A finomszerelékes horgászat szezonja sokak szerint az első komolyabb hidegek beköszöntével véget ér. A cudar idő, a halak megcsappant aktivitása keveseket vonz a hűvös vizek partjára. A magam részéről, amíg be nem fagynak a vizek, minden „enyhébb” hétvégét kihasználok, hogy kitoljam a szezont. A lehűlő, hideg vizek horgászata az igazi finomszerelékes kihívás. A leheletfinom, óvatos kapások, a hideg víz ellenére is jól küzdő halak teszik nagyon élvezetessé az ilyen horgászatokat. Néhány október végi, november eleji horgászatom tanulságait és az általam hasznosnak vélt „trükköket”, technikákat szedem csokorba, hogy aki magára húzza a thermo ruhát, vállára csapja a ládát, ne csak izzasztó gyalogtúrában, hanem egy élvezetes horgászatban szerzett zsibbasztó érzéssel térhessen majd haza.
Az elmúlt év ősszén szerencsém volt. Viszonylag hosszúra nyúló, meleg, amolyan igazi „lágy” ősz köszöntött rám. Sajnos 2007-ben horgászatra az előző évben eltöltött időnek pont a fele jutott, és ezeket az időket vagy a versenyek, vagy az ezekre történő felkészülés tette ki. Igazi örömpecára alig jutott időm. Az év utolsó versenye október 6-án volt, így ezt követően már csak magamra kellett gondolnom. A folyókon is ez az időszak a legígéretesebb. Feltéve, ha ezt a folyóval is tudatják. Esetemben a folyó nem kapott értesítést arról, hogy most van a szezon. Az esőzések miatt szeptember végén egy kisebb árhullám vonult le rajta, majd az október végi - november eleji esőzések a hozzá vezető utat tették járhatatlanná. Sokat nem veszítettem, hiszen előtte sem lehetett fogni szinte semmit az egyébként nagyon jó tímári szakaszon. A tavalyi év márnái, szép dévérei 2007-ben elmaradtak, legalábbis barátaim több keserves horgászata ezt bizonyította. A felesleges sárdagasztáshoz és traktoros autómentéshez nem sok kedvem volt, ezért más lehetőség után kellett néznem. Hallottam hírét, hogy a Verba tanyán a kis tóba csukákat telepítettek. Tudtam, hogy eredetileg pontyokkal népesítette be a tógazda a vizet, de a kapitális halakkal teli másik tó mellett kevesen látogatták az új tavat. Egész évben viszonylagos nyugalomban teltek itt a bajszosok napjai. (Látva a csukatelepítés képeit, ez a nyugalom már a múlté.) Csabi barátom korábban tett egy próbát már ezen a vízen, és elmondása szerint, ha valaki nem élete pontyát szeretné megfogni, csupán egy jót szeretne pecázni, annak érdemes próbát tenni a „kis” tavon. Időközben a hőmérséklet is tartósan a 10 fok alatt maradt, ráadásul többször esett az eső. Ez az igazi horgászidő! Összeszedtem a „hűvös pontyozás” kellékeit.
Elsősorban magamról gondoskodtam, hiszen ha én nem érzem magam komfortosan, szenvedés lehet az egész peca. Az idő hideg, esik az eső, minden csupa nyirkosság. A polár, a thermoruha, a vízálló meleg bakancs szó nélkül ugrottak rám. Kicsit esetlen ennyi göncben az ember, de legalább nem ázik-fázik. A felszerelésemet úgy állítottam össze, hogy ne legyen túlságosan durva, de ne is legyen kockázatosan finom. A pontyos top szettbe 1,4-es Fox színes gumit húztam, a szereléket pedig 16-os főzsinórból készítettem, amihez sebészcsomóval kötöttem a 0,14 mm-es előkére kötött 16-os, szakáll nélküli pontyozó horgot. Úszónak egy 0,3 grammos Fox MXP2-es használtam, amelynek az antennája az úszó testének „elvékonyodása”.
