A horgászok legrettegettebb ellensége az időjós. Ha horgászni készülünk, félve hallgatjuk a rádiót, és csak a szemünk sarkából pislogunk a híradó végét követő időjárás-jelentésre. Murphy-t idézve: „Ami elromolhat, az el is romlik!” Hogy ez mennyire igaz lehet az időjárásra, és hogy ennek ellenére mit lehet kihozni egy ilyen törvényszerűség bekövetkezése esetén? Erre is megtaláljátok a választ.
A horgászatra az ember rákészül. Legtöbbször már a hét elején a hét végére készülünk. Mindenre, amire csak szükségünk lehet, beszerezzük. Leegyeztetjük a családdal a hétvégi „eltávot”, testben és lélekben is ráhangolódunk a pecára. Különböző fórumokat olvasgatva kiderül, hogy a hétfői napon kitárgyalt hétvégi pecák után rögtön a következő aktuális hétvégi peca szervezése kerül előtérbe. Mivel a jelek szerint sok szervezőmunka van egy laza hétvégi kiruccanásban is, nem szívesen mondunk le róla. Mondhat bárki bármit, ha leszerveztük a horgászatot, akkor mese nincs, menni kell. Ki tudja? A következő alkalommal a párunk bedurcizik, nem kapunk csalit, itt a jégkorszak. Na, tessék! A hétvégi események máris mély nyomot hagytak bennem. Az én történetem is jóval az események bekövetkezése előtt kezdődött. Attila barátommal régóta esedékes volt már egy közös rakós botos horgászat. Ennek szervezése - a család által támogatva - már előző héten elkezdődött. Attila keszegezni, én pontyozni szerettem volna. A horgászvíz, amit a célra kiszemeltünk, barátom hétvégi házának közelében található. Gyönyörű, természetes, a gondos vízkezelőnek hála rendezett és az első „bejárás” eredményeképp felettébb ígéretesnek tűnt.
Megbeszéltük, hogy előző este barátomnál találkozunk, majd egy-két palack finom borocska elkortyolása és a világ folyásának megvitatását követő szunya után korán reggel vesszük üldözőbe a tó halait. Ez mind nagyon szépen hangzik, már-már idilli körülmények. Vannak azonban olyan emberek, akik szándékosan elveszik a horgász hangulatát, mi több, előre negatív hullámokat sugároznak az elménkbe. Ők a meteorológusok. Fürkésző tekintetekkel vizslatják a műholdak sugározta felvételeket, és egy-egy front közeledtére elégedetten dörzsölik össze a kezüket. Alig várják, hogy a rossz híreket belekürtöljék a nagyvilágba. (Gondolja ezt egy balga horgász.) A horgászok legtöbbje vészt jósló szavukra összerezzen és remegve bújik a takaró alá. Akiket kemény fából faragtak, nem hagyják magukat megfélemlíteni. Jöhet az a fránya front, jégeső, szélvihar! Mi az nekünk? Smafu! Mi is ezen horgászok táborát erősítjük, így fittyet hányva a következő jóslatokra, nem tettünk le a horgászatról. Előző nap a következő híreket olvashattuk:
„Markáns változás következik be hazánk időjárásában a hétvégétől, a kellemes tavaszi meleget és a tornádóval induló zivatarszezont egy mediterrán ciklon töri meg. Szombaton még - elsősorban keleten - fordulhat elő zivatar, máshol esőre, záporra készülhetünk. Vasárnap, a ciklon áthaladtát követően aztán északira fordul a szél, és megkezdődik a hidegebb levegő beáramlása, a levegő fokozatosan 10 Celsius-fok körüli értékre hűl majd. A legerősebb a Dunántúlon lesz a szél, nem kizárt, hogy egy-egy széllökés ereje eléri majd az erősen viharos 100 km/h-t is (a meteorológia a 119 km/h-t meghaladó szélerőt hívja orkánnak).”
