A legutóbbi írásomban egy régi, de jól bevált csalival pontyoztam. Kíváncsi vagyok azonban minden olyan újdonságra is, amit napjaink „boszorkánykonyhájában” főznek ki. Kétségtelen, hogy a pontyozásról azok tudnak a legtöbbet, akik célzottan csak e halfajt veszik üldözőbe. Egy angol cég, a Dynamite Baits is számtalan finomságot talál ki, hogy segítse a pontyokra áhítozókat. Az ő főztjüket is ki kellett próbálnom!
Korábban már beszámoltam arról, hogy Sanyi barátom, aki mindig új utakon jár, az etetésre szánt csemegéket egy zöldes színű „trutymóval” keverte. Ritkábban fogott ugyan, de nagyokat. Már akkor felkeltette az érdeklődésemet a dolog. Vajon mit kutyult össze?
Megkérdeztem Sanyit, hogy mi is volt pontosan a neve annak a zöld színű pornak, de bevallom, mire a horgászboltig jutottam, elfelejtettem a nevét. Annyira emlékeztem csupán, hogy valami étvágyfokozó/gerjesztő cucc, amit elsősorban a pontyhorgászok használnak. Lehet az apró magvakhoz keverni, de akár a kész etetőanyaghoz is. A dolog lényege az, hogy ha szemessel keverjük a port, akkor annak felületéhez hozzátapadva, a vizet érés pillanatában nem, de később szép fokozatosan válik le a termény felületéről. A vízben lebegve felkelti a halak érdeklődését, akik felszedegetik a „szerrel” kevert magokat, majd minél többet esznek, annál éhesebbek lesznek. A keverék ugyanis étvágyfokozót tartalmaz. A halak így nem tudnak eltelni az etetésen talált táplálékkal, folyamatosan keresik a következő finom falatot, és előbb vagy utóbb a horgunkra is rátalálnak. A horgászboltban Csabi barátom már kapásból tudta, mit keresek, sőt az első adagra meg is vendégelt. Nem volt más dolgom, mint kiülni a vízpartra, és rápróbálni a „dynamitos” etetésre.
Az ilyen tesztekhez is kiválóan alkalmas tó partjára ültem, és a láda beélesítését követően az etetőanyaggal foglalatoskodtam. Nem szoktam különösebben cifrázni a dolgot, csemegekukoricát és főtt búzát kevertem össze, amihez érzésből adagoltam a Dynamite Betain Green néven forgalmazott adalékot. A zöld, por állagú keverék valóban rátapadt a szemes termények felületére. Egy alapos átkeverést követően próbából magam elé szórtam egy marékkal, hogy megnézzem, hogyan is dolgozik. A vízbe dobáskor a por nem vált el a szemektől, hanem makacsul ragaszkodva hozzájuk, szépen alászállt. Néhány perc múlva azonban a szemekről lassan leváltak az étvágyserkentő zöld szemcsék. Lassan liftezni kezdtek. Nem jöttek fel egészen a felszínig, hanem körülbelül félúton megálltak, majd visszaszálltak a meder aljára. Ígéretesnek tűnt a dolog, kíváncsian vártam, vajon felkelti-e a halak érdeklődését.
Egy kicsit fújt a szél, így egy szélálló 1,5 grammos úszót választottam, és elkészítettem a szereléket. Mivel komoly halakra is számítanom kellett, a szerelékemet is ennek függvényében állítottam össze. A top szettbe 2,4 mm-es Fox csőgumit fűztem, és 18/16-os szereléket kapcsoltam a gumi végére. Horognak most is a szakáll nélküli Kamasan 911-et választottam. (Azt tapasztaltam, hogy sok halnak szabályosan szét van tépve a szája a sok akasztástól, és a nem éppen kíméletes fárasztási módoktól. A kisebesedett szájból könnyen kiszakadhat az apró horog, míg ha szakáll nélküli kivitelt használok, sokkal biztosabb az akadás, ráadásul a halnak sem okozok akkora fájdalmat, mintha egy lándzsahegyű tűvel szúrnám meg.)
A rakóssal gyorsan mélységet mértem, az eresztéket pedig úgy állítottam be, hogy az előke a fenéken feküdjön. Botot a tartóba, csúzlit a kézbe, kezdődhetett az etetés. Alaposan megszórtam az előttem lévő területet, majd 5 percenként kisebb adagokkal „csobogtam”. A tó halai megszokták már a potyogó szemek hangját, és ezt a táplálékkal szoros összefüggésbe is hozzák. A termetes kárászok hamar megjelennek az etetésen, és a pontyok elől felszedegethetik a finomságokat. Az ötperces csúzlizással biztos lehetek abban, mindig van friss eleség az esetleg éppen érkező pontyok számára is. Egy dolog nehezítette még a horgászatomat, a snecik hada. A kis fenevadak minden vízbe pottyanóra rárohannak. Csontit ezért nem is érdemes lőni, a meder aljára nem sok kerülne belőlük. Előszeretettel vetik magukat a vízre ejtett szerelékre, sokszor az úszón keresztül ugrálva hozzák rám a szívbajt. Érdemes óvatosan beereszteni a horgot, akkor talán elkerüli a figyelmüket a finomság. (Na, így sem mindig.)
