Akik ismernek, tudják, hogy mentes vagyok az önmagamnak felállított rekordok hajszolásától. Soha nem izgat, hogy a hal, amit fogok rekordlistás, vagy sem. Ritkán mérem le dekára a halaimat, megelégszem a „sacc/kb.” eredménnyel is. Számomra a halfogás izgalma, a peca körüli miliő az, amiért szeretek a horgászládámon gubbasztani. Ezt régen magányosan tettem, ritkán indultam többedmagammal horgászni. A helyzet azonban változik, és a fórumon kötött sok-sok ismeretségnek köszönhetően egyre többször indulok peccantani másod- vagy harmadmagammal. Barátaimmal megosztjuk egymással a jó horgászhelyeket és minden olyan infót, amitől sikeresebbek lehetünk. Lehet ez módszer, csali, etetőanyag egyaránt. Ez az írás is azért született, hogy néhány fontos mozzanatot én is megosszak veletek. Ja, és majd elfelejtettem: ez a horgászat olyan élménydús volt, hogy mindenképp szeretném ezt Veletek megosztani.
Kezdem egy rövid kis történettel, ami szerintem hűen példázza, hogy mi mindenre jó egy horgászportál. Lehet vásárolni, érdekes cikkek között csemegézni, horgászhírekről első kézből értesülni, játszani és fórumozni is. A fórumon lehet cseverészni, vitatkozni, érvelni, érdeklődni, újat tanulni, ismerkedni. Attila barátommal - ha jól emlékszem - vitatkozással indítottunk még nagyon régen. Barátomról tudni kell, hogy a személyiségtesztemen az abszolút kompetens minősítést szerezte meg. Ez annyit tesz, hogy minden döntését rendkívüli alapossággal hozza meg, és mérnöki pontosságú, megbízható adathalmazok elemzésével támasztja alá. Mivel én elsősorban érzelem által vezérelt, hirtelenkedő és mindent a használati, kézzel fogható oldaláról közelítő, ráadásul kellően önfejű típus vagyok, adott volt a súrlódás lehetősége. Már magam sem tudom min ment a „hegesztés” a fórumon, de nem tudtuk egymást meggyőzni. A horgászkiállításon kb. 2 évvel ezelőtt odajött a pulthoz egy magas, szimpatikus srác. Bemutatkozott, mondta, hogy vele vitáztam hosszasan a fórumon. Mosolyogva hozzátette, hogy most pedig lehet bátran tovább győzködni egymást… Isten útjai kifürkészhetetlenek, tartja a mondás: néhány hónap elteltével, ahogy Budapestre költöztem, már együtt indultunk horgászni. A mai napig jól elvitatkozunk dolgokon, és ezekben a vitákban nehéz felülkerekednem, de neki sincs egyszerű dolga. :-) Summa-summárom az ellentétek bizonyosan vonzzák egymást, ennek megfelelően jókat pecázgatunk. Sok közös barátra, ismerősre is szert tettünk, és ennek köszönhetően szebbnél szebb horgászhelyek, és élmények várhatóak a jövőben. A bevezetőmben említett is egy ilyen élménypeca, ami tulajdonképpen annak köszönhető, hogy régen a portálon regisztráltam, és a sok-sok jó ember között megismertem Attilát is. E kis kitérő után következzék maga a horgászat!
Egy hétvégre tervezett közös horgászat sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt nélkülem esett meg, de vártam nagyon a híreket. Nem is kellett sokáig várnom, barátom másnap a következőket osztotta meg velem: „Csabikám! Karnevál! Olyan élményben volt részem a hétvégén, hogy még most is alig tudok megszólalni. Hatalmas pontyokat fogtam rakóssal, ezt neked is meg kell nézned, ide muszáj lesz eljönnöd neked is! Küldök pár fotót!”
