetetlenné téve a kilátást. Egy vízparton álló személy tehát csak a közelben tartózkodó halak számára látható, a távolabbiak számára nem, az ülő horgász megpillantásához pedig még közelebb kell a halnak jönnie a parthoz. (Így talán már érthető, hogy a versenyzők miért kuporognak ládáikon, és miért szoktak néha hason csúszni a cserkelő pontyhorgászok.) Néhány halunk a fárasztás során parthoz közelítve szinte megvadul. Vajon a part közelsége miatt kezdenek vad harcba, vagy megpillantják a horgászt, aki a botba kapaszkodva húzza magához egyre közelebb? Főleg az amurokra jellemző ez a viselkedés. Néhány öreg sporttársat láttam, ahogy az amur szákolásakor szinte elbújnak a fűbe, mondván, minél később vegye őket észre a hal. A tapasztalatok néha markánsabb bizonyítékok, mint a bármi más.
A szaglás
Horgászboltokat járva ki ne látott volna horgászt, amint az orrát egy-egy üvegcsébe dugva illatozza a halaknak szánt aromát. Legtöbbször azt választja, ami neki is tetszik. Ha barackos napja van a pecásnak, a halnak is barackos kedve lesz. Próbáljunk meg azonban a víz alatt egy mélyet szippantani a jóból. Pontosabban inkább mégse. Az emberi orr és a halak szaglószerve némi különbözőséget mutat.
A halak szaglószerve az orrtájékon elhelyezkedő páros szaglógödör, amely vakon végződik, azaz a garattal nincsen kapcsolatban. A hal orrgödre tehát ebben lényegesen különbözik a többi gerinces orrától, a szájüreggel nincsen kapcsolatban. (Főiskolás koromban néhány vad esti bulin jól jött volna ez a tulajdonság. :-)) A szárazföldi állatoknál (most az embert is vegyük ide) a szaglás a légnemű, míg az ízlelés az oldott anyagok érzékelését jelenti. A halak ezzel szemben a szaganyagokkal is oldott állapotban találkoznak. Különbség viszont az, hogy a szaglással igen kis koncentrációban - ami a vízben a nagyobb távolságnak feleltethető meg - is képesek érzékelni a vegyi anyagokat, míg ízlelni csak az érzékszervükkel közvetlenül érintkező anyagokat tudják.
Ez azért fontos, mert sokan gondolják, hogy a halaknak nincsen szaglásuk. Van. Azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy amit az emberi orr érez, azt a hal nem érzi, pontosabban nem úgy érzékeli. Az általunk érzékelt illatokért különböző természetes vagy épp mesterséges eredetű anyagok „kipárolgása” felelős. Egy aroma, etetőanyag illata számunkra orral érzékelhető, de ezt a hal nem ugyanígy fogja érzékelni. Ő a mi orrunkkal érzékelhető kompozíció (melyet a levegőbe jutó illékony anyagok biztosítanak) helyett a vízben oldódni, elvegyülni képes összetevők zamatát fogja beazonosítani. Maradva a barackos példánál, a hal nem fog „barackillatot” érezni, egyrészt mert számára olyan nem létezik, másrészt maximum a barack oldott formájú „illatát” fogja fel. Most bizonyára sokan felkapják a fejüket, hogy akkor az illatnak a mi szempontunkból nincsen jelentősége? Egyértelműen erre nem lehet válaszolni, hiszen nem tudjuk, hogy az a keverék, amit mi az orrunkkal kellemes illatúnak vagy kellemetlen szagúnak érzünk, annak vízben oldódó összetevőit a halak milyen érzetként élik meg.
Minden egyes oldott zamatanyag bír valamilyen tulajdonsággal a hal számára. Ez lehet számára kellemes, vagy éppen kellemetlen. Ha a barackillat vízi megfelelője számára érdekes, akkor az kíváncsivá teszi, ezért közelebbről is megvizsgálja. Nem tudhatjuk előre, hogy a barackra mint „vízben oldott illatra” miként reagál. Megint csak a tapasztalatokra lehet hagyatkozni. Vannak bizonyos illatok, amelyek rendszerint bejönnek, és vannak, amelyek nem. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni az adott illathoz tartozó ízt sem, amiről kicsit bővebben pár sorral lejjebb írok. A szaglásnak azonban nem csak a táplálékszerzésben van fontos szerepe. A csapatban mozgó halaknál - pl. fürge cselléknél - megfigyelték, hogy a sérült fajtárs szaga menekülésre készteti társait, hiszen tudják, hogy társuk magára vonja a ragadozók figyelmét is. Ismert tény az is, hogy a lazacok a szaglásuk segítségével találnak vissza szaporodásukkor arra a folyószakaszra, ahol lárvaként kezdték az életüket, a halak nyomozókutyájának tartott angolnáról nem is beszélve… A szaglás fontossága akkor is elgondolkodtató, mikor ugyanott, ugyanazzal horgászva a dohányzó horgásztárs nullázik, míg nem dohányzó cimborája sorra fogja a halakat. Előfordult már valamelyikünkkel, hogy két markánsan eltérő „illatú” csalival tapasztaltunk lényeges eltérést a fogási eredményeink között? Velem többször is előfordult, hogy ugyanott horgászva egy bizonyos kellemetlen, büdös íz/illat adta a halat, míg arról egy számomra kellemes aromára váltva süket csönd következett.
