A rakós botról a legtöbb horgásznak a hihetetlen hosszú, csak látszólag könnyen kezelhető botok, a rengeteg kiegészítő felszerelés és - magától értetődően - a parti horgászat ugrik be. A kisebb szélben és áramlásban is pontos, gyors úszós horgászatot lehetővé tévő módszernek azonban vannak olyan előnyei is, amelyeket csónakos horgászat során is kihasználhatunk, ráadásul más módszerek ezeket nem, vagy csak részben biztosítják. Persze a csónakos rakózás - az alapfelszerelést nem számítva - meglehetősen különbözik a parti, megszokott változattól…
A rakós bot számos előnye miatt a legtöbb verseny meghatározó szereplője. Ha jobban megvizsgáljuk e tulajdonságokat, szembetűnik, hogy egyedül a minden más bottípusnál nagyobb hossz az, ami csónakos alkalmazás során nem jelent érdemi előnyt (hisz’ a csónakkal szinte(!) oda állunk, ahová akarunk). A bot kulcsfontosságú tulajdonsága a bothossz használat közbeni változtatásának lehetősége. Az akár tagonként rövidíthető / toldható bottal szinte bármilyen vízmélységnél és a meghorgászni kívánt távolság széles tartományában (ami lehet a csónakhoz szokatlanul közeli is!) elérhető, hogy a botspicc és az úszó távolságának optimális beállításával a lehető legtöbb kapást fogjuk meg úgy, hogy közben a hal kiemelése, szákolása sem válik lehetetlenné. Az adott hosszban működő spiccbotokkal ez nem lenne megoldható. A toldási lehetőség egyúttal a spiccbe húzott gumit is könnyen kezelhetővé teszi - nincs olyan gond, mint a begumizott spiccbotoknál, ahol nem ritkán problémássá (kétemberessé) válik a testesebb halak megszákolása. Az előnyökért „cserébe” persze jár némi kényelmetlenség: bontás, toldás, néha hátratolással, levett bottagok rögzítésével stb., de ezek kis gyakorlattal észrevétlen és gördülékenyen végzett automatizmussá válnak. A csónakból való rakózás kiegészítő-igénye jóval szerényebb a konvencionális parti horgászathoz képest: valójában a begumizott bot megléte a lényeg - ha ez, és hozzá egy használható szerelék megvan, akár be is pattanhatunk a csónakba! Mivel itt rendszerint nem érdemes a botot 8-9 méternél nagyobb hosszban használni, a kiegészítők inkább kényelmi, időt megtakarító szerepet játszanak, közel sem annyira nélkülözhetetlenek, mint a parti, ált. 11-13 méteres bothosszal végzett rakózásnál.
Botok
A bottal kapcsolatban nincsenek komolyabb igények azon kívül, hogy kellően robosztus legyen. A tömeg és a súlyeloszlás itt sokadrangú szempont, mivel csónakból teljes hosszban úgysem fogjuk használni. A nehéz, vastagabb falú botok is könnyen kezelhetőek, gyorsak lesznek 8-9 méteres hosszig, teherbírásuk viszont előnyt jelenthet: a csónakos pecánál gyakoribb lesz a bot odakoppintása, itt gyakrabban lephet meg minket nagyobb szél is, és néha az is jól jön, ha egy jobb hal nem tud a botra egy pillanat alatt csomót kötni (bár a csónakos rakózás hangsúlyosan nem a pontyozásról szól!). További fontos szempont, hogy itt sokkal több tag sokkal többször lesz kitéve a toldás-bontás koptató hatásának, és ha mély vízben horgászunk, a csalizáshoz és a halak kivételéhez nagyobb hosszban is meredeken feltartott bottal kell dolgozni - bizony, nem árt, ha van anyag a botban!
A pillekönnyű, kis falvastagságú és méregdrága, keszeges versenyeken is remekül helytálló pálcákat inkább hagyjuk a parton! Ide jók az újonnan is (pláne használtan!) igen kedvező áron beszerezhető „pontyos” pálcák, a régebbi gyártású, teljes hosszban bűn nehéz, de méltatlanul a sarokban porosodó botok, illetve (igényeseknek) az erős mini rakósok.