A fényképeket nézegetve, ha irigy lennék, hát bizony citromsárgára váltok. Szebbnél szebb pontyok vigyorogtak a képeken. Kevés horgászhely van, ahol rakós bottal összeakaszkodhatunk termetes pontyokkal, így a látottak alaposan felcsigáztak. Maga a horgászhely nem egyszerűen megközelíthető, távolságban, azaz időben messze van, de úgy gondoltam, ha elérhető, megéri az áldozatot. Ezt az áldozatot barátom is nagy örömmel meghozta, így felhívta szintén a portálról megismert barátját, hogy össze lehet-e még hozni egy közös pecát ebben az évben. Az igenlő válasz után kezdetét vehette a már jól ismert szervezkedés. Ki mit hozzon, mivel kell készülni, mire számíthatunk. Mivel én is mentem, kézenfekvő volt, hogy gumicsizmára, esőkabátra szükségünk lesz, de ezenfelül még néhány dolgot be kellett szerezni. Nézzük először a vízről szerzett információkat, amelyek birtokában a haditervet összeállítottuk! A víz mélysége rakós botos távolságon 2,5-3 méter, a meder akadóktól mentes. A tóra jellemző halállomány nagytestű pontyokból, dévérekből és kárászokból áll, amelyeket süllők, csukák, harcsák színesítenek. A halakkal való kíméletes bánásmód érdekében a szakáll nélküli horgok és a pontymatrac használata kötelező. (Ezt szigorúan ellenőrzik is.)
Az etetéshez csemegekukoricát, pelleteket vittünk. A diszperzites vödörnyi házilag erjesztett-rothasztott (8 éves, „Black label” címkés) büdös kukoricának itt semmi keresnivalója nem lehet. Az etetéshez szükség van mennyiségre, de a víz minőségének védelme érdekében a minőségre is oda kell figyelni. Csaliként a csemegekukorica ízesített változatait és a csontkukacot szokás használni, de minden esetben előnyt élveznek a „puha” csalik. Ezen infók birtokában alaposan felkészültünk. Beszereztünk 8 nagy doboz csemegekukoricát (szerencsére már kapható a horgászboltokban is ilyen 2,5 kg-os csemegetengeri), etető pelleteket (Timár Mix carp pellet, Top Mix Economy Pellet, Ász Omega 12 etetőpellet), emellett 4 liter csontkukacot terveztünk elhasználni az egész napos horgászat során 2 főre számolva. Első olvasatra ez a mennyiség talán túlzásnak tűnhet, hiszen egy kisebb konda is jóllakna ennyi takarmánnyal, de mint kiderült, ez a mennyiség éppen csak elegendőnek bizonyult!
Egy nagy pontyokból áll csapat pillanatok alatt felporszívózza az etetésünket, és ha nincs megfelelő pótlás, továbbállnak. A szerelékek elkészítésénél is figyelembe kellett venni a tényt, hogy nagytestű halak, ennélfogva komoly erőpróbák várhatóak. Kimondottan nagyhalas szerelékeket készítettem. Főzsinórnak a korábbi hasonló megpróbáltatásoknál is jól vizsgázó Fox Micro Plus damilt választottam 22-es méretben, de biztonság kedvéért a Preston Reflo PowerLine 23-as madzagából is készítettem néhány szereléket.
Az úszók közül kizárólag azok a modellek jöhettek szóba, amelyeknél a zsinórvezetést nem egy testbe épített kis drótfüllel, hanem inkább az úszó testén át oldják meg. Elfogadott még részemről az antenna tövére illesztett kis „drótrugós” megoldás is, a lényeg, hogy ha szakad a szerelék, és száguld vissza az úszó, az épségben landoljon. A teljesség igény nélkül nálam a következő modellek váltak be: Dínó Master Carp, Record Carp, Power Carp, Exner Seria Hamar úszók és Top Mix Lacy és Jocy úszók. Ezek mindegyikét bátran merem ajánlani, sok éve szolgálnak hűségesen.
