A jó öreg Tél Apó kieresztette körmeit. Kemény, csontig hatoló, jeges széllel pásztázta végig a folyót. A felsőbb szakaszokon a víz már behódolt, egyre vastagodó jégpáncéllal próbált védekezni a mardosó fagy ellen. Az ártéri erdő fáiról az utolsó száraz faleveleket is leborotválta a szél, görcsbe rándult, semmibe markoló ágaival csak reménykedett az idő jobbra fordulásában. Végre tél van! Karácsonyra porcukorral hintette be a jó öreg a fagyos földet, hosszú idő óta először fehér karácsonyba reménykedhettem. A sárga fűszálak dideregve húzódtak a paplan alá, az idő pedig meglassult. Mit tehet ilyenkor egy horgász? Két dolog közül választhat. Az egyik, hogy végre rendet rak a cuccai között, kiselejtezheti horgászdobozának tartalmát. A másik lehetőség, hogy horgászni indul. Én ez utóbbit választottam, hiszen a rendezgetésre még lesz idő a még zordabb időjárás alatt is.
Mire horgászhatok ilyen időben? Számos halfaj szóba jöhet, hiszen sokan ekkor paducoznak, márnáznak, sőt pontyoznak is. Végül is helyfüggő a dolog. Ahol van hőerőmű, meleg vízzel táplált csatorna, kifolyó, tó, ott egész évben lehet horgászni. Felénk azonban nem nagyon van ilyen víz. A Hernád és a Sajó - amelyek kevésbé fagynak be télen - ugyan viszonylag közel van, de helyismeret nélkül igen kalandos lenne találomra odalátogatni. Számba véve a közelben fellelhető téli horgászhelyeket, csupán a tiszalöki erőmű maradt talpon a „nagy” kínálatból. Mire érdemes itt ebben a zord időben horgászni? Menyhalra! Bevallom őszintén, nagyon régen menyusoztam. Még gyerekfejjel, édesapámmal és barátaival ültünk ki Kisköre alá, az „alvízre”. Nagy tüzet raktunk, a felnőttek forralt borral, én teával tartottam magamban a meleget.
Az egésznek hangulata volt. Mintha nem is a halfogásról szólt volna a történet, bár arra sem volt panasz. Gyönyörű, alkarnyi menyhalakat sikerült kivarázsolni a kavargó folyóból. Akkor még kevesen űzték a halakat a fogcsikorgató időben, alig néhányan fagyoskodtak a parton. Emlékszem, hogy hiába húztam magamra a fél ruhásszekrényt, bizony fáztam. Szerencsére ma a horgászokat elkényeztetik a gyártók a jobbnál jobb, speciális öltözetekkel. Mielőtt téli horgászatra adtam volna a fejem, én is a megfelelő téli védőöltözet beszerzésével kezdtem. Sokan ezt felesleges kiadásnak, „luxusnak” tartják, de aki már toporgott a hóban, kemény mínuszokban, tudja, hogy bizony a tél nem viccel. A megfelelő thermo öltözet, thermocsizma / bakancs, a neoprén kesztyű, meleg sapka beszerzése után mertem csak vállalkozni a horgászatra.
Ezek közül is lábbeli az, amit külön kiemelnék. Én sem akartam elhinni, amíg nem tapasztaltam, hogy bizony lábról fázik az ember. Az én esetemben a téli lábbeli beszerzése okozott egyedül gondot, mert igen „nagy lábon” élek. Szerencsére az utolsó pillanatban került fel az áruház kínálatába egy olyan csizma, ami 47-es méretben is beszerezhető, ráadásul kényelmesen lehet benne sétálni is, így a téli sítúrákon is hasznát vehetem. (Mint felhasználó, ezt a csizmát tényleg csak ajánlani tudom azoknak, akik nem csupán helyben topogással múlatják az időt.) A téli öltözet tehát megvan.
Mire lesz még szükségem a menyhalazáshoz? Ezen a téren már nem kell komoly kiadással számolni. Nincs szükség speciális botra, orsóra, sőt a régi, megunt, elfeledett üvegbotokat bátran elő lehet venni. Egyetlen kitétel van, a bot érzékeny spiccel rendelkezzen, hiszen ez fogja nekünk közvetíteni a kapást. Barátom régi, öreg üvegbotját használja, én egy használaton kívüli könnyű pergető botot fogtam be.
