Sokszor esik szó arról, hogy miként lehet szelektálni method technikánál. Véleményem szerint nagyon nehéz ennél a módszernél azt meghatározni, hogy milyen méretű ponty vegye fel a horgunkat, hiszen az átlagos method csalik pont ugyanúgy beférnek egy 2 kilós ponty szájába, mint egy nagyobb példányéba. Szóval, ha szigorúak szeretnénk lenni, akkor kijelenthetjük, hogy methoddal nem lehet szelektálni a halméretet… vagy mégis!?
Sokat foglalkoztam ezzel a témával, pont a horgászversenyekre történő felkészüléseken, hiszen nem mindegy, hogy az egységnyi idő alatt kialakuló kapás eredménye 2 vagy, éppen 6 kg. Próbálkoztam különböző etetőanyag vagy pellet keverékekkel, amelyeknek minimális hatása érezhető volt ugyan, de megoldást egyik sem jelentett. A csalival történő válogatás pedig azért dőlt dugába, mert a túlságosan nagy csali a method kosárba nem fér bele, ráadásul lebegő vagy kikönnyített csalik nagyobb méretekben simán megemelik a method horgászathoz általában használt 8-as, 10-es horgokat. Végül arra az egyszerű belátásra jutottam, hogy szelektálni csak ott lehet, ahol a kivédendő hal zavaró apróhal, keszeg, törpeharcsa vagy éppen ezüstkárász. Ilyen esetekben mind a csali méretével, állagával, sőt, viselkedésével, valamint a csalogatóanyag szemcseméretével és ízesítésével is képesek lehetünk kiválogatni a nagyját. A Method suli márciusi epizódjában egy olyan rendszert mutatok, amely a kifejezetten nagy pontyok horgászatánál lehet jó választás.
![Sok nagyhalas tavon élnek szép számmal dévérkeszegek, ezüstkárászok, melyek kizárására lehet jó alternatíva a következőkben bemutatott rendszer Sok nagyhalas tavon élnek szép számmal dévérkeszegek, ezüstkárászok, melyek kizárására lehet jó alternatíva a következőkben bemutatott rendszer](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Öröm céltudatosan ilyen méretű halakra horgászni Öröm céltudatosan ilyen méretű halakra horgászni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Helyszín
Nem szeretném a koncepciót egy vízre kihegyezni, de általánosságban az ilyen jellegű vízterületeken válik be a bemutatandó technikám. Ahol most vagyok, az az Akasztói Horgászpark új extra tava. Nem különleges a helyszín, hiszen nagyon sok olyan horgászvíz van manapság, mint ez, ahová csak nagyobb testű pontyokat telepítenek. Hogy ez rossz-e, vagy jó, nem az én tisztem eldönteni. Amit el lehet dönteni, hogy szeretnék-e ilyen helyen horgászni, vagy sem? Ha igen, akkor megveszem a napijegyet, élvezem a halfogást, és boldogan hagyom el nap végén a vízpartot. Ha nem, akkor nem jövök ide, és ennyi. Én most itt ülök, úgyhogy kitalálhatjátok, melyik csoportba tartozom. Lényeg a lényeg: a pontyok mellett azért él másféle hal is a vízben, ami zavaró lehet. De ha nincs ilyen zavaró tényező, a következő technika akkor is működőképes a nagyhalas tavakon.
![Az Akasztói Horgászparkban komfortos, kényelmes, kiépített horgászállások várják a pecásokat Az Akasztói Horgászparkban komfortos, kényelmes, kiépített horgászállások várják a pecásokat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Felszerelés
A sort azért a felszereléssel kezdem, mert ez a legrövidebb „etap”. Ezt ugyanis pont az előző részben már részletesen is elővezettem és összeraktam. A különbség csupán annyi, hogy ezúttal nem a By Döme TEAM FEEDER 430LC, hanem a 395LC változatot használom. Ennek oka, hogy a megdobandó távolság nem igényli a „nagyágyút”. Az orsó, zsinór, etetőkosár maradt ugyanaz.
