A hőmérő higanyszála makacsul ostromolja az új csúcsokat. Napról napra dőlnek meg a melegrekordok. Tikkasztó a hőség az árnyékban, a lakásban, mindenütt. Épeszű ember ilyenkor egy kád hideg vízben hűsölve vészeli át a kánikulát. Kivéve, ha horgász. De mint köztudott, a horgászok nem épeszű emberek. Legalábbis a felmérések ezt igazolják. Ja, hogy ezt a felmérést többnyire a közvetlen környezetünk végzi? Ugyan már! Ők elfogultak! Itt vagyok például én. Eszembe sem jutna ilyen időben horgászbot mögött gubbasztani. Vagy mégis? Elbizonytalanodok. Vagy mégsem?
Meggyőzöm magam. Ha csak késő délután indulok, már enyhül a hőség. (Persze. 42 fok helyett, már csak 37 fok lesz.) Nem is megyek messzire, csak a város szélére, hogy ha - esetleg - nem bírom, gyorsan hazaérhessek az enyhülést adó hideg zuhanyhoz. Felszerelést is minimalizálom, cipekedjenek melegben a légiósok. Óvatos körtelefon, vannak-e rajtam kívül is elmebetegek. Megnyugtató az eredmény, nem egyedül szorulok ápolásra. Hosszas gondolkodás után (kb. 1 perc) elhatározom, hogy csak a közeli Verba tanyához ugrom ki. Döntésemet sokban segítette, hogy - ígéretük szerint - több cimbora is jelezte, hasonlóképp gondolkodnak. Nem mondhatom azt, hogy lázas készülődésbe fogtam, hiszen így is szakadt rólam a víz. Úgy határoztam, ha már pontyozok, legalább kipróbálok pár korábban kapott jó tanácsot, aromát, szereléket. Hamarosan itt a verseny ideje is, felfogom egy edzésnek a dolgot. A hasznos ötleteket szeretem beépíteni a horgászatomba, hiszen ez a víz is évről évre változik. Aki azt gondolja, hogy itt garantált a halfogás, téved. A halakra itt is sok tényező hat, ami befolyásolhatja az étvágyukat. A víz hőmérséklete, frontok alakulása, de hihetetlen módon még a szél iránya is! A tógazda például már a szél irányából megjósolja, mi várható aznap. Eddig még nem tévedett. (Eszembe jut a sok meddő vita a telepített vizekkel kapcsolatban. Ez a víz is egy jól telepített, szépen karbantartott tó, ahol bizony a természet teszi a dolgát. Gyönyörű, a rakós botos horgászatot néha már-már bosszantó sneci populáció alakult benne ki, pedig küszt tudtommal senki sem telepített. A part szélében rendszeres vendég a kiskócsag, éjszakánként denevérek cikáznak a tó felett, egyszóval itt is megtalálhatja a szépet, aki keresi.)
Lassan telik a nap, félóránként csoszogok tusolni. Annyit fogyasztok, mint egy öreg Lada százon, óránként behörpölök 2 litert. (Belegondolva, ha anno az én öreg „Brezsnyev Ládám” ennyit zabált volna!)
Délutánra 2 törülközőt izzadok tele, lehet, mégsem vagyok normális? Egy pillanatra elbizonytalanodom, de az újabb hideg zuhany meggyőz, nincs is olyan nagy forróság. Legalábbis itt, a zuhanyrózsa alatt. (Lelki szemeim előtt felrémlik egy fantasztikus újítás, a hideg zuhannyal kombinált horgászláda.) Elég legyen a nyafogásból! Ha már egyszer elhatároztad magad, nincs visszaút! Nyomás pakolni!
Megszeppenve bújok a horgászruhámba. Hosszú nadrág, póló, kalap. Jó ideje kizárólag hosszú ujjú ingben és hosszú szárú nadrágban pecázok. Vicces a hófehér jelmezem a strandon, de a bőrrák már nem az. Minek kockáztatni, van még számos kockázati tényező az életemben. Strandra pedig egyébként sem járok, nem szeretnék senkinek sem maradandó károsodást okozni fehér bálna kinézetemmel, úszni meg a strandon úgysem tudok. Vagy sokan vannak, vagy még többen.
