Az elmúlt években mindig tartottam az ősz vége felé egy olyan napot, ami csak a pontyok céltudatos megfogásáról szólt. Ezt a hagyományt idén sem szerettem volna megszakítani, mivel ezek a horgászatok kedves emlékek számomra, a halfogást mindig sikerrel zártam. November közepén éreztem, eljött az idő, célba is vettem egy kifejezetten pontyos vizet. Hogy miként is sikerült ezen a hideg, ködös napon a horgászat? Annyit előjáróban elárulhatok, hogy most sem unatkoztam!
A horgászat előtti napokban már csak a bajszosok jártak az eszemben. Tudtam, hogy idén utoljára keríthetek sort egy jónak ígérkező pontyozásra, ezért mindent el akartam követni, hogy ne valljak kudarcot. A helyszín kiválasztása után megpróbáltam összegyűjteni a lehető legtöbb friss és saját tapasztalatokon alapuló információt. Viszonylag könnyű helyzetben voltam, mivel a tavon vasárnapra egy versenyt hirdettek meg, emiatt már a megelőző napokban igen sokan mentek le edzeni, a vizet kiismerni. Nos, e horgászok eredménye semmi jóval nem kecsegtetett, rakósboton egy pontyot sem zsákmányoltak, csak matchbotos távolságban tudtak elcsípni egy-egy kapást, ott is inkább kárász vette fel a felkínált csalit. Erre a halszegénységre elméletben több taktikát is kidolgoztam, mégis az egyik legveszélyesebbet választottam. Úgy döntöttem, hogy az átlagon felüli (3 kg-nál nehezebb) pontyokat próbálom kapásra csábítani. Hogy miért választottam ezt? Az oka egyszerű: a versenyen indulók nagyobb része ‑ véleményem szerint ‑ inkább a „sok kicsi sokra megy” taktikára alapozta a felkészülést, ami most nem hozta meg a sikert. „Ha nem esznek a kisebb testű halak, majd esznek a nagyok!” - mondtam, és már csak erre koncentráltam. Tudtam, hogy nem lesz könnyű feladatom.
Sokat járok arra a vízre horgászni, valamennyire már sikerült is kiismernem. A rakós botos horgászat igazán soha nem működött ott megfelelően, szinte mindenki a parttól távol, 50-70 méterre horgászik, a halak is ehhez vannak hozzászokva. Leggyakrabban én is matchbottal eredek a nyomukba. Mivel azt akartam elérni, hogy a halak kijjebb merészkedjenek, több szempontot is figyelembe kellett vennem. Mindenképpen egy olyan partszakaszra ülhettem csak le, ahol viszonylag kevés a horgász. A kipakolásnál és a horgászathoz való felkészülésnél a lehető leghalkabban kellett tevékenykednem, gondolva a közelben tartózkodó halakra. Mivel etetni mindenképpen kellett, nélkülözhetetlen volt az etetőcsésze használata. Ez nemcsak a leghalkabb etetést teszi lehetővé, de a legpontosabbat is, ami az őszi pontyozásnál rendkívül fontos.
A végére már csak egy kérdés maradt, talán az egyik legfontosabb. Mivel próbáljam meg a halakat a horgászhelyemhez csalogatni? A csemegekukorica alapvető kelléke a pontyozásnak, most is vittem belőle bőven. A pelletek használata egyre elterjedtebb manapság, én is előszeretettel használom őket, főleg a melegebb vizekben. A horgászat napján a víz hőmérséklete csupán 9 Celsius fok volt, amit nem hagyhattam figyelmen kívül. Véleményem szerint a pelletek nem működnek igazán jól 10 Celsius fok alatti vízhőmérsékletnél. Nem alapozhattam tehát csak pelletre az etetésemet, de mint az a későbbiekben kiderül, mégis szükség volt rá. Élőanyagból kézenfekvő lett volna szúnyoglárvát is beszereznem, mégsem tettem. A tó, ahol horgásztam, elég sok kisméretű kárászt és keszeget rejt, az 1-1,5 kg-os pontyokról nem is beszélve, amiket most el szerettem volna kerülni. Így maradt a csonti, amiből a horgászatra szánt 3 óra alatt mindösszesen fél litert használtam el.
Az etetés szemes anyag részét ezzel le is tudtam, már csak az etetőanyag kiválasztása volt hátra. Ez volt a legnehezebb. Tudtam, hogy a pontyok már bandákba álltak össze, ezért ha kevésbé jó minőségű és összetételű kaját választok, akkor a halak ahogy megérkeztek, úgy mentek is volna tovább. Fejemben van számtalan recept és keverék, de valamiért mégsem tudtam választani. Egyszerűen mindegyikben találtam valami hibát, nem voltak megfelelőek az adott körülményekhez.
