Nem véletlenül jött a gondolat, kellene már egy jót csukázni, még akkor is, ha utazni kell érte néhány száz kilométert. A társaság egy része horgászott Tiszaalpáron a nyáron. Az akkori nagyszerű fogások nyomán, annak reményében kerekedett fel baráti társaságunk egy hosszú hétvégére az igazi, őszi rablóhalas szezonban.
A csütörtök délutáni érkezés, szállás elfoglalás után igyekezni kellett, hogy a gyorsan közelgő alkonyat beállta előtt még tudjunk egyet horgászni.
Csodálatos környezet, igazi vadregényes, száraz fás, tökleveles víz és vadregényes part fogadott bennünket. Gyorsan felkerültek az elektromos motorok a vaslemez csónakokra, és már úton is voltunk a remélt és nagyon vágyott csukás pályára. Sokat nem kellett motorozni, néhány száz méterre a kikötőtől kiszélesedett a holtág, a kiszélesedés két oldalán a hatalmas tökleveles reményeink szerint csukákat rejtett.
A töklevél-szigetek széleihez ejtett támolygókkal próbáltuk kapásra csábítani a csukákat. Nem is kellett sokáig várni az első kapásra! Talán az ötödik dobás után hatalmas ütés a behulló kanálra félvízen. Rég tapasztalt érzés! Keményen védekező, de nem túl nagy csuka a tettes. Természetesen amnesztiát kap, jegyzőkönyvbe kerül viszont a méret: 43 cm. Az elindulás előtt köttetett a fogadás, miszerint a három nap alatt minden csónak felírja az általuk fogott csukák méreteit, a végén a győzteseket megvendégeli a másik két csónak legénysége.
Több halat nem adott az első megálló, ezért aztán felszedtük a horgonyt. Az előttünk levő sziget bal oldali mélyebb vizét vallattuk tovább. A mélyen vezetett Orklára határozott koppintásom volt, de elmaradt a további akció. Majd a következőre! A következő dobásra ugyanaz a helyzet, nem reagált a megállított, visszaejtett, botheggyel megpöccintett csalira sem. „Majd én megfogom!”, mondta Zsolt a csónak elejéből. Felkerült a drótelőkére az általa favoritnak ítélt Balzer támolygó, és az első dobásra horgon volt a hal. Ekkor még mosolyogtunk.
A többi csónakból is jelezték, mindenki fogott már halat. A nagyobbak bilincsre kerültek, emiatt aztán lassan betelt a napi kvóta. Amikor szinte folyamatosan esemény van, nagyon gyorsan tud telni az idő, igyekezni kellett, eltűnt a nap a fák mögött, sötétedni kezdett. Soha rosszabb horgászatot!
Kitárgyaltuk a mozgalmas délutánt, meg is ünnepeltük tisztességgel, egyrészt az elejtett csukák tiszteletére, másrészt az elfogyasztott finom pörkölt kívánta meg.
Reggel deres környék fogadott bennünket. Gyors lepakolás a csónakokba, a Nap első sugarai már a vízen érnek bennünket.
Az első megállónál ismét az én horgom tiszteli meg elsőnek egy kölyök csuka. Mint a tegnapi, ő is visszanyeri a szabadságát. Jön helyette majd nagyobb! Ekkor még nem gondoltam, hogy fél nap is eltelik, mire halat sikerül érintenem.
Közben a reggeli szellő komoly erőre kapott, igaz, sütött a nap, de csontig hatolt a hideg szél. Fred barátom kölcsönbe adott villanymotorja derekasan küzdött a szembeszéllel, hullámokkal és a három nem éppen csont sovány horgász súlyával.
Ketten dacolva a hideggel és a széllel igyekeztünk barátságos képet vágni még akkor is, amikor Zsolt már a negyedik csukáját fogta sorban egymás után. Igaz, semmi másra nem volt kapás, mint az említett piros csíkos támolygóra. Volt néhány kikövetés gumihalra, támolygóra mind a kettőnknek, egy-egy határozatlan utána fordulás, de igazi kapásig nem jutottunk el.