Lebaktatok a kocsihoz. Kinyitom az ajtót, mire 80 fokos levegőjét csapja arcomba az utastér. Gyors indítás, klíma maxi gázra, ajtók kinyitva, én várakozó állásponton. Pár perc alatt elérem azt, hogy legalább a kormányt meg tudjam fogni. A garázsból csak a legfontosabbakat pakolom ki. Egy rakós, görgők, egy vödörbe az etetésre szánt termények, pellet, aromák, etetőcsésze, csúzli. A hűtőtáskába jégakku, ásványvizek garmadája. (Ha nem bírom, talán még én is belemászok a hűvös táskába.) Óvatosan haladok a hőségben vibráló aszfalton. Az autó hűvöséből nem is olyan vészes az idő. Addig, amíg ki nem szállok.
A halőrházban legalább jó híreket hallok, a forróság ellenére fogtak szépen, akik éppen nem kozmáltak oda a helyükhöz. Eszembe jut, mi lenne, ha egy kicsit az éjszakába nyúlna a horgászatom? Este kicsit hűvösebb van, talán jobban felélénkülnek a halak is. Elhatározom, hogy megkérem a tulajdonost, adja áldását az éjszakai pecára. Mivel semmilyen világító alkalmatosságot nem hoztam, olyan helyet kell választanom, ahol a közelből azért legalább annyi fény szűrődik, ami elegendő ahhoz, hogy ne az ujjamat fűzzem a horogra. Szerencsére a tó egyik sarkába telepített lámpa megfelelő fényerősséggel bír. A közelébe cihelődök. A minimumra csökkentett motyómmal is rendesen megszenvedek, mire behúzom a ládát. Első dolgom egy üveg ásványvíz beépítése a szervezetbe. A lehetőségekhez képest gyorsan elkészítem a horgászhelyemet. Először az etetésre szánt magvakat veszem kezelésbe. Még a Haldorádó Fórumtalálkozón javasolta Papp Józsi, (vagy ahogy csak magunk között szoktuk hívni „Top MIX Józsi”), hogy a pontyoknak érdemes bőséges apró magvakkal ellátott etetést készíteni, mert imádnak az aljzaton szétterülő morzsák között porszívózni. A tavalyi évben elsősorban csemegekukoricával, főtt búzával és pellettel végeztem az alapozó etetést, de most hajlok a jó szóra, és 2 zacskó Birdfood Mixet is bontok. A repce, köles és szezámmagból álló keverékhez főtt búzát, csemegekukoricát és pelletet keverek.
Az alapozásra szánt mennyiség kb. 3 kiló. Ha jön a hal, akkor még kevés is lehet, de semmi gond, hoztam magammal bőven a csemegékből. „Sajnos” rengeteg termetes kárász is lakja a tavat, és ezek a kis vízi zabagépek rettentő sok terményt felesznek. Ha azt szeretném, hogy akkor is legyen eleség a helyemen, mikor a pontyok megérkeznek, bőségesen kell alapozni. Az első termetesebb vendég bejelentkezését követően pedig halanként kétcsészényi finomsággal hálálom meg az érdeklődést, de közben aprócska adagokban csúzlival is szórom a területet. Aromázni csak az alapozásra szánt keveréket szoktam - ha a helyemre találó halak már belefeledkeztek a falatozásba, a nyüzsgő, táplálkozó halseregnél nem kell jobb csalogató. Aromákból ma már hatalmas a választék, de én már jó ideje a VDE aromákat használom. Ezen a vízen nekem ez vált be. A hazai paletta is örvendetesen bővül, bár meg sem közelíti még az angol piacon fellelhető kínálatot. Hiába, kis ország, kis horgászlétszám, kisebb választék. Ezért is örültem, mikor még a fórumtalálkozó idején felfedeztem a boltban egy addig csak angol szaklapokból ismerős új VDE aroma családot. Be is vásároltam a teljes kínálatból, „próba-cseresznye” alapon. A legtöbbjük finom, édes illatú és hasonló ízű volt, kivéve persze a zöld kagylós és a gilisztás aromát. Ezek szokás szerint büdösek voltak, mint a dög. Van, aki így szereti, én - már csak magam miatt is - inkább az illatosabbak, mintsem a szagosak felé hajlok. Maximum a fanyar, fűszeres irányba tudok elmozdulni. (Azzal a két „büdössel” akkor mi a francot fogok kezdeni?)
