Csapadék és holdjárás. Két homlokegyenest eltérő hatással bíró tényező, azonban a halak táplálkozását mindkettő befolyásolhatja. Míg az előbbi az aranyhasúak becserkészése során okozhat meglepetéseket, addig az utóbbi főleg a pontyhorgászat „mellékhalánál”, az amurnál válhat hasznos segítségünkre. De hogy melyik mikor, és hogyan fejtheti ki a hatását az adott időszakokban?! Ezen kérdésekre kaphattok választ cikksorozatom legújabb epizódjának keretében…
Nagy örömmel töltött el a korábbi epizódok visszajelzései alapján, hogy a téma, amelybe két éve belevágtam, a horgásztársadalom különböző rétegeinek részéről is mekkora érdeklődést váltott ki - ez minden szempontból pozitívum. Sajnos az éremnek azonban van egy másik oldala is…
A témák, vagyis a tényezők minden egyes leadott munkámmal fogyogatnak, így sajnos, mint oly sok mindennek, egyszer ennek a cikksorozatnak is vége kell, hogy legyen. De most inkább térjünk rá mostani írásom érdemi a témájára, kezdjük is rögtön az elsőként felsorolt tényezővel, a csapadékkal.
Amit első körben célszerűnek tartok elválasztani, az a csapadéknak az egyes évszakokon belüli (egyedi) hatása, illetve a halmazállapot változásával fellépő esetleges komplikációk. Hiszen amíg ősszel például tartós, avagy köznapi nevén „áztató” esővel állunk szemben, addig a nyári horgászatokon jellemzően a záporok, illetve a zivatarok dominálnak.
Tavasszal, amikor vizeink a felmelegedés fázisában várják, hogy a bennük (és körülöttük) rejlő biocönózis szép lassan „életre kelljen”, a csapadékok hatásai rendszerint kedvezőtlen körülményeket teremtenek. A gond itt nem magával a csapadékkal van, hanem a vele együtt érkező további faktorokkal. Hiszen egy tavaszi csapadék (legyen az zápor, tartós eső, ne adj’ isten, hózápor) rendszerint egy hidegfront kíséretében csap le. Ilyen esetekben azok a partközeli - sekély - részek, amelyek a nap sugarainak hatására gyorsabban felmelegedtek, ugyanolyan gyorsan vissza is fognak hűlni a hidegfront által bekövetkező hőmérséklet-csökkenés eredményeként. A halak számára ilyenkor már nem a sekély víz biztosítja az optimális körülményeket, ezért ilyenkor (egy-két ritka esetet leszámítva) jellemzően visszatérnek a vizek mélyebb tartományaiba. Hogy kifogásuk mennyire válik ilyenkor nehézkessé, azt elsődlegesen a lehűlés mértéke, vagyis a levegő és (ezzel együtt) a víz hőmérséklet-csökkenésének az intenzitása fogja meghatározni.
Ezzel pont ellentétes véglet, amikor a csapadék tavasszal melegfront kíséretében érkezik. Ez esetben a végkifejlet két lehetséges eseményt vonhat maga után. Az egyik lehetőség akkor következhet be, ha a vizek már kellően felmelegedtek ahhoz (15-20 oC), hogy az uszonyosok intenzív táplálkozásának teljes mértékben megfelelhessenek. Ilyenkor - mivel a vízhőmérséklet már kellően magas - hasonló komplikációk következhetnek be a légnyomás-változás következtében, mint a nyári időszakban. A kora tavaszi időszakban viszont - mivel a hideg víz oxigénszintje jóval magasabb, és ekkor még a pontyok oxigénigénye is csekélyebb - a melegfronttal érkező csapadék észrevételeim szerint sokszor „patthelyzetet” teremt. Mit is értek ezen? A front miatt bekövetkező oxigénszint-csökkenés ilyen esetben - véleményem szerint - nem lesz annyira jelentős, hogy a pontyokat kedvezőtlenül érintse táplálkozási szempontból, viszont a csapadék és a vele együtt járó borult égbolt nem teszi lehetővé a sekély részek gyors felmelegedését. Mit érdemes tennünk ilyenkor? Ha a mélyebb részeken keressük a pontyokat, azzal semmiképp nem követünk el baklövést, hisz alapesetben semmi nem késztethetné a halakat arra, hogy a felvázolt körülmények közepette kijöjjenek táplálkozni a sekély vízbe. Azonban megeshet az is, hogy a mély részen hiába várjuk őket a felvázolt szituációban, ha figyelmen kívül hagytuk az előző napok időjárását. Hiszen ha horgászatunkat megelőzően 2-3, esetleg még több napon keresztül verőfényes napsütés melegítette a partközeli területeket, akkor az előzőekben ismertetett alapesetet az előző napok körülményei fogják elsődlegesen befolyásolni. Ez azt jelenti, hogy a többnapos napsütéses idő kellően felmelegítheti ahhoz a partközeli területeket, hogy a melegfronttal érkező borult, csapadékos idő se tántoríthassa el a pontyokat a sekély vízben történő táplálkozástól. Ezt a teóriát azonban az (esetleges) éjszakai fagyok könnyen felrúghatják (tehát érdemes körültekintően gondolkodnunk!), de a tavaszi fagyok borult égbolt mellett szerencsére nem túl gyakoriak.
