Az amur a horgásztársadalmat megosztó halak egyike. Van, aki mint jövevényhalat gyűlöli és a nádasok kíméletlen pusztítóját látja benne, míg mások a vérbeli sporthalat. Én nem kívánok pálcát törni felette, megpróbálok együtt élni őkelmével, ha már a sors idepottyantotta. Ez azt jelenti, hogy a dolgok jó oldalát nézve, inkább a sportosságot, a vadságot szeretem benne. Sokszor megtréfált már váratlan kirohanásaival, menekülésével, hiszen aki ismeri, tudja, nem adja könnyen a pikkelyét. Amurozni sokféleképpen lehet. Horgászatának külön szakirodalma van, de kevesen horgásznak rá kimondottan rakós bottal. Nagy hiba, hiszen remek szórakozás tud lenni, ha sikerül magunk elé beállítani egy amurcsapatot. Rakóssal horgászva különösen igaz, hogy a harc kimenetele kétesélyes, és sokszor az amur kerül ki győztesen a küzdelemből. Talán éppen ezért tölt el mindig büszkeséggel, ha én kerekedek felül ezen az eleven torpedón.
A viharfelhők elvonultával végre beköszöntött a nyár. Nem óvatoskodva érkezett, szinte ajtóstól rontott a házba. A korábbi 15-20 fokos lehűlést pillanatok alatt kisöpörte, mint jó háziasszony a tisztaszobát. A vizek hőmérséklete is gyorsan visszaállt a nyáron megszokottra. Végre felcsillant a remény, hogy tornádó és jégverés nélkül tudjak horgászni. Nekem már ez is fél siker, így boldogan tervezhettem a hétvégét. A családot a nagymamához logisztikáztam, így szabaddá vált a teljes szombati napom. (A vasárnap csak azért nem, mert erre a napra bevállaltam a lakás kitakarítását. Üzleti alapon köttetett megállapodás volt ez a párommal. :-)) Mivel igazi kánikulát jósoltak, úgy döntöttem, hogy kimondottan az amurokra hegyezem ki a horgászatom. E hal kimondottan élvezi a felforrósodott hangulatot.
Első feladatom az amuroknak szánt csalogatóanyag kiválasztása volt. Nagy kedvencem a Top Mix tejsavas magmixe, amiben minden megtalálható, ami a halak horgászhelyre csalogatásához és ott tartásához kell. Az apró magvak szőnyegként terülnek szét és méretükből adódóan sokáig biztosítanak keresgélnivalót a halaknak, míg a kukoricaszemek biztosítják azt, hogy a keresgélésnek meglegyen a jutalma.
Nem tudom, milyen technikával erjesztik a magokat, de kétségtelen, hogy a végeredmény ízlik a halaknak. Annyira fanyar, amennyire kell, és még az én érzékeny orromnak sem kellemetlen az illata. Sokan esküsznek a rothasztott, büdös kukoricára, aminek fogóságát nem kérdőjelezem meg én sem, de életemben egyszer horgásztam ilyen penetráns csalival, és folyamatos hányingeremet nem győzte le a halak érdeklődése sem. Egy szó, mint száz, ha amur a célhal, akkor nálam a tejsavas magmix a befutó. Természetesen nem kizárólag az amurok kedvence, a pontyok is szívesen veszik az ilyen gondoskodást. Ebből a magmixből 3-4 kilónyit készítettem be annak ellenére, hogy sokan a több kilónyi szoktató etetésben bíznak. Szoktató etetésre ezúttal sem időm, sem lehetőségem nem volt, egy behatárolt idő alatt kellett az amurokat a horgászhelyemre csábítani. Ilyenkor többnyire valamilyen „tuningot” használ a horgász. Én sem tettem másképp, és ezt a tuning feladatot a Haldorádó Nagy Amur aromára bíztam.
A zöld színű, fokhagymás-kapros illatra emlékeztető aromából egy flakonnal készítettem be, és ha már amur, akkor mellé tettem a Haldorádó Nagy Amur finom pelletet is.
A haditerv a következő volt. Pénteken gyülekező barátom hétvégi házánál, ahonnan kora reggel indulás egy kb. 60 kilométerre található tóhoz. Tanulva a korábbi, hasonló szervezésekből megfogadtuk, hogy előző este nem fogunk borozgatás mellett beszélgetni, hanem még időben eltesszük magunkat másnapra. Nos, ebből a másnap sikeresen megvalósult, köszönhetően a két palack finom bornak, és a hajnalig tartó beszélgetésnek. A kora reggel fogalmát barátommal kicsit másképp értelmeztük, mert nálam a kora reggel az 6 órai kelést jelent, míg nála hajnali 4 órát. Némi hajnali kommunikációs zűrzavar után azért hadrendbe tudtam állni, de csak fél óráig bírtam serkentő ital nélkül. Szerencsére a pékek is korán kelnek, így egy közeli pékségben a mákos patkó mellé némi pokoli energiát is vételezhettem.
