Amikor nyúlik a gumi!

Horváth Viktor 2018-08-14
Itt a nyár, a jó idő sok embert csal a vízpartra, köztük minket, horgászokat is. A hétvégén rakós bottal a kezemben vettem üldözőbe a halakat, persze azért egy feedert is vittem magammal, hátha a partközeli rész nem hozza a várt eredményt. Szerencsére hozta, és sikerült megdöntenem eddigi rakós bottal fogott pontyrekordomat is egy tükrössel.

Rakós botos pásztázás pasztával

Polyák Csaba 2015-08-05
A pasztával történő csalizás nem új keletű dolog, hazánkban is nagy múltra nyúlik vissza, még ha ezt nem is gondolnánk. A gyerekkori csalink, a paprikás kenyérgyurma is a pasztázás egy formája volt. No persze az igazi „paste érzés” azért idővel kicsit átalakult. Jómagam egy angol videóban találkoztam a technikával és az ott látottak alapján kezdtem el foglalkozni a témával.

Horogpaszta TOP MIX módra

Papp József 2012-01-31
Nem én fedeztem fel a spanyolviaszt, így a horogpasztát sem. Csupán lépést tartok a fejlődéssel és nem utasítom el az új dolgokat - sőt, ha lehet, továbbfejlesztem azokat, elkészítem a saját verziómat, ami esetenként még jobb is lehet. Így vagyok a horogpasztákkal is. Évek óta vannak a választékunkban horogpaszták, azonban ezek lassú oldódású, feederes, bojlis horgászoknak való paszták. Bírják a dobást és a vízbe csapódást, felgyúrhatók horogra, pasztakosárba, pelletre, bojlira. Azonban igazi gyors hatást, mely rakós botos horgászatnál fontos, nem lehet velük elérni, pontosan a lassú oldódásuk miatt.

Aszta paszta, horogpaszta!

Polyák Csaba 2011-10-21
Sokszor mondják, hogy a horgászatban nincsen új a nap alatt, mindent kitaláltak már, sokszor csak a régi dolgokat bújtatják új köntösbe. Lehet benne igazság, de mindig vannak olyan módszerek, technikák, amelyek felkorbácsolják az addigi állóvizet. A bojlizásban a plasztik, gél csalik, a pergetésben a különféle műcsalik hoznak időről időre frissülést. A rakós botos horgászatban e frissítések közé sorolom pasztákkal történő csalizást. Nem új keletű, sokkal inkább a múltban gyökerező technika ez is. Jobban belegondolva a paprikás kenyérrel történő horgászatok is a pasztázás előfutárai voltak. Hogy ki és mikor fedezte fel a módszert a mai formájában, nem tudom, de kétségtelenül hatékony eszközt adott a pontyhorgászok kezébe. Legnagyobb hagyománya az angoloknál van, de az osztrák finomszerelékes horgászok is mesterien alkalmazzák. A paszta nem ismeretlen a bojlis horgászok körében sem, de leghatékonyabban felhasználni - szerintem - rakós boton lehet. Nem fogom teljes mélységében taglalni a módszert, sokkal inkább gondolatébresztőnek, kedvcsinálónak szánom ezt az írást. A részletek bemutatására más terveim vannak.

Eperszüret

Polyák Csaba 2011-07-05
Az eper az egyik kedvenc csemegém. Ha eljön a szezonja, annyit eszek belőle, amennyit csak tudok. Nemcsak csemege, de bizonyos tekintetben gyógyító hatású gyümölcs is. Az eper üdítő, fiatalító gyümölcs, melynek vértisztító hatása is közismert. Csökkenti a máj zsírlerakódásait (koleszterint), ezenfelül intenzív sóoldó tulajdonságairól is ismert, melynek következtében egyedülálló gyorsasággal indítja be a tisztító folyamatokat. Serkenti a vérkeringést, fokozza a méregtelenítő folyamatokat. Bőséges C- és E-vitamin tartalmával kitűnő vértisztító táplálék. Csökkenti a szívbetegségek, a kötőszöveti gyulladások, az agyér-elmeszedés és a rák kialakulásának esélyét. A benne található vegyületeknek kifejezetten fiatalító hatása van. Az, hogy a pontyok miért szeretik az epres aromával „kezelt” eledeleket, csak az ég tudja, de ha tudományos megalapozottságú magyarázat nincs is, a tény tény marad. A pontyok is igen kedvelik!