Ha a nyári időszakot vesszük alapul a csapadék pontyok táplálkozására gyakorolt hatásait tekintve, akkor gyakran megállja a helyét az a köztudatban elterjedt megállapítás, miszerint „esőben jól kapnak a halak”. Ennek oka nem más, mint a hidegfront, ami csaknem minden esetben velejárója egy nyári csapadékos (hosszabb-rövidebb) időszaknak. Gyakran megfigyelhető az is, hogy ún. száraz zivatarok esetén a pontyok táplálkozása ugyanolyan intenzívvé válik, mintha a hidegfront csapadék (zápor) kíséretében csapna le. Tehát az elsődleges faktor ezen esetekben sem maga a csapadék lesz, hanem a légnyomás-változás mértéke és a légmozgás (miután ilyen esetekben a szél is rendszerint felerősödik) aktuális iránya.
Megragadom az alkalmat, hogy egyúttal külön kiemeljem a hevesebb nyári záporok azon hatásait is, amelyek ugyan nem túl gyakori esetben, de okozhatnak számunkra negatív élményeket halfogási szempontból. Az egyik ilyen, amivel az elmúlt évek során találkoztam, a rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű (pl. 1 órán belül 20-30 mm) eső eredménye. Ilyenkor nemes egyszerűséggel az történik, hogy a vízszint ugrásszerűen megemelkedik, és az ezzel fellépő nyomáskülönbséget, valamint a hígulást a halak észlelik, aminek következtében a folyamat kedvezőtlenül érintheti őket táplálkozási szempontból. Hasonló szituációt tapasztalhatunk abban az esetben is, ha hirtelen nagymértékű vízszintcsökkenés éri az adott vízterületet. Távol álljon tőlem, hogy bárkinek is használható ötletet próbáljak átadni hasonló jellegű célra, de tapasztalatom szerint e jelenséget helyenként az egyes horgászegyesületek vezetőségei is kihasználják, és a vízszint állandó „manipulálásával” próbálják a halállományukat megvédeni a horgászoktól. Valamilyen szinten még talán meg is értem e cselekedet mozgatórugóját, viszont azon sporttársakkal szemben, akik nem halhús-szerzés vagy fosztogatás (mert az ilyen vizeken ugye sajnos ez is dívik) céljából ülnek ki e vizek partjára, nem tartom az eljárást etikusnak, főleg, ha mindezt egy borsos napijegy-ár mellett teszik.