Csónak
A csónakkal kapcsolatban lényeges, hogy kellően stabil legyen, lehetőleg két emberrel is, és akkor is, ha felállunk benne. Ez a bot és horgász épségének sikeres megőrzése miatt fontos. Túlságosan ingatag lélekvesztőből inkább ne rakózzunk (sőt, ha tehetjük, más horgászmódszerekhez is keressünk masszívabb járgányt)! Megfelelő rutinnal ilyenekből is lehet eredményesen horgászni, de sokkal fárasztóbb, nehézkesebb lesz a peca. A csónak mérete ehhez képest másodlagos, de - nem meglepő módon - a hosszabb és/vagy szélesebb vízi járművek határozottan kedvezőbbek e módszerhez (ezek ráadásul rendszerint stabilabbak) is. Mivel a rakóst nem túl nagy hosszban használjuk, nem létfontosságú a nagyon hosszú csónak, de 3,6-4 méteres hossz azért kell… már ha a csónak hossztengelyének irányában, egyedül horgászunk. Ha erre merőlegesen (két ember egy csónakból csak így tud), akkor inkább a csónak szélessége lesz mérvadó. A csónak rögzítésére horgonysúlyt és (nem túl mély vízben) karókat is használhatunk, akár vegyesen. A súlyok előnye, hogy kötélzetük a csónakpalánk felett nem jelent semmiféle, botunk épségét veszélyeztető akadályt - a karókról (akárhogy is igyekszünk elhelyezni őket a beálláskor) ez nem mondható el. Utóbbiak előnye, hogy a súlyokkal szemben csak a csónak közvetlen közelében képeznek (a csónak alá futó hal számára) akadót, a súlyokat viszont a stabil rögzítés miatt a csónak végeitől távolabb célszerű letenni, azaz az oda ferdén lefelé vezető kötelek fárasztás közben számunkra nagyobb tabu-területet jelentenek.
Kiegészítők
Mint már utaltam rá, a kiegészítők szerepe itt kevésbé meghatározó, ráadásul - mivel parti használatra szánták őket - rögzítésük némi kreatív hozzáállást és barkácsolást igényel… részletesen a következő részben foglalkozunk velük. Szükségmegoldásként a csónakpalánkra terített botzsák, törölköző stb. is megteszi, hogy a toldás / bontás során botunk felületén ne szaporítsuk a karcokat.
Szerelékek
Értelemszerűen az aktuális vízmélységnek, áramlásnak és csalinak megfelelő úszóval szerelt végszereléket használjuk - e téren a csónakos változat semmiben nem különbözik a hagyományos, parti rakózástól (bár, ha a nyílt vízen komolyabb mélységgel bíró horgászvizünk van, a szokottnál hosszabb damillal készített végszerelékekre lesz szükség…). A főzsinór és az előke vastagságát a gumihoz igazítsuk, a gumit pedig bátorságunkhoz. A csónakos rakózás a gyors, precíz és eredményes keszegezés módszere, komolyabb (4-5 kg-os vagy nagyobb) pontyok célzott horgászatára már nem ajánlom: a csónak alá betévedő túl nagy hallal nemigen lehet mit kezdeni (a probléma a gyorsan mélyülő műtavak partközeli kínlódós fárasztásához hasonlítható, de itt a hal nem biztos, hogy megáll a lábunk előtt…). Én általában 1-1,2 mm-es latex gumikat használok, 2,5-3 kg-ig ezzel is gond nélkül ki lehet fogni a pontyok zömét.
A módszer
A csónakos rakózás ugyan nem több egy - egyelőre kevesek által gyakorolt, ezért többek számára nem ismert - lehetőségnél, amit bármilyen, átlagosnak tekinthető helyzetben horgászati módszerként választhatunk, azonban van két tipikus helyzet, ahol - eddigi tapasztalataim szerint - előnye (a spiccbottal és a matchbottal szemben) kifejezetté válik. Az egyik, mikor közvetlenül a parti növényzet előtt (vagy a belógó fák alatt, az árnyékban) mozog a hal, a másik, mikor a nyári kánikulában a mély víz fölött álló csónak árnyékának nagyobb a vonzereje, mint az etetőanyagnak.
Rakózás sekély vízben, a part felé
A sekély, part menti vízben gyakran ijedősek és finoman kapnak a keszegek, ezért itt is jól jön a gyors, eredményes bevágást biztosító rövid zászló (kis úszó-botspicc távolság).
