Nagy fába vágom a fejszém. Egy sorozatot szeretnék indítani a magyar horgászok legnépszerűbb haláról, a pontyról. Olyan átfogó írásról lenne szó, amely felöleli e halfaj teljes megismerését az érzékszervektől, a szaporodáson át, a táplálkozási szokásokig, a jellegzetes élőhelyeket sem kihagyva. A különböző horgászmódszerek, csalik ismertetése is megfelelő hangsúlyt kap majd. Miért is? Úgy gondolom, igazán akkor lehetünk eredményesek a horgászatban (is), ha megfelelőképpen ismerjük a kifogni vágyott hal szokásait, életkörülményeit.
A pontyfélék alkotják a világ fajokban leggazdagabb halcsaládját. Több, mint 1500 képviselőjük népesíti be a trópusi, mérsékelt égövi és részben a sarkkörön túli édesvizeket is. Természetes előfordulási területüket Ázsia, Afrika (Madagaszkár kivételével), Európa és Észak-Amerika alkotja. A fajok száma Délkelet-Ázsiában a legnagyobb. Napjainkban, az ember telepítő munkájának eredményeként, Dél-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon is megtalálhatók a család tagjai.
A ponty származását tekintve heves viták dúlnak. Thienemann nézetei szerint Kína, Japán, Közép- és Kis Ázsia, egészen a Fekete-tengerig nyúló térségeinek vizei képezik a ponty eredeti hazáját. Európai elterjedéséről semmit sem lehet bizonyossággal állítani.
A görögök és a rómaiak már ismerték és tavakban tenyésztették, felismerve értékes húsát. A középkorban szerzetesek nevelték, nagyra becsült böjti étel volt. Honos Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Portugália, Svájc, Hollandia, Bulgária, Oroszország, Törökország, Románia, Magyarország számos vizében. Európa majdnem minden édesvizében megtalálható az északi szélesség 60. fokáig. Nem található viszont Finnországban, Skandinávia északi részén és Kelet-Szibériában. Gazdag állomány él viszont a Fekete-tengerben, Kaszpi-tengerben, Aral-tóban. Jó fogási eredménnyel kecsegtet a Duna-delta, Magyarországon a Balaton, a Tisza, Körösök, Dráva, Száva.
Talán az elnevezések sokasága is bizonyítja, valóban a legnépszerűbb halunkról van szó: aranyhasú, pathal, potyka, pozsár, (ivadék:) babajkó, (formák és változatok megjelölésére:) aranyponty, bőrponty, csupaszponty, díszponty, dunaponty, fekete ponty, karcsú ponty, királyponty, koi, magyar ponty, nádiponty, nemes ponty, nyurga ponty, sodrófaponty, tőponty, tükörponty, tükrös ponty, vadponty, (kárásszal alkotott hibridje:) kárászponty, pontykárász.
A ponty testalakja örökletes alapon és környezeti tényezők hatására jelentős változékonyságot mutat. E változékonyság a természetes vizekben élő vadpontyokra és a háziasított, tógazdasági pontyra egyaránt jellemző. A test magasságának, szélességének és hosszúságának jellemzésére a pontynál négy mutató használatos: a profilindex (a testhosszúság és a testmagasság hányadosa), a keresztmetszetindex (a testmagasság és a testszélesség hányadosa), a fejindex (a testhosszúság és a fejhosszúság hányadosa) és a faroknyélindex (a testmagasság és a faroknyélhossz hányadosa). A vizeinkben élő vadpontynak két formáját különböztetjük meg: a nyurga pontyot (C. c. morpha hungaricus) és a tőpontyot (C. c. morpha acuminatus).
A nyurga ponty teste nyújtott, hengeres.
Profilindexe 3,5-4,5; keresztmetszetindexe 1,4-1,8; fejindexe 3,8-4,3; faroknyélindexe 1,4-2,0 értékhatárok között változik.
A tőponty a magasabb hátú, rövidebb testhosszúságú, oldalról viszonylag lapítottabb forma. E formánál a profilindex 2,8-3,5; a keresztmetszetindex 1,5-2,0; a fejindex 3,6-4,1; a faroknyélindex 1,6-2,2 között van.
A tógazdasági nemes pontynál négy örökletes pikkelyezettségi típus ismeretes: a pikkelyes, a tükrös, az oldalsoros, és az ún. bőrponty. Külső megjelenésében a fenti örökletes típusoknak számos variációja van, különösen a tükrös pontyok hiányos pikkelyzetének elhelyezkedésében. A bőrpontyok testén is találunk néhány pikkelyt, így azok könnyen összetéveszthetők, a nagyon hiányos pikkelyzetű tükrösökkel.
A pontos megkülönböztetésre azért van szükség, mivel a genetikai alapon oldalsoros, továbbá a bőrpontyok olyan gének hordozói, melyek letális kombinációt adhatnak. Az ilyen génekkel rendelkező pontyok kevésbé életképesek, növekedésük rossz, kevésbé szaporák. Ezek a szempontok késztették a tenyésztőket arra, hogy kiselejtezzék az oldalsoros és bőrpontyokat a továbbtenyésztésből. Az örökletes alapon tükrös pontyok közül is selejtezésre kell, hogy kerüljenek az ezekkel könnyen összetéveszthető variációk.
Jelenleg tehát a nemesítési munkák alapanyagát a pikkelyes és a más típusokkal össze nem téveszthető hátsoros tükrös pontyok képezik.
A ponty színe testalakhoz hasonlóan az élőhelytől és a származástól függően változik. A hát leggyakrabban sötét olajzöld vagy olajbarna, a testoldalon a zöldessárga szín dominál, a has sárgásfehér vagy teljesen fehér.
Az úszók szürkés színűek, a páros úszók és a farok alatti úszó vörhenyes.
Előfordulnak azonban albínó, kékes alapszínű és narancsvörös példányok. Ez utóbbiak szórványos előfordulása tógazdasági pontyaink közt egy 1910-ben Japánból történt importtal volt magyarázható. Mivel a távolkeleti ponty alfajból kitenyésztett színes díszpontyok termelésével az utóbbi években hazánkban is üzemi méretekben foglalkoznak, természetes vizeinkben is gyakorivá váltak a piros vagy tarka színezetű pontyok. Egy - egy ilyen hal kifogása szó szerint megszínesítheti a horgászatunkat.
A pontyfélék szájállása változó, mutatva a család tagjainak alkalmazkodását a legkülönbözőbb táplálékszerzési lehetőségekhez. A száj körül a fajok egy részénél bajuszszálakat találunk, ezek száma - egy távolkeleti nem kivételével - 2 párnál több nem lehet. A szájüregben nincsenek fogak. Ezzel szemben a ponty alakúak rendjébe tartozó többi halcsaládhoz hasonlóan - nagyon fontos szerepet játszanak táplálkozásukban a garatfogak. E fogak 1-3 sorban helyezkednek el a garatcsonton, és a velük szemben lévő rágólappal együttműködve végzik a táplálék durva őrlését. A garatfogak elhelyezkedése, száma és alakja fontos rendszertani bélyeg, melynek segítségével még a ragadozók erősen emésztett gyomortartalmában is jól megállapítható az elfogyasztott pontyféle faji hovatartozása.
Tipikusan édesvízi halak, csak néhány fajukkal lehet találkozni félig sós vízben. A folyóvizek legfelső szakaszára - a pisztráng-szinttájra - csak néhány kistermetű pontyféle hatol fel.
A következő részben a ponty szaporodásának megismerésével foglalkozom.