Egy dologról nem szabad tehát megfeledkeznünk. A halak szaglása jó, csak nem feltétlen azt és úgy „érzik”, amit mi, emberek, ezért fontos, hogy ne csupán az orrunkra hagyatkozzunk a csali és az etetőanyag kiválasztásakor!
Az ízlelés, ízérzékelés
A szaglásnál már utaltam a halak ízérzékelésére - lássuk, ez hogyan alakul! A halak ízlelőszerve nem korlátozódik az elfogyasztani kívánt táplálék ízének vizsgálatára, hanem a vízzel, a hal környezetében sodort ízanyagok érzékelésére is kiterjed. A halak tehát - mondhatjuk - „a távolba ízlelhetnek”. (Mi távolra szagolhatunk, csak hogy kicsit összezavarodjunk.) Mi, horgászok pont a halak e különleges képességét használjuk ki, mikor a különböző ízesített etetőkkel horgunk közelébe igyekszünk csalni őket. Érdekes kérdés, hogy az etetőanyagból kimosódó ízeket a hal hogyan képes a vízben felhígulva is érzékelni? Csak akkor érzi, ha azt a szája elé pottyantjuk? A halaknál az íz érzékelésre a kültakaró hámrétegében mélyedő ízlelőbimbók szolgálnak, amelyek legnagyobb számban a szájüregben és a garatban találhatók. Igen sok halnál azonban ez kiegészül a bajuszszálakon, ajkakon, ormányon, sőt a test egyéb helyein - pontyok esetében például az egész bőrfelületen - elhelyezkedő ízlelőbimbókkal.
Érdemes tehát tudnunk azt, hogy a hal már viszonylag nagy távolságból is képes érzékelni a csalit vagy etetőanyagot, amennyiben az azokból kioldódó, vízzel vegyülni képes összetevők eljutnak odáig. (Sajnos pontosan nem lehet ezt a távolságot megadni, mivel a víz nem homogén, és az áramlatok is befolyásolják a távolságot.) A hal kíváncsiságától vezérelve vagy számára kedvező ízt érzékelve közelebb úszik, majd az íz hordozóját felvéve dönti el, hogy az számára megfelelő táplálék vagy csupán érdektelen „kacat”. Nem kell pont az orra elé tenni a csábító falatot, hiszen annak jelenlétét akár nagyobb távolságból és egész testével (is) érzékelheti - ehhez a zamatot közvetítő anyagok egészen kis koncentrációja elegendő.
Az etetőanyag, aroma oldódását többek közt a víz pH-értéke, hőmérséklete befolyásolja. Vannak olyan összetevők, amelyek enyhén lúgos közegben (sütőipari termékek, pl. édes kekszek, illetve az édes, cukros aromák), mások pedig enyhén savas közegben oldódnak jobban (pl. hallisztes etetőanyagok). Alacsony hőmérsékleten az alkoholos aromák (pl. CSL), míg magasabb hőmérsékleten a sűrű, szirupos aromák viselkednek jobban. A por alapú aromák is inkább meleg vízben hatékonyak.
A felhasznált mennyiség is kérdéseket vet fel. Aromázzam túl, vagy csak éppen megízesítsem a csalit? Nos, a halak szemszögéből a túl intenzív ízeknek ritkán van jelentősége. Előfordulhat, hogy a túl tömény aroma rövid ideig riasztóan hat, azonban az oldódás révén oly mértékben felhígul az anyag, hogy az spontán megoldja ezt a problémát. Ugyanakkor gyakran megtapasztalható, hogy a töménység révén felfokozott ízhatás kelti fel a hal érdeklődését, ezért jól reagál rá, miközben lehet, hogy a használt édes vagy sós íz önmagában számára nem is lenne annyira érdekes.
Egy szó, mint száz, nem elég ismernünk a halak „működését”, a sok-sok horgászat során szerzett tapasztalatainkat soha ne feledjük! Úgy tűnik, tudományos alapokon nyugvó, minden körülmények között működő csali nem létezik. A „csodacsali” várat még magára, azonban nyitott szemmel járva és a halakat kicsit jobban megismerve talán egy tyúklépéssel közelebb kerülhetünk kedvenceinkhez. Ha elképzelésünk nem működik, gondolkodjunk el és változtassunk! Örüljünk annak, hogy bizonyos alapokat figyelembe véve mi magunk ismerhetjük meg a titkokat - már csak ezért is jó horgászni!
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Haldorádó archívum