![A By Döme TEAM FEEDER 395LC-vel kényelmesen meg tudtam dobni a szükséges távot és a nagytestű halakkal is játszva elbírtam A By Döme TEAM FEEDER 395LC-vel kényelmesen meg tudtam dobni a szükséges távot és a nagytestű halakkal is játszva elbírtam](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az 5500-as Long Cast orsókat az előző method suli epizódban bemutatott módon zsinóroztam fel Az 5500-as Long Cast orsókat az előző method suli epizódban bemutatott módon zsinóroztam fel](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Könnyedén megdobható volt a 80-90 méteres távolság Könnyedén megdobható volt a 80-90 méteres távolság](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Bevágáskor azért szépen beleállt az erős bot is ezekbe a termetes halakba Bevágáskor azért szépen beleállt az erős bot is ezekbe a termetes halakba](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Mivel márciusban még hideg a víz, és lassabban alakulnak ki a kapások, mindenképp érdemes két bottal horgászni Mivel márciusban még hideg a víz, és lassabban alakulnak ki a kapások, mindenképp érdemes két bottal horgászni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Erőtől duzzadó, szép sziki pontyok adták a zsákmány nagy részét Erőtől duzzadó, szép sziki pontyok adták a zsákmány nagy részét](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A felszerelés előkészítésének bemutatása, valamint a végszerelék összeállításának részletei a Method suli februári epizódjában tekinthetők meg:
Csalogatóanyag
Nagyon sokat emlegettem már azt, hogy a pontyos methodozásnál az etetőpelletek jelentősége mennyire megnőtt az elmúlt időszakban. Fokozottan fontos ez akkor, ha ki szeretnénk zárni az egyéb halakat a horgászatunkból. Ekkor tilos por állagú etetőanyagot a vízbe juttatni. Éppen ezért, amit én most bekevertem, az a Pellet Pack By Döme Gábor - Nagy Ponty, és a Fluo Micro Method Feed Pellet - Brutal Liver kombinációja. Mindkettőből 1-1 dobozzal kevertem be, majd ezeket elegyítettem. A Pellet Packban található Pellet Juice aromát nem használtam fel, inkább a gombóc utóízesítésére tartogattam. Ez az egyveleg nagyon jól tapad, változatos keménységű és méretű pelletszemekből áll, továbbá gyorsan kioldódik a kosárból szabaddá téve az utat a csalihoz. Ami fontos, hogy ez a keverék kizárólag a fenéken bont, egyetlen felszálló szemcse sincs benne! Ez a szelektív horgászat alapja!
![A Pellet Pack By Döme Gábor - Nagy Ponty, és a Fluo Micro Method Feed Pellet - Brutal Liver keveréke kizárólag a fenéken bont, egyetlen felszálló szemcse sincs benne! Ez a szelektív horgászat alapja! A Pellet Pack By Döme Gábor - Nagy Ponty, és a Fluo Micro Method Feed Pellet - Brutal Liver keveréke kizárólag a fenéken bont, egyetlen felszálló szemcse sincs benne! Ez a szelektív horgászat alapja!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Könnyen kezelhető és nagyon hatékony egyveleg Könnyen kezelhető és nagyon hatékony egyveleg](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ami a legfontosabb, hogy imádják a nagytestű pontyok! Ami a legfontosabb, hogy imádják a nagytestű pontyok!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Csali
Átlagos method horgászatnál a különböző sűrűségű csalik mérete ritkán haladja meg a 10 millimétert. Ennek oka, hogy egész egyszerűen nincs szükség nagyobbra. Ahol nagy mennyiségű ponty él és intenzíven táplálkozik, a kapás 5-10 percen belül bekövetkezik. Nincs esélye más halnak felvenni a pici csalit, mert vagy nem él a vízben, vagy egész egyszerűen a ponty kiszorítja a táplálkozási zónából. Egyedül a természetes vizeken és az ilyen nagyhalas vizeken van létjogosultsága method pecánál a nagyobb és nehezebb csalinak. Egyrészt a nagy halaknak hamarabb szemet szúr egy méretes falat, másrészt a kisebb keszegek, kárászok, esetleg törpeharcsák sem okoznak nagy kárt benne. Éppen ezért az ilyen horgászatokra a LEGEND PELLET termékcsaládot viszem magammal. Ebben van pop-up, wafter és sinking változat is. A lebegő és a kikönnyített csalik 12 és 16 milliméteresek, míg a süllyedő csalik 8, 12, és 16 milliméteresek.