Dércsípte újdonság

Polyák Csaba 2010-12-14
Gondolatban már a szezon befejezését fontolgatom. Kevés vidám esemény történt a környezetemben, és a horgászat terén sem úgy jöttek össze a dolgaim, ahogyan azt szerettem volna. Már elkönyvelem, ez az év nem az én évem volt. Mielőtt azonban fejemet leszegve a sutba dobnám a felszerelésem, még egy esélyt adok magamnak és pikkelyes barátaimnak. Abban bízom, hogy egy laza, tét nélküli horgászat kiszellőzteti a fejemet is. A vizek a korábbi hetek lehűlései miatt igen hidegek, néhol már a fagy is megcsípi a korán kelők orrát, így hamisítatlan hideg vízi pecára készülök. Nem hazudtolom meg önmagam, kizárólag finomszerelékkel, match- és rakós bottal tervezem a horgászatot. Tudom, hogy ilyentájt ez kockázatos választás, de bízom abban, hogy bedobva pár „hideg vizes” praktikát még kedvenc úszós módszereimmel is összejöhet egy jó kis peca.

Front előttem, front utánam

Polyák Csaba 2010-07-29
A horgászok legrettegettebb ellensége az időjós. Ha horgászni készülünk, félve hallgatjuk a rádiót, és csak a szemünk sarkából pislogunk a híradó végét követő időjárás-jelentésre. Murphy-t idézve: „Ami elromolhat, az el is romlik!” Hogy ez mennyire igaz lehet az időjárásra, és hogy ennek ellenére mit lehet kihozni egy ilyen törvényszerűség bekövetkezése esetén? Erre is megtaláljátok a választ.

Ha bonyolódik a helyzet

Hajdu Tamás 2010-07-21
Már megint az iskolapadban ülök unottan, tudom, hogy figyelnem kéne, de agyam nem engedelmeskedik. Még mindig a feledhetetlen hétvégén jár az eszem, újra és újra lejátszódnak lelki szemeim előtt az élvezetes képsorok a fárasztásokról, az egész horgászatomról. A rendkívül magas víz mindenhol megváltoztatta a fogási esélyeket, sok helyen lehetetlenné téve a horgászatot, így új víz után kutattam, és Vámosszabadin kötöttem ki, de nem bántam meg, remek volt!

Nagy pontyok rakóssal

Polyák Csaba 2009-11-13
Akik ismernek, tudják, hogy mentes vagyok az önmagamnak felállított rekordok hajszolásától. Soha nem izgat, hogy a hal, amit fogok rekordlistás, vagy sem. Ritkán mérem le dekára a halaimat, megelégszem a „sacc/kb.” eredménnyel is. Számomra a halfogás izgalma, a peca körüli miliő az, amiért szeretek a horgászládámon gubbasztani. Ezt régen magányosan tettem, ritkán indultam többedmagammal horgászni. A helyzet azonban változik, és a fórumon kötött sok-sok ismeretségnek köszönhetően egyre többször indulok peccantani másod- vagy harmadmagammal. Barátaimmal megosztjuk egymással a jó horgászhelyeket és minden olyan infót, amitől sikeresebbek lehetünk. Lehet ez módszer, csali, etetőanyag egyaránt. Ez az írás is azért született, hogy néhány fontos mozzanatot én is megosszak veletek. Ja, és majd elfelejtettem: ez a horgászat olyan élménydús volt, hogy mindenképp szeretném ezt Veletek megosztani.