A feederbotokat ideiglenes nyugállományba helyeztem, hiszen a hidegben befagynának a kicsinyke gyűrűk. Vegyük még sorra az apróságokat. Az ólom, mivel folyón horgászunk, olyan formát öltsön, amit a víz sodra nehezen tud elgörgetni az aljzaton, ez is csökkenti az elakadás veszélyét. Méretét tekintve igazodjon a folyó erejéhez, de mindenképp stabilan rögzítse a szereléket. Mi a 40-80 grammig terjedő tartományból készleteztünk. A hatalmas horogkínálatból egy barátom tanácsát megfogadva viszonylag nagy méretet választottam, és mindenképp a füles horgokat részesítettem előnyben. Klasszikus folyóvízi szerelékemet szereltem, amelyiken nincs előke, a füles horgot pedig lényegesen könnyebb felkötni az elgémberedett ujjakkal, mint a lapkásat.
A menyhal legtöbbször - már elnézést a kifejezésért - „seggig” nyeli a csalit, így egy fogó mindenképp szükséges a horog kiszabadításához. Itt érdemes megemlítenem, hogy a menyhal bizony sikamlós jószág, ezért mindig legyen nálunk egy rongy, a biztos fogás végett. Szükség lesz még világítópatronra és hozzá tartóra, hiszen a menyhalazás éjszaka az igazi, valamint ebből kifolyólag egy fejlámpát is tegyünk a tarisznyába.
Hihetetlen élmény a kavargó, szikrázó hópihék között csalizni. (Fotózni már annál nehezebb, de ez gondolom a fotóimon is látszik.) Az alkalmazott végszerelék egyéni ízlés dolga. Különösebb rafinériát felesleges alkalmazni, hiszen ha a menyus eszik, akkor nem foglalkozik semmivel, mindent visz. A lehető legegyszerűbben, leggyorsabban, legkönnyebben elkészíthető szereléket érdemes használni, mert beszakadáskor a hidegben nem mindegy, mennyi idő alatt tudjuk szerelékünket újra harcra kész állapotba hozni. Csaliként fogós az apró kishal, halszelet, giliszta, bár hallottam már májdarabbal, löncshússal próbálkozó horgászról is.
Szükségünk lehet még egy horgásztársra, mert szerintem egyedül menyusozni nem az igazi. A hidegben forralt bort kortyolgatva van idő megvitatni az élet nagy kérdéseit.
Minden készen áll, irány a víz! A legjobb menyhalazó helyek a folyókra települt erőművek környékén találhatóak, de kis szerencsével, vagy a fórumot figyelmesen olvasgatva másutt is rájuk akadhatunk. Én egy barátomra bíztam magam a helyválasztást illetően, hiszen nálam lényegesen nagyobb tapasztalatokkal rendelkezik ezen a téren. A csalit - a mi esetünkben apró kishalakat - Gábor biztosította, én a melegítő italokról gondoskodtam. Az időjárás ideális volt. Havazás, hideg szél, felhős, sötét égbolt. Igazi karácsonyi hangulat. Amíg az asszonyok a karácsonyra készülődnek, mi nem vagyunk láb alatt. A horgok gyorsan a vízbe kerültek, várták a mélyben az éhes menyhalakat, mi pedig a forralt bort kortyolgatva beszélgettünk. Szerencsére túl sokáig nem kellett várnunk, a botok spicce vad rángatózással jelezte, sikerült egy menyusnak felrágnia magát a horogra. Fárasztásról nem volt szó, csupán kitekertük a szereléket, rajta a tekergőző hallal. A horgot egészen mélyre nyelték, így a menyhalazásnál a kifogott példányok mind ínyes élményt okoztak, magyarul téli zsírpárnáink növelése érdekében megettük őket. A menyhal húsa rendkívül ízletes, mája pedig igazi ínyenc csemege. Mivel horgászatára elég behatárolt idő áll rendelkezésre, (november végétől, amíg be nem fagy a folyó), nem kell attól tartani, hogy a horgászok miatt megritkul az állományuk, bár ebben az időszakban úgy ellepik a pecások a nyerő szakaszokat, mint a kormoránok a vermelő helyeket. Sokkal nagyobb gondot okozott a szomorú ciánszennyezés. A katasztrófa óta ez volt az első olyan év, mikor újra lehetett egy jót menyhalazni. Bízunk benne, hogy még sok ilyen évünk lesz. Aki tehát szereti a hangulatos, hideg téli estéket, ráadásul horgászni is szeretne egy jót, ne adja fel. A menyhalakra lehet számítani, csupán kitartásra, jó társaságra, meleg ruhára és forralt borra lesz szükség, plusz egy megértő feleségre, aki karácsony előestéjén balhé nélkül elenged bennünket horgászni. Ha valaki nem pont ekkor indul menyhalazni, az utolsó kitételt kipipálhatja.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Polyák Csaba (csabio)