Horog tekintetében, ha szakáll nélküli modellről van szó, akkor a Kamasan 911 Barbless nálam is nyerő, bár hasznos lenne, ha nagyobb méretekben is elérhető lenne. A legnagyobb (10-es) méret a nagytestű pontyoknál már határeset. A szerelékes létrákat gyorsan megtöltöttem 0,5, 0,75, 1 és 1,5 grammos úszókból összeállított montázsokkal. A kiszemelt napra kivettem egy nap szabadságot, és hajnali háromkor már robogtunk is a horgászhely felé. Mivel a tó messze van, igyekeztünk korán érkezni, hogy minél több időt tölthessünk horgászattal. Ez annyira sikerült, hogy még várnunk is kellett egy picikét, de legalább volt időnk magunkra húzni az esőruhákat. Én gumicsizma és esőruha nélkül sehová sem megyek, nemhogy horgászni. Az eső beszeplőzte a szélvédőt, és sajnos ezek a szeplők egyre csak nőttek. Körös-körül besimult az égbolt, szürke, nehéz esőfellegek takarták a napot. Kicsit megijedtem, hiszen nem kimondottan „pontyos” idő volt kialakulóban, de bizakodtam. Az vígasztalt, hogy az esős rakóst jobban lehet majd csúsztatni a tenyeremen. Sovány vigasz. Szerencsére az eső a horgászat során nem szakadt egyvégtében, inkább csak kisebb-nagyobb záporok, zivatarok tették változatossá a napot. A reggelit is letudtuk, mire megérkezett a halőr. Közös ismerősünk gyorsan elintézte a napijegyeket, így végre a vízparton folytathattuk a készülődést. A tó felszínét sejtelmes burványlások borzolták: itt is, ott is komoly tolóhullámok jelezték, él a víz.
A ládák, botok gyorsan a helyükre kerültek, és végre már tolhattuk is be a csemegekukoricával, csontival, pellettel megtöltött poharakat. Alapos, komoly mennyiségből álló alapozó etetést végeztem, amit még csúzlival is rendesen körbelőttem. Tapasztaltam jómagam is, hogy az etetés „epicentrumában” ritkán lehet jó halat akasztani, a testesebbek inkább az etetés szélén csipegetnek. Csonticsokorral indítottam a horgászatot. Az alapozást követően mintegy 20 perc múlva kaptam az első jelzést a halaktól. Egyértelmű beleúszások, túrások jelezték, hogy az időjárás ellenére étvágyuknál vannak a tó lakói. Természetesen az első ponty barátom horgára akadt. A bevágást követően a gumi csak szaladt, szaladt a botból. Cimborám a parton igyekezett az eszeveszetten száguldó ponty nyomában maradni, szemmel láthatóan kevés sikerrel. Egy ideig patthelyzet alakult ki, majd egyre rövidebb pórázon sikerült partig édesgetni az első vendéget. A 9,5 kg-os gyönyörűséges tőponttyal nyitva barátom magasra tette a mércét. Az én úszóm körül is egyre komolyabb mozgolódást látva feszült figyelemmel meredtem az antennára.
Nem is kellet sokáig várnom, az úszóm kiemelkedett a vízből, majd ugyanazzal a lendülettel eltűnt a szemem elől. Izgatottan emeltem meg a rakóst. Annak ellenére, hogy alaposan belehúztam, csak a lila Preston csőgumi szaladt ki a botból, az úszónak se híre, se hamva. A csőgumit koppanásig tépte a botból a menekülő hal.
Szokásomhoz híven kicsit feszesebb gumizással horgászom, így nem kis teljesítmény volt a ponty részéről a befeszített gumival való nekiiramodás. Annyira meglepődtem a hal vad tombolásán, hogy a rövidítésnél nem az erős pontyos top szettre bontottam, hanem az azt követő harmadik tagnál kaptam szét a botot. Ennek az lett az eredménye, hogy egy óvatlan, suta mozdulatnál sikerült a tagot széttörnöm. A hal még mindig menekülni próbált, én pedig egy csonkkal a kezemben próbáltam gátat szabni az eseményeknek. A mindenfelé meredező karbonszálak miatt végül csupán a gumit megragadva fárasztottam. Csodával határos módon a ponty fáradni látszott, és pár izgalmas perc múltán barátaim segítségével sikerült megszákolni a 6 kilós tükröst.
