A csuka horgászata már gyermekként felkeltette az érdeklődésemet, hiszen egész évben aktívan táplálkozik, így időjárástól függetlenül számíthattam a kapására. Gyermekkorunkban az elhagyatott tőzeggödrökben mindig kiemelt izgalommal vártuk a csalihallal bukdácsoló, hatalmas úszó eltűnését a víz alatt, mikor kezdetét vette a harc a ragadozóval. Félelmetes fogazata ellenére páratlanul szép mintázatának látványa rövid idő alatt magával ragadt. Régóta terveim közt szerepelt egy igazi, klasszikus csukahorgászat, erre pedig kiváló helyszínnek bizonyult a Fűzvölgyi-csatorna.
November utolsó napjaiban, a kora reggeli, nyirkos, barátságtalan időben egy olyan vízterületre látogattam el, mely régóta szerepelt a bakancslistámon. Ezúttal egy rendhagyó, klasszikus vadvízi csukahorgászat került napirendre a csodálatos környezetben fekvő Fűzvölgyi-csatorna V. számú vízterületén. A csatorna a Fűzvölgy és Nagyér elnevezésű fokmedrek felhasználásával épült az 1970-es évek közepén. A meder parti sávja náddal, gyékénnyel benőtt, a nyílt vízfelületen alámerült, gyökerező hínárnövényzet a jellemző. A Nagyér medre egy szakaszon természetes, máshol trapéz keresztmetszetű, anyaga jellemzően homok, általában vékony iszapréteggel. A parti sávban helyeként nádassal, füzesekkel tarkított. Állandó, lassú áramlása kiváló életfeltételeket teremt az itt élő halak számára, így a természetes szaporulat is jelentős. A csatorna elsődleges funkciója a mezőgazdasági vízhasználat biztosítása, több helyen zsilipekkel szakaszolt. Átlagos szélessége 35-40 méter, jellemző vízmélysége 1,5-2 méter. A mélyebb szakaszok az itt élő halak számára kedvelt vermelő helyek. Az V. számú belvízelvezető- és öntöző-csatorna Újsolt körzetéből indul a Kunsági- és a Fűzvölgyi-csatorna között és mintegy 30 km-en vonul Akasztóig, majd a Dunavölgyi-főcsatornába torkollik. Halfaunája igen változatos, az amur, a ponty, a keszegfélék, illetve a ragadozó halak közül a csuka és a süllő állománya jelentős, emellett kapitális méretű compók és a ma már ritkaságnak számító, ezért nem fogható széles kárász is megtalálható. A vízpart megközelítése a közúti hidakról lehetséges, illetve földutakon, melynek minősége erősen időjárásfüggő.
A csuka abszolút kedvencem a ragadozó halak között, csodálatos színű, pompás mintázata, rendkívüli rátermettsége és kitartó védekezése miatt pazar horgászélményeket nyújt. Horgászata nem igényel speciális felszerelést. Szinte bármilyen erősebb horgászbot és egy jó fékrendszerrel ellátott orsó megfelel. Főzsinórnak vastagabbat is használhatunk, ha a körülmények megkívánják, még a 0,35-0,40 mm-es méret sem jelent problémát annak ellenére, hogy a csuka kifejezetten jól lát. Ha célzottan csukára horgászom, minden esetben drótelőkét használok, mert a szájszél borotvaéles csontlemezei pillanatok alatt átmetszik a műanyag zsinórt. Csaliként legjobb a vörösszárnyú keszeg, bodorka, esetleg kisebb ezüstkárász (de utóbbit élő csalinak csak akkor használhatjuk, ha ott, helyben fogtuk!). A zömök testű úszót általában a csalihal méretéhez, a meghorgászandó távolsághoz és a körülményekhez igazítom. Kisebb csatornákon, ha gyakorlatilag csak a part közelében kell a kisméretű csalihalat beejteni, elegendő a 15-20 grammos kivitel, míg a távolabbi horgászathoz vagy nagyobb méretű csalihal esetén akár a 35-40 gramm teherbírású is indokolt lehet. Fontos, hogy az úszó antennája és bóbitája jól látható legyen. A csuka rendszerint a kora reggeli és a szürkület előtti órákban indul táplálékszerző útjára, a nap nagy részében a vízinövények és víz alatti tárgyak környékén megbújva, lesből támadva vár áldozatára. Ahogy a vizek lehűlnek, és a táplálékául szolgáló kishalak eltűnnek, egyre inkább válik aktívvá a nappali órákban is. Tapasztataim szerint a szürke, ködös időben sokkal inkább számíthattam a kapásra, mint a szikrázó napsütésben, de az intenzív esős, viharos időben szinte teljesen eltűntek.
