A pickerbotok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hazai horgászok körében, s ez nem véletlen, hiszen ezekkel a fenekező horgászat olyan finomsággal - és ne felejtsük: olyan eredményesen - művelhető, mely sokszor a legfinomabb úszós módszerekkel is felveszi a versenyt. A feederbotoktól megkülönbözteti őket kisebb hosszuk, a vékony, könnyű bottest, illetve sokszor a feedereknél is érzékenyebb spiccrész. Persze ezek között is találunk harcosabb, kevésbé érzékeny típusokat.
Néhány éve használok pickereket, de őszintén megvallva ezekkel inkább csak a keszegfélék horgászatában értem el sikereket, keményebb ellenfelek ellen csak ritkán volt alkalmam bevetni őket. Egyszerűen kíváncsi voltam arra, hogyan viselkednek komolyabb „versenyzők” ellenében. Kerestem hát egy olyan helyet, ahol jó esélyem volt erre, és vittem magammal három markánsan különböző karakterisztikájú pickerbotot, no meg Gábor barátomat.
A tett színhelye a Pozsár Paradise volt. E kétségtelenül szokatlan szóösszetétel mögött egy apró tavacska húzódik meg, mely Székesfehérvártól nem messze, Seregélyes közelében található. A 62-es számú úton az M7-es felől Seregélyesen áthaladva, a település után nem sokkal tábla jelzi azt a keskeny földutat, melyen a tóhoz juthatunk. A tavacska nem egész másfél hektár területű, átlagos mélysége 1,2 méter és 2 méternél mélyebb részt nemigen találunk benne. A tó mesterséges képződmény, a környék mocsaras, ingoványos területének azon a részén alakították ki, ahol évtizedekkel ezelőtt már természetes módon létrejött néhány apró, de összefüggő vízfelület. A tavacska képét egy kicsi, keskeny nádkaréjjal övezett sziget színesíti. Vizét egy közeli patak táplálja.
Az ide telepített halak legnagyobb részét természetesen a pontyok alkotják, de találunk benne a fehérhalakon túl csukát, kisebb harcsákat, elvétve süllőt, valamint compót. A kihelyezett pontyok jelentős része az átlagos méretet meghaladó, 5-12 kiló közötti. Igazság szerint igen ritkán horgászom ilyen „sűrű” vízen, de ördögi tervem megvalósításához kifejezetten alkalmas volt ez a tavacska. Ez sem ment azért olyan egyszerűen, mert első alkalommal nem elsősorban a pickerek kipróbálására, sokkal inkább az én, illetve Gábor barátom állóképességének tesztjére került sor. Történt ugyanis, hogy az Időjárásfelelős olyan szelet küldött a nyakunkba, amitől még ez az apró víz is haragos tengernek képzelte magát, mi pedig leginkább a legendás sarkkutatókra hasonlítottunk. Ez ment egész nap. Kiimádkoztunk a tejeskávéra emlékeztető, fenékig felkavarodott vízből egy tucat fehérhalat és két apróbb pontyot. Teszthorgászat? Röhögnöm kell… Másodjára jobb időt fogtunk ki, a tavacska nagyobb termetű lakóival azonban ezúttal sem sikerült igazán a pickeres randevú. Mint ez a horgászat is megmutatta: még egy ilyen kis felületű vízen is lehetnek gyengébb napok. Azért a kisebb pontyok jól elszórakoztattak és a pickereket is húzogatták rendesen. A körülményekhez képest kissé gyenge eredményt természetesen meg tudom magyarázni (ki ne tudná…), de inkább lássuk a botokat!
Bár az angolok által alkalmazott horgászbot-rendszertanban sokszor egymástól eltérő kategóriákba sorolják azokat a botokat, melyeket mi egyszerűen pickernek hívunk, ez ne szegje kedvünket. Picker és kész! Az, hogy az adott bot mire való, a használatban úgyis hamar kiderül. Mégsem intézhető el ez a dolog ilyen egyszerűen, hiszen a kínálat egyes darabjait kézbe véve igen jelentős különbségek érzékelhetők közöttük. Én eddig alapvetően három karakterisztikával találkoztam. Nem állítom, hogy ezektől többé-kevésbé eltérő darabokat nem találhatunk, mégis azt hiszem, hogy az alábbiak jól jellemzik a kínálatot.
