Nehezen ébredek, hosszú volt a hét, és a szombati napon buckalakók, Jedik és Sith lovagok közt bolyongtam a gyerkőccel. Star Wars találkozó volt, ahol rádöbbentem, a horgászat mint hobbi, mégsem olyan kirívó szórakozás. Ha már jelmezes buli, akkor bár gyerekkoromban Han Solo szerettem volna lenni, maximum Jabbának öltözhettem volna. A galaktikus mese fő gengsztere mint egy nagyra nőtt csontkukac maradt meg emlékezetemben. Az erkélyre kilépve, hideg eső csap az arcomba. A pénteken vásárolt liternyi apró kis Jabbák egy vödörben már életre keltek. Főszerepet szánok nekik a mai napon, mert már nem bírok magammal, ha ez így halad, átállok a sötét oldalra. Horgásznom kell!
Az autóba már bepakolva a felszerelés, minimális pakkal rakózni készülök. Az ablaktörlő monoton teszi a dolgát, van min dolgoznia. Az esőruhát összehúzom magamon, és a bélelt gumicsizma is jó szolgálatot tesz most. Szerencsére nem kellett messzire utaznom, a Garden Lake mindössze tíz percre van otthonomtól. Laci, a halőr örömmel üdvözöl, régen találkoztunk. Vaksi, a kis fehér kutya csak a fejét emeli fel, de a kutyaházból nem dugja ki az orrát. Ez is jelzi, milyen időben kell horgásznom. Rajtam kívül senki sem volt olyan elvetemült, hogy horgásszon, így nem kell kapkodnom a helyeket illetően. A tó medertérképét vizsgálom, olyan helyet keresek, ahol már 11-13 méterben is mély vizet találok. Ahol nyáron a fűzfa alatt, a part mellett horgásztam, kis vizet mértem, de magam előtt egy komoly törést követően 2,5 méteres víz volt. Emlékeimet megerősíti a részletes térkép. Sötétkékre festett területet rajzolt a készítője oda, ahol horgászni fogok. Gyorsan kipakolok, a botot most csak 11 méteres hosszban rakom össze. Két top szettet nyitok, az egyikben 2,3-as Tubertini Hunter csőgumi van, a szigorúbb szerepet vállalóban a Preston Dura Hollow 16-os sárga csőgumija feszül. A kisördög nem hagy nyugodni, a mély víz mellett azért a fa előtti platónak is adok egy esélyt. Ehhez a még nyáron használt szerelékemet veszem elő. 22-es főzsinór, 0,3 grammos zömök kis úszó és erős, vastaghúsú, szakáll nélküli horog. Megmosolygom magam, ebben az időben nem gondolom, hogy eredményes lehet ez a cucc, de hátha… A főszerepet a lágyabb gumizású, így értelemszerűen finomabb szereléknek szánom. Ezen 16-os főzsinórra kerül a 0,3 grammos, vastagabb antennás ceruzaúszó, amit apró, 11-es stylekkel ólmozok ki. A horogelőkém 14-es, a horog 12-es méretű, hogy legyen rajta bőven hely a csalinak. Az ernyő fedezékében először vizet mérek.
A durván 2,3 méteres top szetten jó 30 centit túllóg a szerelékem, és így is csak egy jó arasznyi zászló marad a végén az úszó és a bot spicce között. Szélben ezzel gondban lennék, de most nem zavarja légmozgás a horgászatomat. Akkurátusan, centiről centire mérem fel a terepet. Először a 40 grammos békát ugrasztom a tónak, ezzel precízen felmérem a mélységet és azt, mennyire iszapos előttem a terep. Mivel viszonylag nagy a mélység, úszóm pedig aprócska, számítva a víz nyomására is, ami ferdén megtolhatja a cuccom, egy egészen könnyű, 10 grammos üveg fenékmérővel is ellenőrzöm a beállítást. Miután megtalálom a pontos eresztéket, jó 30 centit ráhúzva fektetem le az előkémet. Hideg időben gyakran tapasztalom, hogy a pontyok szívesebben veszik fel az így felkínált csalit. Az érintőre állított csali sokkal több álkapást, külsős akadást eredményez. A durvább cuccal is bemérem a mélységet és hasonlóan járok el. Mielőtt még bármit csináltam volna, kevéske, mindössze 2 marék etetőanyagot kevertem be. Kevés víz, kis édesítőszer, ennyi az egész. Amolyan kedvcsinálónak szánom, de szigorúan csak a sekélyebb területre tolom be kevéske kukoricával és csontival megfűszerezve.
