Ez az, amiért Magyarországon a bojlis társadalmat sokszor elítélik, rágalmazzák, firtatván a módszer sportszerűtlenségét. Tehát akik e kritizáló tábor számát gyarapítják, inkább ne is olvassák el ezt az írást, mert számukra úgy sem tartogat semmi érdekeset, de akiket érdekel, hogyan is néz ki a behordás technikája, mik azok az apró trükkök, amitől még eredményesebbek lehetünk, azoknak javaslom, hogy tartsanak velem eme cikk erejéig!
1. Mit nevezünk behordásnak?
Tisztázzuk: behordásnak azt a technikát nevezzük, mikor az etetésre nem dobással, hanem csónakkal, etetőhajóval vagy egyszerűen a vízben sétálva magunk visszük be a végszerelékünket és helyezzük el az etetésen.
2. Hol alkalmazhatjuk a technikát?
Elsősorban mindig nézzétek meg a helyi horgászrendet, mert a legtöbb állami kezelésű horgászvízen tiltják a csali efféle etetésre juttatását. Ahol nem tiltott, ott legtöbbször a terepakadályok illetve a dobótávolságon kívüli távolságok elérése miatt alkalmazzuk ezt a módszert. Vannak olyan vizek, ahol a behordás nélkül szinte lehetetlen eredményesen horgászni. Tipikus példa a Háromfai-víztározó, ahol a tó több mint 90%-át töklevél fedi, így ide végszereléket dobással bejuttatni szinte lehetetlen, viszont ha csónakkal bevisszük és a töklevelek között található kisebb tisztásokba letesszük a horgot, majd kifele menet szépen elfektetjük zsinórunkat a víz tetején elhelyezkedő leveleken, nagyon jó eséllyel pályázhatunk a tóban élő gyönyörű pontyok egyikére.
4. A behordás alapszabályai
Jómagam mikor elkezdtem így horgászni, sok olyan hibát elkövettem, ami elkerülhető lett volna, ha valahol utána tudtam volna olvasni, hogy miként is kell ezt művelni - de erre nem volt lehetőségem, így maradt a saját tapasztalat. Először is soha ne úgy akarjátok bevinni a szereléket, hogy a bot a parton marad a kikapcsolt kapásjelzőn és csak a szereléket viszitek, mert első elektromos kapásjelzőimet így sikerült tönkretennem, egyszerűen kikopott benne a görgő. A következő probléma, hogy nagyon sokat használjátok feleslegesen a nyeletőféket, illetve nagy távolságon elég nagy beöblösödés keletkezhet a horog és a bot közötti szakaszon fekvő zsinórban és nem lesz olyan erőteljes húzós kapás, amelyet így észrevennétek. Szerintem a legjobb technika, ha a beteszitek a botot is a csónakba, az etetésre érve óvatosan leengeditek a felcsalizott szereléket, majd ráetettek. Ezt követően nyitott felkapókarral (egy ujjal mindig ráfogok a dobra, így a zsinór feszes marad) és a bot spiccét a víz alá dugva indulok kifelé, az állvány irányába. Ha erőteljes oldalszéllel kell számolni, mindig egy kicsit rátartok, így kisebb az esély, hogy zsinórhas keletkezzen. A parton felteszem az állványra a botot, majd óvatosan ráfeszítek addig, míg a bot spicce egy kicsit a bójámra kezd nézni (felfelé állított állványon), ekkor átváltok nyeletőfékre, beélesítem az elektromos kapásjelzőt és készen is vagyok.
3. Hogyan állítsuk össze a behordásra alkalmas végszereléket?
Ilyenkor a gubancgátló csöveket nem fontos használni, ezeknek kevésbé van jelentősége. Az ólmoknál használhatunk kapcsos típusokat, nem kell a nagyobb légellenállástól sem tartani. Itt fontos megállni egy kicsit, ugyanis nem mindegy az ólom mérete sem, hiszen minél távolabb horgásztok, annál inkább az önakasztásra kell hagyatkoznotok, mert a zsinór nyúlása miatt a hal semmit nem fog érezni a bevágásból, így a halon és az ólom méretén múlik a tökéletes akadás. Én általában úgy százötven méterig használom a szokványos méretű 100-120 grammos ólmokat, ennél távolabb pedig legalább 150-180 grammos típusokat használok, de extrém esetekben, ha a bójám távolabb van a parttól, mint háromszáz méter, akkor ennél jóval nagyobb, 200-300 grammos ólmok is számításba jöhetnek. Ekkora ólmok már kellőképpen megakasztják a halat, viszont nagyon rossz velük halat fárasztani, és a nagy súly könnyen le is „ütheti” a halat a horogról, ezért egyre népszerűbb az elhagyós technika. Ennél a súly úgy van rögzítve az ólomkapocshoz, hogy az önakasztás megtörténte után egyszerűen kiakad a kapocsból és lemarad, ezek után lényegesen könnyebb a halat kifárasztani és megszákolni. Ehhez mindenképpen környezetbarát kőnehezékek alkalmazását javaslom!
