Bár már jócskán a szezonban járunk, mégis csak a mai nap után írhatom le nyugodtan azt, hogy számomra is véget ért a tél és tényleg „megtört a jég” az idei szezonban. Bár minden szakirodalom azt írja, hogy tavasszal a pontyok kihúzódnak a tavak sekélyebb részeire, ebben az évben eddig ezt sajnos nagyon nem tapasztaltam…
Nagyon nagy várakozással néztem én is ennek a szezonnak elébe, és - mint szerintem minden horgász - újabbnál újabb tervekkel vágtam bele a horgászatba, hogy megdöntsem eddigi rekordomat. A harmadik próbálkozás után be kellett látnom, hogy a horgászat nemcsak az elhatározáson és a horgászon múlik, hanem a képletben igen jelentős értéket képviselnek a „megcélzott ügyfelek” is: a pontyok. Azok a pontyok, akiket elfelejtettek a szakirodalomban olvasható általános információkra megtanítani, miszerint tavasszal irány a sekély rész. Ez az írás ezt a pechsorozatot mutatja be.
De nézzük szépen sorban, dátum szerint:
2005. március 26.
Tibi barátommal végre úgy döntöttünk, hogy érdemes megpróbálni a rakózást a kedvenc vizünkön, mert a kedvező időjárási változásnak köszönhetően a levegő és a víz hirtelen melegedésnek indult. Hogy sikerünk bebiztosítsuk, egy hétig folyamatosan etettük a tervezett horgászhelyünket. „Ha most nem fogunk halat, akkor soha” vágtunk neki a napnak. Helyesen úgy szólt volna a mondás, hogy „ha most nem fogunk halat, akkor sokáig nem fogunk.” Hiába volt nálam etetőcsészés etetés, Tibinél csúzlis, különböző etetőanyagok, pelletek, különböző színű csontik, semmi nem kellett a pontyoknak. Egészen pontosan, még egy beleúszás sem volt, nemhogy kapásunk. Az eredmény: Tibi - Peti 0:0. A történethez hozzátartozik, hogy volt mellettünk egy harmadik rakós botos horgász is, aki szintén nullázott.
Nálam az egész napos úszóbámulás után akkor telt be a pohár, amikor a balra mellettünk horgászó kisfiú (vagy 10 m-re lehetett) matchbotos szerelékének kitekerése közben belehúzta a horgot valamibe, ami hagyta magát fárasztani. A fiatal horgászpalánta meglepő ügyességgel fárasztotta a „kabátba” akadt halat, amiről a mérlegelésnél kiderült, hogy 9 kg-os. Gyors fertőtlenítés és fotózás után vissza is került a vízbe. Nekem ez már sok volt, hogy abban a sarokban, ahol hajnal óta horgászunk és moccantásunk sem volt, mellettünk egy 9 kg-os pontyot fognak rakós távon. Akkor miért nem esznek??? A választ már nem vártam meg… irány haza, a családhoz.
2005. április 16.
Három hét telt el, mire újra a Verba tanyának szavaztam bizalmat, és oda tudtam menni rakózni. Folyamatosan jöttek a hírek a feederrel, bojlis botokkal fogott tekintélyes méretű pontyokról, gondoltam, a jó meleg idő végre rakós táv közelébe csalja a pontokat. A haditervet most még jobban kidolgoztam. Elhatároztam, hogy most nem kapkodok, mindent pontosan fogok csinálni. Így az amúgy sem rövid előkészületi idő még jobban megnőtt, mivel kétszerannyi időt fordítottam a láda kényelmes beállításától a pontos fenékmérésig mindenre. Az etetőanyag gombócokat is egyesével tologattam be etetőcsészével és a túlparton lévő támpont alapján borítottam a vízbe. Magam is meglepődtem, hogy a főtt kender és kukorica csúzlizása is milyen pontosan sikerül. Jöhetnek a halak. Csak erről megint nem szólt senki a halaknak. Egész nap a rakóson semmi. De szó szerint SEMMI! A feederen fogtam 4 pontyot, de azoknak nem is tudtam örülni. Ilyen napon nem tudtam értékelni, hogy vaktában bedobom, és ha a ponty szájába dobtam, akkor 1 (!!!) percen belül botbeborító kapás volt, viszont ha rossz helyre dobtam, akkor 1 óráig nem volt moccantás sem. Nagyon úgy tűnt, hogy a halak 1 centit sem hajlandóak még mozdulni ebben a nagyon frontos időszakban.
