Hiszek abban, ha az ember keményen megdolgozik valamiért, annak előbb-utóbb beérik a gyümölcse. Így vagyok én a márnahorgászattal is. A nehéz, végigszenvedett pillanatokat - amit én tanulóidőszaknak hívok - egy idő után siker koronázza, és a szerencse is a horgász mellé szegődik! Ez történt velem is. A kitartás és a szerencsés véletlenek kombinációja meghozta számomra az áttörést, végre elkezdtem megint sorozatban márnákat fogni! Hosszú idő után eredményes horgászatokat tudtam produkálni.
Minden horgászatomról jegyzetet készítek, leírok különféle dolgokat, melyeket fontosnak tartok. Ezeket szoktam böngészgetni, amikor éppen nem tudok pecázni menni. Sok mindenre rá lehet döbbenni ilyenkor, most is olvasás közben derült fény néhány dologra. A tilalom után valahogy csak nem találtam a halakat. Egyértelművé vált számomra, hogy most már nem a márnákkal van a baj, hanem velem. Télen még lehet fogni a hidegre a kapástalanságot, ívás közben pedig a szaporodásra… de amikor optimális minden a halfogásra és csak nem jön a hal, akkor ott magunkban kell keresni a probléma okát. Megint mit csinálok rosszul? Tavaly hasonló helyzetben voltam, de akkor sikerült orvosságot találni az üres pecákra. Idén ugyanolyan stílusban kergettem a halakat, de messze elmaradtam az akkori eredményes horgászatoktól, sőt fényévekre voltam az múlt évi állapotoktól…
Először megint a helyszíneket vettem szemügyre. A téli időszakban hibáztam, ez tuti, mert bebizonyosodott, hogy azok a helyek, melyek a szezonban működnek, telelőhelyként nem funkcionálnak. A téli évszak speciális, ott meg kell keresni a halat, ami hosszú időt vehet igénybe. Ha megérkeznek a nappali fagyok, akkor én is ezt fogom majd tenni. De addig még van egy kis idő. Azért halkan megjegyzem, remélem, rábukkanok majd egy telelőhelyre keresgélés közben. Tavasszal márna szempontból nem horgásztam rossz helyeken. A legnagyobb probléma talán az volt, hogy nem tudtam annyiszor kijárni, hogy kipróbáljak minden szituációt. Többször előfordult, hogy csak napközben volt időm horgászni, ez pedig nem a legjobb időszak a márnafogásra. Az első hiba megvan! Az időpontválasztás! A hajnal, a kora reggel, esetleg még a kora délelőtt sokkal eredményesebb szokott lenni, mint a napközbeni időszak. A késő délutáni, kora esti napszak - nem beszélve az estéről és az éjszakáról - szintén kedvező. A munka miatt nem tudok mindig kijárni, ezért kitaláltam, hogy hétköznap csak estefelé, hétvégén pedig hajnalban fogok pecázni. Az éjszakákkal kapcsolatban az a véleményem, hogy a budapesti közbiztonság nem az igazi, így nem is fogom erőltetni a dolgot. A helyszíneket is próbáltam leszűkíteni oly módon, hogy olyan helyeken erőltettem a horgászatokat, ahol jó húzós a víz, tehát erős a sodrás. Fel szoktam azt is jegyezni, hogy van-e természetes táplálék a mederben - itt a kagylókra gondolok elsősorban. Mert ahol kagyló van, ott márna is van! Felmerül a kérdés, hogy honnan tudhatjuk, hol van kagyló? Sokat kell kint lenni a folyón, ez máshogy nem megy. Én sokszor szoktam sétálgatni a Duna-parton csak úgy, horgászbot nélkül. Alacsony vízállásnál jól megfigyelhetőek a partközeli kagylós helyek, mert egy részük szárazra kerül. Gyakorlatilag magas vízállásnál ott horgászunk, ahol alacsony vízállásnál horgászat közben álldogálunk. A szükséges információ megszerzéséhez a szerencse is hozzásegíthet minket. A képen is látszik, hogy kicsévélt végszerelékem horgán van egy ilyen kagyló. Ezek a kagylótelepek nem biztos, hogy a legmélyebb szakaszokon lesznek, de nem is a sekély részeken. Bár az, hogy mit nevezünk mélynek és sekélynek, a vízállástól függ.