Épelméjű horgász ilyenkor elgondolkodik. Mi is ezt tettük. Bekészítettük a horgászernyőt, gumicsizmát. Én a napokban kapott, és későbbi bemutatásra szánt esőruhát is bepakoltam. Elvégre szombatra terveztük a pecát, amikor maximum eső lehet! Pénteken napközben ragyogó idő volt, esőnek-szélnek se híre, se hamva. Estére értem barátomhoz, majd a kipakolást követően, gyors terepszemlét tartottunk a másnapi tetthelyen. Jócskán esteledett már, így látni nem sokat láttunk, de a víz felől érkező hangok biztatóak voltak. Innen is, onnan is loccsanások, fröccsenések zaja hallatszott. Mit zaj, ez maga a szimfónia füleinknek! A halak által megkomponált dallamokkal fülünkben tértünk nyugovóra. Egyikünket sem kellett altatni, mert az egész heti fárasztó munka és a korábban beharangozott két palack jófajta vörösbor ólompaplant húzott a szemünkre. Hajnalban ezt a paplant nehezen akartuk lerúgni a szempillánkról. Tépelődtünk egy darabig, hogy valóban szükséges hajnali 5 órakor kicuccolni? Mivel a halőr azt javasolta, hogy a kiszemelt helyre jobb korán kiülni - a többi korán kelő horgász miatt -, végül erőt vettünk magunkon, és belevetettük magunkat a sűrűjébe. Pakolás közben a szemem sarkából az eget kémleltem, mintha „égitámadástól” tartanék. Felhőknek azonban nyoma sem volt.
Rajtunk kívül csak pár horgász vette a bátorságot, hogy dacolva a jóslatokkal kedvenc hobbijának hódoljon. Büszkén húztuk ki magunkat - gondolván -: bátraké a szerencse! Izgatottan kezdtünk a készülődéshez. Barátom egy előre felszerelt botot egy szem kukoricával gyorsan bevetett, én a rakós bot beélesítéséhez kezdtem. A 3 tagos top szettbe egy 13H erősségű Preston csőgumi került, a szerelékem erősségét is a pontyokhoz szabtam. A 18-as főzsinórra egy erős, strapabíró pontyozó úszót tettem, az előkére pedig egy erős, korábban már kellemes meglepetéseket okozó horgot kötöttem. A horgászataim során legtöbbször a Haldorádó termékeivel horgászom, hiszen én is igyekszem minél több használható infót gyűjteni ezek fogósságáról. Kevesen tudják, de sokan, sokféle helyzetben vetjük próba alá ezeket a termékeket, és minden egyes horgászat szolgál tanulságokkal. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen szinte a teljes palettára van rálátásom, és az így szerzett tapasztalatokat igyekszem is megosztani mindenkivel.
Az idei év egyik meglepetése az oldódó pellet család volt. Háromféle méretet rejt a dobozka, így nem kizárólag a feederbotos pecások, de a match- vagy rakós bottal próbálkozók is megtalálják a nekik megfelelő méretet. Többféle ízben került forgalomba, amelyek közül nekem a fűszeres Magyar Betyár és a Mézes Pálinkás a kedvencem, bár a halak gusztusát soha sem lehet tudni. Van egy kis sárga táskám, amibe a Haldorádó kukorica, Haldorádó Finom Pontypellet, Haldorádó Hybrid Pellet összes ízvariánsa mellett az idei évtől a Haldorádó Oldódó Pelletek is helyet kaptak, így van miből válogatnom, ha ki kell deríteni a halak „napi menüjét”. A horgászatot az oldódó pelletekkel terveztem, kíváncsi voltam arra, mit szólnak a halak, a számukra minden bizonnyal ismeretlen csemegéhez. Az etetést szándékosan nem cifráztam, két doboz csemegekukorica, fél zacskó Carp pellet és egy-két marék kukoricacsíra pellet volt mindössze a csalogató.
Horgászhelyem egy hatalmas fa árnyékában volt, ami nyáron, a nagy melegben hűs árnyékot adhat, míg esőben is plusz menedéket jelenthet. A villámokkal tarkított zivatarok kivételt képeznek. Ilyenkor jobb messze elkerülni az ilyen nagy fákat. (Volt alkalmam látni, mi marad egy óriás fából, ha becsap a ménkű.) A készülődés mindig izgalmas, főleg egy ismeretlen vízen. Barátom korábban bevetett úszója eltűnt. Lássuk, mivel teszi le névjegyét az új víz? Jó arasznyi törpeharcsa somolygott a horgon.