Az általános problémák taglalása után most térjünk vissza a konkrét horgászathoz. Ahogyan az várható volt, elsőnek a kárászok jelentkeztek az etetésen. Folyamatos beleúszásokkal táncoltatták az úszót. Szándékosan 2 szem kukoricát tűztem csalinak, hátha ezzel már nem tudnak megbirkózni, de most is volt kivétel, ami erősítette a szabályt. Néhány a szebbek közül azért bepréselte a szájába a nem éppen aprócska uzsonnát. A kárászok rohama azonban körülbelül 30 perc elteltével elcsendesedett. Ez jelezheti, hogy testesebb uraságok érkeztek az etetésre, szétzavarva egy időre az aprónépet. Az úszó is mozdulatlanul várta az eseményeket. A csalogatót apró adagokban folyamatosan potyogtattam az úszó köré, aminek hamarosan meg is lett az eredménye. Egy pillanatra megremegett, majd hirtelen lecuppant a víz alá. Mire nyúltam a tartóban pihenő botért, már szaladt is a gumi a menekülő hal után. A rakóst oldalra fordítottam, és igyekeztem az első kirohanást megfékezni. Spicc a vízbe, nehogy a szakadó szerelék kilőve a vízből arcon találjon.
(Nem vicc, komoly fájdalmat, rosszabb esetben sérülést tud okozni egy vízből kicsapódó szerelék, ha pont arcon talál. Tapasztaltam.) A ponty, mozgásából ítélve, nem az aprajából származott. Komótosan tartotta magát a megszokott mélységhez, jó 20 percig kellett győzködnöm, hogy most már ideje lenne kinézni a partra. Ehhez előtte még neki is volt egy-két szava, de győzött a horgászszerencse. Végül csak a merítőben kötött ki őkelme. Az első „Dynamittal kezelt” pontyom 5,5 kg-ot mutatott a mérlegen.
Egy tesztalany még nem bizonyíték, számítottam további jelentkezőkre is. Sajnos e halam szája is számos régebbi akasztás sebeit viselte, ezért mielőtt visszaengedtem volna, fertőtlenítővel alaposan elláttam a sérültet. Hatalmas farokúszójával integetve köszönte meg az elsősegélyt. Szerencsére a küzdelem hevében nem rúgta nagyon szét az etetést, így néhány lövés után újabb jelentkezőm akadt. Az ifjonti önbizalommal felvértezett töves vad vágtával igyekezett menekülni. Meglepő, de a tóban található pontyok egytől egyig erőgépek. Egy 2 kilós kis torpedó is megtáncoltatja az embert, de éppen ez a jó. A délután hátralévő részében az ifjak jelentkeztek. Több 2-3 kilós pontyot sikerült horogra csalnom, valóban élvezetes volt, és számomra meggyőző próbának vetettem alá az új adalékot. Az étvágyfokozó valóban felpörgette a halak emésztését, mohón, nem finnyázva vették fel a csalit. Az igazi tesztalany azonban még váratott magára. Gondoltam, kicsit rávárok a sötétedésre, bízva a termetesebb példányok megjelenésében, ami ilyentájt jellemző. Ahogy lecsendesedett a környék, a szél is elállt. (Szeretem az éjszakai pecát, van benne valami misztikus, de erről majd később, most teszteljünk.)
A teljes sötétedés beállta előtt még egy alapos etetést végeztem, majd a szereléket egy világító patronos szerelékre cserélve vártam a folytatást. Az elején hiába. A kisebb pontyok is abbahagyták a zaklatásomat, már-már azt gondoltam, mára ennyi volt, mikor az úszóm sejtelmesen, egyre halványabb fénnyel merült el a vízben. No lám! Egy éjszakai kalandor!
A rakóssal beemeltem az eliramodó halnak, és kezdetét vette egy hosszú barátság, ahogyan azt a Macska-jaj című filmben mondta Grga Pitić.
Az első nekiiramodásnál éreztem, komoly halba akadtam. Nem kapkodott, egyenletes tempóban húzta a gumit a top szettből. A végső határt feszegette, mire sikerült megfordítanom. Az úszó fényét azonban sokáig nem láttam, az öreg a meder biztonságában fárasztott. Engem. A botról sokáig nem tudtam egyetlen tagot sem rövidíteni, teljes hosszára szükség volt. Mielőtt végleg kifáradtam volna, úgy döntött, megkegyelmez. Lassan emelkedni kezdett, hogy a fejlámpa fényében megmutatva magát rám hozza a frászt. Te szentséges ég, ennek se eleje, se vége! Egy hatalmas nyurga teste körvonalazódott az ugráló fénykörben. Kihasználva az alkalmat, gyorsan alátoltam a merítőt, de a merítő nem volt elég nyurga a nyurgához. Halam egy bólintással kifordult a szákból, hogy újabb 10 percig fáraszthasson. Lassan már fél órája tartott a huzavona, de még nem láttam a végét. Biztos, ami biztos, a botom, és a saját épségem védelmére gondolva megkértem barátomat, segítsen megszákolni ezt a colos óriást. Két kézzel talán ügyesebben sikerül belefordítani a merítőbe. A következő alkalommal már győzött a túlerő, és sikerült partra emelni a gyönyörűséget. A horog a kackiás bajusz tövébe akadt, ahol biztosan tartotta is a halat a fárasztás során. Szemlátomást még nem találkozott horoggal a szerencsés pontyocska, így egy gyors mérlegelést és fotózást követően mehetett is vissza a vízbe, ahonnan elcsábulva rövid parti kirándulást tett. A mérlegen 9,5 kg-osnak mutatkozott, de nem a súlya, hanem impozáns mérete miatt fogok rá sokáig emlékezni.
Összegezve a horgászatot, meg kellett állapítanom, hogy a Dynamite Baits cég csak tudhat valamit a pontyokról. Szerencse, hogy annyi aromát, pelletet, adalékot kínál, hogy lesz még mit kipróbálni, ha valami újdonságra vágyom. A finomszerelékes horgászoknak is érdemes figyelemmel kísérni a pontyhorgászoknak (szándékosan nem bojlist írok) szánt termékeket, sok ötletet „lenyúlhatunk”, amelyek segítségével eredményesebbek lehetünk mi is.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
