Dunai meny-ország

Holler Imre 2017-01-16
Eső, hideg, szél, netán hó és kemény fagyok? A horgászok döntő többsége hallani sem akar ezekről és késő ősszel, a hideg idő beálltával karanténba zárja a felszereléseit, hogy majd kora tavasszal ismét új reményekkel vágjon neki a szezonnak. Azonban vannak olyanok is, akik a fagyos téli estéken, a mínuszokkal dacolva is hódolnak szenvedélyüknek és egy igazán különleges halfaj nyomába erednek. Mi is így tettünk és kíváncsian vártuk, vajon erőfeszítéseink milyen eredményt hoznak.

Felső-Tiszai kalandok VII. rész - Februári fagyoskodás 2. - Menyusok nyomában

Takács Péter 2011-03-15
A menyhalazás az igazán horgászatfüggők módszere. Hiszen miből is áll??? Első és legfontosabb, hogy hidegből, sőt nagyon hidegből. Másodszor sötétedés utáni műfaj, tehát nem elég, hogy majd megfagysz, még ráadásul csak a fejlámpa fényére kell hagyatkozni, akár egy csalizásnál, vagy ami nehezebb, mondjuk az elgémberedett ujjakkal megoldandó horogkötésnél. Harmadszor - pláne a Tiszán, itt, mifelénk - zömében grafitceruza méretű halakat sikerül horogra csalni. Értelmes ember megkérdezi ilyenkor, hogy akkor miért is??? A válasz egyszerű: mert jó! :)

Menyhalak nappal?!

Döme Gábor 2010-01-17
A menyhal az egyik legtitokzatosabb, legérdekesebb halunk. Télen a jeges vízben, amikor minden „normális” halunk már lelassult, éppen csak táplálkozik, a menyus akkor éled fel. Olyan időszakban kutat(hat) táplálék után, amikor nincs konkurenciája. A ragadozó halak (csuka, süllő, sügér, balin) kivételével nagyon nehéz ebben az időszakban bármilyen más halat horogra csalni. A menyhal viszont az ekkor is nyugtalan, új kalandokra éhes horgászokat jutalmazza kapásaival. Hol és mikor érdemes rájuk horgászni? Ebben próbál segítséget nyújtani írásom.

Jön a menyhal!

Döme Gábor
Manapság nincs könnyű dolga az elszánt finomszerelékes horgásznak. A legtöbb tó felszínét már vastag jégpáncél borítja. Ezekben a nehéz időkben a melegvizű tavak, jégmentes csatornák és folyóvizek jelenthetnek némi felüdülést. Mivel a lakhelyemhez legközelebbi meghorgászható vízterület a Duna, elhatároztam, hogy itt próbálok szerencsét. No de mire számíthat ekkortájt a mindenre elszánt horgász? Milyen halra van a legnagyobb esélye? Aki biztosra akar menni, az menyhalazik! Én is ezeket a titokzatos, nem hétköznapi halacskákat vettem üldözőbe.

Miskolci körút II. rész - Menyusok, rabsicok

Takács Péter 2007-01-25
Az előző történet ott ért véget, hogy a pisztrángozás után egy miskolci pizzériában elemeztük a délelőtt eseményeit, és miután megettük az ebédre szánt és kevésnek épp nem nevezhető ételcsodákat, elindultunk a Sajó-partra mennyhalazni. Nem is baj, hogy a mennyhalazás a horgászat pergetésnél jóval kényelmesebb válfaja, mert a bőséges ebédtől moccanni is alig bírtunk.

Menyhalak Budapesten

Ördögh Máté 2007-01-15
Talán nincs még egy olyan hal hazánkban, amelyet annyi rejtély, misztikum, legenda övez, mint az északi tájak szülöttét, a menyhalat. Sötétben, hidegben portyázik, táplálkozik, nászát akkor tartja, amikor a legtöbb hal (és horgász) a legjobban álmodozik meleg tavaszokról, nyarakról.

Menyhalak az erőmű alatt

Polyák Csaba 2006-01-17
A jó öreg Tél Apó kieresztette körmeit. Kemény, csontig hatoló, jeges széllel pásztázta végig a folyót. A felsőbb szakaszokon a víz már behódolt, egyre vastagodó jégpáncéllal próbált védekezni a mardosó fagy ellen. Az ártéri erdő fáiról az utolsó száraz faleveleket is leborotválta a szél, görcsbe rándult, semmibe markoló ágaival csak reménykedett az idő jobbra fordulásában. Végre tél van! Karácsonyra porcukorral hintette be a jó öreg a fagyos földet, hosszú idő óta először fehér karácsonyba reménykedhettem. A sárga fűszálak dideregve húzódtak a paplan alá, az idő pedig meglassult. Mit tehet ilyenkor egy horgász? Két dolog közül választhat. Az egyik, hogy végre rendet rak a cuccai között, kiselejtezheti horgászdobozának tartalmát. A másik lehetőség, hogy horgászni indul. Én ez utóbbit választottam, hiszen a rendezgetésre még lesz idő a még zordabb időjárás alatt is.