A parthoz azonban nem lehet bármilyen közel menni a csónakkal, mert megriadnak a halak, és kiürül előttünk a pálya. Emiatt a spiccbot itt nem a legjobb választás (a fix bothosszhoz fix szerelékhossz tartozik, amiből a helyi vízmélységet leszámítva marad a zászló hossza - mivel itt a víz sekély, a rövid zászló csak igen rövid spiccbottal lenne biztosítható). A matchbot ellen az szól, hogy nehéz vele pontosan dobni könnyű úszóval (ami a finom kapások miatt elengedhetetlen), és elég egyszer feldobni a növényzetre, azzal jó időre tönkre is tettük a helyet.
Ez a horgászat hasonlít legjobban a hagyományos, parti rakózásra, hiszen itt aránylag hosszabb (6-8 méteres) bot van a kézben. Itt kifejezetten előnyös, ha egyedül ülünk a csónakban és annak tatjából, a hossztengely irányában horgászunk. Ekkor - a megfelelő kiegészítők rögzítése vagy valamilyen szükségmegoldás alkalmazása után - lehetőségünk lesz 4-5 méternyi botrész gond nélküli hátratolására és a rövidítésre. Az ilyen beállás további előnye, hogy az önkéntelen mozgásunkból eredő hullámok zöme a csónak oldala mentén terjed tova, ezért ezzel kevésbé zavarjuk a sekély vizű, partközeli horgászhelyünk halait (azért figyeljünk a minél kisebb zörgésre is!).
Ha bármilyen okból nem megoldható a hagyományos hátratolás, akkor (rövidtagos botoknál) a kéttagonként vagy (hosszútagos botoknál) a tagonként történő rövidítés a megoldás. Nem kell megijedni ettől sem: mivel a használt bothossz nem nagy, az ilyen rövidítés is ált. csak 2 vagy 3 mozdulatot jelent. A tatból horgászva célszerű a csónakot a hátsó súlyhoz egészen rövid kötélen, aránylag közel rögzíteni, hogy ezzel minél kevésbé nehezítsük meg a fárasztásokat. Ugyanilyen okból karókkal beállva a hátsót a tattól távolabb rögzítsük a csónakhoz.
Rakózás mély vízben
Mély vízben - ha a vízmélységnél van kb. méterrel hosszabb spiccbotunk - elsőre feleslegesnek tűnhet a rakózás „erőltetése” (a rögzített úszó igénye miatt a matchbot itt eleve kiesik, ha a vízmélység nagyobb, mint a bothossz). Nem szabad azonban elfeledni, hogy ha van is az adott mélységhez ideális spiccbotunk, azzal a csónaktól csak egy adott távolságra (illetve: adott sugár mentén) lévő, igen szűk sávban horgászhatunk. Se messzebb, se közelebb… igen: közelebb! Előfordul, hogy közelebb kéne horgászni, mert az aromás etetőanyaggal odacsalt, de étvágytalan halak csak a csónak árnyékában hajlandók eszegetni (tipikus helyzet nyáron az RSD alsó szakaszán).
Ilyen esetben gyakorlatilag a megszokott rakózás fordítottja zajlik: a szerelék jóval hosszabb, mint a kézben tartott bot, mert a csónakhoz közel, annak árnyékában horgászom, a víz viszont itt, a kotort mederben lehet akár 6-7 méteres is. Csalizáskor és halat fogva nem rövidítek, hanem értelemszerűen toldok, hogy kiemelhető legyen a teljes zsinórhossz, és a zsákmány is kézbe vagy a szák közelébe kerülhessen. Ez a botrész a toldás után gyakorlatilag direktbotként funkcionál, bírnia kell a megterhelést, ami a gyakori függőleges mozgatás miatt éri. Ezért kellenek ide az erős, pontyos vagy mini rakósok vagy a régi, nehéz versenybotok (ezek utolsó és igazán súlyos tagjait úgysem használjuk). A toldás és bontás rendszerint kéttagonként vagy tagonként történik (kézben ált. egy kb. 4 méteres top szettnek megfelelő rész van, tehát ez 2-3 mozdulatot jelent), de ha a kiegészítők elhelyezése megoldható, és a csónak hossztengelyében horgászunk, egyetlen mozdulattal is elvégezhető. Az áramló vízben azonban még egy előnye van, ha keresztben ülünk, és a csónak hossztengelyére merőlegesen horgászunk: ilyenkor nem csak a csónak árnyékát, hanem a felszínen mindig erősebb áramlást megtörő tulajdonságát is kihasználhatjuk.