Május elő hetében kaptam végre a hírt, hogy rakós boton fogják a halakat. Csabió barátom is végre felavatta a 2 mm-es Hydrolastic gumit, nem is akármilyen hallal, de erről ő már bővebben beszámolt.
A lényeg az, hogy egyre több rakózótól kaptam a hírt, hogy megy a ponty a rakóson. Érdekes volt, hogy a halak beindulása egybeesett a szokásos nyári etetőanyag-használati tilalom kezdetével. A rakózók több nagytestű pontyot is horogra kerítettek. Közben gyarapodott a családunk, így a létszámnövekedésével fordított arányban változott a rendelkezésre álló szabadidő. Ráadásul, mivel úgyis vizsgaidőszak következett, arra gondoltam, hogy pont itt az ideje, hogy lecseréljem az eddig jó szolgálatot tett horgászládám. Erre mindenki fogja a pontyot, én meg itt állok - szó szerint! - láda nélkül. Csabió versenyen, Cibus horgászik, az utolsó mentsváram Tibi barátom volt. Hívom, nem veszi fel. Tíz perc múlva újra hívom, felveszi, és annyit mond: mindjárt visszahívlak. Ezután 1,5 óra múlva értem ki a tóhoz. Már messziről láttam az égbe tartott rakóst. Tibi fárasztott. Hazamentem. Ezek után jött csak a visszahívás, amiből kiderült: egy bő hatos ponty húzgálta rendületlenül 2 órán át a gumit. Hihetetlen volt, hogy honnan volt ennyi ereje ennek a pontynak. Végül egy bojlis merítővel, víz alatt szákolták meg. Tudtam azt, hogy Tibinek ez közel sem a rekord hala, hiszen 2004-ben egy 12-es pontyot varázsolt ki rakóssal a vízből és ahhoz elég volt 1 óra. Mennem kell horgászni! Láda megbeszélve, reggel már robogtam ki a tópartra.
2005. május 15.
Etetéshez most kizárólag 3 doboz csemegekukoricát és fél liter csontit vittem magammal, amiről utólag kiderült, hogy felesleges volt. Vittem még minibojlit, amit Sensas Sweetcorn aromába áztattam. Bár ezt csak arra az esetre, ha már legalább 2 pontyot fogtam.
Az idő igazán pocsék volt. Két szakadó eső között volt egy kis szemerkélő eső is. De ez már végképp nem zavart. Végre esélyt láttam arra, hogy pontyot fogjak. Alapozó etetésnek 2 csészényi (150 ml-es pohár) kukoricát toltam be, és lőttem rá 2-3 csúzlinyit is, mert sokszor tapasztaltam, hogy a csúzlis etetésről hamarabb fogtunk pontyot, viszont a csészésről meg többet, ezért azt gondoltam, kombinálom. Dobtam be kézzel egy pár darab bojlit is. Az eredmény VÉGRE nem maradt el. Egy órával az etetés megkezdése után már a merítőben volt az első ponty.
És újabb fél óra múlva a második is. Mind a kettő a legnagyobb szakadó esőben jött.
Megvolt a két becsülethal, jöhet a „szelektáló” csali, a minibojli. Pontosan 9 órakor toltam be a 12-es Kamasan B560-as horogra szilikon előkén felrakott golyócskát. Kilenc óra 10 perckor az úszó rövid kiemelkedő tánc után oldalra billent és elmerült. Régóta vártam már erre a pillanatra. Olyan érzés lehetett, mint Bogyónak a 18-as „nádi” pontya, amikor bevágott, és érezte, hogy ez nem apró halacska. Úgy is volt, bár nem döntötte meg egyéni rekordom, de legalább 13 m-ben is fáraszthattam egy kicsit. De a többiről beszéljenek a képek…
Megtört a jég. VÉGRE! Ezután folyamatosan jöttek a pontyok. Olyan érzés volt, mintha az ember megszabadult volna egy tehertől, és felszabadultabban tudna horgászni. Közben jókat beszélgettem a szomszéd horgászokkal, akik mellől elpártolt a szerencse e napon, de együtt tudtak örülni velem, sőt, amin igazán meglepődtem, hogy pontosan ugyanazon a napon és ugyanabban a kórházban születtem egyikkőjükkel. Bár sok kapást sikerült elrontanom az időnként felhőszakadásszerű eső miatt, a végeredmény kora délutánig 8 darab ponty másfél és 5,5 kg között, a legnagyobb éppen a nyolcadik ponty volt.
Írta: Takács Péter (t_peti)
