Akik ismernek, azok tudják, hogy megszállott folyóvízi horgász vagyok. Nem nagyon látogatom az állóvizek partját. Egy cimborám unszolására mégis beadtam a derekam egy „klón” tavon történő horgászatra, miközben kipróbáltam egy újfajta csalit, amiben eddig nem hittem. A tó a hétvégi telkünk közelében található rengeteg kavicsbánya „mellékterméke”. A partja gondozott, füvesített, a tógazda készséges és odafigyel a vendégeire. A vízterület 60 hektár körül van, emiatt nincs az embernek olyan érzése, mintha kádban horgászna. Ezt az élményemet osztanám most meg veletek.
A horgászat előtt pár nappal a kedvenc horgászboltomban az eladó kikerekedett szemmel nézett rám, amikor megkérdeztem tőle, hogy milyen pontyos kaját ajánlana nekem. Ezt a mondatot még soha nem hallotta tőlem ezelőtt. Kérésemnek eleget téve kitett a pultra egy zacskó epres etetőt és egy csomag színes valamit. Kérdeztem ez micsoda? Erre ő csak annyit mondott: „Mi lenne? Pellet, ezt mindenképpen próbáld ki! Nagyon fogós!” Mit mondjak, hittem is meg nem is.
A nevet hallottam már. Sok horgászújságban ott figyel a hirdetése, de eddig csak legyintve, mindig átlapoztam felette. Otthon előtúrtam egy DVD-t, amin egy angol pontyos versenyen készült film volt látható, továbbá átolvastam a fórumban található ide vonatkozó hozzászólásokat. Végtére is egy aktív Haldorádó-fórumos nem betlizhet…
Péntek estére össze is állt a kép. Az összegyűlt információk alapján kialakult bennem a másnapi taktika.
Szokásomhoz híven korán érkeztem ki a vízpartra. Ennek az az előnye, hogy ilyenkor még én választhatom ki a horgászhelyem, és láthatom a hajnali halmozgásokat. A megérkezés után először az etetőanyagot kevertem be. Ez most nem volt nagy feladat, mivel csak 1 kg száraz anyagot használtam 2 deci csontival dúsítva. Ezt is a kárászok kedvéért, hogy amíg megérkeznek a pontyok, addig majd ők szórakoztassanak. Az etetőanyag bekeverése után az „űrbázis” felállításán volt a sor. Barátom ekkor már elég türelmetlen volt. Sürgetett, etessünk már és horgásszunk. „Könnyű neki” - gondoltam magamban, Ő csupán egy előre felszerelt match bottal és egy kisszékkel érkezett. Én még a 13 méter hosszú petrencés rudam összeállításával voltam elfoglalva… Alig tudtam lenyugtatni. Második észrevételét akkor fűzte a dologhoz, amikor már 10. perce csak az előttünk található medret pásztáztam a fenékmérő ólommal, valamint az ereszték pontos beállításával voltam elfoglalva. Annyit tudni kell a tóról, hogy hirtelen mélyülő bányató, nagyon egyenetlen aljzattal, ami a dobókanalas kotrás eredménye. A tógazda elmondása alapján a legnagyobb mélysége 10 m körüli.
A fenékmérésnek meg is lett az eredménye: tőlünk 10 méterre találtam egy közel asztallapnyi egyenes terület (teraszt). A vízmélység itt csupán 2,5 m körüli volt. Miután megvolt a tetthely, gyorsan begombócoltam az összes etetőanyagot, és belőttem kb. 1 kg főtt búzát. Mivel a halakat a „halgyárban” búzával, kukoricával nevelik, a mag vízbe hullása a kialakult pavlovi reflex miatt intenzív táplálékkeresést vált ki belőlük. Ezért a horgászat alatt is folyamatosan, 2-3 percenként lőttem rá az etetésre egy-egy adagot. Ennek eredményeképpen a halak folyamatosan ott voltak az etetésen, keresték-kutatták az élelmet.
Miután bevetettük a horgokat - a várakozásnak megfelelően - a kárászok jelentkeztek elsőnek. 14-es horgon 3 szem csontival szépen lehetett fogdosni őket. Kb. 20 perc múlva jelentkeztek az első túrások az etetés környékén. Kisvártatva meg is lett az első ponty. Cimborám ekkor kemény kukoricára váltott a kárászok kiszelektálása végett. Ennek meg is lett az eredménye. Míg Ő fogott 3 pontyot, addig én 4 kárászt és 1 pontyot. Elég rendesen beindult a hal az etetésen, öröm volt horgászni. Ekkor gondoltam, hogy ki kellene már kipróbálnom az új csodacsalit. A gondolatot tett követte, előbújtak a zacskóból a kellemes, gyümölcsös illatot árasztó színes falatkák. Megízlelése után a natúr pattogatott kukoricához tudnám hasonlítani (csak annál jóval keményebb), kellemes gyümölcsös aromával.
A búza mellé elkezdtem 6-8 szem pelletet is lövöldözni, majd negyedóra múlva megpróbáltam ezzel csalizni. Ekkor kellett szembesülnöm azzal, hogy a pelletet nem lehet csak úgy feltűzni a horogra. Szárazon feltűzhetetlen, nedvesen a széle „trutymós”, a közepe kemény. Ekkor cimborám beletúrt a ládikájába - amiben talán csak kisegér nem volt -, és előkotort nekem néhány szilikon karikát. Ezzel már könnyen meg tudtam oldani a csalizás problémáját.
Az igazi meglepetés ezután következett. A pontyok hihetetlen intenzitással keresték, kutatták és falták a pelletet. Sokszor még be sem tudott állni az úszó, és már valaki húzta oldalra. Több pontynak szó szerint maszatos volt a szája a pelletben található ételfesték miatt. Ekkor szembesültem a következő problémával: finom horgászat ide vagy oda, de ehhez a csalihoz kell valami nagyobb horog - sajnos elég sok hal leakadt. A kifárasztott halak száját szemügyre véve látszott, hogy a kis horog csupán a bőrbe akad, ami a fárasztás során megnyúlik, a horogütötte seb pedig kitágul. A táskámban a 14-es után a márnázáshoz használt 8-as horogméret következett. A horog cseréje után már ez a probléma is megszűnt.
Mindent összevetve igen jól szórakoztam. 4 óra horgászatra szánt idő alatt 26-28 db pontyot fogtam. Kettőnk zsákmánya negyven-valahány darab volt. A legnagyobb a 4-5 kg körüli méretet érte el. Eleinte a tisztán búzás etetésen inkább a kisebb 1,5-2 kg-os példányok mozogtak. Később a pellettel színesített etetésen már inkább a nagyobb, 2,5-3,5 kg-os pontyok voltak az ellenfeleink. Jellemző volt, hogy a kárászok nem tudtak labdába rúgni a pelletet hatalmas vehemenciával habzsoló pontyok mellett. A végére barátom is megértette, hogy miért kellett olyan sok időt eltölteni látszólag haszontalan dolgokkal, pl. fenékméréssel, precíz eresztékállítással. Saját bevallása szerint még sohasem fogott itt ennyi halat egyszerre. Igaz, nem is fordított ekkora figyelmet a részletekre.
Számomra az a tanulság, hogy nyitottabban kell hozzáállnom az új dolgokhoz.
Írta: Imre László
Fotók: Gazza, Haldorádó, Imre László