A kiszemelt vízterület a Tereske határában található Tereskei horgásztó volt. Már az odavezető út is egy élmény, hiszen valódi, hamisítatlan nógrádi tájakon autózhatunk. A vízről kézzelfogható infónk nem volt, csak egy kora tavaszi, pontyívásra eső horgászatra hagyatkozhattunk, amikor konkrétan nem fogtunk semmit, lévén a pontyok éppen a szerelemmel voltak elfoglalva a kíméleti területen. Szerencsére a Haldorádón sok jó arccal ismerkedik meg az ember, így volt kitől tanácsot kérni. (Ezúton is köszönet a Mogyi Team két prominens tagjának az önzetlen segítségért. A közelgő versenyen egy jó sörrel meghálálom! ;-)) A vízről egy kis internetes kutatás után, a következőket sikerült megtudnom:
„A Tereskei horgásztó építése 2002 augusztusában kezdődött el egy nagyon szép, hegyekkel övezett völgyben, a Cserhátban. A földmunkákkal már október végére elkészültek, a gátak ekkor már álltak. A Tereskei-patak felduzzasztásával októberben megkezdődött a munka látványosabb része, a tó felduzzasztása. Napról napra emelkedett a vízszint, miközben folyamatosan emelte a befagyott felső vízréteget, s február végére elérte a jelenlegi, ideális vízmagasságot. Nagy előnye a tónak, hogy állandó vízutánpótlást kap, a friss víz még a legmelegebb nyári napokon is érkezik. A vízterület egy közbeiktatott gáttal ketté lett osztva, s így kettő tó áll a Tereskére érkező horgászok rendelkezésére. A kisebbik kettő, míg a nagyobbik négy hektár.”
A halállomány jellemzően pontyból, amurból, kárászból és keszegekből áll, ragadozókból a csuka és a süllő található meg a tóban. A halak között számos kapitális példány is van, így a felszerelés összeállításánál ezt nem árt figyelembe venni. A tóhoz akkor érkeztünk meg, mikor én szívem szerint indulni szerettem volna, de a korai érkezést nem bántam meg. Látványos fordulások borzolták a tó felszínét, sejtetve, hogy csak rajtunk múlik, sikerül-e becsapni néhányukat.
A halőrháznál gyorsan megvásároltuk a passzust, majd egy éppen távozó bojlis csapat helyére kvártélyoztuk be magunkat. Ők éjszakai horgászaton voltak, és elmondásuk szerint 8 szép ponttyal és a velük járó élményekkel lettek gazdagabbak, ami további bizakodásra adott okot. Előzőleg elhatároztam, hogy rakós bottal fogok az amurok nyomába eredni, így izzasztó cuccolásba kezdtem. A láda, görgők, trepnik sokaságából végül kiverekedtem magam, és a csalogatóanyag beélesítéshez foghattam. A pár sorral feljebb már leírt magmixet nyakon öntöttem a Haldorádó Nagy Amur aromával, majd alaposan átkevertem az elegyet. Amíg bemértem a mélységet, a magoknak volt idejük magukba szívni az aromát. A mélységmérés szó persze túlzás, inkább sekélység mérésnek lehetett volna nevezni. Mindössze 1,2 méteres eresztéket kellett húznom, hogy elérjem a medret. (Bentebb, a tó közepe felé már markánsabb mélységet találunk, a patakmederben akár 2,5-3 métert is mérhetünk, vízállástól függően.) Egy egészen könnyű, mindössze 0,1 grammos Top Mix Carperior úszót választottam, és egy egészen aprónak számító, 10-es méretű PR36-os szakállnélküli füles horgot kötöttem fel.
Jómagam is előszeretettel használok fűzött csalikat match- és rakós boton egyaránt. Lassan már csak az élő csalinál használok klasszikus horgot. A szerelékeket erős, 20-as Shimano Antares zsinórból készítettem, amihez egy árnyalattal vékonyabb, 18-as előkét kötöttem. A rakós bot top szettjébe a Daiwa Hydrolastik fekete gumija volt befűzve, amit egy Preston Pulla Bung rögzített. (Ebben az évben kezdtem el használni a Preston Pulla Bungot, és eddig csak pozitív tapasztalataim voltak vele. Először idegenkedtem én is tőle, hiszen nem értettem, miért jó az, ha fárasztás közben feszítgetem a gumizást, de néhány peca meggyőzött. Érdemes kipróbálni!)