Úgy határozok, a Scopexet fogom ma bevetni.
Nem viszem túlzásba az aromázást, csak módjával locsolom be a magvakat. A melegben éppen csak érezni az egyébként intenzív illatfelhőt. A nagyobb mennyiségű alapozást etetőcsészével viszem be. Ez egyrészt gyorsabb, másrészt pontosabb is. Az etetésnél ügyelek arra, hogy annak ellenére, hogy 11,5 m-es bottal horgászom, az etetési zónát kb. 10 méterre teszem. Többször megfigyeltem már, hogy az etetésen tülekedő sokaság közé nem szívesen mennek be a szebb példányok, inkább az etetés körül ólálkodva szedegetik fel a szétszóródott morzsákat. (Az etetésre szánt pelleteket ezért is szoktam a csészével kialakított etetés köré szórni.)
Mire mindennel elkészülök, megérkezik Csabi is, a szokásos „Cuba feeling”-re. Meleg van még horgászni, inkább iszom egy hideg bambit. Az étterem teraszán már bodor szivarfüst gomolyog, így könnyű meghatározni barátaim asztalát. A hideg almafröccs igen jól esik ebben a melegben, és számos fontos kérdést is megvitathatok. Például, maradhatok-e éjszakára. Az igenlő válasz megnyugtat, nem kell rohannom. (Nem is tudnék ebben a kutya melegben.) Később népes kis csapat érkezik, „lesz itt szalonnasütés!”, ígérik Krisztiánék. Ha csak a kísérőnek hozott dinnyékre nézek, ebből bizony Bilagit lesz.
Ahogy hűl (ugyan már, nem hűl itt semmi, maximum a sör a hűtőben) a levegő, úgy érzem, ideje lenne horgászni is. (Végtére ezért (is) jöttem.)
Ráóvatoskodok a ládámra. Süti a fenekem a feltüzesedett fekete bőr huzat. Enyhülést a szintén 100 fokra melegedett rakós megfogása sem hoz. Ahogy betolom a tenyeremen, kérgesre süti a bőröm. Szeretem ezt az érzést, akár csak a horogra rögvest rárontó snecik hadát. Tologatják a szilikonba bújtatott pelletet, majd belátva kicsinységüket, feladják a tornát. Helyette most az úszót akarják megkóstolni. A fél grammos tömzsi pontyos úszó egy idő múlva megunja az inzultálást, és kipattan a vízből. Mi a szösz? Leesett az ólom? Beemelek a bottal. Halam egy mozdulattal kihúz vagy 10 méter gumit a top szettből. Fröcsögve menekül. Amur a lelkem. Sportos, jól küzdő, de néha idegesítő ellenfél. A szerelékem erejében bízom.
(A régi, jó öreg Milo 1011-es rakósomat idén egy ifjabb titán váltotta fel. Erős, terhelhető, strapabíró rakósra volt szükségem, amihez még tagot is lehet beszerezni, ezért egy TM Inventor 407-es boldog tulajdonosa lettem. Vérbeli pontyos bot, amivel Velencén a legádázabb széllökések közepette sem kellett bottöréstől tartanom. Nem reklám céllal írom, de kikívánkozik belőlem. Az OHCSB előtti edzéseken mérőszalaggal lemértük mindenkinek a rakósát, nehogy később bothossz miatt bárki reklamálhasson. Az Inventor mini toldó nélkül 13 méternél pont annyival volt rövidebb, amennyivel visszavágtam a spicceket. A mini toldóval kerek 13 métert mértem. A csapat egy tagjánál sem volt meg ez a 13 méteres limit. A keszeges versenybotom toldó nélkül 11, 9 m, mini toldóval 12, 4 m! Aki ismeri ezt a pályát, tudja, hogy itt akár 20 centi is számottevő lehet. Zárójel bezár, vissza a történtekhez…)
Miért bízhatok a szerelékem erejében? A lágyabb pontyozó gumikkal sok esetben teljes bothosszban kellett fárasztanom. Ez néha igen viccessé vált, mert előfordult, hogy még a 11 méteres „top szett” is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a halat magamhoz húzzam. Ideje volt változtatni a hozzáállásomon. Megfogadtam hát Józsi (naná, hogy Papp) tanácsát, és az általa is használt szereléket készítettem el.
