Az abiotikus környezeti tényezők hatásai a pontyok táplálkozására 4. rész

Jávorka Dániel 2013-04-27
A víz kémiája, a csalik működőképességének lehetséges magyarázatai, a vizek aktuális pH-értéke és minden olyan információ, amely kapcsolatos e témával, régóta mozgatja nemcsak a versenyhorgászok, de még a hétköznapi, illetve hobbi szinten tevékenykedő sporttársak fantáziáját is. Biztosra merem venni, hogy ebben a témakörben lehet a legtöbb olyan összefüggést felfedezni, amely meghatározza az általunk bevetett csalik és etetőanyagok fogósságát, illetve működését. De pontosan mi mindenre kell gondolnunk, amikor a kémhatás és a pontyok táplálkozása közötti összefüggéseket vizsgáljuk? Erre ad választ cikksorozatom negyedik, egyben utolsó epizódja…

Az abiotikus környezeti tényezők hatásai a pontyok táplálkozására 3.

Jávorka Dániel 2012-10-18
Csapadék és holdjárás. Két homlokegyenest eltérő hatással bíró tényező, azonban a halak táplálkozását mindkettő befolyásolhatja. Míg az előbbi az aranyhasúak becserkészése során okozhat meglepetéseket, addig az utóbbi főleg a pontyhorgászat „mellékhalánál”, az amurnál válhat hasznos segítségünkre. De hogy melyik mikor, és hogyan fejtheti ki a hatását az adott időszakokban?! Ezen kérdésekre kaphattok választ cikksorozatom legújabb epizódjának keretében…

Az abiotikus környezeti tényezők hatásai a pontyok táplálkozására 2. A légmozgás jellegzetes hatásai

Jávorka Dániel 2011-06-27
„Már megint a fránya déli szél miatt nem fogtam semmit! Olyan szeles időt volt végig, hogy lehetetlen volt normálisan horgászni!” „Rengeteg kapásom volt, az aktuális légmozgás az összes halat az általam meghorgászott területre sodorta”… Ismerős gondolatok, ugye? :-) Számtalanszor hallhattunk ilyen vagy ehhez hasonló felvetéseket, elméleteket, esetenként tévhiteket, amikor a horgászat során a szél játszotta a központi témát. De mégis, mik pontosan a légmozgás egyedi, valamint komplex hatásai a vizekre és azok élővilágára tekintve? Erre a kérdésre szeretnék most választ adni cikksorozatom második epizódjának keretében.

Az abiotikus környezeti tényezők hatásai a pontyok táplálkozására 1. A hőmérséklet, a légnyomás és a frontok

Jávorka Dániel 2010-09-29
A vízparton nézelődve, horgásztársainkkal beszélgetve számtalanszor hallhattuk már mindannyian azokat a kijelentéseket, amikor valaki a halfogás hiányát valamilyen időjárási vagy egyéb tényezőhöz kötötte, pedig a hibát sokszor nem is a körülményekben kell keresni, hanem magunkban! Nem vagyunk mindenhatók, a halak életfolyamatait pontosan nem ismerjük, viszont ha tudjuk, hogy mire hogyan reagálnak, akkor az a kifogásukhoz vezető útra is rávezethet bennünket. Éppen ezért indítottam el ezt a cikksorozatot, hogy legyen elképzelésünk a későbbiekben afelől, hogy valójában mikor, hogyan és miért is fogtunk, vagy nem fogtunk halat…

Napi rutin

Miklós Czender 2005-02-07
Sokhelyütt olvashattunk már arról, hogy a halakhoz néha órát lehetne igazítani. Mindenki, akinek van szerencséje egy-egy vizet rendszeresen felkeresni, sok hasonló történetet mesélhetne. Én is. Ezek a történetek a mellett, hogy valóban érdekesek, sok tanulságot is hordoznak magukban, olyan tanulságokat, amik segítségünkre lehetnek abban, hogy eredményesebbek legyünk, élményekkel gazdagodjunk. Ehhez persze az is szükséges, hogy a korábbi tapasztalatokat ne alkalmazzuk mereven, figyeljünk a körülöttünk zajló változásokra is. Mondom ezt én, aki nem vagyok kutató, nem vagyok etológus, csupán egy horgász.

