Az utóbbi időben több olvasó keresett meg azzal a kéréssel, hogy bemutathatnám egy kicsit részletesebben a menyhal horgászatának nálunk elterjedt formáját, s annak néhány közismert helyszínét. Buzdításuknak eleget téve, s nem utolsó sorban kiindulva a menyhal oly titokzatos életformájából, horgászatának változatosságából és közkedveltségéből, azt hiszem érdemes foglalkozni bővebben is ezzel a témával. Összeszedve minden tudásomat, s átböngészve az ide vonatkozó irodalmat szeretnék átnyújtani Önöknek egy átfogó képet magáról a menyhalról, annak különböző módú horgászatáról s gondolva az ínyencekre, a menyhal elkészítéséről.
Elterjedése, előfordulási helye
Európa valamennyi országában megtalálható, Dél-Olaszország, Skócia és Írország kivételével, de jól ismerik a Káspi-tó nyugati folyóiban és a Bajkál-tóban horgászók is. A tengerentúl is élnek egyedei, Észak-Amerikában Alaszkától az Ohio és a Mississippi forrásvidékéig. Kedveli a kevésbé szennyezett, hideg folyókat, patakokat és nagyobb tavakat. A jobban felmelegedő tavakban - egyedülállóan - nyári álmot alszik, ilyenkor táplálkozása is jelentősen meglassul, sőt időnként szünetel! Különösen jól érzi magát a mély, sziklás medrű vizekben, ahol megbúvik a kövek között, a víz alá süllyedt tuskók takarásában, a vízparti fák gyökerei között kimosott üregekben. Általában igyekszik elrejtőzni a fény elől. Fenéklakó. A hazai folyók közül elsősorban a Tisza és a Duna menyhalállománya méltó említésre, de előfordul a Rábában, a Drávában és a Körösökben, valamint a Balatonban is. Néha egészen vártalan helyeken, kisebb csatornákon is lehet számítani felbukkanására.
Leírása
Testformája leginkább a harcsáéra emlékeztet. Feje széles és lapított. Szája kevésbé széles, mint a harcsáé, s apró gerebenfogakkal sűrűn benőtt. Az orrnyílások előtti apró, és az áll középső részéről lelógó hosszabb bajusz minden kétséget kizáróan jelzi rendszertani hovatartozását (a tőkehalfélék családjának édesvízi tagja). Törzse hengeres, az erősen lapított torokrész kis, lekerekített farokúszóban végződik. Két hátúszója van, a hosszú hátúszó előtt helyezkedik el a kisebb méretű. Jellegzetessége, hogy páros úszói a megszokottól eltérő sorrendben helyezkednek el, a hasúszókat közvetlenül a garat alatt találjuk, tehát megelőzik a mellúszókat. Farok alatti úszója igen hosszú és a hosszabb hátúszóhoz hasonlóan jól elkülönül a farokúszótól. Színe a háton barnás-zöldes, oldalai sötétbarna, sárgásbarna, szabálytalan alakú foltokkal márványozottak. Hasa szürkés-sárga. Meglehetősen nyálkás testét rendkívül apró, kör alakú pikkelyek borítják. A harcsáénál valamivel nagyobb szeme nem sok szerepet játszik a táplálék megszerzésében, annál inkább szagló- és tapintószervei.
Táplálkozása
Férgeket, rovarokat, ikrákat, békákat és halivadékokat fogyaszt. Lengyel kutatók tapasztalatai szerint csak a 20 cm-nél nagyobb példányok gyomrában fordul elő halmaradvány, az öregebb egyedek azonban igazi ragadozó életmódot folytatnak. A táplálék összetételében szezonális eltérések is mutatkoznak, tavasszal az áradások idején főleg gilisztaféléket, nyáron és télen halat, ősszel kedvenc táplálékát, a békát fogyasztja.
A menyhal akkor a legaktívabb, amikor a víz hőmérséklete 7 °C fok alá süllyed, vagyis amikor a legtöbb halfaj elvermel!
Szaporodása
Ivarérettségét 3-4 éves korában éri el. Novembertől február végéig ívik, kövek közé vagy a finom homokos aljzatra. Általában nagy bandákba verődve évről-évre ugyanarra a helyre jár ívni. Megfigyelések szerint, a hideg téli éjjeleken, nagyobb csoportokban a víz felszínére húzódva - halásznyelven - "pergelődik". Ragadós héjú, kb. 1 mm átmérőjű ikrájának belsejében olajcsepp van, amellyel ívóhelyén az aljzat fölölt szinte lebeg. Egy-egy nőstény évente 300-500 ezer ikrát rak le. Az ivadék a vízhőmérséklettől függően 40-70 nap múlva kel ki.
Növekedése
A szakirodalom szerint a menyhal igen hosszú életű, akár a 20 éves kort is elérheti. Legjobban a hideg, mély vizű északi vizekben növekszik, ahol 1 m-nél nagyobb, 20-30 kg-os példányai is előfordulnak. Hazai viszonyok közölt növekedését kevésbé ismerjük. Román kutatók adatai szerint a Duna vízrendszerében legfeljebb a 2-4 kg-os testnagyságot érheti el. Ezek az adatok arról is tanúskodnak, hogy növekedése rendkívül lassú: az 1-1,5 kg-os testnagyságot - amikor 50-60 cm hosszú - csak 9-10 éves korban éri el.