Kezdett tisztulni a kép. Most már tudtam, hogy mikor és hová menjek pecázni. Ezután elérkeztem egy újabb problémához. Tavaly - és idén is - sokszor bosszankodtam a monofil főzsinór miatt. 30-as méretűeket használtam, ami nem mondható gyengének, de túlzottan erősnek sem nevezném. Az volt a gondom, hogy ha fárasztás közben véletlenül hozzáért valamihez, rögtön elpattant, és elveszett a kínkeservesen horogra csalt hal. Vastagabb monofílt pedig nem akartam feltenni, mert abba sodrás még jobban belekapott volna és elsodorta volna a végszereléket a meghorgászni kívánt helyről. Ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha fonott főzsinórral horgásznék a továbbiakban? Be is szereztem pár tekercset a 30-as méretből. Ismét felmerülhet egy kérdés, miért kell ilyen erősségű fonott? Ennek több oka van. Pontyozás közben azt tapasztaltam, hogy vékonyabb fonott ugyanúgy a kövek, kagylók áldozata lehet, mint a vastagabb monofil. A vastag fonott megbízhatóbb. Öreg horgászok sokszor elmondják nekem, hogy egy kapitális, 6-7 kg-os márnában van erő, nem is akármilyen. Azokra a méretekre már harcsás cucc kell. Élményekkel támasztják alá a mondókájukat, és én hiszek nekik. Ha már harcsánál tartunk, márnázás közben számítani lehet rájuk, ha harcsás placc közelében lógatunk. A fonott zsinór szinte a halak gondolatát is jelzi, fárasztásnál kell egy kicsit jobban odafigyelni, de jó fékbeállítással nem lehet probléma. Fonott zsinórhoz megfelelő orsó is kell, ami bírja a terhelést. Vásároltam ezért egy 70-es harcsázót. A feljegyzéseim szerint a horgászbotokkal is akadtak problémáim. Sokszor a viszonylag rövidebb botokkal nem tudtam annyira távol tartani a kövektől fárasztás közben a márnákat, amennyire szerettem volna. Ezért lesétáltam otthon a pinyóba és megnéztem, mi a felhozatal. Elővettem a leghosszabb telós botomat, a 4 méteres „medveölőt”. Márna legyen a talpán, amelyik ezzel szembe mer szállni!
Van most már alkalmas felszerelésem is. De még mindig a feljegyzéseimet böngészve feltűnik, hogy csak egy bottal horgásztam az év eddig eltelt napjaiban. Miért horgászom egy bottal? Azért, mert naivan a világ legnagyobb márnáját várom a sajtom végére, és ha egyszer tényleg az én végszerelékemet választaná, akkor biztosan bezavarna a két bot, főképpen akkor, ha közel lennének egymáshoz és nem lenne segítség a közelben. Amilyen szerencsés típus vagyok, tuti emiatt veszteném el a várva várt rekordhalat. Nem, nem, nem fogok horgászni két bottal, csak ha van velem valaki, de ritkán horgászom mostanában társaságban, így marad az egy bot. Ezen nem fogok változtatni. Akkor már csak egy jó végszerelék kell, és a felszerelés készen áll a bevetésre. Az általam alkalmazott végszerelékkel nem volt olyan sok bajom, viszont én nem bízom a páternoszter csomóban teljesen, ezért ezen is változtatni akartam. Döme Gabi egyik filmjében, a Vadvízi kalandok 10. részében (A folyóvízi horgászat új alapjai) Gábor bemutat egy igen egyszerű, de ötletes végszereléket, melyet fonott zsinórnál alkalmaz. Külön kihangsúlyozza, hogy nem gubancolódik. Ha neki bevált, akkor egy próbát nekem is megér a dolog, mert a videó alapján nagyon szimpatikusnak tűnt. Horogelőkének 40-es átlátszó monofil zsinórt használtam a továbbiakban 75 cm-es hosszúságban, rajta akkora horgot, hogy a sajtban el tudjam rejteni, de úgy, hogy a horoghegy egy kicsit kilógjon (ez a jobb akadás miatt szükséges). Méretük változó volt, de többnyire a számomra szokásos 2-4-6-os méretűeket használtam. A vastagabb horogelőkét az indokolja, hogy a márna a fárasztás utolsó pillanataiban előszeretettel próbálkozik azzal, hogy az orrát bedugja a kövek közé. Vékonyabb monofílnál többször vesztettem el így halat, nem akarom, hogy ez még egyszer előforduljon. Elhatároztam, hogy ezután minden horgászaton etetni fogok: valamilyen etetőanyagot használnom kell, hogy eredményesebb legyek! Kellett egy etetőkosár a szerelékre. Ezt úgy oldottam meg, hogy egyszerűen hozzádrótoztam az ólomhoz. Az ólom és a kosár össztömege elérte így a 160-170 grammot.