A botba egy rendkívül erős Preston Hollo Elastic gumi került, lila színben. A szerelékem többi eleme is ehhez a bivalyerős gumihoz igazodott, a 0,5 g-os úszó 22/20-as szereléken kellette magát, a 10-es méretű Kamasan szakáll nélküli horoggal együtt. Ahogy Tóth Feri mondaná: „Ezzel nem fog feleselni Csikánó!”
Az első komolyabb kirohanás után valóban megszelídül az „amuri partizán”. A botot hátratolva rövidítek, és végre top szetten folytatom a fárasztást. Viszonylag békésen viselkedik, talán a nagy meleg az oka. A szák közelítésekor persze megviccel, vagy ötször ugrik ki a merítőből. Mentségemre legyen mondva, a száknyélre tekert merítő fej sem ideális. Amurnak semmiképp. Hatalmas, kerek szákfej, ám az alja olyan sűrű szövésű, hogy rengeteg vizet fog, ha megemelem. Egyszerűen nem tudok vele olyan gyorsan meríteni, hogy az amur ne röhögne ki. A negyedik poénja után már én is unom, ötödik próbálkozásomra végre szákban marad. Szokás szerint ekkor döbben rá, hogy gáz van, majdnem szétveri a szákomat. Kióvatoskodom a partra, és gyorsan beborítom egy vizes törülközővel, hogy ne verje magát feleslegesen. Gyors horogszabadítás, és mehet is vissza, hogy legközelebb is kiröhöghessen szákolás közben. A szákfejre pillantok. Fish Safe (hal kímélő) anyagból szőtték, hirdeti a felirat. Na ja. Így könnyű kímélni, ha megszákolni is nehéz! Igaz, elsősorban pontyoknak szánja a gyártó, és velük nincs is ennyi gond. Ponty még nem vetődött ki belőle.
A kezdet biztató, ezért két csésze mix-szel honorálom az érdeklődést. Sejtem, hogy nem egyedül érkezett őkelme, és egy csapat amur olyan zabálást tud csapni, mint régen, mikor felszolgálóként dolgoztam, és befutott egy olasz csoport. A „bevált csalin ne változtass!” általános tanács alapján újra egy epres VDE pellet kerül a szilikonba, amit egy szem kukoricával teszek csábítóbbá. Szerelék újra vízbe, snecik újra az úszón, majd csend. Pár perc mélázást követően az úszóm hirtelen kámforrá válik. Biztosan csak a meleg miatt, izzadság csorgott a szemembe! Leveszem a szemüveget, és megdörzsölöm. Az úszót csak nem látom. Visszateszem a szemüveget. Most sincs sehol. Félelmetesen kifinomult reflexeimnek köszönhetően még elkapom a rakóst. Ha már a szemem rossz, legalább valami működjön. Vehemens kirohanás. Kapaszkodom a botba, és igyekszem halam az etetéstől távolabb kormányozni. A masszív gumizás most is működik. Lényegesen hamarabb meghunyászkodik ellenfelem, mint a korábbi fárasztásaimnál. Hihetetlen erő van így is benne. Mozgásából ítélve ponttyal akadhattam össze. Az erejéből jó halra gyanakszom. Végül egy 3-as kis erőgép képében piheg a szákban. Hihetetlen erejük van itt a halaknak.
Biztosan süti őket a víz, ezért iparkodnak olyan nagy sebességgel, hátha hűti őket az „ellenszél”. Gyors fotózás, és mehet is vissza, hűsölni. A beígért szalonnasütés közben megkezdődik, nem tudok nemet mondani a meghívásnak. Mielőtt én is ráállnék az etetésre, a halaimnak bőséges utánpótlást szórok.