Ponty suli - Matchbotos horgászat 7.

Tóth Ferenc 2003-10-15
Nem csak engem, de sokunkat örömmel tölt el, amikor finom módszerrel horgászó társat látunk a vízparton. Főleg akkor, ha mondjuk kedvenc halunkat, a pontyot veszi valaki üldözőbe ilyen módszerrel. A kétkedőknek talán éppen ez az írás adja meg a kellő „lökést” a váltásra, és esetleg használható ötlettel is ellátja a matchbotos horgászattal ismerkedőket.

Ponty suli - Fenekezés 6.

Tóth Ferenc 2003-06-12
Végre az elméleti ismeretek után, jöhetnek a gyakorlati bemutatók, végre a pontyoké lehet a főszerep. A legelső írásban talán a legáltalánosabb, a legtöbbek által ismert, alkalmazott módszerről szólok, ez pedig az etetőkosaras fenekezés. Annak ellenére, hogy terjedőben vannak, a finomabb úszós és fenekező módszerek, nem hagyható figyelmen kívül ez sem.

Ponty suli - Ismertjük meg a pontyot 5.

Tóth Ferenc 2003-05-13
Sikeresen megismertük a pontyok élettanát, szaporodását, tisztában vagyunk immár az élőhelyeivel, tudjuk hol keressük kedvenc halunkat. A mostani írásban a teljesség igénye nélkül szeretném egy csokorba foglalni a leggyakrabban használt és talán a legfogósabb csalikat.

Ponty suli - Ismertjük meg a pontyot 4.

Tóth Ferenc 2003-04-10
A ponty a folyók mellékágainak, árterületeinek jellegzetes hala. Hazánk vizeit évszázadok óta a Duna alsó szakaszáról felvándorló pontyok népesítették be. Kisebb-nagyobb folyóinknak a tavaszi áradáskor elöntött több 100 ezer hektárnyi területén mindenhez hozzájutott a ponty, ami életéhez szükséges. Bőséges terület a táplálkozáshoz és sekély vízű, növényzettel belepett szélvizeket a szaporodáshoz.

Ponty suli - Ismertjük meg a pontyot 3.

Tóth Ferenc 2003-03-28
Nagyon fontos megismernünk a ponty biológiáját, ha igazából eredményesek szeretnénk lenni. Ehhez szervesen hozzátartozik a táplálkozása. Főleg abban az esetben lényeges tisztában lennünk ezzel, ha a természetben megtalálható csalikkal szeretnénk lépre csalni áhított halunkat.

Ponty suli - Ismertjük meg a pontyot 2.

Tóth Ferenc 2003-03-07
Régen volt már, nagyon rég amikor a Mosoni-Duna árterét jártuk barátaimmal, egy-egy zöldár tetőzése után, és a letisztult vízben szájtátva figyeltük a gyerekszemmel óriási nagynak tűnő anyapontyokat, amint oldalukon kisebb hímekkel, méltóságteljesen úsztak előttünk. Hol van már a zöldár? Hol vannak a gyönyörű pontyok?

Ponty suli - Ismertjük meg a pontyot 1.

Tóth Ferenc 2003-02-27
Nagy fába vágom a fejszém. Egy sorozatot szeretnék indítani a magyar horgászok legnépszerűbb haláról, a pontyról. Olyan átfogó írásról lenne szó, amely felöleli e halfaj teljes megismerését az érzékszervektől, a szaporodáson át, a táplálkozási szokásokig, a jellegzetes élőhelyeket sem kihagyva. A különböző horgászmódszerek, csalik ismertetése is megfelelő hangsúlyt kap majd. Miért is? Úgy gondolom, igazán akkor lehetünk eredményesek a horgászatban (is), ha megfelelőképpen ismerjük a kifogni vágyott hal szokásait, életkörülményeit.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.