Rendezés

Bojlis Suli 30. - Hogyan fényképezzük le halainkat?

Haskó Tamás 2010-12-28
Ha már eljutottatok a halfogásig, akkor fontos, hogy olyan fotókat tudjatok a halról készíteni, melyeket később elővéve örömmel nézegettek majd, hiszen a bojlis horgászatban a fénykép jelenti a trófeát! Nézzük meg közösen, hogy mik is azok az apró trükkök, melyek segítenek a látványos fotók elkészítésében!

Bojlis Suli 29. - A behordás technikája

Haskó Tamás 2010-11-13
Ez az, amiért Magyarországon a bojlis társadalmat sokszor elítélik, rágalmazzák, firtatván a módszer sportszerűtlenségét. Tehát akik e kritizáló tábor számát gyarapítják, inkább ne is olvassák el ezt az írást, mert számukra úgy sem tartogat semmi érdekeset, de akiket érdekel, hogyan is néz ki a behordás technikája, mik azok az apró trükkök, amitől még eredményesebbek lehetünk, azoknak javaslom, hogy tartsanak velem eme cikk erejéig!

Bojlis Suli 28. - Mi történik éjszaka?

Haskó Tamás 2010-09-13
Aki soha nem horgászott éjszaka és rásötétedik, az pánikba esik. Azt sem tudja, hogy mit csináljon. Azon rimánkodik, hogy ne legyen kapása… Éppen ezért összeállítottam azon kérdések sorát, melyekkel jómagam is sűrűn találkozom. Az ezekre adható válaszok alapján már (remélhetőleg) minden könnyedén fog menni, és alig várjátok majd az újabb éjszakai fogásokat!

Bojlis Suli 27. - A kezdők leggyakoribb hibái, baklövései

Haskó Tamás 2010-09-08
Sokan azt gondolják, ha eljutottak eddig, akkor már mindent tudnak a bojlizásról. Hát bizony NEM! A hosszú távú sikerek legfontosabb alkotóeleme még hátravan. Ezt nem lehet megvenni vagy megtanulni, mert ez egy olyan dolog, melyet mindenki saját maga gyűjt: ez nem más, mint a tapasztalat!

Bojlis Suli 26. - Felkészülés az első bojlis túrára

Haskó Tamás 2010-05-20
Az első horgásztúra kemény feladat, nagyon sok dolgot kell összepakolni és fejben tartani még olyanokat is, melyekre tapasztalat híján álmotokban sem gondolnátok, hogy egyáltalán szükségetek lesz. Nézzük át együtt, hogyan is épül fel egy ilyen menetfelszerelés, ha valóban csak a vad természet vár ránk!

Bojlis Suli 25. - Az első saját készítésű bojlink

Haskó Tamás 2010-04-20
Az előző epizódban átnéztük, hogy milyen eszközökre is van szükség, ha otthon, saját magunk akarjuk elkészíteni bojlinkat. Most lépésről lépésre megnézzük, hogyan is kell azt elkészíteni, mik azok az apró fortélyok, melyekkel megkönnyíthetitek saját munkátokat, ezért is érdemes továbbkattintani!

Bojlis Suli 24. - Bojlit gyúrunk, de mivel?

Haskó Tamás 2010-01-15
Ebben az epizódban a bojligyúrás eszközeit szeretném nektek részletesen bemutatni, melyekkel elkészíthetitek első saját készítésű csalitokat. Bemutatom azokat a tippeket és ötleteket, melyekkel megkönnyíthetitek és felgyorsíthatjátok a munkafolyamatokat. Ha kíváncsiak vagytok, hogy milyen eszközökre is van szükség ehhez, tartsatok velem, megmutatom!

Bojlis Suli 23. - Bojlis alapanyag ABC

Haskó Tamás 2010-01-07
Sokan abban a tudatban horgásznak, hogy a jó bojlihoz nem kell semmi más, csak egy jó illatú aroma meg egyszerű kukoricadara, melyet tojással összegyúrva „tökéletes” csalit kapnak, ha meg nem fognak vele, annyival elintézik, hogy „most úgysem eszik a hal, azért nem fogtam”. Véleményem és tapasztalataim alapján az ilyesfajta „esetek” 95%-ában is lehetne halat fogni, csak a megfelelő csalira van szükség. Hogy mi kell a jó csalihoz, mik is azok az összetevők, melyek nélkülözhetetlenek egy fogós bojli elkészítéséhez? Kattintsatok tovább és megmutatom!