Gyengébb helyi áramlásban kisebb teherbírású, ezért érzékenyebb úszót használhatunk úgy, hogy közben nem fekszik ki, és a fenék közeléből sem emelkedik el a csali. Tapasztalataim szerint (RSD, alsó szakasz) e hatást kihasználva 1-1,5 grammal kisebb teherbírású úszót lehet használni - a sokszor finnyás halak miatt látványosan jobb eredménnyel! Ha a csónak hossztengelyére merőlegesen horgászunk, célszerű hosszú kötélre eresztett súlyokkal rögzíteni a csónakot. Ez sekélyebb nyílt vízen is igaz, mederhorgászatnál pedig a karó általában szóba sem jöhet.
E két - speciálisnak mondható - helyzetből az összes „köztes” (pl. 2-3 méteres mélység, nyílt víz) levezethető. A csónakos rakózás mindig lehetőséget ad arra, hogy a spicc alatt tartott úszóval pontosan oda horgászhassunk, ahová szeretnénk. Ha az etetés mögött vagy előtt szeretnénk próbálkozni, egyetlen mozdulatba kerül (toldás vagy bontás), miközben az ideális zászló megmaradt. Több vízen előfordul, hogy alattomos kis áramlások a sík mederben is akár méterekkel odébb rakják le az etetőanyagot, mint ahová szántuk, és az sem ritka, hogy az (egyébként pontos) etetés perifériáján gyülekeznek a termetesebb halak. Spiccbottal e helyzetek már sokszor fel sem fedezhetők (nem érek el addig, mert a bothossz fix), nemhogy megoldhatók lennének.
Fárasztási technika
A nagyobb halak fárasztásánál érdemes tudatosan csökkenteni a csónak felé indulásuk veszélyét. A bevágás lendületével magasba lendített bottal a halat nem elsősorban a csónak felé, hanem felfelé húzzuk, ezért a hal igyekszik is az ellentétes irányba, azaz a mélység felé kitörni. E mozgást fokozatosan oldalirányúvá fordított húzással szépen lehet kontrollálni. Húzásunk oldalváltásaival - jó ritmust elkapva - meglepően nagy és erős halakat is egészen kis helyen való körözésre bírhatunk, ami sikeres kifárasztásukat nagyban megkönnyíti. Sekély vízben rendszerint nem nyomban a mély víz felé, hanem a parttal párhuzamosan indul meg a hal. Előfordulhat, hogy közelít is, ilyenkor nem szabad visszafelé (a spiccet a part irányába tartva, felfelé emelve) tépni, hanem a botot valamelyik oldalra tartva kell a halat kissé terhelni, erre rendszerint jól reagál.
Extrém helyzetként olyan is adódhat, hogy egy hatalmas hal átrobog a csónak alatt... Ilyennel nincs mit tenni, ezért kell úgy összeállítani a szerkót, hogy az előke legyen a leggyengébb. A botot a csónakkal párhuzamosan kell fordítani, és hagyni kell, hogy a súlykötél vagy a leszúrt karó „végezze el a piszkos munkát” - legrosszabb esetben a teljes szerelést elveszítjük, de a botot így nem éri kár.
Összességében a csónakból való rakózás csak egy lehetőség, amivel élhet az, aki fantáziát lát benne. A rakózást gondolatban gyakorlatilag mindenki nyomban összekapcsolja a 11-13 méteres bothosszal, a tengernyi kiegészítővel és a nagy, nehéz ládával. Ez csónakban nem így működik. Lényegében olyan, mintha spiccbottal úgy horgásznánk, hogy nem kell ahhoz 3 (vagy még több) botot bevinni, hogy a csónaktól többféle távolságra is próbálkozhassunk fix úszós, gyors (rövid zászlós) és nagyobb halak megfogására is esélyt adó, de a szákolást nem ellehetetlenítő, gumizott spiccű szereléssel.
A következő részben a csónakos rakózás kiegészítőiről esik majd szó.
Írta: Csörgits Gábor (csg)
Fotók, ábrák: csg