![A LEGEND PELLET termékcsalád a szelektív nagyponty-horgászat egyik bevált csalija A LEGEND PELLET termékcsalád a szelektív nagyponty-horgászat egyik bevált csalija](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A legkönnyebb változat nem oldódik. Elsősorban nagy horgok mellett felkínálva, vagy teljes előkehosszban történő lebegtetéskor, netán csalikombinációk esetében lehet jó alternatíva. Most még a víz hideg, ezért a nagy horog el van vetve, csalifüzért sem szeretnék felkínálni, és kizárólag a fenéken tartózkodó halakra pályázom, így ez a változat most nem kapott szerepet.
![A LEGEND PELLET elérhető süllyedő, wafter és pop-up verzióban A LEGEND PELLET elérhető süllyedő, wafter és pop-up verzióban](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A közepesen könnyű kivitel, a wafter típus egyenletesen, lassan oldódik is. Ennek főként kisebb, 12 mm-es változatait javaslom hideg vizes pecák során alkalmazni, mert ezt kisebb, de vastaghúsú horgok mellett fel lehet úgy kínálni, hogy még éppen lent maradjon. Ez az egyik legjobb csalizási módszer, ha nagy halakra pályázunk!
![A wafter és a pop-up változatoknál 12 és 16 mm-es méretű csalikat találunk a dobozban A wafter és a pop-up változatoknál 12 és 16 mm-es méretű csalikat találunk a dobozban](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A süllyedő változat érdekessége, hogy a 12 és 16 mm-es méreteken kívül 8 mm-es csalik is vannak a dobozban, amelyek methodozás során igazán jól jönnek. Egy ilyen kicsi, oldódó falat, megbújva az etetőpelletek közt, igazán különleges és fogós csali. Elkerüli ugyanis a mohó apróhalak figyelmét, de a ha a „big boss” odahörpint a kosárnak, akkor ez a csali is a szájában köt ki. Nyilván a csali aromája fontos, hogy a ponty megérezze, hova is kell szívni pontosan.
A nap folyamán ezeket cserélgettem, próbálgattam, és egyértelműen a süllyedő változat vált be a legjobban. Ebből is a Tüzes Ponty ízesítés, mely viselkedésével ugyan a visszafogott csalik közé tartozik, ám narancssárga színével és intenzív aromájával felkelti a nagy halak figyelmét.
![A LEGEND PELLET Sinking dobozában 8, 12 és 16 mm-es szemek találhatók A LEGEND PELLET Sinking dobozában 8, 12 és 16 mm-es szemek találhatók](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A legjobbnak ezen a napon a Brutal Liver és a Tüzes Ponty ízesítésű, süllyedő, 8 mm-es változatok bizonyultak A legjobbnak ezen a napon a Brutal Liver és a Tüzes Ponty ízesítésű, süllyedő, 8 mm-es változatok bizonyultak](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Aroma
A csalogatóanyagba szándékosan nem tettem bele a plusz Pellet Juice aromát, mert hagyni akartam a csali dominálni. Arról azonban nem mondtam le, hogy a lokális ízesítést kipróbáljam. Először a már említett Juice került bevetésre, de a legjobban a csalik ízével megegyező LEGEND MAX JAM aromák működtek.
![A LEGEND MAX JAM Brutális Máj és Tüzes Ponty meggyorsították a kapások kialakulását A LEGEND MAX JAM Brutális Máj és Tüzes Ponty meggyorsították a kapások kialakulását](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nem bonyolítottam túl, a megtöltött kosárra nyomtam az aromát és bevetettem Nem bonyolítottam túl, a megtöltött kosárra nyomtam az aromát és bevetettem](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A JAM szépen megtapad a gombóc tetején és még a dobásokat is bírja A JAM szépen megtapad a gombóc tetején és még a dobásokat is bírja](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Volt olyan ponty, amelyre alig 3 percet kellett várni, köszönhetően az intenzív ízeknek Volt olyan ponty, amelyre alig 3 percet kellett várni, köszönhetően az intenzív ízeknek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Végszerelék, horog, horogelőke
Az Akasztói Horgászpark szabályzatát átfutva nem találtam különösebben szigorú megkötéseket, ettől függetlenül a monofil dobóelőke és horogelőke mellett tettem le a voksom, sőt szakáll nélküli horog mellé tűztem fel a csalikat is. Egész egyszerűen szeretnék olyan hasznos tapasztalatokat szerezni, amelyeknek a versenyeken is hasznát veszem. Az, hogy egyetértek-e a sokszor túlságosan szigorúnak tűnő szabályokkal, a fonott zsinór tiltásával, más kérdés. Nem tisztem és feladatom igazságot tenni ez ügyben, de igazából még az sem, hogy véleményt alkossak róla. Vannak szabályok, amelyeket be kell tartani. Ennyi. Nem kérdezem meg azt sem, hogy autópályán miért csak 130-cal szabad menni, miért nem 140-nel? A szabály az szabály! Ha nem tetszik a helyi szabályozás, akkor nem veszem igénybe a szolgáltatásokat, ha meg igen, akkor tiszteletben tartom, és BETARTOM!