„Ez is jól kezdődik!”, adtunk hangot szinte egyszerre a törpe feletti örömünknek. Lehet, hogy ez volt az egyetlen törpicsek a tóban, és nekünk sikerült kifognunk az utolsó példányt? Erről csak egy újabb próba győzhet meg bennünket. Attila újracsalizott, majd pár perc múlva egy újabb törpét terelt partra. Akkor már inkább a viharos rossz idő! (Szerencsére a horgászatot nem tették lehetetlenné a mohó apróságok, később alig párat fogtunk belőlük, mert mint kiderült, az új vízkezelő 17 mázsától szabadította meg a vizet.) Abban bíztunk, hogy ha csak szemessel etetünk, talán elkerülnek majd a falánk kis szurka művészek. A délelőtt szokatlanul csendesnek bizonyult. Csak aprócska szellő borzolta a víz felszínét, kimondottan kellemes időben volt részünk. A beígért több fokos lehűlésnek nyoma sem volt. A folyamatosan lőtt aprócska adag kukorica és pellet megtette hatását. Ígéretes túrások jelezték, van érdeklődés.
A Haldorádó Oldódó Pelletek közül egy klasszikusnak számító ízzel, az érett szamócára emlékeztető Vörös Démonnal kezdtem a horgászatot. A legkisebb méretet fűztem a kis szilikon karikába, majd óvatosan betoltam a rakóst. Az aprócska úszó éppen csak beállt, máris elmerült. Először arra gondoltam, hogy a pellet súlya bizonyult a kelleténél nagyobbnak, de a bot megemelését követő vad nekiiramodás meggyőzött, hogy korábbi túrások elkövetőjével van dolgom. A gumi messzire szaladt, de felocsúdva a kezdeti meglepettségemből átvettem az irányítást. Hamarosan már top szettre bontva folytathattam a küzdelmet, melynek végén egy „széle-hossza egy” ponty hevert a merítőben. Újabb oldódó pellet került a horogra, most kolbászos ízben. A Magyar Betyár névre keresztelt fűszeres kombináció már a Finom pontypelletek között is favoritnak számított, meglátjuk, mit tud az oldódó változata.
A méretet is egy számmal növeltem, bízva az ezzel együtt járó pontyméret-növekedésben. (Nem mintha lenne összefüggés, sokszor az egészen aprócska csalik adnak kapitális pontyot, de sokszor bevált ez a trükk. Ahogy egy ismert horgász szokta mondani: „A sas nem kapkod legyet!”) A kolbászos csali azonban fél órán keresztül érintetlen maradt. Úgy tűnik, ma gyümölcsnapot tartanak a pontyok. Hát legyen. A Mézes Pálinkás oldódó pelleten volt a sor. Hogy ez nem gyümölcs? Tessék csak megillatozni! Édes-fűszeres illata miatt inkább ebbe a kategóriába sorolom. A kis szilikon karikában a korábbi pelletet már kikezdte az idő. Szemmel láthatóan megkarcsúsodott, a felületéről a felpuhult réteg egy része a kezemre került. Kíváncsian megillatoztam, és a jól ismert kolbász illat csapta meg az orrom. Ez a jó oldódó pellet egyik ismérve. Kiszámíthatóan oldódik, és kezdeti ízét, illatát az utolsó morzsa leválásáig megőrzi.
A Mézes Pálinkás pellet azonban most nem adott halat, így újabb váltás következett. A Nagy Ponty névre hallgató oldódó pellet törte meg a csendet. A hal mozgásából arra következtethettem, hogy a csali nevéhez méltó pontyot csábított el. Komótosan húzott, nem szaladgált ide-oda. Kinézett egy irányt magának, és konokul arra tartott. Csak nagy nehezen sikerült lebeszélnem arról, hogy egészen a túlpartig ússzon. Inkább kitartó, mintsem heves csata végén sikerült megszákolnom a közel 7 kilós tükröst.