Menyhalak a Tiszából

Kazi István 2004-02-16
A becsei duzzasztógát tövében kiszélesedett örvénylő, köves öböl várt ránk. Mi igazi horgászok helyben voltunk, tettre készen: horgászbotjaink sárga fényben úszva, belemeredeztek a kavargó víz feletti szeles éjszakába. Jöhetett az ínyencek különleges csemegéje, a tőkehalfélék családjának igen nagyméretű májjal rendelkező egyetlen édesvízi képviselője, a menyhal.

Menyből a menyhal

Kazi István 2003-12-05
Kukucskálnak már ránk az ünnepek. A fenyők szépítkeznek, lombjaikat teregetik, a pulykák és a kismalacok ijedeznek, mi viszont ismerősök körében egyre többet gyülekezünk, barátkozunk, a sűrűn vízre járó társak elbeszélő költeményeit élvezzük.

A menyhal - 2. rész

Méhes Csaba 2003-11-21
Nyáron, ősz elején, a menyhal horgászata mondhatnám értelmetlen. Csak nagyon ritka esetben fordul elő, hogy a nyári angolnahorgászatok során egy-egy példány horogra akadjon. Az ívási időszakban, amely novembertől februárig tart, az étvágya szinte csillapíthatatlan. Ezt az időszakot kell a horgászoknak kihasználniuk, mert ekkor a menyusok nem kötődnek annyira a búvóhelyükhöz. December vége fele már csak a folyóvizekben érdemes keresni őket.

A menyhal - 1.rész

Méhes Csaba 2003-11-13
Az utóbbi időben több olvasó keresett meg azzal a kéréssel, hogy bemutathatnám egy kicsit részletesebben a menyhal horgászatának nálunk elterjedt formáját, s annak néhány közismert helyszínét. Buzdításuknak eleget téve, s nem utolsó sorban kiindulva a menyhal oly titokzatos életformájából, horgászatának változatosságából és közkedveltségéből, azt hiszem érdemes foglalkozni bővebben is ezzel a témával. Összeszedve minden tudásomat, s átböngészve az ide vonatkozó irodalmat szeretnék átnyújtani Önöknek egy átfogó képet magáról a menyhalról, annak különböző módú horgászatáról s gondolva az ínyencekre, a menyhal elkészítéséről.

Aromateszt menyhalra

Méhes Csaba 2003-02-21
A már megszokott baráti társaságunk újabb menyhalas portyára indult. Ezúttal azonban kicsit másképp, mint az előző alkalmakkor. Elhatároztuk, hogy kipróbálunk valamit, amit egyesek kritizálnak, mások dicsérnek. Nem mást, mint az UltraBite és a Mosella True Taste spray hatását, a menyhalak kapókedvére.

Két menyhalas nap tapasztalatai

Méhes Csaba 2003-01-23
December elején, sikerült két egymást követő estét eltöltenem kedvenc horgászhelyemen, a jó öreg Duna partján. A menyusok népét próbáltam becserkészni. A két alkalom, különböző tapasztalatokat hozott számomra. Ezekből szeretnék most egy kicsit csemegézni.

Nem adom fel!

Haldorádó Team 2003-01-10
Szeretem a telet. Valahogy megnyugtat. A természet megpihen, minden élő nyüzsgés kissé csillapodik. A világot mozgató cselekvő forgatag alábbhagy. Nem szűnik meg létezni, csak kis időre eltűnik a szemünk elöl, hogy aztán a tavasz hívószavára ismét megelevenedjen. Gyakran találsz ilyenkor a vízparton. Horgászom. Pedig ilyentájt a pecások többsége szegre akasztja hadi felszerelését, és már az eljövendőt tervezgeti.

Menyhal feederbottal

Méhes Csaba 2002-12-16
November végén egy egész napos horgászat után este alkalmam nyílt összehasonlítani két horgászmódszert egy ugyanazon hal becserkészése közben. Döme Gábor barátommal menyhalazni indultunk.

Újabb látogatás Dunacsúnyon

Méhes Csaba 2002-11-08
Nemrég Feri barátom invitálására újabb látogatást tettem Dunacsúnyon. Az az igazság, hogy nem is kellett nagyon hívogatnia, hiszen az előző sikeres horgászatot követően nem nagyon hagytam neki békét. Alig bírtam kivárni, hogy ismét szolgálatban legyen, s egy jót horgászhassunk, és ismét rendet vágjunk a menyhalak között.

Kezdődik a menhyal szezon!

Méhes Csaba 2002-10-21
Október elején meghívást kaptam Dunacsúnyra, a bősi vízlépcső felső, bevezető gátrendszerére. Barátom, Feri már sok érdekeset regélt az ott fogott halakról. Este hatkor volt a találkozó Bősön.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.