Az első „kategória” botjaira jellemző a rendkívüli lágyság és rugalmasság, valamint az általunk pickernek nevezett botok között a legvékonyabb bottest. Az egyenletes akció elérése érdekében néha nem is három, csupán kétrészesek, s a spiccrészt is magába foglaló komplett második tag cserélhető. A spiccrész kifejezett lágysága ellenére a bot akciója általában folyamatos, a görbülő bot íve sehol nem törik meg. A lehető legfinomabb horgászatra alkalmasak. Főzsinórként a 14-16-os méret ajánlható, de akár 12-essel is használhatók. Bár elsősorban keszeghorgászatra termettek a hazai körülmények között, ezek a botok - természetesen nyílt, akadómentes terepen - akkor sem jönnek zavarba, ha a beköszönő vendég kicsit nagyobb, kicsit nemesebb. Nyilván nem a rekordméretű pontyokra gondolok, de akár egy 4-5 kilós is szákba terelhető velük kellő odafigyeléssel. Az igazi „titok” a bot rugalmasságában rejlik, mely a kisebb hossz ellenére is képes felőrölni még a nagyobb halak ellenállását is. Nagyon meg lehet szeretni az ilyen karakterisztikájú botokat, mivel egy komolyabb hal fárasztása igazi élmény velük. Természetesen mindehhez kell a nyílt vízterület, a nagyobb tér és egy remek fékkel megáldott orsó, hisz komolyan „erőszakoskodni” ezekkel a botokkal nem lehet, türelmes, kitartó munkát igényelnek a nagyobb halak velük.
A fenti tulajdonságokkal rendelkező botot viszonylag keveset találunk a boltok polcain. Az általam használt pálca egy Maver Inspiration Bomb volt. 3,20-as hossza miatt inkább light feedernek mondhatnánk, de jellemzői alapján nyugodt szívvel nevezem pickernek. Az egyik hirdetésben egyszerűen „csodabotnak” titulálták, amit a magam részéről erős túlzásnak tartok, de kétségtelen, hogy remek, érzékeny pálca, mellyel kellően nagy, szabad vízfelület megléte esetén egy nagyobbacska ponty is „megoldható”. 15-20 méternél nagyobb távolságra tapasztalatom szerint nem célszerű használni, mert ennél messzebb dobva a bevágás hatékonysága rendkívüli módon lecsökken, de e távon belül figyelemre méltó műszer, s a vele fogott hal fárasztása igazi élményszámba megy. A gyártó téli horgászatra (is) ajánlja, s e bothoz valóban passzol az apró (akár 10 gramm alatti) tömeg és a legvékonyabb horogelőke is.
A második csoportba tartozó botok amolyan „öszvér” megoldásúak, de itt ezt a jelzőt nem pejoratív értelemben használom, csupán tényként. Ezeknél ugyanis a spiccrész és a bot többi része markánsan különböző funkciót tölt be. A spiccrészek lágysága, érzékenysége megmarad, míg a bottest sokkal merevebb, erősebb, mint az előző csoportba tartozó pálcák esetén. Így a bot terhelésekor látványosan elválik egymástól e két rész akciója. Míg más botoknál az ilyen képlet nem túl szerencsés, ezeknél a pickereknél ez szándékos. A spiccrész itt kizárólag a kapások érzékelésére szolgál, a terhelést jellemzően a bot további részei veszik majd fel. A bothoz adott két, de inkább három spicc közül a lágyabbak szolgálnak az igazán finom horgászat céljaira, csendesebb, nyugodtabb körülmények között, míg a legerősebbel zordabb időjárási körülmények között, esetleg nagyobb távolságra horgászhatunk. Főzsinórként a 16-os tekinthető ideálisnak, bár az eggyel vékonyabb méret is használható.
E csoportból egy 3 méteres Eurohold BlueCrystal pickert vittem magammal, melyet már használok egy ideje. Igazi különlegességet nem tudnék erről a pálcáról mondani, ha csak azt nem, hogy remekül kiszolgál, s ez szerintem elég is egy megfelelő bot jellemzésére. A hozzá adott három spicc közül a két lágyabb használata esetén különös óvatossággal célszerű eljárni! Egyrészt azért, mert a spiccrészek kifejezetten erős ívű hajlása miatt egy vehemensebb dobás során „érdekes” trükköket mutathat be a botvég, mely szerencsétlen esetben akár a spicc törését is eredményezheti. Másrészt egy észre nem vett zsinórcsavarodás, vagy az apró gyűrűk közé szorult szmötyi (már bocsánat: szóval a zsinór által összeszedett különböző szennyeződés…) már egy kisebb lendítés mellett is megalázhatja a bot legérzékenyebb részét. Mondjuk, ez utóbbi körülmények más botok esetében is okozhatják a spicc törését.
