Az előző történet ott ért véget, hogy a pisztrángozás után egy miskolci pizzériában elemeztük a délelőtt eseményeit, és miután megettük az ebédre szánt és kevésnek épp nem nevezhető ételcsodákat, elindultunk a Sajó-partra mennyhalazni. Nem is baj, hogy a mennyhalazás a horgászat pergetésnél jóval kényelmesebb válfaja, mert a bőséges ebédtől moccanni is alig bírtunk.
A kiszemelt partszakasz a Sajót átszelő M30-as autópályahíd feletti zsolcai oldal volt. A mennyhalazáshoz, mondhatni igen korán érkeztünk, hiszen alig valamivel múlt délután három óra, és mi már a parton álltunk. Tamás mondta is, hogy bőven van időnk, hiszen 17:10-kor érkezik az első mennyhal. Ezen jót nevettem, hogy itt rendelésre érkeznek a menyusok.
A szűk két órát, ami a halak „érkezéséig” a rendelkezésünkre állt, egy kis sétával egybekötött horgászhely-feltérképezéssel töltöttük. Mivel eddig még nem horgásztam a Sajón, és ha jártam is arra, akkor csak pár pillanatig láttam, amint az autópálya hídján átszáguldottam felette, semmilyen elképzelésem nem volt erről a folyóról.
Első ránézésre nagyon megtetszett, hiszen ha egy mondattal kellene jellemezni, olyan folyó képe rajzolódott ki elém, aminek szinte minden pontja meghorgászható. Hogy ezt hogyan értem? Nincsenek elérhetetlen távolságok, mint például a Dunán vagy a Tiszán, ahol csónak nélkül az embernek esélye sincs, a 2-400 méter széles folyókat meghorgászni. El tud dobni a vakvilágba, de azután a folyó gyorsan elmagyarázza a horgásznak a fizikai szabályokat, és kipakolja a szereléket az általa jónak látott helyre. A Sajó nem ilyen. Legalábbis nekem nem tűnt ilyennek. A körülbelül 50 méter széles szakasz bármelyik pontját meg lehet dobni, és nem kell fél tégla méretű ólom ahhoz, hogy a folyó ne vigye el a szerelékünket. Kiváló szakaszok vannak a rakós botos horgászat kedvelőinek, de a feeder vagy bolognai botos módszer szerelmesei is megtalálják a számukra megfelelő horgászhelyet.
Ameddig sétáltunk a vízparton és pont azt vitattuk meg, hogy ez mennyire jól meghorgászható folyó, egy damilra lettem figyelmes, ami a parti fák közül ment a folyó közepe felé. Közelebb érve látszott, hogy ez nem egy véletlenül beszakított szerelék itt felejtett maradéka, hanem tudatosan kihelyezett, a legalitást igencsak messziről kerülő horgászeszköz. A szerelék parti végét emberünk gondosan befedte falevelekkel, és a damilt is megpróbálta a lehető legjobban eltakarni, gondolom azért, hogy a turisták nehogy véletlenül elessenek benne.
Az eszköz láttán a Híd a Kwai folyón című film jutott az eszembe, amikor a film végén fel akarják robbantani a hidat, csak az éjszaka kihelyezett robbanószer zsinórja a felszínre kerül, a csökkenő vízállás miatt. (Aki nem látta, nézze meg! Érdemes.) De térjünk vissza emberünk technikailag tökéletesen kivitelezett műremekéhez. Az emberi találékonyság csúcsa volt a szerkezet. Nem gondolhatja senki, hogy egy komplett orsót fog otthagyni, a folyamatos horgászat érdekében, ezért csak egy sátorvassal leszúrt kis tekercs damil volt a falevelek rejtekében kihelyezve. Az automata letekeredés megakadályozására is volt innovatív ötlet: befőttesgumi.
Már így is túl sok karaktert pazaroltam el erre a … ezért csak 2 szó a szerelék másik végéről: ólom, véghorog.
Mivel időnk volt még, tudatosan végigjártuk a közeli horgászhelyeket, „ott felejtett” horgászeszközök után kutatva. Három hasonló alkalmatosságot találtunk és semmisítettünk meg.
Na, de vissza a horgászathoz.
A horgászatot a sötétedés beálltával kezdtük el. A viszonylag lassú folyón a 40 grammos lapos ólom tökéletesen meg tudta állítani a szerelékünket. Én nem akartam időt fecsérelni a horog felkötésével, ezért előkötött 4-es számú hosszú szárú horgot használtam. Ennek az időtényezőn túl kényelmi okai is voltak, hiszen a késő őszi hideg időben nem egy egyszerű dolog fagyott kézzel, elgémberedett ujjakkal horgot kötni.
Csalinak, vendéglátóim tapasztalatai alapján, a csalihalnak csak a farokrészét használtam fel.
Folyamatosan érkeztek a vízpartra a horgászcimborák, akiket eddig csak a Fórumról, illetve csak a felhasználónevükről ismertem. Jó volt látni, hogy a Fórum milyen kis közösségeket hozott össze.
17:13-perckor kapás volt Tamás botján, majd rövid fárasztás után egy 30 cm-es mennyhal pihent a parton. Mondtam is Tominak, hogy: „Késett a halad, több fegyelemre kell őket nevelni.”
Egyre több kapás volt megfigyelhető, melyek közül több is eredményes akasztáshoz vezetett. Érdekes volt, hogy a kapások 30-40 perces szünetekkel, hullámokban érkeztek.
Olyan volt, mintha a halak köröztek volna az előttünk lévő szakaszon, mert amikor kapásunk volt, akkor rövid időn belül a többieknek is, utána fél óra csend.
Ha gyorsan vissza tudtam dobni a szereléket nagyjából ugyanarra a helyre, akkor volt, hogy egy percen belül megfogtam a következő mennyhalat.
A horgászat nyolc óráig tartott, addig számos menyust fogtunk. Bár az igazán eredményes időszak csak ezután következett volna, fáradtak voltunk, ezért befejeztük az aznapi, igen tartalmas horgászatot.
Hogy az írás második része se maradjon művészi fényképek nélkül, itt van csupán a folyók sebességét illusztrálandó 4 fénykép, amit Lichner István készített, akinek ezúton is köszönöm, hogy az oldal rendelkezésére bocsátotta képeit. A képek a Göteborg közelében lévő Hindas községben készültek, november végén.
Írta: Takács Péter (t_peti)
Fotók: Lichner István, Vadászi Tamás, Takács Péter