A Daiwa Connoisseur G8 és az igazi erőpróba

Attila Polónyi 2009-11-07
Talán emlékeztek még az első rakós botos írásomra. Magyarországon a Haldorádó kínálatában először jelentek meg az itthon újdonságnak számító Daiwa termékek, nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy bemutassam a Daiwa legerősebb rakós botját, a Connoisseur G8-at. A teszthorgászat alatt ugyan nem sikerült a bot igazi erejét megmutatni, de az írásnak köszönhetően megismerkedtem egy horgásszal, aki olyan horgászvízre invitált, ahol szinte garantált a nagytestű hal fogása. Hogyan sikerült a közös horgászat? Az írásból mindent megtudhattok…

Újdonságok a Maros Mixnél V. - Szelektív pontyhorgászat rakós bottal

Egedi Róbert 2009-04-25
Számos olyan víz van hazánkban, ahol fő hal a kárász, ponty, illetve amur. A legtöbb horgász a felsorolt halak közül leginkább az utóbbi kettőt szeretné megfogni. A mai cikkben fény derül arra, mit kell ahhoz tennie a horgásznak, hogy elkerülje a „kárászinváziót” és helyette nagyobb testű halakat tereljen szákba. A rakósbotos pontyozásban is jeleskedő és elismert versenyhorgász, Vidó Ferenc lesz az idegenvezetőnk a pontyok birodalmában.

Piros Ász

Döme Gábor
Meggyőződésem, hogy a csali és az etetőanyag színének is meghatározó szerepe van a sikeres horgászatok során. Vizeink jelentős része nagyon zavaros, amelyben a halak maximális látótávolsága talán a fél métert sem éri el, mégis számottevő különbségek mutatkoznak a különböző színű csalogatóanyagok eredményessége között. Ráadásul, ha az ideális színű csemegéhez csábító illat és íz is párosul, szinte biztos a siker!

Hajszál híján…

Polyák Csaba 2007-10-10
A horgászatban azt szeretem, hogy a technikák terén valójában nincsenek szigorúan vett szabályok. A különböző módszerek között szabad az átjárás, egy okos ötlet működhet többféle stílusnál is. A bojlizásban szerzett tapasztalatok átültethetőek ma már a rezgőspicces módszerbe, de sok fontos összefüggés mindenütt működhet, ahol a kiszemelt zsákmány azonos, pl. a ponty. Nem vetem én sem el a más módszereknél hatékonyan működő, a saját horgászatomat is segítő ötletek alkalmazását. Sok esetben a felmerülő problémára már megvan a válasz, csupán számba kell venni a lehetőségeket. Ebben az írásban egy, a bojlis módszerben már régóta használt csalizási módszert mutatok be, amit jómagam is sikeresen használok a rakós botos pontyozásaim során. Ne várjon senki földrengető felfedezést, hiszen pofonegyszerű dologról lesz szó. A nagyszerűsége éppen egyszerűségében rejlik.

Pont ilyen kánikulában?

Polyák Csaba 2007-08-20
A hőmérő higanyszála makacsul ostromolja az új csúcsokat. Napról napra dőlnek meg a melegrekordok. Tikkasztó a hőség az árnyékban, a lakásban, mindenütt. Épeszű ember ilyenkor egy kád hideg vízben hűsölve vészeli át a kánikulát. Kivéve, ha horgász. De mint köztudott, a horgászok nem épeszű emberek. Legalábbis a felmérések ezt igazolják. Ja, hogy ezt a felmérést többnyire a közvetlen környezetünk végzi? Ugyan már! Ők elfogultak! Itt vagyok például én. Eszembe sem jutna ilyen időben horgászbot mögött gubbasztani. Vagy mégis? Elbizonytalanodok. Vagy mégsem?
Videóval

Éjjeli pontyok

Polyák Csaba 2006-09-12
Az éjszakai horgászathoz komoly előkészületek kellenek, főleg, ha filmen is szeretné megörökíteni az ember. Az egyébként sem kevés felszerelés mellé még cipelni kell a kamerát, vezetékeket, világítást, állványokat. A helyszín megválasztásánál figyelembe kell venni azt, hogy legyen kellő tér a felvétel elkészítéséhez, legyen áramforrás a világításnak, és biztonsággal, a felszerelés kockáztatása nélkül tudjunk egyszerre forgatni és horgászni. Mindehhez két ember kevésnek bizonyult, így örömmel vettük az éppen Nyíregyházán nyaraló Ornyik Peti segítségét, akihez később Takács Peti barátja, Fehér Zoli csatlakozott. A gyors stáblista után kezdődjék a horgászat!