A halak mintha nem akartak volna tudomást venni a közelegő frontról. Attila is szépen szedegette a keszegeket, bár érdekes mód vízközt, kb. 80 centis rétegben találta meg őket. Egyre több hal forgolódott a víztetőn, ami szokatlan volt. Időközben szinte észre sem vettük, de felkerültek ránk a néhány órája ledobott polárok.
A fejem is furcsa zúgásba kezdett, majd néha belehasított a fájdalom. Mivel sajnos a frontra érzékeny vagyok, biztos voltam abban, hogy valami készül. Az ég is furcsa színekben játszott, és egyre több felhő takarta el a napot. A nélkülözhető felszereléseink nagy részét egy ponyva alá rejtettük, és az ernyőket is kéz közelébe helyeztük. Ahogy erősödött a fejfájásom, úgy erősödött a szél is. Előbb csak permetszerű esőt hozott, majd kisvártatva rákezdett istenesen. Eleinte vidámak voltunk, hiszen a kinyitott ernyők alatt nem ért bennünket az égi áldás, és a halak sem hagytak fel a táplálkozással, ami igen meglepett bennünket. Ha tüntetőleg, frontra hivatkozva eltűntek volna, talán mi is még időben fogjuk menekülőre a dolgot. Sajnos nem így történt. Ők is, mi is kitartottunk. A bonyodalmak akkor kezdődtek, mikor rádöbbentünk, még egyetlen fotót sem kattintottunk. Aki már fotózott szakadó esőben digitális géppel, az tudja, milyen jó dolog az, ha fél kézzel az ernyőbe kapaszkodva kell megkomponálni egy képet. Attilának becsületére legyen mondva, hihetetlen hidegvérrel - mert időközben rendesen le is hűlt a levegő - kattintgatott. (A fotókat kéretik olyan szemmel nézni, hogy azok erős szélben, szakadó esőben készültek.) Kezdtem egyre pocsékabbul érezni magam, front engem így még nem gyötört meg.
Éppen felálltam járni egyet, mikor egy váratlan viharos erejű széllökés megbillentette a ládám. A kinyitott ernyő remek vitorlának bizonyult, az utolsó pillanatban sikerült csak rávetődnöm a ládára. Ez megadta a kegyelemdöfést. Ideje pakolni! Napóleon vert Nagy Armadája nézhetett ki az oroszországi hadjárat végén úgy, ahogy mi kinéztünk. Csigalassan vonszoltuk magunkat, főleg én. A pakolás lassan ment, mindenünk szép apránként pacallá ázott. Szerencsére a bemutatásra szánt, és most éles bevetésre kerülő ruházat állta a sarat, az ilyen időjárási körülmények közepette győződöm meg arról, hogy bizony nem csak divat a minőségi horgász ruházat, de ez már egy másik történet. Hazafelé tartva az első benzinkútnál bedöntöttem egy energiaitalt, ami kicsit helyrebillentett. Az ablaktörlőlapátok serényen dolgoztak, de így is alig bírták szusszal.
Otthon éppen a nagymama felügyelt a gyerekre. Szeméből kiolvastam mindent, de inkább ezt nem vetem papírra. A gönceimet levetve botorkáltam a szobámba, ahol kimerülten dőltem végig az ágyon. Kisfiam rögtön letámadott és a maradék erőmet is kipasszírozta. A beígért félórácska alvás után másnap reggel nyolckor ébredtem. A kávémat kortyolva kapcsoltam be a tévét. Ítéletidő tombol szerte az országban. Miskolcot elmosta a víz, a Balaton romokban. Az ablakon kinézve sem jobb a helyzet. Pontosabban mégiscsak jobb. Bentről nézve nem is olyan vészes az időjárás. Hová is kellene menni a jövő hétvégén? Micsoda? Hogy akkor is kitart a rossz idő? Ugyan, kérem! Csak ijesztgetés az egész! Van még pár íz az oldódó pelletekből, amit nem volt idő kipróbálni. Front ide vagy oda, egy próbát megér. Ahogy a régi sláger is megénekli: „Ki állítja el az esőt?!” Bekapcsolom a tévét. Mit adnak vasárnap este az egyik csatornán? Az esőembert. Mégis inkább átgondolom.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Polónyi Attila, akinek ezúton is köszönök mindent!
