Már itt, a cikk elején szeretném leszögezni, a Tisztelt Olvasó csalódását elkerülve, hogy nem egy új horgászmódszerről fogok írni. A módszer a régi, finomszerelékkel veszem ma is üldözőbe a pikkelyes barátainkat, hogy élményszerzés után, esetleg valamilyen hasznos következtetést is le tudjak vonni. Eredetileg nem is horgászni indultam, csak egy kis vízlátogatásra. Nem rég költöztem Hajdúnánásra, s a helyi tavakkal szerettem volna egy kicsit közelebbről megismerkedni. Először csak végig akartam járni a tavakat, az ígéretes helyeket megnézni. Az autómban állandóan ott pihen a horgászfelszerelésem egy része, s ha már a vízparton vagyok, gondoltam lehet, hogy érdemes bedobni.
Délelőtt 10 óra volt, a reggeli "kötelező" horgászolvasmányokat átböngésztem (általában régi újságok, katalógusok áttekintésével nyitom a napot, ha van időm), s kedvem támadt egy kis vízparti kiruccanásra. Horgászatra nem is gondoltam, hiszen a hőmérő higanyszála sem tudott nyugodtam pihenni, egyre feljebb kúszott, ami számszerűen 30°C-ot jelentett. Ilyenkor még horgászni sem a legkellemesebb a tűző napon. Különösen akkor, ha valaki úgy jár, mint én az elmúlt héten. Annyira belefeledkeztem a horgászatba, hogy eszembe sem jutott magam bekenni a táskába rakott naptejjel, pedig a feleségem kétszer is felhívta rá a figyelmem. Leégtem, szerencsére nem a halfogás területén, csak a karomon és a combomon.
Ahogy a parton sétálgattam, a helyi horgászokkal közben meg-megálltam beszélgetni, sokan panaszkodtak, hogy a változékony időben nem akarnak a halak enni. Ezt saját tapasztalataimmal is alá tudtam támasztani. Viszont azt is észrevettem, hogy a gyenge kapókedvet nem korrigálták megfelelően lefinomított felszereléssel. Az lehet a siker záloga? Nem tudni, ami biztos, hogy én a körülményekhez képest a lehető legfinomabb szereléket állítom majd össze - vélekedtem.
Amint az autóm felé mentem, hogy a horgászhelyre lepakoljak, még nem körvonalazódott bennem, hogy melyik lesz az alkalmas hely. Egyiket sem ismerem, soha nem jártam itt ezelőtt. Miközben ezen gondolkodtam, hatalmas porköpönyegbe burkolózva álltam. Egy földdel roskadásig megpakolt teherautó zakatolt el mellettem.
Kicsit jobban körülnéztem, s láttam, hogy egy új tó készül a szomszédságban. Innen származik a szállított föld. A pillantásom alig vettem le a jövő halainak készülő lakhelyről, már jött is vissza az autó, terhétől megszabadulva. Ekkor határoztam el, hogy itt, ahol állok, az úttól mintegy 10-15 méterre lévő helyen pakolok ki.
Azért választottam ezt a helyet, mert újra szerettem volna bizonyosságot szerezni arról, hogy a halakat zavarja-e a külső környezet erős zajártalma. A válasz megadásához nem kell halbiológusnak lenni, természetesen igenlő a válasz, ám nem minden esetben. Gondoljunk csak a kikötőkben óriási robajjal érkező és tovainduló hajókra, ahol terményeket raknak át, és a vízbe hullanak a magvak, pontosan ez a zaj kelti fel a halak figyelmét, ezt a zajt a táplálékkal hozzák összefüggésbe. Ilyen esetekben a zajártalom - ha lehet így fogalmazni - kedvező, mert a halaknak jelzi, hogy táplálék várható.