Csalinak továbbra is a sajtot gondoltam, de már nem zártam ki a csonticsokor lehetőségét sem. Ahogy egyre melegedett az idő, a sajt egyre használhatatlanabb lett, egyszerűen megolvadt a melegben. „Hogyan tudnám megőrizni az állagát?”, merült fel az újabb kérdés. Végtelen egyszerű megoldást választottam. Egy műanyag dobozba tettem be a felkockázott sajtot és tettem bele még egy jégakkut, aztán lezártam. Így már kibírt a parton akár öt órát is a legnagyobb melegben! Sok öreg lefagyasztja a mélyhűtőben a sajtot és úgy használja. Én nem szeretem ezt a megoldást, mert a lefagyasztás-kiolvadás után a sajt könnyen törik, nem marad a horgon. Sok betlis pecám okozója a nem megfelelő állagú sajt is lehetett egyszerűen azért, mert meg volt olvadva, így a halak könnyen leszopogathatták a horogról, de az is lehet, hogy pusztán a sodrás verte le. Ez a probléma is megoldva!
Már szinte minden olyan dolgot megváltoztattam, amit hibának tartottam. Eljött hát a pillanat, hogy élesben is kipróbáljam az újdonságokat. Friss csontira is szükségem volt, viszont én napközben a munkahelyen vagyok, ezért megkértem a feleségemet, hogy ha már úgy is megy az élelmiszerboltba, akkor ugorjon már be a horgászboltba is egy adagért. Meló közben egyszer csak csörög a telefonom, felveszem és a számomra oly kedves hang beleszól: „Milyen kell, kicsi vagy nagy?”, kérdezi a feleségem. „Nagyot kérek, de ha már ott vagy, akkor hozzál nekem egy zacsi etetőanyagot is!”, válaszolom. „Milyet?”, kérdezi. „Azt, amelyik neked a legjobban tetszik, amelyiket a legszimpatikusabbnak találod a polcon.”, válaszoltam neki viccesen. Nem akartam felsorolni a bolt teljes kínálatát, mert lehet, hogy bedilizett volna a végére, és akkor a továbbiakban nagy ívben elkerülte volna a helyi horgászboltot. A munkahelyen nagyon lassan telt az idő, még az a szerencse, hogy biciklis postás vagyok és odacsaptam a lovak közé, ráléptem a gázpedálra és szélsebesen suhantam a körzetem végéig. A lényeg, hogy egy kicsit hamarabb értem haza, mint általában. Első dolgom volt, hogy megnézzem, mégis milyen etetőanyaggal fogok horgászni… Ezek nagyon izgalmas percek voltak!
Történt ám azokban a napokban még egy érdekes dolog… Volt egy kedvenc poharam, egy halszálka volt rajta és alá volt írva, hogy fish. Ebből szerettem inni kávét, üdítőt stb. Valamikor, még november környékén anyósom mosogatás közben letörte a fülét. Bosszankodtam, amikor megtudtam, hogy mi történt. Erre mondja az anyós, hogy dobd ki, mert szerencsétlenséget fog hozni rád! Nem vagyok babonás, így megtartottam a poharat és boldogan használtam tovább. Mostanában valahogy nem találtam sehol, kérdezem a feleségem, nem látta-e valahol. „De, láttam! Csak sajnos eltört és kidobtam a kukába.”, válaszolja. Nem hiszek a misztikus dolgokban, de most már túl sok furcsa dolog történik körülöttem… November óta jóformán nem fogtam márnát, az asszonyt küldöm etetőanyagért és a kedvenc poharamnak is annyi, sőt gyökeresen meg akarom változtatni a horgásztaktikámat… Mi történik körülöttem? Úgy éreztem, mintha kezdenék meghibbanni. Pedig ha akkor sejtettem volna, hogy az átok elszállta után milyen halfogásokban lesz részem…
A Dunára kiérve nem aggódtam a horgászat végkimenetele miatt, hisz a betlik száma szépen gyarapodott az év eddig eltelt napjaiban. Eggyel több vagy kevesebb mit számíthat?
Kibontottam a zacskót, adtam némi kukoricát és jó sok csontit hozzá. Az egyből feltűnt, hogy ilyen intenzív illatú etetőanyaggal ritkán találkozni, még eddig nem éreztem ehhez hasonlót, kimondottan élveztem ezt az illatot.