A nap lezárásaképp azért sikerült Zolikával egy-egy csukár fognunk, de csak azért, hogy ne menjen el teljesen a kedvünk. Nem túl jól sikerült ez a nap, de nagyrészt a hihetetlenül erősen fújó szélnek tudtuk be. A másik két csónak eredményesebb volt, ők egy sekélyebb részt választottak, alig méteres vízzel. A sziget takarásában valamennyire árnyékban is voltak. A mi csukáink nagyobbak voltak, 2-3 kg között, de nagyon meg kellett szenvedni értük. A sekélyebb részen kisebbek voltak a csukák, viszont jóval több került horogra. Jelentős hátrányunk lett a centiméter versenyben. Talán majd a szombat!
Minden jóra fordult másnapra, legalábbis ha az időjárást nézzük. Ragyogó napsütés, enyhe szellő… reméljük, így is marad. Erre a napra már bevetésre szántuk a csalihalas horgokat is, hátha jobban felkelti az élőhalas felszerelés a csukák érdeklődését, mint a műcsalik garmadája.
A sekélyebb ágat kezdtük vallatni mindjárt az elején, fogtuk is a 40-45 cm-es krokikat sorban egymás után. Mégis mindhárman a mélyebb víz felé kacsingattunk, hátha sikerül nagyobbat is fogni. Addig-addig forgolódtunk, míg kint találtuk magunkat a mélyebb mederben. Zsolt gyorsan horogra csábított egy jó kettest, majd elengedett kettőt.
Közben Zolika kishalát is megtámadta egy valamivel kisebb csuka. Nem a reklám helye, de nem tudom megállni, hogy ne mondjam el, gripet használtunk a halak kivételéhez, és egyetlen karcolás sem esett a kezünkön, nem kellett birkózni a hallal a csónak fenekén, és ha meg akartuk tartani, kivettük a horgot és fel a bilincsre, majd grip kiold. Hozzá sem kellett a halhoz érni. Ha nem került bilincsre, horog ki, és minden csapkolódás nélkül visszahelyezhető volt a vízbe a csuka. Nagyon praktikus szerkezet.
Benzinmotoros csónak közeledett és kötött mellénk óvatosan. Ellenőrzés. Minden iratunk, halunk rendben levő volt, így néhány barátságos szóval búcsúztunk.
Közben kikötöttünk, mégis kellemesebb asztal mellett elfogyasztani a magunkkal hozott elemózsiát. Természetesen míg falatoztunk, a kishalas horgok „dolgoztak”. Az ideálisnak tűnő búvóhelyről is sikerült horogra csalni egypár „krokodilarcút”.
Nagyszerűen és meglehetősen gyorsan telt a nap. Nagyon sok halat fogtunk, a szebbek bilincsre kerültek, hihetetlen sok kapás, látványos fárasztások. Sajnos felénk a Dunán és mellékágaiban hónapokat kell dobálni, de akkor sem látunk ennyi csukát. Óriási élmény!
Az utolsó nap eső kopogására ébredtünk. Sajnos csak pár óra maradt horgászatra, de azt nem ronthatja el az égi áldás sem. Ezért gondolkodás nélkül vízre szálltunk, csökkentett felszereléssel - minden kint maradt, ami elázhat. A sekély részt választottuk. Gyorsan jött néhány kisebb csuka gumihalra és twisterre Zsoltnak és nekem. Aztán Zolika percei következtek. Előbb egy kettes, majd még egy kerül a bilincsére. A következő a csónak előtt marad le. Majd két kisebb, ismét neki. Mi közben jót áztunk. Zolika szerintem észre sem vette, hogy esik. Lassan közeledett az idő, amikor indulni kellett. Csak még egy utolsó dobás. Vagy tízszer. Nehezen hagyja abba az ember a horgászatot, amikor eszik a hal.
Minden jó, ha a vége jó. Jó társasággal, halban gazdag vízen horgászni… mit is kívánhat magának az ember? Még, sokszor, sokat!
Szinte minden csalival fogtunk csukát. Támolygókkal, körforgóval, csalihallal. Érdekes volt, ha egy területet végigdobáltunk, mondjuk kanállal, és már nem volt kapás, akkor gumihalra vagy twistrerre még utána is odaütött a csuka. Vagy fordítva.
A centiméter versenyben fizető kategóriába kerültünk egyébként, de a csapat összesen 51 méter csukát fogott, ami nem mindennapi eredmény - legalábbis nekünk.