A mai horgászat fő kérdése számomra ez volt, hogy itt, ahol még nem túl régen folyik a munka, és a gépek állandó dübögését a halak közvetlen közelből érzékelik, ezen a kiszemelt horgászhelyen, lesz-e kapás. Hozzászoktak-e már a halak ehhez a tényezőhöz. Úgy ültem le horgászni, hogy pontos választ biztos, hogy nem kaphatok, hiszen egy horgászat nem mérvadó, de valamilyen következtetést le lehet vonni, ha például egyetlen árva mozdításom sem lesz.
A tóban elsősorban pontyok és kárászok élnek a ragadozóhalak társaságában. Ennek okán, kukoricát kevertem az etetőanyagomba. A horogra is természetesen ez került majd, csak szendvicsként alkalmazva.
Egy nyitott végű drótkosarat szereltem fel. Ebből hamar kioldódik az anyag, de hogy még gyorsítsam a folyamatot, lazára kevertem az etetőanyagot, hogy a szerelék megfeszítésekor a kosarat az aljzaton magam felé mozdítva, a horog irányába szóródjon ki a beletömött finomság. Egy tíz grammos kosár bőven elegendő a 1,5-2 méteres vízben. Kb. 25-30 méterre dobtam be a szerelékem, melynek összeállítása teljesen egyszerű volt.
Mivel pontyok kapására is lehet számítani, nem árt ha egy picit óvatos az ember és a rezgőspicces "legvastagabb" végét helyezi a pálcába. Ez sem durvítja el a felszerelést, hisz ennek a spiccnek a dobótömege kb. 15 g. Az orsó dobján, a finom bothoz illő 0,14-es süllyedő damil várta a próbatételt. Előkét 0,128-asból kötöttem, mely néhány deka eltéréssel azonos szakítószilárdságú, mint a főzsinórom, végében kerek öblű 14-es horog.
A főzsinórra felfűztem egy karabineres forgókapcsot és egy kb. 40 cm-es végfület kötöttem. A forgót feltoltam a kötéshez és az előbb kötött fül hosszát csökkentettem, úgy, hogy a végétől 5 centire egy hurkot kötöttem. Ebbe a hurokba került az 50 centis előke. A kapocsba csatoltam a kosarat és ezzel el is készült. Így egy olyan szereléket kaptam, melyen szabadon csúszkált az etetőkosár, amennyit a fül engedett.
A törpéktől való óvakodás miatt, nem tettem trágyagilisztát a horogra. Csontival tűztem az egy szem csemegekukoricát. Egy perc sem telt el, máris heves kapás közepébe nyúltam bele, kis ellenállás a szerelék végén, egy apró törpe a tettes. Levettem a horogról, visszadobtam a szereléket az előbb már irányzékként kiszemelt oszlop irányába.
Félórája ültem haltalanul, miközben maszatolós kapásoknak vágtam be. Egyetlen egyszer sem akadt meg a hal. Arra gondoltam, hogy valószínűleg a csonti tornázza rá magát a horog hegyére. Ennek orvoslásaként a csontit tűztem fel elsőként és egy nagyobb kukoricaszemmel zártam le. Így már megfogtam a kapásaim java részét, egy kárász kivételével törpék voltak. Sajnos nagyon aprók, melyeknek van még egy rossz tulajdonságuk amellett, hogy felzabálják a pontynak szánt csalit, az, hogy rendkívül "szúrós természetűek". Ennek fájó nyoma a bal tenyeremen éktelenkedett.
Az eddigi eredmény után azt a következtetést vontam le, hogy a pontyok igenis érzékenyek a zajra és csak nehezen tudják megszokni azt. Szerencsére nemsokára jött a cáfolat. Mint egy lassított felvétel, úgy görbült a botspiccem, fokozatosan a szerelék irányába. Bevágtam, és mintha egy vízzel telt nejlonzacskóba akadt volna a horog. Szép ívben hajlott a bot és mintegy 5-6 perc fárasztás után, a merítőfejben pihegett a kilós pikkelyes ponty. Bronzos pikkelyein vidáman szaladgáltak a napsugarak.
Az előbb kigondolt teóriám megdőlt, tudtam fogni pontyot. Lehet, hogy a zaj zavarja őket, de az éhségérzet minden félelmet legyőz?
