„Már megint a fránya déli szél miatt nem fogtam semmit! Olyan szeles időt volt végig, hogy lehetetlen volt normálisan horgászni!” „Rengeteg kapásom volt, az aktuális légmozgás az összes halat az általam meghorgászott területre sodorta”… Ismerős gondolatok, ugye? :-) Számtalanszor hallhattunk ilyen vagy ehhez hasonló felvetéseket, elméleteket, esetenként tévhiteket, amikor a horgászat során a szél játszotta a központi témát. De mégis, mik pontosan a légmozgás egyedi, valamint komplex hatásai a vizekre és azok élővilágára tekintve? Erre a kérdésre szeretnék most választ adni cikksorozatom második epizódjának keretében.
Ahogy azt néhányan már a korábbi epizódhoz tartozó hozzászólásoknál is megjegyezték, ez egy olyan témakör, melyben rengeteg a nyitott kérdés, és annyira összetettek (is) lehetnek a tényezők hatásai, hogy olykor még sejtésünk sem lehet arról, hogy az adott esetben miként működhetnek a folyamatok. Éppen ezért - a múltkori cikkhez hasonló módon - ezúttal is azt a módszert alkalmazom a téma körüljárásához, hogy hidrobiológiai ismereteimet vetem össze a horgászatban megszerzett tapasztalataimmal, így remélhetőleg a mostani témában is találhattok majd számotokra érdekes gondolatokat.
Mielőtt azonban belevágnék a dolgok közepébe, egy rövid kitérés keretében szeretném ismertetni, vagy inkább kiegészíteni azt a korábbi írásomban már említett folyamatot, hogy a légnyomáshoz kapcsolódó jelenségek miként egészülnek ki, ha a mindebben a szél is szerepet játszik. Tehát, hogy milyen összefüggések figyelhetők meg a légmozgás iránya, valamint a légnyomás alacsony vagy magas mivolta között.
Képzeljünk el magunk előtt egy tetszőleges ábrázolást, melyen bolygónk kontinensei láthatók (erre a legegyszerűbb alternatíva pl. egy földrajz atlasz). Ezt követően tájoljuk be rajta országunkat, az egyes éghajlati övek szempontjából. Nyilván az senki számára nem ismeretlen, hogy hazánk a mérsékelt éghajlati övezeten belül helyezkedik el - melyen belül nálunk a nedves kontinentális éghajlat jellemző - most inkább arra érdemes fókuszálni, hogy az Egyenlítő vagy a sarkvidék felé haladva milyen éghajlati övezetek, illetve éghajlattípusok váltják fel azt, amely országunk területén (is) uralkodik. Afrika irányába a még mérsékelt éghajlati övezetbe tartozó mediterrán, azután a forró éghajlati övezetbe tartozó szavanna, majd trópusi éghajlat, az Északi-sark felé „elindulva” pedig előbb a még mérsékelt éghajlati övezetbe tartozó száraz kontinentális, azután a tajga, majd a hideg éghajlati övezetbe tartozó tundra, s végül az állandó fagyos éghajlat váltja fel a Kárpát-medencére jellemző éghajlatot. (Léteznek természetesen egyéb /pl.: óceáni, hegyvidéki stb. éghajlatok, ill. van többféle éghajlat-osztályozási rendszer is, de ez nekünk most lényegtelen.)
Természetesen ezzel nem egy földrajz különóra elindítása volt a célom :), hanem az, hogy segítsek a tisztelt olvasóknak a folyamatok könnyebb elképzelésében.
Ezek után, ha belegondolunk, az északi féltekén a déli szél a kontinentálisnál melegebb éghajlatú területek felől érkező, ezért magasabb hőmérsékletű légtömegek áramlását jelenti. A folyamat eredményeképpen megérkező melegfront pedig láncreakciószerűen fogja elindítani annak a jelenségnek a leforgását, melyet a cikksorozatom előző részének keretében fejtettem ki részletesen. Ezzel önmagában még nem lenne feltétlenül minden esetben probléma, hiszen azt gondolhatnánk, hogy pl. télen, amikor alapvetően magasabb az oxigénszint, nem okozhat sok kellemetlenséget az alacsony légnyomás azzal, hogy valamelyest csökkenti az oxigénszintet. Igen ám, csak ezzel az a gond, hogy nem az O2 az egyetlen gáz, amely előfordul a vízben. Mivel egyes vizek sajnos meglehetősen sok iszappal rendelkeznek, nem szabad szó nélkül elmennünk a kén-hidrogén mellett. Ugyanis az alacsony légnyomás e mérgező gáz felszabadulását is elősegíti, ami évszaktól függetlenül szintén problémát okozhat, a halak kapókedvét pedig bizonyosan negatívan érinti. Ha már szóba került a H2S, megragadnám az alkalmat, hogy eloszlassak egy tévhitet: télen azért kell léket vágni a tavakon, hogy (többek közt) e mérgező gáz (is) ki tudjon diffundálni a légkörbe a jég alól, és nem elsősorban azért, hogy növelhessük a víz oxigénszintjét (ez utóbbival ilyenkor jellemzően nincsen probléma).