Éjszakai rakózások

Balogh Róbert 2006-09-07
A finomszerelékes horgászatot általában nappal szoktuk gyakorolni, de hihetetlenül eredményes lehet éjszakai is. Barátaimmal jó néhány éjszakai látogatást tettük, ennek az eredményét szeretném most bemutatni. Az éjszakai rakósbotozás kellékeit az előző cikkben már áttekintettük, a technikát most a vízparton, „élesben” próbáljuk alkalmazni.

Az éjszakai rakózás kellékei

Balogh Róbert 2006-08-15
Az éjszakai horgászat egy olyan élmény, különösen, ha gazdag fogásban van részünk, amelyet nem lehet szavakkal ecsetelni. Holdfény süt a botokra, megélénkül az erdő éjszakai madár- és kisemlős-világa és nem utolsósorban a vízfelszínt a halak kezdik barázdálni. Ehhez a varázslatos élményhez én rakósbottal jutottam először hozzá, amikor nemcsak a természet vízparti, hanem vízi lakói is elgyönyörködtettek egy gazdag zsákmánnyal. Az ilyen, éjszakai rakósbotos horgászathoz szeretnék egy rövid, általános útmutatót adni.

Pontyok Dynamittal

Polyák Csaba 2006-07-17
A legutóbbi írásomban egy régi, de jól bevált csalival pontyoztam. Kíváncsi vagyok azonban minden olyan újdonságra is, amit napjaink „boszorkánykonyhájában” főznek ki. Kétségtelen, hogy a pontyozásról azok tudnak a legtöbbet, akik célzottan csak e halfajt veszik üldözőbe. Egy angol cég, a Dynamite Baits is számtalan finomságot talál ki, hogy segítse a pontyokra áhítozókat. Az ő főztjüket is ki kellett próbálnom!

A pontyok, a pellet és én

Imre László 2006-02-02
Akik ismernek, azok tudják, hogy megszállott folyóvízi horgász vagyok. Nem nagyon látogatom az állóvizek partját. Egy cimborám unszolására mégis beadtam a derekam egy „klón” tavon történő horgászatra, miközben kipróbáltam egy újfajta csalit, amiben eddig nem hittem. A tó a hétvégi telkünk közelében található rengeteg kavicsbánya „mellékterméke”. A partja gondozott, füvesített, a tógazda készséges és odafigyel a vendégeire. A vízterület 60 hektár körül van, emiatt nincs az embernek olyan érzése, mintha kádban horgászna. Ezt az élményemet osztanám most meg veletek.
Videóval

Az év utolsó pontyozása

Sivák Mátyás 2005-12-29
Az elmúlt években mindig tartottam az ősz vége felé egy olyan napot, ami csak a pontyok céltudatos megfogásáról szólt. Ezt a hagyományt idén sem szerettem volna megszakítani, mivel ezek a horgászatok kedves emlékek számomra, a halfogást mindig sikerrel zártam. November közepén éreztem, eljött az idő, célba is vettem egy kifejezetten pontyos vizet. Hogy miként is sikerült ezen a hideg, ködös napon a horgászat? Annyit előjáróban elárulhatok, hogy most sem unatkoztam!

Száknyélroppantó szülinap

Polyák Csaba 2005-11-02
Mindenki követ el hibákat. Van, aki bevallja, más tiltakozik ellene. Én azon a véleményen vagyok, hogy a hibákból tanulni kell. Természetesen az okos más kárán tanul, a buta pedig azért követi el azokat, hogy az okos tanulhasson belőle, de mindenből le kell vonni a megfelelő következtetéseket. Egy váratlan délutáni horgászat során én is szembesültem saját hibáimmal, de igyekszem azokat nem elkövetni a jövőben.

