December elején, sikerült két egymást követő estét eltöltenem kedvenc horgászhelyemen, a jó öreg Duna partján. A menyusok népét próbáltam becserkészni. A két alkalom, különböző tapasztalatokat hozott számomra. Ezekből szeretnék most egy kicsit csemegézni.
Az elmúlt két hétben nem nagyon volt időm kijárni. Ez alatt az idő alatt két barátom, Sanyi és Pali többször is próbálkozott, de a ténykedésük általában csak próbálkozás maradt. Egyetlenegy alkalommal sikerült Palinak egy kisebb menyust fognia. Ennek oka az is lehetett, hogy heteken keresztül nagyon magas volt a vízállás.
Az első közös esti horgászatra, ismét összeállt a bűvös hármas. Még világos volt, mikor elkezdtük a horgászatot. Szinte azonnal, a bedobás után megjött az első kapás. Nagyon finom apró rezdüléseket észlelt Sanyi az egyik boton. Rövidesen a parton tudta az első menyhalat. Szép darab volt! Nem sokkal ezután Pali is feliratkozott a halfogók listájára. A kapás, amibe belehúzott, hasonlóan finom volt, mint a Sanyinál. Mialatt lassan besötétedett, én is sikeresen partra segítettem két halat. Mindkettőnél szinte alig lehetett észrevenni a kapást. Nagyon finoman evett a hal. De legalább evett!
Szinte alig telt el hét-nyolc perc a két kapás között. Sanyi folytatta a sort egy kisebb példánnyal, majd én következtem egy kilón felülivel. Később ugyanebben a sorrendben mindketten elpuskáztunk egy-egy kapást. Úgy látszott, ez ragályos, hiszen Pali is felzárkózott hozzánk. Mire a bothoz ért, a kapás abbamaradt. A csalinak természetesen hűlt helye. Ügyetlenségünket megbosszulva célpontjaink jó negyed óra emésztési szünetet tartottak. Közben Sanyival annyira belemerültünk a viccmesélésbe, hogy észre sem vettük, mikor Pali a botjához lépett. Arra lettünk figyelmesek, hogy ránk szólt, mert merítőhálóra volt szüksége. Jó másfeles példányt szákolt!
Újabb szünet következett. Ezúttal viszont lényegesen hosszabb. Több mint egy óra telt el eseménytelenül. Már azon gondolkodtunk, hogy összecsomagolunk, mikor újra megindultak a kapások. Gyors egymásutánban Sanyi csípett ki két darabot, alig negyed óra alatt. Maradtunk még egy fél órát. Ez alatt már csak nekem volt szerencsém. Sikerült akasztanom egy újabb kiló felettit.
Másnap egyedül mentem ki a partra. Nem sikerült a megszokott helyemre ülnöm, mivel az foglalt volt. Egy kicsivel arrébb telepedtem le. Közben szóba elegyedtem a kollégákkal. Elmondásuk szerint délelőtt tizenegy órától szűrték a vizet. Kapásuk nem volt egész nap egy szál se. Alig telt el tíz perc érkezésem óta, mikor eleredt az eső. A kollégák úgy döntöttek, hogy elegük volt a szenvedésből, hazamennek. Nekem sem kellett több. Azonnal átköltöztem a helyemre. Alig vetettem be a csalit, az egyik botomon akkora kapásom volt, hogy a sziklák közé beszúrt bot kifordult a helyéről. Mire odaléptem, a szereléknek nyoma sem maradt.
Nagyjából tízpercenként voltak ezután kapásaim. Sikerült a partra vezetnem négy szép menyust, majd két kapást elvétettem. Az utolsó fél órában még két kiló körülit szákoltam. Összesítve hat darabbal tértem haza.
Összehasonlítva a két napot, teljesen eltérő dolgokat tapasztaltam. Az első napon a halak java még világosban kapott. Ez számomra is új volt. Nem véletlen, hogy másnap a helyemet elfoglalók, már tudatosan, fényes nappal megkezdték a menyhal horgászatot. A kapások szinte észrevehetetlenek voltak.
Másnap, viszont még véletlenül sem lehetett halat fogni a világosban. Az összes hal több mint egy órával a sötétedés után jött. A kapások sem voltak összehasonlíthatóak az előző napival. Kivétel nélkül az összes kapás, szinte "bottépésbe" ment át. Mintha hónapokon keresztül nem ettek volna a halak. Mi lehet ennek az oka, az igazat megvallva magam sem tudom. Többször volt már rá példa, hogy két egymás után való nap kint ültem a parton, de ekkora különbségeket még sohasem tapasztaltam. Talán majd egyszer ezt a rejtélyt is megfejtem. Addig is beszámolok majd minden fogásomról.