Bojlis Suli 22. - Paszták jelentősége a bojlis horgászatban

Haskó Tamás 2009-11-26
Talán a paszták jelentik a bojlis pontyhorgászok „fegyvertárának” legfiatalabb tagját, használatuk robbanásszerűen terjedt el, de nem csak a „golyósok” között, hiszen a finomszerelékes horgászok is előszeretettel alkalmazzák. Hogy minek is köszönheti népszerűségét? Hogyan is kell használni? Ezekre a kérdésekre próbálok válaszolni, tartsatok velem és próbáljátok ki Ti is, nem fogtok csalódni!

Bojlis Suli 21. - Dipek, pordipek jelentősége a bojlis horgászatban

Haskó Tamás 2009-09-21
Ezek a termékek egy újabb dimenziót nyitottak a pontyhorgászatban, és bár széleskörű felhasználhatóságuknak köszönhetően a finomszerelékes horgászok is gyorsan átvették, valójában arról már kevés helyen írnak, hogy hogyan is kell használni őket, mi a funkciójuk. E rövid kis írásban megpróbálom bemutatni, hogyan is használhatóak a gyakorlatban, tehát mindenképpen érdemes lesz velem tartani!

Bojlis Suli 20. - PVA segédeszközök használata

Haskó Tamás 2009-08-03
A PVA termékek évekkel ezelőtti megjelenése a horgászatban új mérföldkövet jelentett. Gyakorlatilag alapjaiban „rengette” meg, főként a bojlis horgászatot. Olyan rendkívül pontos és precíz etetési megoldásokat nyújtanak a PVA termékek, amely korábban elképzelhetetlen volt. Sokrétű felhasználhatósága miatt hamar átvették a finomszerelékes, sőt a rablóhalas horgászok is. Miként is kell e nagyszerű termékeket használni, mi a jelentősége, milyen fajtái léteznek? Tartsatok velem, és a sorozat újabb része ezekre a kérdésekre is egyértelmű válaszokat ad!

Bojlis Suli 19. - Dobócső, csúzli, etetőrakéta vagy parittya?

Haskó Tamás 2009-06-27
Hazánkban sok olyan horgászvíz található, ahol tilos a csónakhasználat még etetés céljából is. Ilyen helyzetben jogos a kérdés, hogy ne etessünk, vagy hogyan is horgásszunk?! E probléma megoldására különböző technikák születtek, melyeket megpróbálok körülírni, így mindenki eldöntheti, számára melyik a leginkább megfelelő.

Bojlis Suli 18. - Stopperek, ütközők éles bevetésen

Haskó Tamás 2009-06-08
Sok mindent bemutattunk és körbeírtunk e cikksorozat keretein belül, viszont van egy apróságnak tűnő tétel, melyről ez idáig nem esett szó, ezek a stopperek. Sokan nem tulajdonítanak nekik nagy szerepet, gondolván, hogy bármi megfelel erre a célra. Ha velem tartotok, megmutatom, hogy mégis mekkora szerepe van egy stopereknek!

Bojlis Suli 17. - Ólom vagy kosár?

Haskó Tamás 2009-05-08
A klasszikus bojlis végszerelékek mindegyike ólommal kombinált, de akkor ez azt jelenti vajon, hogy már nem is lehet pl. method kosarat bojlizás során használni? De bizony lehet! Sőt gyakorta sokkal gyorsabbak, hatékonyabbak és eredményesebbek lehetünk, mintha csak ólmot használnánk. Sőt vannak már olyan speciális ólmok, amelyekre etetőanyagot vagy pasztát lehet gyúrni, amik tovább gyarapítják lehetőségeinket. Ebben a részben megismerkedhettek ezek használatával, előnyeivel, hátrányaival!

Bojlis Suli 16. - Ólombetétes zsinórral kombinált fix végszerelékek összeállítása 2. rész

Haskó Tamás 2009-02-11
Az előző epizódból kimaradt néhány praktikus, könnyedén összeállítható, ólombetétes zsinórra épülő fix végszerelék, melyek közt találtok univerzális, tehát bedobásra és behordós horgászatra egyaránt alkalmas típusokat is. Nézzük, hogyan is néznek ki e típusok, és vajon mitől lesz egy szerelék univerzális? Ha érdekel, mindenképpen tartsatok velem!

Bojlis Suli 15. - Ólombetétes zsinórra épített fix végszerelékek összeállítása 1. rész

Haskó Tamás 2009-02-03
Az előző epizódban közelebbről is megismerhettétek azon gubancgátló csőre épített fix végszerelékeket, melyekkel könnyedén tudtok dobni. Most nézzük, mi a helyzet akkor, ha nem kell dobni, hanem szabadon behordhatod a végszereléket az általad kiválasztott helyre. Ekkor érdemes az ólombetétes zsinórral kombinált fix végszerelékeket alkalmazni, melyek e helyzet koronázatlan királyai.