![A Korum Barbless Supersteel 10-es méretű horog nagyon jól vizsgázott ezen a napon, hisz nem volt egyetlen vesztett halam sem! A Korum Barbless Supersteel 10-es méretű horog nagyon jól vizsgázott ezen a napon, hisz nem volt egyetlen vesztett halam sem!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A csalit legtöbbször a töltőszerszám aljába tettem, hogy a gombóc oldódásakor gyorsan hozzáférhető legyen A csalit legtöbbször a töltőszerszám aljába tettem, hogy a gombóc oldódásakor gyorsan hozzáférhető legyen](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A töltőszerszámba került a mikropellet mix A töltőszerszámba került a mikropellet mix](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az XL méretű Dart Metal kosarat 55 grammos méretben használtam Az XL méretű Dart Metal kosarat 55 grammos méretben használtam](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A mikropelletek szépen tömöríthetők, de vízben gyorsan kioldódnak a kosárból A mikropelletek szépen tömöríthetők, de vízben gyorsan kioldódnak a kosárból](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A délutáni órák aktívabbak voltak, köszönhetően a napsütésnek A délutáni órák aktívabbak voltak, köszönhetően a napsütésnek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Halkímélés
A nagyhalas tavakon a nagyméretű merítő fej, a matrac vagy pontybölcső használata már evidens dolog. Éppen ezért hoztam ide magammal a By Döme TEAM FEEDER Pontybölcsőt, mely kellő biztonságot nyújt a termetes pontyoknak is, gyorsan szárad és kis helyre összecsukható.
A nagyméretű merítő fej mellett ugye a sebfertőtlenítés is benne van a szabályzatban, így el kell végezni ezt a műveletet is, még akkor is, ha a szakáll nélküli horgom nem ejt túlságosan nagy sebet. Erre a Haldorádó Dr. Blue készítményt használtam, amely nagy hatásfokú sebfertőtlenítő.
![A nagyméretű merítő fej kötelező kellék a nagyhalas vizeken A nagyméretű merítő fej kötelező kellék a nagyhalas vizeken](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Magas falú pontymatrac vagy még inkább pontybölcső szükséges a nagytestű pontyok biztonságos horogszabadításához Magas falú pontymatrac vagy még inkább pontybölcső szükséges a nagytestű pontyok biztonságos horogszabadításához](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A By Döme TF Úszó Mérlegelő Háló segít a hal biztonságos mozgatásában A By Döme TF Úszó Mérlegelő Háló segít a hal biztonságos mozgatásában](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A hal visszaengedésénél is nagy hasznát vesszük egy ilyen mérlegelő hálónak, amely nem merül el A hal visszaengedésénél is nagy hasznát vesszük egy ilyen mérlegelő hálónak, amely nem merül el](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Tapasztalatszerzés
Minden horgászat a tapasztalatszerzésről szól, ahogy ez is. Az ilyen nagy halak viselkedése, a fárasztásuk és partra segítésük mind-mind gyakorlást igényel azért, hogy versenykörülmények között már rutinszerűen menjen. No meg persze élménynek sem utolsó ilyen halakból többet is fogni egy horgásznapon.
![Fantasztikus élmény ilyen halakból egy nap alatt akár 10 db-ot is megfogni, majd visszaengedni! Fantasztikus élmény ilyen halakból egy nap alatt akár 10 db-ot is megfogni, majd visszaengedni!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Írta: Sipos Gábor
Fotók: Bank Bálint, Nagy Gábor
Videó: Bank Bálint, Takács Péter