Horgászat kezdetekor szokásom az első dobást csak sima sajt csalival elvégezni, hátha ott ólálkodik egy márna a közelben. Bedobok és odamegyek a mellettem horgászó helyi erőhöz és megkérdem, mi a helyzet… Ezek a kis öregek dörzsölt fickók, nem ma kezdték a pecát. Harapófogóval sem lehet némelyikükből használható információt kihúzni. Egy esetben válaszolnak a furfangosan feltett kérdésekre! Ha szimpatizálnak a kérdezővel. Ez az öregúr félinformációkat mondott csak, amik lényege az volt, hogy vannak márnák a közelben - voltak is kapásai, de fogni ma még nem sikerült egyet sem. Nincs hal, idén ez nekem nem újdonság. Visszamentem a botomhoz is elkezdem most már az etetőanyaggal is horgászni. Csalinak most csontit tettem fel. Elhatároztam, hogy ötpercenként újat dobok, menjen csak be a kaja fele már a peca elején. Félóra múlva mintha jelezne a botspicc… Ez biztos nem hal… Vagy mégis?! Odapörköltem neki, és márna volt, méghozzá nem is rossz! Fárasztás közben átéltem ugyanazt, amit tavaly. A változtatások ismét eredményt hoztak!
Az izgalmak fokozódtak, gyorsan töltöttem, csaliztam és bedobtam. Egyértelmű volt, hogy a halak reagáltak a kevéske etetésre is. Ezen a pecán összesen hat kapásom volt, sajnos nem éppen a legjobb minőségű horgot sikerült kiválasztani, de sajt csalival és az ananászos etetővel fogtam még egy márnát ezen a horgászaton. Az öreg kollégának közben egy moccintása sem volt…
Következő reggelen is kiszaladtam egy rövid villámpeca erejéig és ismét fogtam egy márnát! A kombináció itt is természetesen sajt és ananászos kaja volt!
Az ananászos kaja elfogyott. Talán van még pincében valamilyen etető! Lementem keresgélni és felfedeztem egy zacskó Sajtos Bajszost. Ezzel a kajával még nem értem el számottevő eredményt. Feljegyzéseimet visszanézve valószínűleg az lehetett a probléma, hogy mindig hozzákutyultam ezt-azt, ami éppen itthon volt. Jót akartam, de pont az ellenkezőjét értem el. A következő alkalomra nem adtam hozzá mást, csak kis kukoricát és sok-sok csontit.
Ezen a horgászaton csak és kizárólag csontival csaliztam. A kaja így önmagában sok halat vonzott a horgászhelyre. A csonti mindig eltűnt a horogról, nem értettem a dolgot. Nem tudom másképpen megfogalmazni, de a botvég jelzéseiből azt olvastam le, hogy lent valami nem stimmel. Mintha dulakodnának a halak. Folyamatosan jelzett a spicc, de néha síri csend lett.
Aztán megtört a jég, horogra került egy márna! Végre siker ezzel az etetővel is.
Később megint csend lett, de legalább kiderült, hogy miért. Egy bölcsis harcsa szippantotta be a pofájába a gigantikus méretű csonticsokrot. Valószínűleg lehettek többen is, de én inkább összepakoltam. Boldog voltam, mert a peca eredményes volt!
A továbbiakban mindig vittem magammal valamelyik etetőanyagot. A csali sajt maradt, a csontit mostanában nem használom. Hihetetlen, hogy a változtatások mennyire befolyásolták a horgászataim végkimenetelét. A tudatosan irányított dolgok, a szerencsés véletlenek és az átok megtörése együttesen hozták meg a várva várt eredményt! A sikerszéria még most is tart, íme, néhány fotó a becserkészett halakról!
Jól nézzétek meg az alábbi képet! Íme, ismételten a bizonyíték arra, hogy a márnák mennyire imádják ezeket az etetőanyagokat. Ha jól megfigyelitek azt a kezemet, amelyiken a gyűrű van, láthatjátok, hogy ott csurog az ujjamon a megemésztett fluomorzsa ürülék! Ennél jobban a halak nem tudják elárulni magukat, azt hiszem!
Tudtam, hogy a keszegfélék is imádják a sajtot, csak sajnos nehezen fér be a szájukba. Ez a dévér volt az első sajttal fogott keszegem! Már összeállt a fejemben egy taktika, hogy miként lehetne nagyobb testű keszegeket sajttal megfogni. Ha működik a dolog, akkor majd arról is beszámolok.
Közvetlenül a tilalom után még csak bizakodtam a jó fogásban, de most már - így, nyár derekán - kijelenthetem, hogy optimista vagyok! Megértettem végre valamit a folyó működéséről, törvényeiről. A folyó nem fog soha alkalmazkodni hozzánk vagy a kedvünkre tenni. Ha szeretnénk tőle valamit, akkor cselekednünk kell! Teljesen mindegy, hogy a Duna éppen mit csinál, a halak ott vannak. Minden csak azon múlik, hogy hogyan tudunk túljárni az eszükön! Márnázzatok sokat! Mert márnázni nagyon jó!
Írta: Dajnics Ferenc(deferi08)
Fotók: Dajnics Ferenc, Dajnicsné Sápi Viktória és néhány kedves arra járó ember