A rend kedvéért természetesen azt is megemlíteném, hogy az áradások is hasonló jellegű problémákat generálnak, s ezt a „saját bőrömön” is tapasztalhattam egy nyári bányatavi horgászatomon. Ezen a túrán viszont már annyira kedvezőtlen mértékben alakultak a vízviszonyok, hogy még a horgászatot is fel kellett függeszteni. Az akkor történtekről itt láthattok egy kis „ízelítőt”:
http://www.youtube.com/watch?v=3HLrEL5gFU0&feature=relmfu
Ősszel és télen - a két alapvetően legcsapadékosabb évszakunkban - már gyakrabban találkozhatunk olyan hatásokkal is, amelyek az előzőekben ismertetett folyamatokban a további tényezők összefüggő hatásától függetlenek (is) lehetnek. Hiszen ekkor a csapadék - halmazállapot változásával járó - újabb formáival is találkozhatunk, például az ónos esővel vagy akár a havazással. Amíg ez utóbbi a pontyhorgászok többségénél már jellemzően nem sok vizet zavar (télen kevesen pontyoznak), addig az előbbi forma komoly problémát jelenthet akár egy szezonzáró horgászaton, mivel a víz (addigi) hőmérsékletét ugrásszerűen csökkentheti. Természetesen ez attól is függ, hogy az éppen meghorgászott vízterület milyen jellegű, hiszen amíg egy 1,5-2 méteres átlagmélységű víz esetén érzékenyebben érintik a halakat a gyors változással járó folyamatok, addig egy bányatónál a nagyobb víztömeg sokkal lassabb változására a halak is lassabban reagálnak. E vizek a - cikksorozatom előző epizódjában bemutatott - rétegezettség következtében lassabban hűlnek le, így nyilván később is fagynak be, mint a sekély, kis átlagmélységű tavak. Ez az oka annak, hogy a legkitartóbb pontyhorgászok télen az ilyen jellegű vizeket látogatják előszeretettel.
A másik élettelen környezeti tényező, amely a bevezetőben, illetve a címben is említésre került, nem más, mint a holdjárás. Horgászkörökben bizonyára e kifejezés hallatán elsőre sokaknak a szolunáris naptár fog eszébe jutni, amellyel természetesen nincs is semmi gond. Mivel konkrét érvekkel nem tudom (meg egyébként sem szándékozom) John Alden Knight megfigyeléseit cáfolni, így csak annyi személyes tapasztalatot fűznék a szolunáris naptárhoz, hogy a pontyhorgászat terén eddig még nem vettem észre jelentős különbségeket az egyes holdfázisok pontyok táplálkozására gyakorolt hatásait tekintve. Ezzel párhuzamosan viszont azonnal szeretném leszögezni, hogy a pontyhorgászat „mellékhalánál”, vagyis az amurnál bizonyos tapasztalataim ilyen összefüggést támaszthatnak alá!
A nem túl távoli múltban hallottam egy érdekes információt az egyik kedves barátomtól, melynek tartalma arra próbált rávilágítani, hogy egy Békés megyei idős horgász a helyi vadvizeken egy olyan többéves statisztikát állított össze, amellyel azt az eredményt kapta, hogy az amur - észrevételei szerint - a teliholdat megelőző 2-5 napos intervallumban táplálkozik a legintenzívebben. Bevallom töredelmesen, eleinte megmosolyogtam ezt az információt és badarságnak is tartottam, mivel nem tudtam feldolgozni, hogy mégis mi késztethetné a titokzatos nádrágókat e cselekedetre?! Bármennyire is nem akartam elhinni a hallottakat, elbizonytalanodtam, és nem hagyott nyugodni a gondolat addig, amíg utána nem néztem, saját tapasztalatimmal hogyan egyeztethető össze. Őszintén megvallva, nagyon meglepett, hogy hitetlenségem ellenére tapasztalataim egy része szerint is lehet a teóriában valami…
Amióta elkezdtem összegezni a legemlékezetesebb (vadvízi) amuros horgászataimat, azt vettem észre, hogy a legtöbbjük időpontja sorra beleesett az előbbiekben említett intervallumba. A várakozáson felüli eredmények korábbi kétkedéseimet olyan szinten eloszlatták, hogy kimondottan amurozni már szinte csak ebben az időszakban indulok el! Hogy ne csak üres szavakkal dobálózzak, szeretnék szemléltetni több saját példát is a teória működőképességének igazolására.
