Az idén korán beköszöntő kánikula, és az aszályos időjárás következtében folyóink már júniusra a nyár végén megszokott arcukat mutatták. A leapadt, lelassult és felmelegedett víz engem is kicsalt a holtágakról a folyó Tiszára. A csónak adta kedvező lehetőségek, és az egészséges lustaság következtében a kényelmesebb, rezgőspicces fenekező módszert választottam a keszegek ellen, rendszerint nem is eredménytelenül. Kellemes élményeket szereztek a szép dévérek, jászok, bagoly- és karikakeszegek, amikor egymagamban, vagy valamelyik fiam társaságában egy-egy hajnali, vagy délutáni horgászkirándulásra adtuk a fejünket.
Laci barátom viszont - a versenyhorgász módszereket előnyben részesítve - szokásához híven rakós bottal támadott, és kiemelkedő zsákmányokról számolt be, amikor telefonon egy hétvégi közös pecázást készültünk összehozni. Mindketten a saját módszerünk mellett álltunk ki, nem tudtuk eldönteni, hogy rakózás, vagy pickerezés legyen-e szombaton a fő csapásirány. Így végül arra a salamoni döntésre jutottunk, hogy ki-ki marad a magáénál, és így legalább azt is összemérjük, hogy egyazon etetésen horgászva vajon pickerrel, vagy rakóssal lehet-e eredményesebben horgászni.
Reggel 5 körül értünk ki Mindszentre. Kettőnk holmija elég szűkösen fért el a kis csónakban, de szerencsére csak addig a néhány percig szorongtunk, amíg át nem értünk egy hosszú kanyar, kövezéssel védett külső ívére, az előre kiszemelt helyünkre. Partra szállva első dolgunk az etetőanyag összeállítása volt. Kétszemélyes, egész napos horgászatra készülődve ez bizony nem kis mennyiség, így Laci öblös, nagy dézsáját, és az én - amúgy ülőkéül szolgáló - tejesládámat is be kellett fognunk a munkához.
Az előre beáztatott, áttört, és némi melasz hozzáadásával feltuningolt három kilónyi száraz kenyeret, 9 kg pörkölt etetőanyaggal, és 1-2 kg, száraz péksüteményekből darált morzsával dolgoztuk össze, majd alaposan áttörtük. Ezt követően 6-8 liter főtt búzával, fél vödör apró kaviccsal, és bő félliternyi apró csontival egészítettük ki a jól tapadó masszát.
Miután letudtuk a nehéz testi munkát, Laci beállította a ládáját, és elhelyezte a botját, amit ezúttal 9,5 méter hosszban tervezett használni. Hozzá igazodva én is lehorgonyoztam a bot által kijelölt távolságra, mintegy 8-10 méterrel a meghorgászandó hely fölé.
Laci 5 gramm teherbírású lapos, továbbá 5 és 7 grammos kerek úszókkal szerelte fel topsetjeit, a négy méteres mélységhez illő hosszúságban. A szerelékeket 14-es főzsinórból, és 12-es előkéből állította össze, 14-es horoggal. A gumizása 3 tagban 1,2 mm-es volt, számítva az esetleges jobb halakra is.
Én két pickerbotot állítottam össze. Mindkettőn 16-os főzsinór volt, csak a végszerelékek különböztek. Az egyiken az egyszerű, elvágott hurok rövidebb szárára 20 g-os tányérólom, a hosszabbikra 10-es aranyszínű, öblös horog került. Ezt csonti-csemegekukorica szendviccsel az etetés alján szedegető, nagyobb halakra számítva terveztem bevetni.
A másik boton 12-es előkén 18-as, vastag húsú horoggal (Drennan Forged Match) vártam a kapásokat. Esetenként ugyanis azt tapasztaltam, hogy még a kilós dévérek, jászok is szívesebben kapnak a nagy falat helyett az egy szem csontira, ehhez pedig megfelelően kicsi, de erős horog illik.
A hosszú hurokban csúszó karabinerbe filmes dobozból fabrikált feederkosarat akasztottam, amelynek töltete nem a leírt, "nehézbombázó" etetőanyag, hanem egy mérsékelten nedvesített, durva dara volt, némi lefojtott csontkukaccal dúsítva.
A hosszas cihelődéssel jól eltelt az idő. Már majdnem hét óra volt, mire rátértünk jövetelünk érdemi céljára, a horgászatra.