Azt találtam ki, hogy ha a taktikában már egyszer kockáztattam, az etetésben is megteszem: egy teljesen új keverékkel fogom meglepni a lassan már téli vermeléshez készülő pontyokat. Mindenképpen olyan etetőanyagokat és adalékokat kellett választanom, amik harmonizálnak, jól kiegészítik egymást. Ekkor jött jól az egyik naplóm, amiben pontosan feljegyzem az összes általam már használt etetőanyaggal kapcsolatos tapasztalataimat. Nem volt más dolgom, mint fellapozni, figyelembe venni az adott körülményeket és választani. Mikor ez sikerült, már csak abban reménykedtem, hogy a kiválasztott keverék minden összetevőjét be is tudom szerezni. Szerencsémre ez is sikerült, elindulhattam az év utolsó pontyozására.
Az általam (sikerrel) használt, őszi pontyos etetőanyag
0,75 kg Top Mix aszalt szilvás
0,5 kg Top Mix Xtasy ponty
0,2 kg VDE Big Fish por aroma
0,25 dl VDE Big Fish folyékony aroma
Túlzásnak tartottam azt, hogy már pirkadatra ott legyek a parton. A helyemet csak 10 órakor foglaltam el, de még akkor is csupán 6 Celsius fok volt a levegő hőmérséklete. A kipakolás és egy forró tea után kezdődhetett a felkészülés. Miután ládámat stabilan elhelyeztem, az etetőanyag következhetett, hogy legyen elég ideje „érni”. Amilyen nagy gonddal választottam ki a halak számára a csalogató anyagot, ugyanolyan pontossággal mértem ki belőle a megfelelő mennyiségeket. Két olyan Top Mix termékre esett a választásom, amiket együtt még nem próbáltam. Külön-külön már mindkettő bizonyította fogósságát, akkor vegyítve miért ne működnének?! Az aszalt szilvás etetőanyagot én a hidegebb vizekben favorizálom, főleg ősszel. Rendkívül kellemes aromája és íze van, emellett tartalmaz a szilván kívül más aszalt gyümölcsöket is, például fügét és mazsolát. A másik a Top Mix egyik új terméke, az Xtasy ponty. Enyhe citrusos aromájának és magas fehérjetartalmának köszönhetően kellően jól alkalmazható a lehűlt vizekben. Ez a keverék viszonylag sok, darabosabb anyagot tartalmaz, ami nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az etetésre érkezett halak ott is maradjanak.
Ezt a két keveréket kétféle aromával tettem tökéletessé. Az egyik egy por, míg másik ennek folyékony „testvére”. Első látásra talán túlzásnak tűnő aromahasználat indokolt volt. Míg a poraromával azt akartam elérni, hogy a parttól távol tartózkodó pontyoknak utat mutasson, addig a folyékonnyal a már etetésre csábított halakat akartam egy helyben tartani. Tudtam, hogy a halfogás emiatt csak nehezen fog beindulni, de ha egyszer odaállnak a pontyok, akkor az etetésről már nem mennek el! Ezt próbáltam elősegíteni azzal is, hogy a kész kajába raktam fél doboz csemegekukoricát és epres ízesítésű mikro pelletet. Mint már írtam, én ilyen hideg vízben nem tulajdonítok különös csalogató hatást a pelleteknek, mégis szükségem volt rá. A pontyok előszeretettel fogyasztanak kemény, szemes táplálékokat is, magyarán mondva: „jól elvannak vele”. Mert mi a célunk? Az időhúzás. Ha minél hosszabb ideig ott maradnak a halak az etetésünkön, akkor mi annál többet tudunk fogni. E kemény, szemes etetőanyagnak van még egy jó tulajdonsága. A pontyok a garatfogukkal őrlik meg, ami a vízben olyan rezgéseket kelt, ami társaikra jó hatással van, evésre ingerli őket. Nekem pontosan ez volt vele a célom!
Mivel úgy számoltam, hogy a horgászat első fél órája kapás nélkül fog eltelni, ezért az etetőanyaghoz nem kevertem csontit, mert az idő előtt szétdobta volna a fenéken lévő gombócokat. Ezzel elértem azt, hogy a kellő keménységűre összegyúrt gombócok igazán csak akkor kezdtek el nyitni, mikor a pontyok már az aromák hatására megközelítették az etetést.
