A becsei duzzasztógát tövében kiszélesedett örvénylő, köves öböl várt ránk. Mi igazi horgászok helyben voltunk, tettre készen: horgászbotjaink sárga fényben úszva, belemeredeztek a kavargó víz feletti szeles éjszakába. Jöhetett az ínyencek különleges csemegéje, a tőkehalfélék családjának igen nagyméretű májjal rendelkező egyetlen édesvízi képviselője, a menyhal.
Délután öt órakor kopogtak az ablakomon:
- István, gyerünk horgászni!
Az alkony a lehulló leplével már sötétre festette a tájat. A meleg szobámba behallatszódott, ahogyan süvítve tépi az elritkult, didergő fakoronákat a téli szél.
Félrehúztam a függönyt, s az udvari lámpa sárga fényében előbukkant gömbölyded téli öltözékben Géza horgászkollégám és Bátó szomszédom.
Jócskán benne tapostunk már a hidegekben, az évszak alaposan behintette saját színeivel a tájat, csínja szerint megformálta a természetet. A fagyos hajnalok talajszinti bőrjegét, nappal az erőtlen napsugár már csak latyakká tudja olvasztani. A ködbozótokba gabalyodott délelőttök csak annyira melegítik fel a nappalokat, hogy a szürke ködpárák és a foghíjas lombok között, itt-ott elvétve előbukkanjanak a csöndes réti parlagok. A leáldozó napot dermedt éjszaka váltja fel.
Minden évben a vénasszonyok nyarát kihasználva, barátságos napsütésben, emelőhálómmal a faluszéli kis csatornából pár száz apró kárászt gyűjtök össze, így a hidegek beálltáig a falusi ház kertjébe beásott akvárium biztosítja az élő kishalakat a téli csukázáshoz...
Kiléptem az udvarra. Bátó kezében felcsillant a lityis "betyár" crnogorszka törköly üvege.
- Neked van "kédered". Gyerünk el mennyhalazni! - csak úgy, nem is kérésként inkább fölszólításként hangoztatta mondanivalóját Géza.
Három hete nem voltam a vízen, így nem volt nehéz a békát tóba ugratni. A horgászfelszerelésem kéznél volt, meleg ruhába bújva pattantam, kishalakat szedtem a "kertből" és pár perc elteltével már Muzslyát elhagyva, kocsiban ülve szeltük a ködös sötétséget a Tisza felé vezető úton.
A becsei duzzasztógát tövében kiszélesedett örvénylő köves öböl várt ránk. A kocsi leparkolása után, sáros kitaposott ösvényeken, vízzel átitatott gyepfoszlányokon, fűzfaágak, bozótok, kőrisfahajtások között támolyogva, csúszkálva csörtettünk a Tisza partszélét nyaldosó, imbolygó fényei felé.
Bátó meg is jegyezte:
- Mi ez, fagyálló szentjánosbogarak gyülekezete?
A benépesedett vízparton, a csónakokkal tűzdelt vízen, ki hogy tudott úgy világított. Volt itt karbid lámpa, akkumulátorra szerelt égő, zseblámpa, illatozva pattogó tábortűz, viharlámpa, fehér literes üvegbe bújtatott gyertyaláng...
Előttünk meg 3 méteres partszakadás. A szabad horgászhelyhez, a vízhez csak a sáros agyaglejtőn leereszkedve férkőzhetünk.
Elsőnek Bátó rajtolt, persze megcsúszott, de fenékre pottyanva is, őrangyali gondviseléssel, előrenyújtott karral védte a pálinkásüveget, míg csak úgy, fenéken totyogva a vízparti kövekig, célba nem ért. Rövid időn belül mindannyian a tetthelyen voltunk, szereltük gépiesen az akkumulátoros lámpánkat, raktuk a tüzet, szárítottuk az öltözékünkre kiérdemelt sárfoltokat.
A jeges szél süvített, mi meg végre a sikamlós vízparti kövek között, a csúszós agyagpadkára elhelyezkedhettünk.
S megkezdtük a beszerelést.
No lássuk, mit hogyan.