Az északi szél pont az ellenkezőjét fogja kiváltani annak az eseménysorozatnak, amelyet az előzőekben ismertettem. A nyári időszakban fogás szempontjából e jelenség aranyat érhet, hiszen olyan folyamatokat generálhat, melyek a pontyok táplálkozási intenzitására kedvezően hatnak. (Részletek az előző epizódban.)
Emellett érdemesnek tartom megemlíteni a szél azon hatásait, melyek irányától függetlenek, viszont egy adott víz fekvését tekintve jelentősek. Sokszor hallhatjuk horgászoktól azokat a kijelentéseket, hogy a szél „eltolja” a halakat abba az irányba, amely a víz felszínén (hullámzás) szemmel is jól kivehető. Ez a maga módján meg is állja a helyét, csupán a miértjére szoktam hallani eltérő véleményeket. Alapvetően arról lenne szó, hogy azok az apró szervezetek, amelyek részét képezik a víz élővilágának, illetve azok, amelyek az erős szél folytán a víz „csapdájába estek”, sodródni fognak az áramlattal. A tavak többségénél ekkor a víz alatti áramlat iránya megegyezik azzal, amit az aktuális légmozgás generál. Egyes nagy kiterjedésű tavakban (pl. Balaton), mély víztározókban, illetve a folyóvizekben azonban olyan áramlatok is kialakulnak, melyek a széltől függetlenek, ezért ilyen szempontból nehezen állják meg a helyüket azok a kijelentések, melyek szerint a víz alatti áramlat mindig pont ellentétes a széliránnyal. Ott - feltételezésem szerint - egy olyan esemény játszódhatott le, hogy az illető szélcsendes területre ült le horgászni, és nem indultak ott be azok a (szél általi) folyamatok, amik a pontyokat arra késztették volna, hogy eltávozzanak a meghorgászott területről.
Nem esett még szó a légmozgás „oxigéntermelő” képességéről. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy a szél által generált hullámzás során a levegővel együtt oxigén kerül a víztestbe (majd ott egy része oldódik). Ez olyan esetekben, amikor az optimálisnál kevesebb a víz oxigéntartalma (pl. nyáron, amikor a víz magas hőmérséklete miatt kevesebb az oldott O2), aranyat érhet, hiszen az oxigénszint jelentős mértékben befolyásolja a halak anyagcsere-folyamatait és vele együtt táplálkozásuk intenzitását is.
Sokat vitatott téma az adott légmozgás iránya mellett a szél „vízforgató” hatása, az állóvizek esetén. Mielőtt belevágtam volna e jelenség kifejtésébe, alaposan utánajártam a témának, illetve kutakodtam (fejben) az ehhez szorosan kapcsolódó, horgászataim során szerzett tapasztalatok között.
Alapvetően e jelenséget két kategóriára tartom célszerűnek osztani, mégpedig a vízmélység szempontjából (sekély, vagy mély víz).