4. Hogyan etessünk, ha így horgászunk?
A behordásos horgászat előnye, hogy mivel mi tesszük le a szerelékünket a kiválasztott helyre, elegendő sokkal kisebb területet etetni, mivel nincs szükség a pontos dobásra. Ez a koncentrált etetés több kapást is eredményezhet, minta csak dobással kísérleteznénk, hiszen ha a halak rátaláltak az etetésre, gyakorlatilag már csalink közvetlen közelében keresgélnek és jó eséllyel hamarosan fel is hörpintik azt.
5. Mit tegyünk kapás esetén?
Ha igen nagy távolságra horgászunk, akkor a bevágásnak gyakorlatilag semmi értelme, mivel a damil nyúlása miatt a hal semmit nem fog érezni abból. Éppen ezért én kapás esetén leveszem az állványról a botot, majd átváltom a nyeletőféket üzemi fékre, majd csónakba szállva megpróbálok minél gyorsabban a hal fölé kerülni. Fontos, hogy ezalatt folyamatosan feszes maradjon a zsinór! Ha fölé értetek, elkezdhetitek terhelni a felszerelést. A szákolás után a csónakban mindig pontymatracra helyezzétek a halat, így nem sérül. Adódik a kérdés, miért nem fáraszthatjuk ki tiszta, akadómentes vízen a halat partról? A válasz nem túl bonyolult: mire a nagy távolságban megakasztott halakat a partig húzzuk, nagyon kitágulhat a horog ütötte seb, ezáltal nagyon könnyen elveszíthetjük a halunkat, illetve sokkal nagyobb sérülést is okozunk neki.
7. Mire figyeljünk éjszaka?
Megfelelő tapasztalatok nélkül a behordást semmiképpen sem javaslom senkinek éjszaka, mert egyáltalán nem számít könnyű feladatnak. Mindenképpen gyakoroljátok be nappal, és ha már minden problémamentesen zajlik, belevághattok az éjszakába. Fontos, hogy kellőképpen húzzátok szét az etetéseket, így a két zsinór között nagyobb lesz a távolság és kevesebb esélye lesz, hogy a villanymotor elvágja. Ha sok bottal horgásztok aránylag kis horgászhelyen és nem kell számítani vízi forgalomra, állítsátok fel az állványt minél magasabbra, így több helyetek lesz a botok alatt közlekedni. Minden esetben legyen egy kis fogyasztású, víz felé néző lámpa az állványon, ez éjszaka nagyban segíti, hogy ne keveredjetek össze a többi bot zsinórjaival. Apró jó tanács: mindig legyen elkészítve egy felcsalizott előke a csónakban az etetésre szánt anyagokkal együtt, így ha kapásotok van és sikerül megfogni a halat, azonnal vissza is tudjátok tenni a végszereléket, és nem kell két kört csónakázni a vaksötétben.
6. Hogyan hordjuk be a végszerelékünket etetőhajóval?
Ma már egyre népszerűbbek az etetőhajók. Mint behordási lehetőségről nekünk is említést kell tenni róla, mivel szinte mindegyiken van egy kis szem, ahova beakaszthatjuk a horgot, és ami bent - amikor mi szeretnénk - kiold, ezáltal a kívánt helyre juttatva a végszereléket. Az etetőhajó egyik előnye, hogy nagyon csendes, a másik, hogy sok olyan helyen is engedélyezett, ahol a csónak használata tiltott, emellett nagyon pontosan a letett szerelékre etethetünk vele. A leghatékonyabb, legpontosabb, legegyszerűbb technika. Igaz, magas az ára, de egy csónak elektromos csónakmotorral sem olcsóbb, sőt…!
A következő rész tartalmából:
Bojlis Suli 30. - Hogyan fényképezzük le halainkat?
Ha valóban egy tartalmas és szép túrát akarunk magunk mögött tudni, annak emléke, élménye a sok szép fotó által lesz bármikor visszaidézhető. De hogy azokra a halakra valóban büszkék legyünk, a fotókat úgy is kell megcsinálni, hogy tényleg szépek legyenek. Hogyan csináljuk mindezt?
Írta: Haskó Tamás (Carpjunior)
Fotó: Nagy Gábor