Bojlis Suli 14. - Gubancgátló csőre épített fix végszerelékek összeállítása

Haskó Tamás 2009-01-28
Arra kérnék minden olyan mentalitású olvasót, akik évek óta nem tudnak kibékülni a bojlis horgászattal (valamint a hozzá párosuló önakasztós, fix végszerelékkel) és minden fórumban a módszer sportszerűtlenségéről akarják meggyőzni az embereket, azok inkább ne is olvassák el ezt az írást, és ne gerjesszenek újabb szükségtelen vitát! Akit viszont érdekel, hogyan is néz ki a gubancgátló csőre épített fix végszerelék legegyszerűbb változatainak elkészítése, és hogyan is kell azokat használni, az tartson velem!

Bojlis Suli 13. - Alap csúszó végszerelékek összeállítása

Haskó Tamás 2009-01-21
Akadnak olyan speciális helyzetek, mikor sokkal jobb eredményt érhetünk el egy szabadon csúszó végszerelékkel, mint egy fixszel. Nézzük, mikor is érdemes ilyen módon szerelni, és hogyan is néz ki egy ilyen szerelék. Én olyan helyzetben részesítem előnyben a szabadon csúszó végszereléket, ha valamilyen sűrű akadó előtt kell kapásra bírnom a halakat. Ilyenkor ugyanis fontos, hogy ne a hal lepjen meg minket váratlan, sivítós kapásával, hanem őt megelőzve mi legyünk a kezdeményezők. Így van esélyünk arra, hogy a vágtázó hal ne érje el az akadót, és ne veszítsük el súlyos sérüléseket okozva neki. Ez sokkal nagyobb koncentrációt igényel a horgásztól, de lényegesen sportszerűbb is, hiszen nekünk kell a halat megakasztani. Így talán ez a rész a bojlizással nem szimpatizáló horgászok számára is „emészthető” lesz…!

Bojlis Suli 12. - Bojlis horgászat felszerelései - Különleges kiegészítők és aprócikkek

Haskó Tamás 2009-01-13
Ezen epizódot azoknak az apró segédeszközöknek szántam, melyek a kapástalan vagy különleges helyzetekben lehetnek előnyünkre, hiszen sok olyan helyzettel találkozhatunk, amikor egy hajszál választ csak el minket a sikertől. Mint maga a bojlis módszer, úgy ezek az apró kis fortélyok (és a hozzájuk tartozó eszközök) is Angliából származnak. A szigetország tavaiban nagyon kitanultak és rutinosak a halak, hiszen ott egytől egyig visszanyerik szabadságukat. Így, ha újra horogra szeretnék őket csalni, újabb és újabb trükköket, praktikákat kell bevetni. Az angolok - talán nem túlzás, ha ezt állítom - fényévekkel előttünk járnak az apró trükkök és fortélyok alkalmazásában, és nem véletlen, hogy akkor is tudnak halat fogni, amikor senki más!

Bojlis Suli 11. - Bojlis horgászat felszerelései - Nélkülözhetetlen kiegészítők és aprócikkek

Haskó Tamás 2008-10-24
Elértünk a sorozat legnehezebb és legösszetettebb részéhez, mely azon aprócikkeket kívánja bemutatni, melyek a végszerelék elkészítéséhez szükségesek. Megpróbálom a lehető legrészletesebben bemutatni a különböző kellékeket, persze a teljesség igénye nélkül, különben olyan hosszú lenne ez a rész, hogy soha nem is érne véget. Ha Te is szeretnél kiutat a rengeteg különféle aprócikk okozta útvesztőből, tarts velem!

Bojlis Suli 10. - Bojlis horgászat felszerelései - Miben szállítsuk, tároljuk felszerelésünket?

Haskó Tamás 2008-08-27
Sok horgász nem szentel elég figyelmet a felszerelés megóvására alkalmas eszközökre, pedig ez komoly hiba: például a botok 90 százaléka nem horgászat közben sérül vagy törik el, hanem a helytelen, esetleg figyelmetlen szállítás közben. Az ilyen esetek jelentős részét egy jó minőségű táskával el lehetne kerülni, és bosszúság helyett koncentrálhatnánk a horgászatra. Nézzük, mitől is lesz egy táska jobb vagy rosszabb!

Bojlis Suli 9. - Bojlis horgászat felszerelései - Sátrak, ágyak, kényelmi felszerelések

Haskó Tamás 2008-08-07
Az e témakörbe tartozó kiegészítőket sokan felesleges luxusnak tartják, ám ha több napot vagy esetleg hetet töltünk el a vízparton, egy műanyag horgászládán üldögélve fájó derékkal vagy egy beázott sátorban belátjuk bizony, hogy egy részére tényleg szükségünk van ahhoz, hogy jó közérzettel horgászhassunk.