Az utóbbinál (jellemzően a bányatavaknál) egy bizonyos mélység esetén kialakul az adott vízben egy rétegezettség. Ennek eredményeképpen a víz hőmérséklete - a mélység miatt - egy széles skálán változik. A felső vízréteg reagál a leggyorsabban a levegő hőmérsékletének mindennemű változására. Az alsó vízréteg hőmérsékletének változása ennél jóval lassabb folyamatként nyilvánul meg. Ennek az oka nem más, mint az ún. átmeneti (hőmérsékletű) réteg, amely „jelenléte” a teljes felkeveredés nélküli időszakokban (nyáron és télen) egyfajta hőmérsékleti „záróvonalat” teremt. A jelenség alapja, hogy a víz 4 Celsius-fokon a legsűrűbb, azaz a négyfokos víz a „legnehezebb”, az ilyen hőmérsékletű víztömeg helyezkedik el a tómeder alsó részében. (Természetesen a mérsékelt éghajlati övezet nyarán a rétegzettség kialakulásához már éppen elég mély tavak alsó vízrétege ennél jobban felmelegszik, az elv azonban ugyanaz: mindig a sűrűbb és hidegebb víztömeg helyezkedik el alul.) Nyáron az átmeneti réteg elég mélyre kerül ahhoz, hogy a légmozgás „vízforgató” jelenségként emlegetett hatása e mély tavak esetében kizárólag e „záróvonal” mélységéig mehessen végbe (ugyanez igaz a téli rétegezettségre is, amennyiben a víz nincsen csontra befagyva - csak olyankor nem a tó leghidegebb, hanem a legmelegebb része van alul). Viszont (vízmélységtől függően) létezik egy olyan időszak, amely ezt a „szabályt” teljesen felborítja, méghozzá a tavasz vége felé, illetve a tél eleje táján (miután a bányatavak jellemzően lassabban melegednek fel, vagy hűlnek le). A felső vízréteg az évnek e két időszakában éri el azt a hőmérsékletet, amely megegyezik az alsó vízréteg hőmérsékletével - és sűrűségével is -, így a jelenség eredményeként (időszakosan) eltűnik az átmeneti réteg, a tó teljes víztömege „átfordulva”, elkeveredhet. Ez ilyenkor egy erősebb szél hatására igen rövid idő alatt bekövetkezhet, azaz a szél teljes mélységben képes lesz felkavarni a vizet, és a felkeveredés által felhalmozódott táplálékszervezetek megjelenése jó okot ad egy táplálkozási roham feltételezésére (annak ellenére is, hogy a mélyben lévő stabil hőmérsékletű víztömeg oldott oxigénben jóval szegényebb). A rétegezettség kialakulásához minimálisan szükséges mélységre vonatkozó adatokkal eddig még nem találkoztam, de véleményem szerint 5-6 méter körül lehet a jelenség kialakulásához szükséges alsó határ. Ez csupán egy általam feltételezett érték, melyre a 2009-es bögellői horgászatom (helyszín, és időpont tekintetében egyaránt) adta a „mércét”, hiszen itt találkoztam eddig egyedül olyan esettel a halak táplálkozását illetően, amit jelenlegi ismereteim alapján csak az előbbiekben felvázolt folyamattal tudtam párhuzamba állítani.
A sekély vizek „működése” ebből a szempontból lényegesen egyszerűbb, hiszen - mivel a rétegezettséggel itt nem fogunk találkozni - nem alakul ki akkora hőmérsékleti különbség (illetve átmeneti réteg) a víztestben, ami megakadályozhatná, hogy egy erősebb vízszintes légáramlat „tetőtől-talpig” felkavarja az egész vizet. Ezért - kizárólag e tekintetben! - kisebb jelentőséggel bír a szél a sekélyebb tavak esetén.
Amellett, hogy a szél hatásai számos szempontból pozitívan értékelendők horgászati oldalról, végezetül megemlíteném felsorolás jelleggel azokat a tulajdonságait, amelyek - bár nem függenek össze a pontyok táplálkozásával - hátrányosak lehetnek számunkra, illetve amelyekre esetenként érdemes odafigyelnünk:
- Ha nagy távolságra horgászunk partról (dobálva), akkor sose „feszegessük a határokat”, ne hozzunk létre etetést olyan távolságban, amelyet szélcsendben éppen meg tudunk horgászni, mert egy esetlegesen (szemből) megérkező légmozgás tönkreteheti az elképzeléseinket.
- Csónakos horgászat, illetve csónakhasználat esetén érdemes figyelemmel kísérni (még a hosszabb túrák előtt, illetve lehetőség szerint azok során is!) az időjárás-előrejelzést, mert aki tartózkodott már ladikban egy vihar alatt, az biztosan nem fogja kívánni senkinek azokat a pillanatokat, amelyeket akkor átélt.
- Figyeljünk oda a kis súllyal rendelkező horgászfelszereléseinkre, illetve kiegészítő kellékeinkre, mert a szél „hajlamos” minket megtréfálni, ha ezeket nem megfelelő helyen tartjuk/tároljuk.
- A légmozgás nem csak a táplálékszervezeteket, hanem bármit, amit képes „felkapni”, azt vízre/vízbe juttathatja. Legyen szó akár kommunális hulladékról, vagy akár egyéb szennyező anyagokról. Illetve ide sorolnám az egyik nagy „kedvencünket”, a nyárfa repítőszőrös magját is…
Bízom benne, hogy cikksorozatom újabb epizódja kellően informatív és érdekes volt számotokra, továbbá remélem, hogy sikerült olyan gondolatokat megfogalmaznom, amelyeket majd a gyakorlatban is eredményesen tudtok kamatoztatni. Hiszen nyakunkon a szezon! :-)
A következő rész keretében a csapadékról összeszedett gondolataimat igyekszem majd a lehető leginformatívabb formában elétek tárni…
Addig is horgásszatok annyit, amennyit csak tudtok, és kívánok a 2011-es szezonra is…
Írta: Jávorka Dániel (jdcm333)
Képek, ábrák: Dani