2012. 08. 28-30.:
Ezen időpont alatt tartózkodtam azon a varázslatos vadvízen, ahová egy meghívás hatására látogattam el, és talán nem is árulok el nagy titkot azzal, hogy kimondottan amurozni. Vendéglátóm, Balázs szerint - idézem: „Ha sikerülne 2-3 darab amurt fogni a túra alatt, az már szép eredménynek számítana”. Ehhez képest 6(!) db amurt sikerült kifognom a horgászat ideje alatt, mindegyik nagyobb volt 5 kg-nál, a legnagyobb pedig szemlátomást (nem mértem le) 9 kg körül lehetett. Az itt forgatott filmemről, illetve a hozzá tartozó írásból a jövő év elején kaphattok majd bővebb információt.
2012. 06. 30.-07. 02.:
Ez volt azon horgászatunk, illetve forgatásunk időpontja, amelyet a „Pontyhorgász praktikák JDCM módra” nevezetű cikksorozatom 3. epizódjának első felvonása keretében láthattatok a közelmúltban. Az eredmények, illetve az amurok étvágya már akkor is meggyőző volt számomra ebből a szempontból.
2011. 10. 07-09.:
Az alább említésre kerülő eseménynek rengetegen szemtanúi lehettünk. Igen, e dátum nem más, mint a tavaly ősszel megrendezett III. Flúgos Futam, Amatőr Bojlis Kupa, melynek beszámolójáról itt olvashattok.
A verseny ideje alatt a helyszínen tartózkodóknak bizonyára nem kell részleteznem a történteket, mindenesetre annyi személyes észrevételem lenne, hogy olyan „bojlis” horgászversenyről, ahol több amurt fognak a résztvevők, mint pontyot (ráadásul októberben!), valljuk be őszintén, ritkán hallani. Viszont ha ránéz az ember a 2011-es szolunáris táblázatra, akkor azt a meglepő eredményt kap(hat)ja, hogy bizony ez az időpont is pontosan beleesik abba az intervallumba, amelynek vélt hatását eleinte még magam is megmosolyogtam. Hiába, no, mint tartja a mondás, a jó pap is holtig tanul…
Az idei év szolunáris naptárját itt tudjátok megtekinteni:
Természetesen - a rend kedvéért - még lenne néhány aprócska gondolatom, amit hozzáfűznék az előzőekben leírtakhoz.
- Senki ne gondolja úgy, hogy az amur csak a telihold előtti 2-5 napon fog táplálkozni minden hónapban, erről értelemszerűen szó sincs. Ez csupán egy olyan többéves statisztika, amely az eddigi észrevételeim alapján látványosan sok esetben mutat(ott) átfedéseket a holdfázis és az eredményes amurhorgászatok között. Hogy valóban van-e ilyen összefüggés, azt sok-sok próbával és ellenpróbával (célzott, intenzív amurozás a fenti idő-intervallumon kívül) lehet talán kideríteni.
- Mint ahogyan nem létezik egyetlen olyan bojli sem, amely minden vízterületen, minden körülmény közepette hatékony, természetesen e megfigyelés sem működőképes minden vízterületen. A mesterséges tavak a természetes táplálékforrások (jellemző) hiányának, illetve halállományuk szerkezetének szempontjából véleményem szerint nem szolgálnak jó támpontul, hiszen az ilyen tavakon az amur sok esetben olyan eleséget is magához vehet, amelyet egy természetes eredetű (növényi) táplálékban gazdag vadvízen csekély eséllyel tenne meg.
- Véleményem szerint a teória elsősorban olyan helyeken lehet működőképes, amilyenen anno a feltalálója is „kidolgozta”. Ezek főleg a különböző holtágak, csatornák, illetve a (kisebb/nagyobb kiterjedésű) völgyzárógátas tavak lehetnek.
Bízom benne, hogy a cikksorozatom mostani epizódjának keretében sikerült újabb információkat átadnom számotokra, s kívánom, hogy ezeket minél eredményesebben tudjátok kamatoztatni a későbbiekben!
Az utolsó epizód keretében a vizek pH-járól tervezek hasznavehető információkat összegezni.
Írta: Jávorka Dániel (Abiotic Carp Baits Team)
Fotók: Flúgos Futam fotóarchívum, Nagy Ákos, Tranker Balázs, Dani
Felhasznált link forrása: www.naptarak.com
