Az idei év vége felé átnéztem horgász kelléktáram, és nagymértékben hiányát éreztem egy rakós botnak. Sóvárogva nézegettem a lehetőségeket, de házépítés közepette az ember nem rakós botot szokott vásárolni, hanem inkább cementet. Már teljesen lemondtam az idei vásárlásról, mikor az áruházban megláttam a Tubertini XS 12-04-es modellt. A kedvező ára miatt azonnal beleszerettem.
A nappaliban és a hozzányitott étkezőben már többször összeraktam a botot, miközben a ládámon üldögéltem. A teljes hosszt sajnos nem sikerült elérnem, a helyiségek méretéből adódóan. Amennyit össze tudtam rakni, az viszont tetszett.
Az első adódó alkalommal azonnal egy rakós botos pályát kerestem fel. Ideális terepviszonyokkal és kellemesen napos, bár kissé hűvös idővel párosult a látogatás. A láda összes szerelvényét fel sem raktam, csak a legfontosabb, elengedhetetlen kellékekre szorítkoztam.
Lássuk a rakóst! A görgőt beállítottam, a botvillát felszereltem, kezdődhet az összerakás. Mikor minden tag a helyére került, elkezdtem az előttem lévő mederszakaszt feltérképezni. Tőlem 11 méterre találtam egy hosszanti törést. Ide fogok etetni! Betettem a 11,5 méteresre összerakott botot a ládám tartójába, és kezdődhetett az etetés. Négy nagy, kétkezes gombócot dobtam be alapnak. Kettő kemény volt, mint a kő, mert ezen a vízen tartani kell a küszök rohamától, különösen akkor, ha a gombócok túl lágyra sikerednek. A következő két gombóc egy kicsit lágyabb volt, a vízre érés után ezek szinte azonnal nyitottak. Ezt az etetést szoktam itt alkalmazni dévérezéskor.
Egyetlen csontit tűztem az elején, de nem igazán akartak megmozdulni a halak. Annyira nem, hogy még a küszök érdeklődését sem tudtam felkelteni. Igaz, ők nem is ideális rakós botos célhalak, de ha nincs más, akkor ők is megtennék. Nagy sokára egy oldalra induló kapásra mozdítottam meg a spiccet, csekélyke ellenállást tapasztaltam. Egy apró küsz volt. Nagy örömet szerzett. Hátha jönnek majd a nagyobbak is, vagy a dévérek - gondoltam. De sajnos rosszul.
Egy gubancnak „hála” az előkét 10-esről 8-asra váltottam. A horog mérete is redukálódott, és ezzel egyenes arányban csökkentettem a csali méretét is. Egyetlen szem, végében megtűzött pinki lett a csalétek. A kapások továbbra is eléggé óvatosak voltak, de legalább meg lehetett akasztani a halakat. Küszök voltak valamennyien. Nem a dekás méretűek, inkább az unokák érdeklődtek.
A kapások szép lassan kezdtek megkopni, ezért a ráetetés mellett döntöttem. Két kemény gombóc került a fenékre, hiszen az eresztéket is úgy állítottam be, hogy a csali éppen érintse az aljzatot. A ráetetés miatt valószínűleg szétrebbent az egyébként sem túlságosan falánk halraj. Újabb haltalan, és ami még szomorúbb, kapástalan időszak következett.
Végül a teljes szerelék lecserélése mellett döntöttem. Az enyhe oldalirányú szél miatt egy 0,5 g-os, belső zsinórvezetéses Exner Morva típusra esett a választásom. Újabban ezt az úszót használom a Lamia helyett, mert ez egy fokkal érzékenyebb és a belső zsinórvezetés miatt kevésbé sérülékeny. (Nem mintha a Lamia az lenne!)
Az ólmozást inggomb stílusban alakítottam ki, azaz azonos méretű sörétek és egy apró, 0,04 grammos jelzőólom füzéréből. A lassan alászálló szereléket egy kis dévér vette fel, amit éppen az úszó beállásának a pillanatában egy emelős kapással adott tudtomra. Lassacskán kezdett olajozottabban működni a „gépezet”. Csak 5-6 percenként volt kapás, de azokat meg is lehetett fogni. Küsz, dévér, bodorka és laposkeszeg került horogra. A legnagyobbak kis jóindulattal tenyeres méretűek voltak. Így sem csalódtam, a halakban és a rakósban sem. Olyan hamar elrepül az idő a vízparton, hogy az ember észre sem veszi. Ha a halak mérete és mennyisége is kielégítő, akkor meg különösen!
Összetereltem a szákfejbe a zsákmányt egy fotó erejéig, majd szabadon bocsátottam őket. A bot szétszedése közben fejben már az összegzést készítettem. A rakós utolsó tag nélkül kényelmesen használható, akár még kisebb halak kifogásához is. Nagyon jól kezelhető bot, annak ellenére, hogy nagyhalas. Súlyeloszlása is tetszett, nem kellett teljes testsúlyommal rádőlni, hogy be ne fordítson a vízbe.
Jelen esetben 1,2 mm-es gumit fűztem a spiccbe, de azt teljesen lazára hagytam, így alig volt halam, amely lepattant volna a horogról. A bot sokkal vastagabb gumit is elbírna, de a mai halak még ezt a vastagságot sem tették indokolttá.
Ha néhány szóval jellemezni kellene a mai horgászatot és a botot, azt mondanám, nagyon jó volt. Várom a folytatást!