Te jóságos, mit fog itt művelni egy tízes jószág? Hogy ezt is megtudhassam, újabb csészényi etetőket toltam be, majd ismételten csúzlival segítettem rá. (A csészézést, mint később kiderült, érdemes volt minden egyes halat követően elvégezni, míg a csúzlit szinte le sem tettük a kezünkből.) A halfogási listára közös ismerősünk is feliratkozott egy 8,7 kg-os ponttyal, de a titkon remélt tízes jószágok nem jelentkeztek. Úgy tűnt, a csontit a rafinált öregek figyelmen kívül hagyják. Minden alkalommal magammal viszem a kis sárga varázstáskám, amiben korábbi tesztekből maradt, vagy éppen kipróbálásra váró csemegék sorakoznak. Arra gondoltam, hogy ideje rápróbálni valami olyan csemegére, amivel itt még nem találkozhattak a halak. A táskában kutatva a Hybrid pelletből a Nagy Ponty aromával ízesítettre esett a választásom.
Viccesen meg is jegyeztem barátaimnak, „Ha nagy ponty, legyen nagy ponty!”. A pelletet 4 szem csontival megtámogattam, és betettem a botot a tartóba, hogy pár adag csontit-pelletet az úszóm köré lőjek. A második töltetet lőttem az úszóra, mikor az hirtelen eltűnt, és a rakós is egyértelmű bólintással jelezte, hogy újabb szebbecske vendégem érkezett. A botot alig bírtam kiemelni a tartóból, mert a nekiiramodó hal folyamatosan tépte ki a gumit a botból. Hogy tisztázzam az erőviszonyokat, teljes erőből emeltem be a halnak. Ez meglepte, mert egy pillanatra fékezett. Ez a pillanatnyi tétovázás elég volt arra, hogy a botot hátratoljam és gyorsan top szettre rövidítsek. Az erős top szettel a kezemben már biztonságban éreztem magam. A gumi még mindig a messzeségben, de a hal kezdeti előnye már oda, egyre szűkülő körökre és kirohanásokra kényszerül. Az vékony top szetten minden moccanását lehetett érezni, fantasztikus érzés volt, ahogy egy-egy erősebb kirohanáskor szinte tépte a kezemből a rakós első két tagját.
Sokszor a legvégső határig terheltem a topot, hogy megfordíthassam a halam, és néhányszor bizony a víz alá kellett tolnom a spiccet, mert féltem, hogy nem tart ki a szerelékem. Szerencsére nem így lett, és kis idő múlva már mindent én irányítottam. A feltörő burványokból ítélve nem aprósággal akadtam össze. Mikor érződött, hogy a hal elkészült erejével, következett a szákolás. Nem volt egyszerű a hal tömegét felhúznom, de végül előttem pihegett egy 11 kg-os ponty.
Nagyon boldog voltam, hiszen régen akadtam már össze ekkora példánnyal. A halamat lemérlegeltük, majd óvatosan útjára engedtem, bízva abban, hogy még máskor is összeakadunk. Kicsit remegő kézzel csaliztam újra az imént bevált Hybrid pellettel. Csészével megszórtam az etetést és most már kézben tartott bottal vártam a kapást. Nem hagytak sokáig pihenni, az úszóm szinte kipattant a vízből. A bevágást követően jobbra-balra meghúztam a halat, ahogy azt régen egy fórumtalálkozón egy ismert versenyhorgász mutatta. Ettől a hal megzavarodik, nem tudja, merre induljon. Ezt a pillanatnyi tétovázását kihasználva már tolom is hátra a rakóst.