Essen néhány szó az általam használt szerelékről is. A horgászat napján napos, szélcsendes idő volt, ezért egy 1,5 g-os úszót választottam. Mivel maximum 5-6 kg-os halakra számítottam, a fődamilom 0,16 mm, a 25 cm-es előkém pedig 0,14 mm átmérőjű volt. Horognak egy 14-es méretű, széles öblű változatot kötöttem. A 11 m-es rakósbotomba pedig 2,4 mm átmérőjű csőgumit fűztem.
Egyórás felkészülés után kezdtem el az etetést. Az összes bekevert etetőanyagot az elején elhasználtam. Akkora gombócokat készítettem belőle, hogy az a legnagyobb etetőcsészémbe beleférjen. Így az alapozás majd’ 10 percet is igénybe vett, de elkerülhetetlen volt. A gombócok bedobása meg sem fordult a fejemben - ha ezt az etetést választom, akkor nagy valószínűséggel hal nélkül maradtam volna. Miután végeztem az etetőanyaggal, még egy félkupaknyi csontit is rátoltam, hogy élő anyagban se legyen hiány. Tudtam, hogy most egy jó félórás szünet lesz, ezért a fagyoskodás helyett inkább a teázást választottam. A botot mindvégig a vízbe hagytam, hátha lesz kapásom, de persze az úszó csak mozdulatlanul állt. 30 perc és egy liter forró tea után ültem vissza újból a ládámra. A csalit felfrissítettem a horgon és már a csúzlit is a kezembe vettem. Először csupán 1-1 darab csontit lőttem be az úszóm mellé, aminek rövid időn belül meg is lett az eredménye. Az etetést először a termetesebb kárászok és dévérek találták meg, amiből a kifogott 6 darab meghaladta a 3 kilogrammot.
Amilyen hirtelen megjelentek az apróságok, olyan gyorsan el is tűntek. Tudtam, hogy csakis a pontyok okozhatták ezt. Így is volt. Egy klasszikus pontyos kapás után a gumim olyan gyorsasággal lövellt ki a botból, mintha az egy puskagolyó lenne. Hirtelen kirohanását a halnak gyorsan meg tudtam fékezni, a következő percben már a merítőmben volt. A ponty súlya meghaladta a 3 kg-ot. Öröm volt ez számomra, mert rögtön az első bajszos már nagy méretű volt. Egy gyors fényképezés a hallal, és már folytatódhatott is a horgászat.
A horogra szintén csontit tűztem, és lőttem is be belőle pár darabot. Kis várakozás után hasonló kapásom volt. A horog végén megint egy ponty, adrenalin szintem kezdett feljebb szökni. Az alapozó etetéstől 45 percet kellett várnom, hogy a pontycsapat rátaláljon a nekik szánt finomságokra. Ekkor már csak két dolgom volt. Az egyik természetesen a halfogás, a másik pedig a halak figyelmének folyamatos fenntartása. Utóbbival már az alapozó etetésnél valamelyest foglalkoztam, de továbbra sem szabadott elhanyagolnom. A csontit folyamatosan, ahogy a halak megkívánták, 2-3 percenként lőttem. Egyszerre nem sokat, maximum 8-10 darabot. Ennyi pont elegendő volt, hogy a csapat ne álljon odébb. A kukoricát és a pelletet is pótoltam, de azt már kupakban toltam be, minden második kapás után egy félmaréknyit. Az úszóm körül szinte forrt a víz, mégsem volt mindegy, hogy mit tűzök a horogra. Ha kukoricát, fehér csontit vagy e kettőnek a keverékét kínáltam a halaknak, akkor a kapások megritkultak, és inkább csak kárász vette fel a csalit. A nyerő kombináció a két fehér és három szem piros csonti volt. Erre is csak úgy akadt jelentkező, ha a piros szemek a horog hegye felőli részéhez voltak közelebb!
Ahogy letelt a horgászatra szánt 3 óra, abba is hagytam a csalogatásként bejuttatott anyag folyamatos pótlását. Kíváncsi voltam, hogy a pontyok hogyan reagálnak erre. Sejtéseim beigazolódtak, utána már egyet sem fogtam belőlük. A kárászok tértek csak vissza, a maradékokat összeszedni. Érdekes volt, hogy míg a pontycsapat az etetésen tartózkodott, addig még kárászt sem fogtam.
Kidolgozott taktikámat tökéletesen tudtam kivitelezni és ebben a pontyok is partnerek voltak. Mindösszesen egy darab kisméretű bajszost fogtam, az összes többi 3 kg feletti volt. Az év utolsó pontyozását megint sikerrel zártam, a kifogott 32 kg hal pedig visszanyerte szabadságát.
Gazza (Sivák Fishing Team)
Képek és videó: Grósz Melinda, www.topmix.hu, Gazza