Sándor - forradalmasítva a szalonnasütés technikáját - „hiperűr-sebességgel” készíti a lilahagymára csorgatott szalonnazsírból álló eledelt. (Norbi Update kód 1000) Az aromázást mangalica sonka sütésével végzi, így nem csoda, hogy egyre több éhes horgász áll rá az etetésre. Csabi kétpofára tolja magába, épphogy csak szuszog. Én is betolok 3 (esetleg 4 vagy 5? … esküszöm, nem volt több, max. 6 szelet) szigorúan búzakorpa és teljes kiőrlésű liszt mellőzésével készült kenyeret, de csak az íze kedvéért. Hiszek a reinkarnációban. Ez a mangalica, aki sonkáját és szalonnáját áldozta értem, most bennem tovább él. Ha a mérlegre nézek, minden bizonnyal. A dinnyéhez már nem maradt erőm. Nincs jobb dolog, mint teli hassal horgászni! Egy kis sport jót fog tenni, végtére is sporthorgász vagyok! Hogy sikeres is legyek, gyorsan csalizok, és betolom a rakóst. Szerencsére az érdeklődés nem lanyhult, csak az én reflexemmel van gond. Két halam a megakasztást követően lemarad, valószínűleg rosszul akadt a horog. Kicsit többet kell rávárni. Csalizás, betolás, pellet csúzlizgatás, majd kapás a sorrend. „Most nem babráltok ki velem!”, döntök. A halam is dönt. Borít mindent. Elementáris erővel vágtázik, a rakóst majdnem kitépi a kezemből. Nyugodtan tartom a botot, hagyom, hogy a gumi tegye a dolgát. Teszi is, csak éppen a halam nem akarja ezt tudomásul venni. Az erős szerelék most emberére, akarom mondani, halára akadt. Érzem, ennek fele sem tréfa, vagy megpróbálom fordulóra bírni, vagy viszi a top szettet gumizással együtt. Megemelem a rakóst, hátha. Hátha nem, hát nem. A bot is pattanásig feszül, de az ismeretlen nem fordul, nem lassul. Nem tudom rokokó stílusban elmondani, maradjunk a tényeknél. Megrongyolt a tengeralattjáróm. A 20-as előkét cérnaként tépte szét, a megkönnyebbült szerelék pedig irtózatos sebességgel lőtt vissza. Nem tudom megsaccolni, hány méterre húzta ki a gumit a hal, de füstölt a víz a visszaszáguldó szerelék nyomán. Hát vesztettem. Most ő volt jobb, de jön ő még az én szákomba! Újra szerelek, de most már az éjszakai világítópatronos úszót vetem be. Megtöröm a patront, a sárgászöld fény szentjánosbogárként billeg a vízen. Lassan besötétedik, csak néhány amur borzolja a kedélyemet. (Hogy ezek miért szeretnek állandóan kiugrálni a merítőből?) Előkerülnek a denevérek is, pihentetésképpen az ő légibemutatójukat nézem.
Milyen sejtelemesen vibrál az úszóm fénye! Gyönyörű, ahogy araszol egyre mélyebben a felszín alá. A „zannya”! Ébresztő! A megakasztott hal egyértelművé teszi, nem egy sihederrel van dolgom, bár a korábbi bottépő erőt most nem érzem. Kiélvezem a fárasztás minden mozzanatát. Az első felburványlást, mikor már érzem, fárad, és a hirtelen elbizonytalanodást, mikor már ő is érzi, akár veszíthet is. Szűkülnek a körök, majd végül felloccsan a víz színén, hogy még egy utolsó kísérletet tegyen a szabadulásra. Pár kirohanás, és megadóan simul a merítő öblébe. Gyönyörű, hibátlan tükrös. Nem találok rajta horog ütötte sebet, ezért gyanítom, még nem ismerte a horog okozta sajgást. Ha a jövőben óvatos lesz, talán nem is fogja többet érezni. Csak rajta áll. Türelmesen áll modellt a fotózáskor, nem vergődik. Tudja, hogy úgyis mehet vissza. Levezetésképpen rontok még pár szép kapást, és fogok pár amurt. (Hogy ezek is mit ugrálnak?)
Észre sem veszem, de bizony lehűlt kicsit a levegő. Éjfél után járok már egy órával, ideje pakolni. A többiek is szépen fogtak, panaszra semmi okunk, a víz megadta azt, amit kértünk tőle. Legyen mára ennyi is elég. Komótosan összepakolok, és otthon fáradtan, de mosolyogva bújok az ágyba. A ventilátor egykedvűen keveri a levegőt, és én most nem álmodok. Minek, ha az este önmagában is álomszerű volt?
Írta: Polyák Csaba (csabio)