A harmadik csoport botjai már komolyabb játékerőt képviselnek. Ezek a pálcák elég merevek - persze a „merevség” itt viszonylagos, csak a pickerbotok kategóriáján belül értelmezhető ez a fogalom - spiccrészük pedig akciójában jobban illeszkedik a bot többi részéhez, nincs látványos eltérés a terhelés alatt lévő bot részei között. Ezek sem nagyhalas pálcák, de esetükben a 4-5 kilós ponty valóban rutinfeladat (kicsit túlzok persze…), azzal együtt, hogy az alkalmazott zsinór- és horogméretek változatlanul igen finomra hangolhatók. Kétségtelen tény, hogy az ebbe a csoportba tartozó botok kevésbé érzékenyek, mint az előző két kategóriába tartozók, de e tulajdonságuk sok esetben a javunkra válik. Szeles időben, hullámzó vízen, valamivel nagyobb távolságra vagy kissé nehezebb terepen horgászva, illetve olyan területen, ahol a nagyobb testű halak gyakran beköszönhetnek, ezek a botok használhatók a legeredményesebben. Főzsinórként a 0,16-os ajánlható.
Nálam ez alkalommal a SPRO Shadow X Force 3 méteres pickere képviselte e csoportot. Ez a pálca is megjelenése óta lapul a botzsákomban. Sokat használom kedvenc Duna-ági helyeimen, ahol bármikor beeshet a keszegnépség mellett egy-egy jobb bajuszos. De keményebb spicc ide vagy oda, az ujjnyi fehérnépet is megfogom vele. A SPRO rezgőspicceseit sokan kicsit keményebbnek tartják az átlagosnál, magam is így vélekedtem erről. Egészen addig, míg kezembe nem kerültek a Luxxus sorozat „lightosabb” darabjai. Nos, azóta nem hangoztatom korábbi véleményemet olyan fennhangon…
A zsinórvastagságról csupán egy gondolat. A pickerbotokhoz általában 0,14-0,16 mm-es főzsinórt használok, vékonyabbat nem. Tudom, többen a lágyabb karakterisztikájú, finom botokhoz ennél vékonyabbat is feltesznek, akár 10-est is. Én úgy gondolom, hogy ez felesleges finomítás, bár természetesen lehet, hogy tévedek. De mégis! Mire lehet jó a vékonyabb főzsinór? A botot túlerőltetni még a legfinomabb pálcák esetében sem tudjuk a 14-16-os mérettel. Erre tehát nem. Mivel nem horgászunk nagy távolságra, a vékonyabb madzag dobáskor jelentkező kisebb ellenállása sem jelent előnyt. A víz esetleges áramlásának a kisebb átmérőjű zsinór nyilván kisebb felületet mutat, ezt tehát kevésbé nyomja el, azonban tapasztalatom szerint a kisebb dobástávolság mellett ez szintén nem jelent igazán különbséget. A halak gyanúját a némileg vastagabb főzsinór nem keltheti fel, hisz „ők” a horogelőkével, s a horoggal találkoznak, azok pedig kellően finomak maradnak. Az erősebb főzsinór viszont a dobások során kevésbé sérül, s a fárasztás során is megnyugtatóbb, még akkor is, ha a finom horogelőke miatt változatlanul nem keménykedhetünk.
A végszerelékekről. A kis távolságra való horgászat során akár a legegyszerűbb szerelési móddal is pontosan és gubancmentesen tudunk dobni. Nehezékként előszeretettel használok kisebb önetetőket (10-15 gramm saját tömegűeket), de a „hangtalan”, finom horgászathoz a 10-15 gramm tömegű ólmok talán jobban illenek. Ez utóbbi esetben a szükségesnek ítélt mennyiségű etetőanyag más módon is (pl. csúzlival) a horgászhelyre juttatható. Az ólomhoz én nem használok gubancgátlót, ilyenkor a legegyszerűbb egy nagyméretű hurok elvágásával kialakítani az ólmos, illetve a horgos zsinórvéget. Önetetőt használva jó szolgálatot tehetnek a rövid gubancgátló csövek. Bárhogy is szerelünk, nem haszontalan, ha hasonlóan a matchbotos horgászatnál alkalmazott módszerhez, a szerelék vízbecsapódása előtti pillanatban enyhén visszafogjuk a zsinórt, így a horogelőke a súlyt (ólmot, önetetőt) megelőzve kiterül a vízen, s szinte száz százalékosan elkerülhető a gubancolódás. Egyébként is célszerű, ha a szereléket már a kontaktust felvéve, feszes zsinórral engedjük a fenékre süllyedni.
