November végén egy egész napos horgászat után este alkalmam nyílt összehasonlítani két horgászmódszert egy ugyanazon hal becserkészése közben. Döme Gábor barátommal menyhalazni indultunk.
Sötétedés előtt érkeztünk meg a jó öreg Duna folyó partjára, a menyusozás helyszínére. Hozzánk csapódott még az előzetes megbeszélés alapján Sanyi barátom, aki a csalinak szánt babakárászokat hozta. Nem akartuk Gáborral reggel öt órától estig magunknál tartani a csalihalat, hiszen nem bírták volna ki.
Sanyi és én a már jól bevált, hagyományos fenekező módszerrel próbálkoztunk. Mindkettőnknél a régi, csak erre a célra meghagyott üvegszálas teleszkópos botok kerültek bevetésre. Nagyobb orsó, rajta 0,30 milliméteres zsinór, 110 grammos ólom, 0,25-ös előke. A horog sem volt épp a legkisebb. Mérete 1/0. Tudom, nem a legfinomabb módszer a menyhalak becserkészésére, de legalább nem kell sajnálni a drága, érzékeny botokat. Gábor a nap folyamán használt feederbotot vette elő, kicsit a körülményekhez alakítva. Mivel nem készült menyhalazásra, ezért az ólmot, horgot tőlünk kapta. A bot spiccére eredeti "Simanó" gyártmányú (szigetelőszalag) tartóval erősítette fel a világítópatront. Jobb híján így is megfelel, sőt tökéletesen működik. Mire felszerelkeztünk és bevetettük a csalit, teljesen ránk sötétedett.
Elkezdődött a nagy megmérettetés. A mi szerelékünk keményen állta a sarat a húzós vízben. Nem hajlott be a botspicc. Gábor feederbotjának a spicce annál inkább hajlott. Mindez azonban mit sem számít. Hamarosan ugyanis rá kellett jönnünk (ismét), hogy a finomszerelékes technikának nincs párja. Míg mi Sanyival szemeinket kidüllesztve figyeltünk a kapásra, ami a halak ilyen gyér táplálkozásánál alig volt észlelhető, addig Gábor botjának spiccén minden egyes kis mozdulat érzékelhető volt. Sokkal jobban meg tudta különböztetni, hogy mikor volt igazi kapása és mikor történt csak ráúszás a zsinórra. Ha az első pár mozdításra bevágott, biztos lehetett abban, hogy a horog a szájszélbe akadt, ami azután minden probléma nélkül eltávolítható volt. Ha viszont mi vágtunk be az első pár mozdításba, akkor ahhoz már minimum két sebész tapasztalatára és kézügyességére volt szükségünk, hogy a horgot kioperálhassuk a halak gyomrából. Néha előfordult, hogy nem is észleltünk kapást. Az egyik szerelék kivételnél, arra lettem figyelmes, hogy nehezen jött kifele. Jé, halat fogtam! Gábornál ez nem így működött. Pedig Ő sem egy megrögzött menyhalhorgász. Egyszerűen ennyivel volt érzékenyebb az általa használt módszer.
Talán csak egyetlen negatívum akad, amit mindenképpen meg kell említeni. Amíg mi Sanyival különösebb megterhelés és segítség nélkül, szinte egyetlen mozdulattal a botjaink erejét és a szerelék erősségét kihasználva emeltük ki a menyusokat a vízből, addig Gábornak minden egyes halnál szüksége volt a merítőhálóra. Nem beszélve arról, hogy minden menyhalnál, a meredek parton lejjebb kellett ereszkednie, ami az éjszaka sötétjében nem egy egyszerű mutatvány. Ilyenkor elengedhetetlen kellék egy jó fejlámpa.
Mindemellett a kellemetlen, de mégsem eget rengető probléma mellett ajánlom figyelmébe minden horgásztársamnak, hogy próbálják ki legalább egyszer becserkészni a menyusokat feederbottal. Higgyék el, ezt követően már csak azzal akarnak majd horgászni rájuk.
Talán még annyit, hogy miből is áll a fent említett menyhalas finomszerelék. Természetesen kell hozzá egy jó kis feederbot a megfelelő jó fékrendszerű orsóval. Főzsinórból nem kell vastagabb, mint a 0,20 mm átmérőjű, végén egy hármasforgóval (T forgó). A forgóba folytatólagosan kössünk egy 30-40 cm hosszú előkét, melynek vastagsága 0,18 mm. Az előke másik végére kerül a végólom, súlya 60 gramm. A forgó oldalfülébe kössük a 70-80 cm hosszú horogelőkét, mely vastagsága megegyezhet a főzsinóréval. Erre kisebb (4-6 számú) süllőző horgot köthetünk. Ez a szerelék megturbózva egy zamatos halszelettel szinte ellenállhatatlan lesz a menyhalak számára.