(Ha a csali csontkukac, giliszta, szükség van egy olyan úszóra, amely nem merül el a darabosabb csalétek plusz terhe alatt. Ha a fenékre letett előkével horgászunk, a csali tömege nem terheli az érzékeny antennát, ám őszidőben a folyamatosan mozgatott, fel-fellibbentett csalira van több kapásom. Ezért részesítem előnyben a zömök testű, rövid szárú, apróbb pontyozó úszókat, amelyeket csupán néhány apróbb söréttel súlyozok ki. A felerősített sörétszemeket is láncszerűen, egymástól egyenlő távolságra szorítom a zsinórra. A csali lassú, minél természetesebb mozgását a hosszú, akár 30-50 cm-es előke mellett ez az ólom elrendezés is segíti.)
A szereléket mindig a vízparton készítem el. Ennek lehetne az is a magyarázata, hogy így jobban tudok alkalmazkodni az éppen aktuális időjárási viszonyokhoz, de esetemben nem erről van szó. Egész egyszerűen az etetést követő „holtidőt” ezzel szoktam kitölteni. Tapasztalatom szerint a hideg vízben nem rontanak a halak rögvest az etetésemre, ezért bőven van időm a szerelékre is. De mi kerüljön a vízbe? A sokszor túlmisztifikált etetés kérdése… Először is kevés, de az legyen jó minőségű. Én kétféle etetőanyagot használok. Az egyik a már-már klasszikus VDE epres-pontyos etetője, a másik kedvenc a Timár Mix piros/fekete ponty-kárász kajája. Az előbbi erőteljesebb, míg a másik kevésbé „agresszív”, de kellemes aromájú etető. Színüknek én nem tulajdonítok jelentőséget, mert a víz opálos-zavaros színe miatt nem hiszem, hogy csupán a színük bármi előnyt is jelenthetne.
Mennyiséget tekintve bőven elég 1 kg. Aromázni csak a Timár Mixet szoktam egy kevés alkoholos aromával. (Én a gyümölcsös ízeket használom, bár a büdös mixek is jók lehetnek.) Az etetőanyagot úgy nedvesítem meg, hogy „kéznedves” legyen. A csalogatáshoz még 1 doboz csemegekukorica (lehet natúr, amit mi ízesíthetünk, de bőséges a választék a VDE, Pescaviva, Cukk, Top Mix horgászkukoricáiból is). A legfontosabb azonban az élő anyag. A folyamatosan lőtt csontinál kevés jobb csalogató anyagot ismerek a lehűlt tavak pontyainak. Ha minden összeállt, indulhatunk is horgászni.
Sárgára váltott a szemközti fa. Az a néhány falevél, ami megúszta az elmúlt napok hideg, szeles időjárását, most ázottan kapaszkodott az utolsó zörgő faágba. Az eső vigasztalanul esik. Nem kimondott horgászidő, de legtöbbször akkor szórakozok egy jót, mikor semmi sem ideális. A legtöbb nullázásom olyan időjárásban esett meg, amit kimondottan horgászatra javasolnak. Ez most nem az. Egyetlen vigasztaló dolog, hogy legalább a szél nem fúj. Biztos, ami biztos alapon azért beöltözöm a jó meleg és vízhatlan thermo gúnyámba. Vastag zokni a lábra, láb a bakancsba, bakancs az aszfaltra, és már indulhatok is. Nem sok felszerelést viszek magammal. A botzsák, láda mellé egy vödörbe minden elfér. Nem tervezek egész napos pecát, csupán 4-5 órát szeretnék a vízparton kuporogni. Az ablaktörlőm egyhangúan jár ide-oda. A lapátok nyomán csak pár pillanatig tűnnek fel az út menti fák, az esőcseppek hamar bepöttyözik a letörölt felületet. Szerencsére nem lakom messze, így egykettőre a tóparti parkolóba találom magam. A láda alá pillanatok alatt felkerülnek a kerekek. Nagy segítség ez, ha távolabbra kell pakolni, ilyenkor is meggyőződöm arról, hogy a kerék az emberiség egyik nagy találmánya. Pistától beszerzem a szükséges napijegyet, és megkezdem végre a becuccolást. Most nem bánom, hogy mozognom kell egy kicsit, legalább felfűtöm a thermoruhámat. Lassan haladok, kisebb-nagyobb pocsolyákon kell