Szétcsomagoltuk a 2,10 méteres Germina kétrészes botokat. Rászereltük a közepes méretű Abu Garcia és Cormoran peremorsókat, melyek dobján 0,30-0,35 mm-es zsinór feszült. A víz sodrásának megfelelő 50 g-os ólmot - az akadós terep miatt - egy számmal vékonyabb előkére rögzítettük, végólomként. A 2-4-es számú, hosszú szárú süllőző horgot 20-40 cm hosszú előkére kötöttük úgy, hogy az előke hossza túlérjen az ólmon.
Csaliként a néhány cm-es "kerti" élő halakból, egyet-egyet horogra tűztünk.
Tudtuk, hogy ezen a terepen, ebben az évszakban hatalmas rajok portyáznak.
S közben azon morfondíroztunk, hogy a vízfenék e furcsa hala, életmodorával milyen okosan, sőt széles ívben elkerülte a hobbipecások terrorját. Már csak azzal is, hogy a legnagyobb hidegekben és sötétben a legjobb az étvágya.
De mi igazi horgászok helyben voltunk, tettre készen: jöhetett az ínyencek különleges csemegéje, a tőkehalfélék családjának igen nagyméretű májjal rendelkező egyetlen édesvízi képviselője.
Végre, sárga fényben úszva, belemeredeztek horgászbotjaink kavargó víz feletti szeles éjszakába. Kalimpáltak, imbolyogtak.
Nem kellett sokáig várni.
Az egyik fehérre festett nyélvég beleremegett. Egyértelműen tudtam, ez már kapás!
A menyhal ritkán hagyja ott a csalit, amelyet mohón, mélyen befalva mindjárt vinne is tova, ha a horgon fenn nem akadna. A megakasztott menyhal lemaradásától így aligha kell tartani!
Így is történt. Bevágtam inkább szokásból, mint szükségből.
És már érkezett is ficánkolva a sötétbarnás fekete, ezüstös oldalú szakálas. Úgy negyven centi hosszú példány volt.
Bátó meg is jegyezte:
-Mi ez, sugárfertőzött csernobili törpeharcsa?
A szél meg sikoltozott. A tüzünk nagy lánggal égett, hátunk és a fenekünk sütött, elülső részünk didergett, arcunk fázott.
Hullámokban támadtak a mennyhalak. Ilyenkor rángatóztak a nyelek, de a találomra ellenőrzötteken is gyakori volt az automatikusan felakadt zsákmány. Ezek vajmi öngyilkos szándékú rémek voltak.
Hajnali két óra felé a bőrkesztyűm már nem melegített. A halak horogról való leszedésekor sűrűn különböző speciális beavatkozásokat gyakoroltam, ami kizárta a kesztyű használatát és a csontig hatoló hidegtől ujjaimat nem éreztem.
Ekkor már én is belekortyoltam a "betyár" törkölybe. Bizony az megbizsergette a vörös vérsejteket.
Hogy el ne feledjem. Tűzifát gyűjtögetve egyszer-négyszer még belecsusszantunk a finom Tisza parti nedves agyagba.
Öt óra felé elfogyott a kishalunk. Fáradtak is voltunk, eléggé megkocsonyásodtunk, indulhattunk haza.
Sötétben jöttünk, sötétben mentünk.
Mivel a menyhalnál nincs megszabott méretkorlátozás, így amennyi menyhalat fogtunk, azt vittük is haza. Otthon megszámoltuk. Ketten (Bátó nem horgászott) 3-3 botra (Szerbiában ennyi az engedélyezett) 56 menyhalat fogtunk. Lényegében 25-40 dekás halakról van szó. Szép volt a zsákmány. Másnap megtudtuk, hogy finom is.
A nyári kiskonyhám melegében még egy picit leültünk, s a "betyár" törköly mellett röpke időre az élményeket latolgattuk.
Éppen terveztük a következő horgászatot, miközben a várható menyhalak mérete igencsak megnőtt, ekkor megjelent a feleségem. Habár mosolygós arccal mutattuk be neki a zsákmányt, ő csak végigmért bennünket és annyit mondott:
- Ha én ezt tudtam volna tizenöt évvel ezelőtt...