Az etetés utáni első negyedóra viszonylag eseménytelenül telt. Utána - érdekes módon - a pickerboton jelentkeztek hamarabb, és sűrűbben a kapások. Ezt utóbb azzal magyaráztuk, hogy a lomha áramláshoz képest kicsit túl tapadósra sikeredett, nehéz alapozó gombócok csak lassan oldódtak, és inkább a kosárból szinte azonnal kiszabaduló, felhőző etetőanyag keltette fel az érkező keszegek figyelmét. Néhány szép karika után a bevágást követő jellegzetes fejrázásokkal bejelentkezett nálam az első jász is.
Eddig Laci inkább csak nézte az eseményeket, de lassacskán ő is elkezdte szedni az élénk, vaskos karikakeszegeket.
A finomabbik pickeres szerelésen (a másik ekkor még be sem volt vetve) egy óra után egyre nehezebb volt megfogni a karikák gyors kapásait, amelyek rendszerint közvetlenül a kosár leérkezése után, a még süllyedő csalira jöttek. A beállt, fenékre süllyedt horgot a karikakeszegek már szinte figyelemre sem méltatták. Nem úgy a dévérek! Kicsit többet kellett ugyan a kapásukra várni, de a spicc hajlása már rendszerint jobbacska halakat jelzett. Sajnos az apró horgomról legalább négy-öt "A/4-es" méretű dévér lemaradt a fárasztás közben, de néhányat közülük azért sikerült a szákig vezetni.
Laci a rakóssal lényegesen eredményesebb volt a kapások értékesítésében. A gumizásnak köszönhetően szinte alig maradt le hala.
Bár eleinte a megtartott, lapos úszóhoz ragaszkodott, később úgy tapasztalta, hogy ezúttal szívesebben, gyanútlanabbul kapnak a keszegek a folyással sodródó csalira, mint a teljesen leállítottra. Ezt a jelenséget 10 óra után magam is egyre kedvetlenebbül konstatáltam, ugyanis nagyon megritkultak a picker spiccén a bólogatások. Ekkor vetettem be a második botot is, az etetés meder felőli, alsó szélét meghorgászva vele. Egy-két lelkes karikakeszegen kívül sajnos nem mutatkozott rá komolyabb érdeklődő, dacára a horgon felkínált nagyobb falatnak. A két bot inkább csak hátráltatott, mert ugye mikor is lenne kapás az egyikre, mint amikor az ember éppen a másikkal van elfoglalva...
Laci eközben zavartalanul, szinte ütemre szedte a karikákat a leúsztatott csalival, néha egy-egy dévér, jász, vagy bagolykeszeg tarkította a karika-hadat. A ráetetésre jól reagált a csapat, a félóránként bedobott néhány kétkezes gombóc helyben tartotta őket Etetések után rendszerint beugrott egy - egy laposkeszeg is, vízközt, a süllyedő csalira.
Laci sikerét a pontosabb csalivezetésnek tulajdonítva, megpróbáltam még szorosabban az etetésre horgászni, de a jó célzást nem a halfogás beindulása, csupán az jelezte, hogy néha-néha megfogtuk egymást. Tehát nyilvánvalóan nem a pontosságban, hanem a csali felkínálásának módjában volt a dolog nyitja.
Nem volt mit tenni, elővettem a végszükség esetére elhozott bolognai botom, és én is úsztatni kezdtem. Nem is gondoltam volna, hogy milyen szokatlan lesz a folyással párhuzamos bottal követni az úszót, a megszokott, beidegződött mozdulatok helyett. A hátralévő rövid időben már nem akartam a csónakkal átállni, és ezzel megzavarni a helyet. Így továbbra is a csónak végéből lefelé úsztatva szerencsétlenkedtem, de a tenyeres karikakeszegek szinte egy csapásra honorálták pálfordulásomat: én is majd’ miden úsztatással halat húzhattam. A mulatságnak sajnos nemsokára véget vetett egy hirtelen jött zápor, melynek csitultával már inkább a pakolás, és hazaindulás gondolatával kezdtem foglalkozni. Laci még délutánra is kinn maradt, a keszegek nagy bánatára.
A délelőtti forduló zárásaként egy gyors értékelést rendeztünk. A halak súlyát nem mértük ugyan le, de szemmérték alapján mindenképpen Laci vitte el a pálmát. Legfeljebb a meglépett nagy dévérjeimmel tudtam volna hozzá felzárkózni, de hát az elszalasztott hal még a barátságos mérkőzésbe sem számít bele.
A közös horgászat tanulsága könnyen levonható volt: nem szabad egy módszernél leragadni, és annak alapján beletörődni, hogy nem megy a hal. Eredménytelenség esetén változtatni, próbálkozni kell, és akkor van remény, hogy sikerül eltalálni a halak pillanatnyi szeszélyét.