átvergődni. Eszembe jut a régi sláger. „Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm…” A folytatás már nem kapcsolódik szorosan a horgászathoz. A tóhoz érve a lehető legközelebbi helyet választom. Ennek is megvan a „rendkívül tudományos” magyarázata. Nincs kedvem tovább cipekedni. Gyorsan felállítom a ládát, és kinyitom az ernyőt is, ne ázzon el jobban az ülőke. Először az etetőanyagot keverem be, hogy legyen elég ideje átázni a szemcséknek. A finom, illatos kaja remélem nem csak az én orromnak kellemes, de a halak is felfigyelnek rá. Kibontom a csemegekukoricát, és kevés aromát löttyintek rá. Ideje a bottal is foglalkozni. Óvatosan összeillesztem a rakós tagjait, majd biztonságba helyezem a görgő segítségével. A botzsákomból csak egy ún. „power kittet (megerősített, AB tagos pontyos top szett) és egy csészéző szettet készítek elő. A vízmélység egyenletes, sehol egy lejtő, gödör, ami pozitív irányban befolyásolhatná a pecát. Az etetést 11 méterre teszem be az etetőcsésze segítségével. A pontyok sohasem az etetésen, hanem inkább annak peremén jelentkeznek. A 13 méteres bottal így az etetés mögé is tudok horgászni. A csúzlizott csontinak pedig egyébként is lesz némi szórása. Az etetőanyagból gyorsan gombócokat formálok, és a teljes mennyiség 80%-át becsészézem. Támpontul a szemközti esőbeállót szemelem ki. Az etetésnél egy apró trükköt használok. A csésze aljára kevés csontit, erre csemegekukoricát szórok, és mindezek tetejére helyezem az etetőanyag gombócot. Így a vízbe pottyantott gombócot egy lassan aláhulló pontycsemege „eső” követi. Minden egyes csészébe helyezett adagot hasonlóan megspékelek. Hangtalanul, csendesen dolgozom.
A vizes rakós gyorsan siklik a tenyeremen. Az utolsó gombóc is a helyére került, kicsit kifújhatom magam. A szereléket gyorsan elkészítem, hiszen egyszerű, mint a facsipesz. A mélységmérő békával úgy állítom be az eresztéket, hogy a horog éppen érintse a meder alját.
A bal oldalamon található kis tálcára kikészítem a csontikat tartalmazó edénykét, amit részben egy nylon alá rejtek. A kukacok egy csöpp víz hatására is szökésbe kezdenek, hát még, ha az eső áztatja őket. A csontilövő kis Drennan csúzlit is a kezem ügyébe helyezem, majd csalizok. (Ez így leírva csak pár sor, de maga a leírt műveletsor azért elvett 20 percet a horgászatból.)
Kicsit még „gyönyörködtem” az esős tájban, de nem sok szépet fedeztem fel benne. Valahogy, egy májusi esős időt szebbnek találok. Ideje elterelni a gondolatokat. Kézbe veszem a pontyos tagot, és két izgő-mozgó csontit tűzök a horogra. Óvatosan, éppen csak a bőrük alá vezetem be a tűhegyes aprócska horgot. Mivel nincsen szakálla, szinte észrevétlenül szalad a nyüvek bőre alá. Valami azonban csak nem tetszik nekik, mert mindent elkövetnek, hogy ledobják magukat a horogról.
Ez a tánc kell nekem! Pontosabban a halaknak. Legalábbis remélem. A vékony, hosszú előkén salsázhatnak kedvükre. Óvatosan beejtem a horgot a vízbe, helyére tolom a rakóst. A botot egyelőre a tartóba teszem, és a csúzlival 4-5 szemenként lövöm a csontikat.
Az úszó lassan oldalazni kezd, majd elmerül. A gumi csak pár centit szalad ki a botból, a tenyeres dévér erejéből nem futja többre. Ölembe veszem a kisöreget. Igen soványka, de hal! Ha csak velük szórakozom is, jó napom lehet! A horog éppen csak a szája sarkába akadt, az ínséges idők ellenére sem habzsolnak már úgy, mint nyáron. Hideg víz, hideg test, kevés kaja, az is csak nyámnyogva. (Bezzeg én kissé megéheztem a kemény fizikai munkában.)
