Nemrég Feri barátom invitálására újabb látogatást tettem Dunacsúnyon. Az az igazság, hogy nem is kellett nagyon hívogatnia, hiszen az előző sikeres horgászatot követően nem nagyon hagytam neki békét. Alig bírtam kivárni, hogy ismét szolgálatban legyen, s egy jót horgászhassunk, és ismét rendet vágjunk a menyhalak között.
Mikor délután megérkeztünk a horgászhelyre, nem kis meglepetésünkre a sebes áramlat helyett tükörsima, állóvíz fogadott bennünket. Mintha csak nem is a Dunán lennénk, hanem valamilyen tónál. Az ok, és amitől féltünk is, hogy nem lesz sikeres a horgászat, nem volt más, mint az, hogy a zsilipkamrák tövében javították a parti kövezést. Nem kis zajt csapva ezzel a környéken. Mindegy! - gondoltam. Ha már elutaztam negyven kilométert, lesz ami lesz.
| 
|
Még világos volt, mikor elkezdtük a horgászatot. Egyik bottal közelebb, a másikkal a parttól távolabb próbáltuk becserkészni a menyusokat. Eltelt már legalább háromnegyed óra, mikor megjött az első kapás. Feri volt a szerencsés. Egy kisebb, fél kiló körüli példányt sikerült fognia. Ekkorra már besötétedett. Szerencsénkre az egész nap fújdogáló szél is elcsendesedett. A következő kapásra újfent várni kellett. Körülbelül húsz perc telt el az első hal kifogása óta, mikor Feri barátja, Laci nagyot suhintott az egyik botjával. Szépen görbült a léc. Ahogy fárasztotta, hatalmas rúgásokat lehetett észlelni a megfeszült boton. Mindketten odafutottunk. Tudtuk, hogy szüksége lesz a segítségünkre, hiszen látható volt, hogy nem mindennapi példánnyal küszködik. A magas falra egyedül nem tudná felhúzni. Kisvártatva felvillant a hal a fal tövében.
- Úristen!!! - kiáltott fel Laci. - Életem első menyhala, és máris ekkora!
Ez a szűz kéz előnye - nyugtáztuk mindketten a Ferivel. Nem egy egyszerű feladat volt felhúzni a halat. Féltünk, hogy a nagy rángatózással nehogy elszakítsa az előkét. Végül is sikerült. 1,85 kilót nyomott a mérlegen a "picike". A nagy zaj ellenére nem rossz kezdet. Igaz nem voltak gyakoriak eddig a kapások, de szép halat hoztak.
Ezután ismét hosszabb kapásszünet következett. Nyolc óra tájban viszont, mintha megéhezett volna a folyó összes menyhala. Kapás kapást követett. Feri kezdte a sort ismét egy fél kilóssal, majd végre az én botom spicce is megmozdult. A hosszú várakozást a víz egy kiló körüli példánnyal hálálta meg. Ezt követően Laci és Feri egyszerre fogtak egy-egy negyven deka körülit, majd én két hasonszőrűt. Körülbelül öt-hat percenként követték egymást a kapások. Hol az egyikünk, hol a másikunk volt elfoglalva. Itt-ott beugrott pár kisebb példány is, ami erre a vízre nem nagyon jellemző.
Így ment ez közel egy órán keresztül. Kerek harminc darabot sikerült a partra terelgetnünk. Ebből jómagam tizenkét darabbal büszkélkedhettem. Mindhárman rácsodálkoztunk arra, hogy ily hangzavarban nem ment az összes hal világgá. Elégedetten tértünk haza.