A horogméretek nálam jellemzően 16-12-es közöttiek. Különösen kedvelem a Gamakatsu cég 1810B típusú horgait, melyek egyedi formájukból fakadó előnyüket (rendkívül biztos akadás) leginkább akkor tudják megmutatni, ha a horog hegyét szabadon hagyjuk. Egy kicsivel hosszabb horoghegy és egy kissé kevésbé karakteres szakáll tehetné - szerintem - igazán tökéletessé ezt a horgot… A horogelőke hosszát - önetető használatakor - általában 30-35 centi körülire állítom be. Ez állóvízen az esetek többségében jól működik, de szükség szerint rövidíthetünk, vagy hosszabbat is köthetünk helyette. Ami pedig a folyóvizeket illeti: nos, erre a kérdésre inkább a tapasztaltabb folyóvízi horgászok adjanak választ.
A horgászatot mindkét alkalommal némi alapozással kezdtük, majd a pickerrel kényelmesen elérhető távolságban létrehozott etetést horgásztuk meg a kezünk ügyébe kerülő botokkal. Végszerelékként a már unalomig ismert gubancgátlós-etetőkosaras összeállítást használtuk mindhárom boton. A leglágyabb pálcán 14-es, a másik kettőn 16-os főzsinór volt, a horogelőke 10-es, a legerősebb botnál 12-es, a horog 14-es. Csaliként konzervkukorica, csonti, apró giliszta, horogra való (lágy) epres pellet szerepelt, tekintettel az akkor még elég hűvös vízre (tavaszt írtunk még, nem nyarat).
Mindhárom botot használtam már többször ezt megelőzően, mégis érdekes volt ezeket így egymás mellett/után kézbe venni. A dobás során - érdekes módon - nem csak a legerősebb pálca, de a leglágyabb is remekül viselkedett. Puhább akciója ellenére is pontosan tartható volt vele a dobás iránya, s a merész ívben hajló nyéllel sápasztó messzeségbe is el lehetett juttatni a végszereléket. Igaz, teljesen szükségtelenül, hisz 40-50 méteres távolságból a bottal gyakorlatilag lehetetlen bevágni, ami nem akasztja meg magát, azt ezzel a bottal mi sem fogjuk. Az Eurohold pickere a dobás során némileg bizonytalanabbul használható, a bot törzséhez képest erősen hajló spiccrész óvatosságra kényszerít, a megfelelő irány tartása némi gyakorlatot igényel a horgásztól.
A kapás jelzése a rendkívül érzékeny spiccekkel valóban tökéletes, az apró keszegek csipkelődése is remekül látható. A szeles idő megkívánta a keményebb spiccek használatát, mivel a lágyabbakkal egy idő után már jojózott a szemem. Szélcsendben azonban finomságuk utolérhetetlen. A szélben pompásan működő Shadow X Force a békés időben kisebb kilengésekkel jelezte a maszatolósabb érdeklődést, de meggyőződésem, hogy semmiről nem maradtam le ezzel sem. Lehet segíteni is a botnak, ha annak alátámasztását kicsit hátrébb visszük (mondjuk egy bő arasznyival), azaz hosszabban nyújtjuk ki a spiccet a botvilla elé, mint azt általában megszoktuk. Így a kapás kicsit nagyobb amplitúdóval látható. Ha a bot spicce mögött jó kontrasztot adó háttér van, akkor még ez sem szükséges, mindent észreveszünk, amit kell.
A bevágás - ami esetünkben inkább csak beemelést jelent - leghatékonyabban a „legszigorúbb” pálcával lehetett kivitelezni. A Maver botjánál ez valóban csak kis távolságban eredményes, az átmeneti típusnál pedig a bevágáskor ténylegesen dolgozó rész csak a véggyűrűtől úgy 25 centire kezdődik, s ez némi „spétreflexet” kölcsönöz még az éber horgásznak is. Mindez persze egy 15-20 méterre lévő végszereléknél nem főbenjáró bűn, a magamfajta amatőr eredményességét nem befolyásolja lényegesen.