A gödörbe mást szánok. A télhez közeledvén, majd a télbe belefutva rakós boton (is) előszeretettel használok tisztán csontit a halak csalogatásához. Annyi trükköt viszek csak a dologba, hogy édesítőszerrel alaposan megszóróm a nyüveket. Ma már széles a választék az ilyen édesítőkből, arra kell csak figyelni, hogy ha nem por állagú, hanem kristályos szerkezetű lapul a táskánkban, akkor azt érdemes finomra darálni. Hűvös vizeken, de még nyáron is meglepő eredményeket tud produkálni az édesítőszer, ami legegyszerűbb formában lehet akár sima szőlőcukor is. Nem árt, ha mindig van nálunk egy kevéske. (Hasonlóképp só vagy Vegeta, de ez majd egy tavaszi történet lesz.) Az édesítőszeres fürdőtől felélénkülnek kicsit a fázós kukacok, de nem viszik túlzásba az igyekezetet. Az etetőcsészével egy kis adagot poharazok be, majd megkezdem a horgászatot. Kezem ügyébe helyezem a csontilövő csúzlit és a lábamra fektetett bot mellől pár szemes dózisokban lövök még az úszóm köré néhányat.
Az eső közben újból elered, velem szemben egy pergető horgász készülődik. A második dobásra máris egy jobb csukát fáraszt. „Ez gyorsan jött!”, szólok át neki, majd az úszóm keresem, de csak hűlt helyét találom. Megemelem a botot, mire a gumi szép komótosan megindul. „Neked is!”, érkezik a válasz a túlpartról. „Soha rosszabb kezdést!”, gondolom magamban. A hal mozgása határozott, de már nem olyan energikus, mint volt a nyáron. A finomabb cuccon azért roppant jó szórakozás terelgetni őkelmét. Kilósforma pontyot merítek. A horogra szép nagy színes csokrot tűzök, ezért kell a 12-es méret. Korábbi tapasztalataim szerint a hosszan letett előkén felkínált színes, feltűnő csali gyorsabban gazdára talál. (Később, ahogy elfogytak a színes csontik, ez újból megerősítést nyert. Megették ugyan a fehér tűzetet is, de sokkal nehezebben.)
A szép őszi színeket már hiába keresem, maximum a sárga-piros csonti emlékeztethet a két héttel korábbi napokra. Akkor minden ezernyi színben pompázott, ma már csak hideg esővíz csorog a kopaszodó fákról. A következő halam egy kis compó. Jellegzetesen igyekszik a mélybe törni, ezzel elárulja magát. Óvatosan szabadítom meg a horogtól, szerencsére ő sem nyelte mélyre a csalit, éppen csak a szája sarkát fogja a könnyű kis barbless horog. Hogy fenntartsam az érdeklődést, kis adag édes csontit borítok be, majd elérkezettnek látom az időt arra, hogy a fa előtti sekélyebb részre is rápillantsak. Top szettet cserélek és óvatosan engedem be a fa ágai között a csalit. Nyári emlékek kelnek életre. Mekkorákat pecáltam én ezen a vízen, sokszor szinte a ládám előtt horgászva! Tépték-húzták a kis margin botot a kezemben a pontyok! Ez volt akkor, most azonban süket csönd. Csak a tavat szálláshelyül használó récék úsznak el előttem, más érdemleges dolog nem történik.
Tizenöt percet adok még a helynek, majd visszatérek a mélybe. Eleinte itt is csönd, majd egy kis csontis bátorítás után - ügyelve, hogy legyen egy ritmusa az etetésnek - szépen felépül újból a hely. Ütemesen fogom a pontyokat, a zord időjárás ellenére étvágyuknál vannak barátaim. Remekül szórakozom, kiélvezem a horgászat minden percét. Csak egy rövid zsíroskenyér-kávé ebédre szakítom meg a pecát.
Az eső is alábbhagyott közben, így a büfé teraszáról gyönyörködöm a tóban. A víz szürkén tükrözi az ég hasonló színét, nincs oka máshogy tenni. A nádas is veszített nyári pompájából, és a gerlefészek is rég üres. A madarak éneke helyett most egy kóbor dolmányos varjú hiszi csak magáról, hogy ő Pavarotti. Vaksi, a harci eb is szomorkodik, talán rosszul esett neki a reggeli „De kutya egy idő van.” kijelentésem. Végül is mit tehet ő az egészről? Lacival, a halőrrel felelevenítjük a nyári versenyeket, és kicsit előreszaladva már a jövő nyarat tervezzük. De messze is van az még! Megköszönve a finom ebédet visszaülök a ládámra. Már csak amolyan levezetés van hátra, az egy liternyi csontiból nem sok maradt. Kihasználva az eső elálltát elkészítem fényképezőmmel a nap emlékeit, amihez szerencsére még volt pár ponty az etetésemen, majd újból nekiszomorodó esőben kezdek a pakoláshoz. Ahogy az lenni szokott, mindenem elázik, mire a kocsiba kerül, de ez már cseppet sem zavar. Kemény hideg van közeledőben, lehet, most tudtam utoljára egy jót rakózni az éven, bár ki tudja? A Star Wars-ban a felkelőknek is a remény adott erőt és küszöbön az Ébredő erő bemutatója is. Talán még megpróbálom! Miket is beszélek? A jó öreg Yoda mester megmondta. Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld! Akkor hát az Erő legyen veletek!
Polyák Csaba (csabio)
