Csukás kalandok a Fűzvölgyi Öntöző Főcsatornán

Holler Imre 2020-11-10
A csuka horgászata már gyermekként felkeltette az érdeklődésemet, hiszen egész évben aktívan táplálkozik, így időjárástól függetlenül számíthattam a kapására. Gyermekkorunkban az elhagyatott tőzeggödrökben mindig kiemelt izgalommal vártuk a csalihallal bukdácsoló, hatalmas úszó eltűnését a víz alatt, mikor kezdetét vette a harc a ragadozóval. Félelmetes fogazata ellenére páratlanul szép mintázatának látványa rövid idő alatt magával ragadt. Régóta terveim közt szerepelt egy igazi, klasszikus csukahorgászat, erre pedig kiváló helyszínnek bizonyult a Fűzvölgyi-csatorna.

Itt a téli ragadozó szezon!

Horváth Viktor 2017-01-20
Sok horgász a tél közeledtével elrakja és majd csak tavasszal veszi újra kezébe a horgászfelszerelését. Azt tudjátok már rólam, hogy a finomszerelékes módszerek és a bojlizás megszállottja vagyok, azonban már gyerekkorom óta szívesen hajtom a ragadozókat is pergetve, úszóval vagy éppen fenekező módszerrel, éppen ahogy a helyzet vagy a szabályok engedik.

Csukázó végszerelékek 5. - A csali lebegtetése

Miklós Czender 2008-01-04
A csukáról azt mondják, hogy szag-/ízérzékelése kevésbé fejlett, mint hazai táplálék-konkurenseié, a zsákmány megszerzésében sokkal inkább támaszkodik kiváló látására és a táplálék által a vízben keltett rezgések felismerésére. Természetesen hiba lenne őt egyszerűen „szagvaknak” titulálni, hiszen nem az, abban azonban segíthetünk neki, hogy a fenekező felszerelésen felkínált csalit - legyen az akár élő, akár dögcsali - minél könnyebben megtalálja látása, rezgésérzékelése alapján. A csali lebegtetése tulajdonképpen erre szolgál.

Csukázó végszerelékek 4. - Páternoszter szerelékek

Miklós Czender 2007-11-15
Az úszós csukázás során a páternoszter szerelék azt a célt szolgálja, hogy csalihalunkat egy helyben tarthassuk éppen ott, ahol a csuka kapását reméljük. A fenekező páternoszter szerelék a megszólalásig hasonlít az úszóshoz, csupán az úszótest kialakítása (lehet) különböző. A fenekezés során a páternoszteres megoldás az egyik lehetőség arra, hogy az élőcsalit elemeljük a fenéktől.

Csukázó végszerelékek 3. - Egyszerű végszerelékek

Miklós Czender 2007-10-25
Ebben a részben az egyszerű fenekező és úszós csukázó végszerelékek elkészítéséről beszélünk néhány kép és megjegyzés erejéig. Először azonban egy-két gondolatra visszatérünk a horogelőke készítéséhez.

Csukázó végszerelékek 2. - Készítsünk horogelőkét!

Miklós Czender 2007-10-18
Elsőként a harapásálló horogelőke elkészítéséről beszélünk részletesebben, mely minden csukázó végszerelék szükséges eleme.

Csukázó végszerelékek 1. - Aprócikkek

Miklós Czender 2007-10-17
Az előző két év szokatlan időjárása miatt csak félve merem leírni: nyakunkon a csukázás igazi szezonja. A hazánkban - eddig - megszokott éghajlati viszonyok közt az ősztől tavaszig terjedő időszak adja a legjobb eredményeket. A csukázás eszköztára igen széles, hisz az élő- és döglött csalihalak felkínálásától kezdve a pergetésen keresztül a legyezésig tart a paletta. Mégis a mai napig azok vannak meghatározó többségben, akik fenekezve vagy úszóval horgászva veszik üldözőbe a csukákat. Az ő figyelmükbe ajánlom az e sorozat keretében megjelenő írásokat, melyekben számos csukázó végszereléket fogunk összeállítani. De legelőször következzenek a hozzávalók, azok az aprócikkek, melyekből szerelékeinket elkészíthetjük.

3 nap, 9 horgász, 51 méter csuka

Tóth Ferenc 2006-12-08
Nem véletlenül jött a gondolat, kellene már egy jót csukázni, még akkor is, ha utazni kell érte néhány száz kilométert. A társaság egy része horgászott Tiszaalpáron a nyáron. Az akkori nagyszerű fogások nyomán, annak reményében kerekedett fel baráti társaságunk egy hosszú hétvégére az igazi, őszi rablóhalas szezonban.

A bugylivadász

Miklós Czender 2004-12-03
A fent említett ember én volnék, s e megtisztelő címet magam adományoztam magamnak. Ne tessék nevetni, kemény munka van ebben! Meg aztán az vesse rám az első követ, aki rögtön a rekordlistákat ostromló fogásokkal kezdi a csukák őszi-téli vadászatát. (Lehet, hogy e mondattal néhány követ mégis begyűjtöttem?) Az viszont, hogy valaki kizárólag bugylik - az arasznyitól maximum a huszonegynéhány centisig - fogására specializálja magát, talán mégsem hétköznapi. El vagyok átkozva?!

Bajor csukahorgászat

Ladányi Tamás 2004-11-25
Szeretek utazni, s ez által különböző országok horgászkultúráját megismerni, újdonságokkal találkozni. Bár megszállott pontyhorgásznak vallom magam, azért nem határolódok el más halak horgászatától. Különösen a ragadozó halak állnak közel a szívemhez, de valamilyen oknál fogva a csuka, mindig perifériára szorult nálam. Lehet, hogy ebbe egy nagyon régi gyerekkori élmény is belejátszódik, (a kisujjam harapta le majdnem egy ötös csuka) de igazából sohasem tudtunk egymáshoz közelebb kerülni. Az idén, ezen végre változtatni tudtam, mikor egy meghívásnak köszönhetően barátaimmal eljutottunk a németországi Oberstdorf mellett található 300 hektáros csuka paradicsomba, a Rottachsee víztározóra.

Megcsiklandozott csuka szimat

Kazi István 2004-05-14
Általánosan elfogadott és a gyakorlatban bizonyított tény, hogy a ponty és a többi békéshal eredményes horgászatában a csali illata, aromája, fontos tényező. De mi a helyzet a ragadozó halakkal? Akik úgy tartják, hogy ezek csak a rejtekhelyükről leselkedve, ösztönszerűen csapnak rá a vadászterületükre merészkedő áldozatukra, biztosak-e abban, hogy az állításuk nem elhamarkodott? Aromák és csukák - ez cikkünk apropója. Negovan Žekić pergetőhorgásszal eredünk az érdekesnek ígérkező téma nyomába.

Maconkai csukaparádé

Ladányi Tamás
Már a nyári, maconkai bojlis túrámon meggyőződhettem arról, hogy a tározó halakkal bőségesen ellátott, a megfelelő telepítések végett, egészséges és szép halállomány alakult ki. A pontyfogásokon kívül már ekkor észrevettem a nádasok melletti rablásokat, melyeket szinte kivétel nélkül a csukák számlájára írtam. A kora reggeli órákban, szinte forrt a víz a csukák rablásai végett, pillanatnyi nyugtot sem hagytak a kishalaknak. A tudatos csukatelepítések szép lassan beértek Maconkán, melynek áldásos hatása már jelentkezik a horgászok körében.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.