Miután minden a helyére került, kezdődhetett az etetés. Mivel egy vegyes magmixről volt szó, az etetést csészével végeztem. Az etetőcsésze aljába kevés Top Mix Economy pellet került, amit gazdagon befedtem az aromával átitatott magokkal. A csészés tagot óvatosan toltam be - hiába, kevés peca, kevés gyakorlás, több hibalehetőség. Hibázni pedig ilyenkor nem tanácsos, hiszen egy félúton kiboruló csésze széthúzza a halakat is. Érdemes lassan, megfontoltan etetni, és jobb mérsékelt tempóban, komótosan, de pontosan. Az első 5-6 csésze magot egy pontra borítottam, majd 2-3 csészével körbeszórtam az etetés centrumát. Jöhetnek a kosztosok!
Az égi fűtő is rátett még pár lapáttal, és csak úgy ömlött a forróság a nyakamba. Az ernyő alá húzódva próbáltam menedékre lelni. A szellős ing, nadrág és kalap most is áldásnak bizonyult. Izzadtam, de nem folyt rólam patakokban a víz. Az etetést követően rendet raktam magam körül, szusszantam egy keveset, majd izgatottan vettem fel pontyos szerelékem. A hajszálelőkébe kétféle csalit terveztem fűzni. A magmixben található kukoricaszemeket, illetve a Haldorádó Nagy Amur Hybrid Pellet süllyedő szemeit. Ezek kombinációjával indítottam. A kukoricaszem fölé egy szem zöld pellet került.
Az első próbálkozás mindig várakozással tölt el, hiszen ilyenkor kapok választ arra, hogy sikerült-e eltalálnom a halak ízlését, vagy sem. Ha az etetést követő 5-10 percben már kapásom van, akkor biztos lehetek abban, hogy jókor, jó helyen, jó csalival és etetőanyaggal próbálkozom, és jó kilátásaim vannak egy remek pecára. Ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy bizony variálni, keresgélni kell a halakat vagy a megfelelő csalit. (Mindig magammal hordom a teljes csali repertoárt, mert soha sem tudhatom, mire éhesek kedvenceim.) Az aprócska, önsúlyos úszó kényes billegéssel igazította helyre a horgot. Szinte érezni lehetett, hol jár a süllyedő horog. Ahogy a kis stylfüzér is helyére került, a kis bóbita dacosan állt a helyén. Megszűnt a mocorgás, mozdulatlanul várta, mi következik. Sem szél, sem áramlat nem zavarta, tökéletesen közvetítette a víz alatti fejleményeket. Talán 5 perc telhetett el, mikor megrezdült, majd villámgyorsan elmerült. Kicsit rávártam, ahogyan fűzött csaliknál szokás, majd beemeltem a rakóssal.
A mozdulatra a gumi messzire szaladva jelezte, szebbecske hallal akadtam össze. Egy darabig teljes hosszban irányítgattam, terelgettem, majd mikor éreztem, hogy teljes mértékben én uralom a terepet, lerövidítve folytattam a fárasztást. Az úszó mögül feltörő burványok alapján termetes halra tippeltem. A sekély víz ellenére nem akart elszakadni a fenéktől, végig a mederhez tapadva rótta köreit. Idővel kezdte elhagyni az ereje, és bízva a szerelékem erejében, én is szigorúbbra vettem a figurát. Minden kirohanását kemény rátartással ellensúlyoztam, ami végül megadásra kényszerítette. Az utolsó nekiiramodásánál már sikerült úgy fordítanom, hogy a feje a víz színe fölé kerüljön. A hirtelen kortyolt levegő elbódította, és mire magához tért, már a merítő ölelte körbe. Óvatosan fektettem a matracra a szépséges tükröst.