200 kilométeres távverseny

Takács Péter 2005-10-14
Régen nem volt ilyen nyarunk, mint a 2005-ös. A híradók sem szóltak másról, mint a folyamatos esőzés okozta károkról és az árvizekről. Az időjárás gyakran meghiusította a horgászatunkat. Front frontot követett. Ez a hétvége sem indult másképp, terveim között szerepelt, hogy a Tiszán feederezzek egyet, de a helyzet megint elkeserítő volt. A mostani áradás nem csak zavarossá tette a vizet, hanem nagy mennyiségű szemetet is hozott magával. Volt benne műanyag palacktól a felszerszámozott döglött lóig minden. Így maradt a tavi horgászat.

Megtört a jég

Takács Péter 2005-06-21
Bár már jócskán a szezonban járunk, mégis csak a mai nap után írhatom le nyugodtan azt, hogy számomra is véget ért a tél és tényleg „megtört a jég” az idei szezonban. Bár minden szakirodalom azt írja, hogy tavasszal a pontyok kihúzódnak a tavak sekélyebb részeire, ebben az évben eddig ezt sajnos nagyon nem tapasztaltam…

Ponty úgy, ahogy elterveztem?

Polyák Csaba 2005-06-20
Többször próbálkoztam pontyot fogni a tavasz folyamán, de valamiért nem fogadtak a kegyeikbe. Ez idáig matchbottal kerestem őket, de be kellett érnem a hálás keszegnéppel. Egy korábbi írásomban megfogadtam, hogy mindenképp túljárok az eszükön. A terv egyszerű, pontyot kell fognom, hogy megtörjön a jég.

Barátságos csata, avagy így pontyozunk mi!

Tóth Ferenc 2005-05-26
Május első hétvégéje majális, ünnep mindenhol. A Gönyűi HE össznépi halászléfőzéssel szándékozik emlékezetessé tenni mindezt. Édes teher megfogni a legfontosabb alapanyagot, a pontyot. Kellemest a hasznossal, mi sem kell három vérbeli horgásznak, hogy magára vállalja mindezt. Akár egy verseny keretei között is.

Hogy tegyük fel arra a bizonyos „i-re” a pont ot?

Méhes Csaba 2005-02-23
Ha az ember aranyhallal találkozik, akkor a mese szerint jó esélye van arra, hogy teljesül három kívánsága. Nekem megadatott az a szerencse, hogy találkozzam egy „aranyhallal”, legalábbis egy horgásztó formájában. Nem maradt más hátra, mint kipróbálni, igaz-e, amit a mesék állítanak: teljesül vajon három kívánságom?

Bojlizás rakóssal?!

Polyák Csaba 2004-09-21
Sokáig én magam sem hittem, hogy finomszerelékkel is fel lehet venni a versenyt az igazán nagy halakkal. Azt már tudtam, hogy egy 3-4 kilós pontyot kis szerencsével, akár spiccbottal is meg lehet fogni. Az orsós botokkal pedig, - legyen az match, bolognai, feeder - ésszerű határokat betartva, csak a horgász ügyességén múlik a siker. A rakós bottal történő igazi nagyhalas peca azonban még ismeretlen terület volt. Egészen mostanáig.

A rakós bot és a süllő

Kaszás Máté 2002-10-16
Gyönyörű, szélcsendes őszi napra ébredtünk Apámmal. Amikor kinéztünk reggel 6 órakor az ablakon, a köd fenséges menyasszonyi fátyla szinte mindent beborított. A nap sugarai még meg sem látszottak a félhomályban, és ha az idő ugyan kicsit csípős is volt, mi azért egymásra néztünk és elhatároztuk, hogy megvalósítjuk egy régóta dédelgetett álmunkat, és ellátogatunk a Maconkai-víztározóra, amely mostanában a mi toplistánkon a "Legjobb Tó" címmel büszkélkedhetett.

Amurkaland

Kaszás Máté
Csak pár napja történt, hogy elérkezett az ideje a várva-várt éjszakai horgászatnak, amelyre tavunkon csupán két lehetőség adódik egy hónapban. Ám ez az éjszakai horgászat nem kisebb élményekkel kecsegtetett, mint egy kapitális amur megfogásával, méghozzá rakós bottal!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.