Újracsalizok, és most már táncoltatom a csalit. Aprókat emelek, húzok a bottal, a horog ennek hatására fel-fellibbenve incselkedik a halakkal. Szép lassan beindul az „üzlet”, minden betolásra van egy tenyeres dévér. Már kezdek belefeledkezni a pecába, mikor hirtelen csend következik. Hiába táncol a csali az orruk előtt, rá se hederítenek. Talán ponty tévedt az etetésemre? Ha vízközt nem jön, menjünk kicsit mélyebbre. Ráhúzok az eresztékre, és lassan kezdem körbevallatni a terepet. Egészen lassan húzom el az úszót, majd várok. Centiről centire pásztázom körbe az etetésemet, igyekszem a képzeletbeli ponty orra elé tolni a finom falatot. Az egyik lassú húzásomnál lebukik az úszó. Rárontott a kicsike! Határozottan beemelek a rakóssal, mire a gumi nyúlni kezd. Furcsa, de mintha csak a gumi nyúlna, és a hal meg sem mozdulna. Leakadtam volna? Oldalra fordítom a rakóst, majd kis híján szívbajt kapok.
Váratlanul szétrobban a víz felszíne, és egy csuka mutat be szaltót. Szép darabnak tűnik, és valószínűleg kívülről akadhatott a lelkem. (A keszegek nyüzsgésére figyelhetett fel, és egyszerűen ráfeküdt az etetésre. Nem csoda, hogy lanyhult az érdeklődés az etetésem körül.) Csuka koma igen jó sporthal hírében áll. A rakóson is bevet minden trükköt. Rázza magát, ugrál, egy-egy megiramodásával koppanásig feszíti a gumit.
Türelmesen fárasztom, hiszen biztosra veszem a külső akadást. Ha a szájába keveredett volna az előke, már javában szerelhetnék. Lassan fáradni kezd, ahogy magam felé húzom, látom, hogy a horog a farok alatti úszójába akadt. Nem lesz egyszerű fej felől meríteni. Szerencsére az egyik fordulóját úgy tudom irányítani, hogy fejjel a szákba szaladjon. Kifújhatom végre magam. A horgot gond nélkül szedem ki belőle. Félelmetes egy ragadozó, mintha gonoszul méregetne. Alaposan szemügyre veszem a természet által megalkotott csodás halat.
Minden porcikája a préda sikeres megragadása érdekében tökéletesedett. Valamiért tisztelem és félem ezt a halat. Így lehetnek ezzel a tóban élő dévérek is. Kigyönyörködöm magam, majd útjára engedem.
Bízom benne, hogy nem ijesztette el végleg az etetés környékéről a pákosztosokat. Az etetőanyagom maradékát azért becsészézem, biztos, ami biztos alapon. Újból kézbe veszem a csúzlit, és apró adagokban szórom a finom falatokat. Az úszó azonban nem mozdul. A botot tartóba helyezem, a kezemet pedig a zsebembe. Jólesik. Az eső is, csak máshogy. Sokáig nem melengethetem elgémberedett ujjaimat, hiszen mozdulatlan csalira eddig nem volt kapás. A rakóst kézbe veszem, s ahogy mozdul a spicc, rezdül a csali, az apró úszó a tétova bemozdulást követően alámerül. Megemelem a botot, s végre pontyot érzek rugdalózni a zsinór végén. A vékony gumival igazán élvezetes a fárasztás, halam a hideg ellenére jól védekezik. Makacsul igyekszik megszabadulni ideiglenes ékszerétől. A botot óvatosan hátratolom, majd rövidítek. A 2 tagos top szettel a hal minden úszórezdülését érezni lehet. Ilyen időben minden másodpercet ki kell élvezni. A kis ponty ránézésre 2 kiló körüli hibátlan példány.
Pár kirohanás még, és megadóan fekszik a merítő elé. Óvatosan kiemelem, és a horogszabadítást követően visszaengedem. Már megérte! Nincs idő, gyerünk! A rakós a helyére, csonti a kosárba, és folyt. köv.!
A pontyok nagyon szépen beálltak az etetésre, az ügyesen mozgatott csontira sorba csábulnak el. A hatodik után nem is számolom őket, inkább kiélvezem ezt a hideg, esős napot. Még nyáron is ritkán állnak be ennyire az etetésre. Sajnos a Nap is korábban fejezi be napi túráját, már lassan sötétedni kezd, mikor összepakolok. Kifelé vidáman dudorászva húzom a ládát, és a botzsák sem húzza annyira a vállam. Ki tudja, miért?
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: egy részüket a horgászat napján én szerencsétlenkedtem össze,
míg más részük egy későbbi peca alkalmával készültek,
Peti segítségével.