Bő ötkilósnak saccoltam a szép pikkelysorral felékesített halat. Néhány fotó után óvatosan engedtem vissza, abban a tudatban, hogy már megérte a horgászat. Az ember azonban csak ember, így nem kezdtem a pakoláshoz, hanem pár poharat ürítettem a halak egészségére. Újabb csalizás következhetett, most Haldorádó Nagy Amur Hybrid Pelletből két szemet fűztem a horogra. A finom szerelék éppen csak beállt, mikor az úszót lerántó kapással már iramodott is tova valaki a szerelékemmel. A botot megemelve jellegzetes felcsobogással veselkedett neki újra a koma. Amur! A gumival messzire szaladt, így csak saccolni lehetett a méretét, fejével rendületlenül fúrta maga előtt a vizet. A szerelék erejének határán szerencsére megfordult, és mint egy kiskutya jött felém. „Tipikus”, gondoltam. Ha ügyes és gyors vagyok, most megszákolhatom. Ahogyan az lenni szokott, ilyenkor a horgász suta és lassú, így újabb körökre kárhoztattam én is. Az elrontott szákolási kísérlet után sokáig nem láttam a halam, csak a nyúló gumi jelezte, merre jár. Türelemmel és kellő óvatossággal azonban lassan felülkerekedtem, újabb merítési lehetőség adódott. Végre nem hibáztam, és annak ellenére, hogy a merítő nyelét majd kivette a kezemből, végül sikerült a matracra tenni őt is. Amurhoz méltóan itt sem hagyta magát, így rá kellett borítani a teljes paplant, hogy lehiggadjon. A nagy hőség miatt folyamatosan locsolgattam a vad harcost, hogy ne érje bántódás. A szakáll nélküli horog természetesen már régen nem volt a szájában, a heves vergődésben rég kirázta magából, de a hajszálelőkére fűzött két szem amurpelletből egy szem még bizonyította, hogy nevéhez méltó halat adott a kis zöld hybrid.
A halat újabb poharazgatás követte, hiszen az amur nem jár egyedül, és ha többen érkeztek, pillanatok alatt feleszegetik az eleséget. Hagytam, hogy megnyugodjanak a fárasztás okozta kedélyek, legalább pár korty hűsítőt én is magamhoz vehettem. A ládáról is felálltam kicsit megnyújtóztatni a tagjaim. Az ernyő alól kilépve arcon csapott a hőség, így gyorsan visszatántorogtam a mérsékelt árnyékot adó kis kupolám alá. A tűző napon a rakós is remekül felforrósodott, így igen gyorsan elvégeztem a betolással járó procedúrát. A bot minden érintése mérsékelt égési sérüléssel fenyegetett. (Meg tudom érteni azokat, akik ragaszkodnak az ezüstös bevonathoz a rakóson.) A halak azonban nem érezték a forróságot, remekül érezték magukat. Jó étvággyal falatoztak a terülj-terülj asztalkáról, amivel időről időre nekem is kellemes elfoglaltságot szereztek.
A habzsi-dőzsiben újabb amur jelentkezett be a kis zöld pelletre. A korábbi amur kistestvére volt, így nála nem hibáztam a merítéssel, sikerült az első adódó alkalmat kihasználva partra emelni.
Gyorsan elszaladt a délelőtt, és amint a nap a legfelső grádicsra hágott, a gyomrom is jelezte, nem csak a halaknak van szüksége táplálék-utánpótlásra. Szerencsére Tereskén az ebéd is megoldható a tóparton található kis étteremben. Egy jó hideg sörrel és egy tál babgulyással pihentük ki a fáradalmakat. Kicsit elidőztünk a hűvös teraszon és némi erőt gyűjtve fogtunk a felszerelés összepakolásához.
Igazán nem lehetett okunk panaszra, szép amurokat és néhány szép pontyot sikerült fotózásra bírni. A tejsavas magmix gyorsan behúzta a halat, az amuros pelletre pedig rendre elcsábult egy célcsoportba tartozó egyed. Hazafelé az autó klímája már elviselhetővé tette a hőmérsékletet, de eszembe jutott, hogy amíg tart a kánikula, érdemes célzottan az amurokra is horgászni. Ez az ő szezonjuk! Amurozni ugyanis rendkívül szórakoztató, hiszen remek sporthallal akadhatunk össze. Akik már találkoztak tíz kiló feletti példánnyal, biztosan egyetértenek velem. Rakóson még szerényen, de bőséggel megelégszem a 3-5 kilós példányokkal is. A 10 felettiek megfogása rakóssal egyelőre csak álom, és ha őszinte vagyok, akkor rájuk még bizony gyúrnom kell. Egyszer azonban eljön majd az ideje. Lehet, hogy egy jövőbeli tüzes nyári napon? A csali, etető már megvan - remélem, találkozunk!
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Polónyi Attila
Info a vízről: www.tereskeihorgaszto.hu