A lágyabb bot a fárasztás során mutatja meg igazi önmagát, hisz a bot érzékenyen közvetíti a hal minden rezdülését, a bot harmonikusan mozog, az ember a feje búbjától a lábujjáig érzi a fárasztás minden mozzanatát. Csupán egy alkalommal akasztottam vele komolyabb halat, ami úgy két-három percig dolgoztatott, majd a horgot és előkém néhány centis darabját magával szólítva távozott. Nem találgatom, mekkora lehetett, az azonban biztos, hogy ez idő alatt a hal azt csinált velem - és a kiflibe hajló pálcával - amit úri kedve diktált. A valóban megfogott halak, úgy két kilóig jól kézben tarthatók voltak a bottal, bár kicsit szokni kell merész görbületét.
A BlueCrystal érzékelhetően merevebb bot, a fárasztás során szigorúbban bánhatunk a megakasztott hallal. A másfél kilós bajuszosok nem okoztak neki gondot, nagyobbat pedig - sajnos - ez alkalommal nem fogtam vele.
A SPRO botja - mint ahogy ez várható is volt - remekül parírozta a szabványméretű pontyokat, de a kisebb keszegek sem tudták magukat leverni róla. Ezzel is volt egy „harmadik típusú” találkozásom, melynek során az ismeretlen tengeralattjáró alatt a bot bizony karikába hajlott, itt azonban azt hiszem, én voltam az, aki hibát követett el. Annak ellenére, hogy a hal egyértelművé tette: a küzdelmet ő kívánja irányítani, nekem nagy volt a mellényem a jól felkeményedő, erősebb bot és a biztonságot adó 16-os főzsinór miatt. Nem kellett volna, hisz a beiktatott 50 centis erőgumi ellenére a 12-es előke nem bír ki mindent. Hát nem bírta ki… Az azonban egyértelműen bebizonyosodott, hogy a három pálca közül ez az, amivel a leginkább esélyes lehettem volna egy komolyabb ponty megfogására is. Talán legközelebb.
Hát ez történt még áprilisban. Aki használ pickert, azt arra bíztatom: használja minél gyakrabban, hiszen rendkívül hasznos, eredményes eszköz. Aki még nem horgászott pickerbottal, annak csak ajánlani tudom. Ha a körülmények nem igénylik a távoli horgászatot, ha a felszerelés finomsága, érzékenysége kell az óvatos halak megfogásához - márpedig sokszor kell -, e célra a pickerbot az egyik legmegfelelőbb.
Végezetül néhány szabály, melyeket, ha egyetértetek velem, érdemes megszívlelni:
- A pickerbotok elsősorban közeli horgászatra (15
-25 méter) alkalmasak, ennél nagyobb távolságra célszerűbb a nagyobb terhelhetőségű, hosszabb feederbotok közül választani.
- A bedobás előtt mindig meg kell győződni arról, hogy zsinórunk akadálytalanul fut-e a gyűrűk között. Ez egyetlen mozdulattal - a zsinórt az orsó előtt kicsit meghúzva - meg lehet oldani. A zsinór spiccre csavarodása, a madzagra rakódott és annak szabad futását akadályozó szennyeződések sokszor az érzékeny spicc törését eredményezik.
- A zsinórjelölés segít a pontos horgászatban, bár a kis dobótávolság miatt némi rutin megszerzése után már nem feltétlen szükséges.
- A bedobás során kerüljük a hirtelen, erőszakos mozdulatokat. A kis távolság miatt elegendőek a könnyedebb mozdulatok, melyekkel a bot épsége is garantálható.
- A bedobás után célszerű a végszereléket feszes zsinórral engedni a fenék felé. Így lesz a legkisebb hasa a zsinórnak.
- A bevágás a pickerek esetén inkább behúzás legyen. A rövid távolság és a feszes zsinór miatt ez is elegendő.
- A lehető legegyszerűbb végszerelékek is eredményesen használhatók a pickerbotos horgászat során.
- A vékony horogelőkék mellett sem szükséges a főzsinórt túlzottan „levékonyítani”. A főzsinór vékonyításának csak akkor lehet kézzelfogható haszna, ha direktben, azaz horogelőke alkalmazása nélkül horgászunk.
- Ha a főzsinór és a horogelőke szakítószilárdsága között jelentős eltérés van, célszerű erőgumit iktatni a szerelékbe. Figyeljünk azonban arra, hogy néhány előkezsinór még vékonyabb méretben is a főzsinórral szinte azonos szakítószilárdságot érhet el!
Aztán görbüljön az a pálca, ahogy csak bír!