Az esős, időnként kellemetlenül szeles időben nem volt egyszerű a dolgom, hiszen a délelőtti, kora délutáni órákban a csukák sem voltak igazából étvágyuknál. 3 méter hosszú botokat használtam a lehető legegyszerűbbek közül, klasszikus úszós készséggel. Az orsók dobját erős, jól látható 0,32 mm-es zsinórral töltöttem fel. A szerelék is végtelenül egyszerű volt: 35 grammos csukázó úszó egy forgókapcson, két gumiütközővel fixen rögzítve és egy kb. 20-25 grammos ólommal kisúlyozva. A drótelőke célzott csukázáshoz elengedhetetlen, ebből egy 30 cm-es változatot használtam egy kisebb méretű háromágú horoggal, melyen csalihalként kis ezüstkárászt kínáltam fel. Az eresztékem alig 50-60 cm lehetett, hiszen ha ennél mélyebbet választottam, a csalihal rendszerint a növényzetbe fúrta magát. Elsősorban a bedőlt fák környékét és a sűrű növényzettel ellátott részeket próbáltam meghorgászni az esetlegesen ott megbúvó ragadozók reményében, de kora délutánig a változó intenzitású esőben nyomát sem láttam halmozgásnak.
Amint az eső és a szél is kissé alábbhagyott, felgyorsultak az események. A folytatásban egyre inkább nyílt vízen próbálkoztam, hiszen a fürgén mozgó csalihal jó néhány előkémet bevitt az akadóba. Hamarosan két határozott rántást láttam, majd az úszó a víz alá merült. Sokáig nem késlekedtem a bevágással, igyekeztem elkerülni, hogy a csuka mélyre nyelje a horgot. Egy alig 30 centis, „kaszakő” volt a tettes, szerencsére a horgot minden gond nélkül sikerült egy mozdulattal kiakasztanom, majd azzal a mozdulattal el is engedtem a halat. Örömmel nyugtáztam, hogy már biztosan nem zárom betlivel a napot, de mivel ilyentájt már hamar sötétedik, gyorsan folytattam is tovább a csukák becserkészését. Alig néhány másodperc kellett az újabb kapásig, a csalihal bevetését követően szinte azonnal rávágott egy újabb falánk ragadozó, jóval komolyabb ellenállást tanúsítva, mint az előző társa. A szürkületig bezárólag jó néhány csukát sikerült megfognom kb. 70 dekástól 3 kg-osig. Minden halról és eseményről nem készülhetett fotó, őszintén megvallva, a nyirkos, hideg időben nem is volt nagy kedvem hozzá, a termoszban lévő forró tea nyújtott némi vigaszt.
Ezen a horgászaton is bebizonyosodott, hogy nem csupán a nagytestű vagy nagy mennyiségű hal megfogása jelenthet életre szóló élményeket. Amellett, hogy a „fogd meg és engedd vissza” elvet vallom, nagyon ritkán – a szabályok maradéktalan betartása mellett – viszek el halat a vízpartról. A csuka azon kevés halak egyike, melyet magam is szívesen fogyasztok. A mértékletes halhús-fogyasztás sporthorgászként sem ördögtől való, hiszen rendkívül tápláló és egészséges. A csuka tiszta, fehér húsa ízletes, és bár elég szálkás, gyakorlatilag sohasem zsíros. A víz tisztasága erősen befolyásolja húsának minőségét, kedvezőtlen esetben iszap ízű lehet, és hatással van rá a táplálékként elfogyasztott kishalak íze is. A tejfölös csukapaprikás tésztával kedvenc ételeim egyike, mely gyorsan elkészíthető, igazi ínyenc csemege.
A minimál stílusú, mindenféle flancolástól mentes horgászatom tökéletes alkalom volt felidézni a régi, gyermekkori emlékeket. Az általam használt felszerelések végtelenül leegyszerűsített, már-már elavult darabok, ám hatékonyságuk megkérdőjelezhetetlen volt. Egy mondhatni tökéletes horgászat kerekedett ki, hiszen az általam kitűzött cél megvalósult. A napijegy beszerzése nem volt ugyan egyszerű feladat, azonban a horgaszjegy.hu weboldalon néhány kattintás után a birtokomba került a kinyomtatható verzió. A jövőben még mindenképpen visszatérek egy újabb, vélhetően izgalmas csukahorgászat reményében…
Írta: Holler Imre
Fotók: Holler Imre