A ponty persze észhez tér és nekiiramodik, de ekkor már nálam a kezdeményezés. Újból top szettre bontva folytatom a fárasztást. Az eredmény egy újabb 10+-os potyka. Ez a jelenet a nap folyamán hatszor ismétlődött meg. Az ismeretlen, újdonság erejével ható pellettel 11 kg, 10,5 kg 9,2 kg, 11 kg, 7,5 kg, 10,5 kg, 9,2 kg, 11 kg-os sorozatot értem el.
Fogtam még több 5-6 és 8 kilós pontyot is, de ezek mindegyike csemegekukorica-csonti szendvicsre kapott. Érdekes volt, hogy ha azzal csaliztam, amivel etettem, akkor rendszerint a „kisebb” pontyok vették fel a horgom, míg ha a Nagy Ponty aromával kezelt csali került a horog öblébe, kevés kivételtől eltekintve termetes pocakos vendégek jelentkeztek. Nem ragadtam ugyanis le a Hybrid pelletnél, kíváncsiságból az ugyanezzel az ízzel kezelt csemegekukoricát is bevetettem. A Haldorádó üveges kukoricák egész, egészséges szemeket tartalmaznak, de én csalizáskor mindig lecsípem a szemek végét.
Ilyenkor az aprócska „sebből” még csábítóbban oldódnak ki az ízek. Két szem Nagy Pontyos kukoricával csaliztam, mikor sikerült megakasztanom életem eddigi legnagyobb pontyát. Méretéhez méltón védekezett, alaposan próbára téve nemcsak a felszerelést, hanem saját fizikai állóképességemet is. Erősen zsibbadtak már a karjaim az egész napos huzavona után, de semmiért nem adnám ezt a fáradtságot! A hatalmas tükröst alig bírtam megtartani. Látszott rajta, hogy egy rövidke, de vaskos, pocakos példány, ami túl van a tíz kilón, de hogy mennyivel, azt csak a mérleg mutatta meg.
A hal nettó tömege 13,6 kg volt. Napjainkban a nagyhalas horgászat összefonódik a bojlis módszerrel. Számomra külön öröm volt, hogy a halakat rakós bottal fogtam, még akkor is, ha erősen a nagyhalazásra hegyeztem ki a felszerelésemet. Biztosan jó lehet egy bojlis bottal is ilyen halakat fárasztani, de rakóssal fantasztikus élmény volt. A horgászatba annyira belefeledkeztünk, hogy észre sem vettük az esőt, a komor felhőket. Sokszor hangzanak el érvek és ellenérvek a pelletek mellett, illetve ellen. Az viszont tény, hogy ezen a horgászaton a Haldorádó Nagy Ponty Hybrid pellet és a Nagy Pontyos kukorica magasan vezette a fogási statisztikát. Nem szeretnék semmilyen áltudományos magyarázatot kitalálni, hiszen barátaim is szép pontyokat tereltek szákba, de kétségtelenül az említett csalik hozták a darabosabbak között is a darabosabbakat. Az egész napos horgászat összesített végeredménye minden képzeletet felülmúlt. Összességében több mint 2 mázsa nagytestű pontyot, (ahogy magunk között neveztük őket, „tehenet”) tereltünk szákba rakós bottal. A legkisebb egy 2,5 kg-os, míg a legnagyobb az én 13,6 kg-os halam volt. Alaposan elfáradva róttuk hazafelé a kilométereket, de abban biztosak voltunk, hogy jövőre még visszatérünk ide. Közös barátunk szerint ugyanis nyáron a folyamatosan csúzlizott csontival ezeket a termetes pontyokat fel lehet hozni víz közé. Már most megígérhetem, hogy erről a nálunk kevésbé elterjedt, de rendkívül izgalmas és látványos horgászatról is igyekszem majd beszámolni. Ezúton is szeretném megköszönni barátaimnak ezt a nagyszerű horgászatot. Igazi karnevál, adrenalin-sokk volt. Jövőre folyt. köv.!
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Polónyi Attila
