Ha az ember aranyhallal találkozik, akkor a mese szerint jó esélye van arra, hogy teljesül három kívánsága. Nekem megadatott az a szerencse, hogy találkozzam egy „aranyhallal”, legalábbis egy horgásztó formájában. Nem maradt más hátra, mint kipróbálni, igaz-e, amit a mesék állítanak: teljesül vajon három kívánságom?
Annak idején ezekkel a szavakkal kezdtem tóbemutató írásomat. Ott és akkor az első kívánságom teljesült. Nemrégiben újra meglátogattam a tavat, két dolog érdekelt vele kapcsolatban. Az egyik, hogy igazak-e a telepítésről szóló hírek (csak zárójelben jegyzem meg, hogy a hírek szerint több mint 10 tonna hal került a tóba, ebből 4 tonna 1-5 kilós és 3 tonna 5-12 kilós potyka), a másik, hogy leteszteljem a SPRO TEAM Vision 1300-as rakósomat, amit nem is olyan rég sikerült jó áron beszereznem. Megérkezve kellemes meglepetésként ért, hogy a korábbi, még kissé sivár képet időközben egy igazi, modern horgásztóra jellemző környezet váltotta fel. Gondosan kialakított partszakaszok, elegáns sziklakertek, mini állatkert és egy vendéglő finomabbnál finomabb ételei teszik kellemessé a horgászember itt tartózkodását.
Hadd térjek vissza egy kicsit az előkészületekre. Barátaim nemrégiben ott forgattak, az ő elbeszélésükből tudtam, hogy a fogott halak java 3 és 8 kiló közötti ponty volt. Erre a méretre készültem jómagam is, ezt figyelembe véve kellett kiválasztanom megfelelő szereléket. Végül is a következő összeállítás mellett döntöttem: a topszettek utolsó két tagjába fekete Daiwa Hydrolastic gumi került, főzsinórnak 0,16-os Sensas Feeling Compétition zsinórt választottam. Mivel már rendesen benne voltunk a télben, amikor már a halak nagyon óvatosak, ezért előkének 0,148-as Milo Krepton Fluorocarbon-t választottam, amely a vízben szinte láthatatlanná válik. A megfelelő horog kiválasztása nem okozott gondot számomra, mert most is bízhattam a korábbi pontyhorgászataim során többször tesztelt és bevált Milo Serie AS típusban. Ebből 14, 16 és 18-as méretűek kerültek az előkezsinórra.
Itt kell megemlítenem még egy fontos dolgot, amely nagyban befolyásolta a horgászat eredményességét. Ez nem más, mint az etetőanyag és a csali. A hideg időkben a halak étvágya már jócskán alábbhagyott, ilyenkor nem igényelnek sok táplálékot. Szintén lényeges az etetőanyag színe: a sötétebbet tartottam megfelelőnek, mivel a letisztult vízben ez riasztja legkevésbé a halakat. Mindezek alapján az etetőanyagot a következő recept szerint állítottam össze. Az alapot Piotr Lorenz lengyel versenyhorgász által készített Carp Secret, egy rozsdabarna színű, 2 kilogrammos kiszerelésű etetőanyag adta. Ehhez 1 kg Sensas Carpes nagyszemcsés etetőanyagot, 0,5 kg Sensas piros angolmorzsát és fél flakon Sensas Aromix nagyhalas, Sweet Corn ízesítésű folyékony aromát kevertem. Egy csipetnyi csonti hozzáadása csak fokozta a keverék vonzerejét.
A kész keverék egyik felét barátomnak adtam, aki feederrel próbálta becserkészni a halakat, a másik felét pedig egy az egyben becsészéztem, ügyelve arra, hogy közben minél kisebb zajt keltsek. Amikor mindez a vízbe került, akkor jött a nagyágyú: pár csészényi Nash betainos pellet és csontkukac keveréke. Ezek bejuttatása után nem maradt más hátra, mint várni s reménykedni.
Az alapozó etetést követően egy jó óra telt el eseménytelenül, már-már azt hittem, sikertelen lesz a horgászat. Ahogy ott ültem elmélázva (ázva-fázva), egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a rakósom spicce erősen mozog. Hoppá! Az úszóm sehol. Gyors bevágás, kemény visszarántás: valahogy így tudnám jellemezni, amit akkor hirtelen éreztem. Mindezt bő öt perces fárasztás követte, aminek végül egy 6,5 kg-os potyka lett az eredménye.
Nem sokkal ezután Balázs barátom is nagy munkába kezdett. Szépen dolgozott a Faps telefeeder, és alig öt perc alatt szákba terelte az ellustult, nyolcas pontyot. Sajnos, mint végül kiderült, aznap ez volt az első s egyben utolsó zsákmánya.
Nekem nagyobb volt a szerencsém. A fél-háromnegyed órás szünetekkel folyamatosan végzett pelletes-csontis ráetetés halat hozott. Pár aprócska dévér és potyka mellett sikerült szákba terelnem két nyolcas mellett egy 9,5 kg-os potyit is. Nem mindennapi élmény volt, az biztos! Természetesen mondanom sem kell, minden hal visszakerült a tóba.
Végeredményben valóban úgy érezhettem, hogy teljesültek kívánságaim - akárcsak a mesében!