Bojlis Suli 8. - Bojlis horgászat felszerelései - A kíméletes bánásmód eszközei

Haskó Tamás 2008-06-18
Az „átlaghorgász” számára csak azon eszközök fontosak, amelyek a hal kifogásához szükségesek, egy igazi bojlis horgász számára viszont a hallal való kíméletes és kultúrált bánásmód eszközei a legfontosabbak! Hiszen e horgászmódszer csúcsát a hal visszaengedése jelenti, és nem mindegy, hogy ez milyen körülmények között történik, hiszen elég egy aprócska hiba, és hiába engedtük vissza, mégis elpusztul álmaink hala.

Bojlis Suli 7. - Bojlis horgászat felszerelései - Bojlis horgok

Haskó Tamás 2008-05-21
Megérdemel ez a téma egy különálló írást, hiszen a megfelelő horog nélkül mit sem ér a szerelék többi része. Ráadásul olyan sok van, hogy tényleg nem egyszerű kiigazodni közöttük! A horgok bemutatása mellett nem feledkeztem meg a készre szerelt, előkötött bojlis horgok ismertetéséről sem mint alternatív, kezdőknek ajánlható remek megoldásról.

Bojlis Suli 6. - A bojlis horgászat felszerelései - Bojlis zsinórok

Haskó Tamás 2008-04-23
Ma már szinte megszámlálhatatlan fajta zsinór kapható, így talán még nehezebb eldönteni, hogy az adott helyzetben melyik volna a legmegfelelőbb. Nem könnyű e kérdést megválaszolni, hiszen mikor álmaink halával küzdünk majd, csupán ez a vékony szál köt minket össze, és ha nem a megfelelőt választottuk, lehet, hogy a találkozás csak egy kellemetlen élmény marad számunkra…

Bojlis Suli 5. - Bojlis horgászat felszerelései - Rod podok

Haskó Tamás 2008-02-19
Ha már felszerelésünk legnagyobb része összeállt, akkor fontos, hogy legyen valami, amin biztonságosan elhelyezhetjük horgászat közben. Erre szolgálnak a különféle bottartó állványok, ezekből viszont szintén széleskörű a választék, rengeteg különböző típusú és formájú kapható. Nézzük, melyek azok a szempontok, amivel szűkíthetjük a kicsinek egyáltalán nem nevezhető kört.

Bojlis Suli 4. - Bojlis horgászat felszerelései - Az elektromos kapásjelzők és swingerek

Haskó Tamás 2008-02-08
Ez az írás egy olyan eszközről szól, melyet nagyon sokan támadtak az elmúlt években, mondván, mennyire sportszerűtlen a halakkal szemben. Aztán szépen lassan elcsitultak a kedélyek, és ma már nem csak a bojlis horgászok nélkülözhetetlen kelléke az elektromos kapásjelző. Sőt, az igazán nagy fogyasztók nem is a bojlisok, hanem a hagyományos fenekező horgászok! Így talán - mint az sorozat többi epizódja is -, nem csak a bojlis horgászattal ismerkedők számára nyújt majd hasznos információkat.

Bojlis suli 3. rész - Bojlis horgászat felszerelései - A nyeletőfékes orsók

Haskó Tamás 2008-01-29
A megfelelő bojlis bot kiválasztása után jöhet a következő „fődarab”, a hozzá illő orsó. Nos, ha zavarba ejtőnek gondoltátok esetleg a botok óriási választékát, akkor előrebocsátom, az orsók között válogatva sem lesz könnyű dolgunk! Minden cégnek megvannak a saját, ehhez a módszerhez alkalmazható és többféle árkategóriába tartozó modelljei. No de hogyan is válasszuk ki a tengernyi fajta közül a megfelelőt? Nézzük át, mik is azok a fő szempontok, amelyekre érdemes odafigyelni, mielőtt megvásárolnánk első bojlis orsónkat!

Bojlis suli 2. rész - Bojlis horgászat felszerelései - A bojlis botok

Haskó Tamás 2008-01-23
A sorozat következő részeiben megpróbálok segítséget nyújtani a megfelelő felszerelés összeállításában és kiválasztásában. A bojlis horgászat egyik legkényesebb pontja a megfelelő bot kiválasztása. Ezt nehezíti, hogy általában angolszász mértékegységekkel tüntetik fel a bot paramétereit. Ez egy kezdőt végképp elbizonytalanít, összezavar. Így igen gyakran előfordul a botválasztás során, hogy mellényúlnak… A kezdők dolgát tovább nehezíti, hogy a legtöbb horgászboltban sajnos nem tudnak egyértelmű választ adni azokra a kézenfekvő kérdésekre, amelyekre joggal várunk egyértelmű és világos választ!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.