Gondolkodtam sokat arról, hogy miért is szeretem ennyire a Tiszát. Arra jutottam, hogy egyértelműen megfogalmazni nem tudom. Talán azért szeretem, mert folyóink az utolsó menedékek, ahol a régen volt vízi világ halvány nyomait tetten érhetjük, talán azért, mert rejtett szögleteiben önmagunkat is megtalálhatjuk, és talán azért, mert a Tiszán még megvan a lehetőségünk arra, hogy tapasztalatunkra támaszkodva, s ne érkezési sorrendben válasszuk meg horgászhelyünket. Én a tiszai horgászatban az eredményesség alappillérének a sikeres helyválasztást tartom, ezért nézzétek el nekem, ha az etetőanyagokról, horgászeszközökről kevés szót ejtek.
Első szabály:
Amikor horgászhelyet választunk, legfontosabb elfogadnunk, elhinnünk azt, hogy halaink nem véletlenül tartózkodnak ott, ahol éppen vannak. Ők nem gondolkodnak annyit, nem unatkoznak, és főleg nem érnek arra rá, hogy céltalanul csatangoljanak. Életük legfontosabb mozzanata a fajfenntartás, ezért feláldozzák akár a saját életüket is, ekkor a legvédtelenebbek, de ilyenkor mi nem háborgatjuk őket. Ezenkívül vagy pihennek, vagy táplálkoznak, vagy vonulnak. A vonulás lehet naponta ismétlődő, amikor a búvóhelyük és a táplálkozó helyük között közlekednek, vagy hosszabb ideig tartó, mondjuk lakhelyváltó vonulás. Ez utóbbira masszívabb áradás, komolyabb vízhőmérséklet-változás vagy egyszerűen az évszakok változása készteti őket.
Amikor horgászhelyet választunk, azt kell kitalálnunk, hogy az adott helyen éppen milyen célból tartózkodik remélt zsákmányunk. Leghosszabb ideig általában pihen, ezért e helyek a legértékesebbek, hiszen aránylag hosszú idő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy zsákmányul ejtsük. A táplálkozási helyén van a legkönnyebb dolgunk, hiszen ide enni érkezik, általában óvatlanabb is. A legnehezebb a halat napi vonulása közben megfogni, hiszen nagyon rövid ideig, néha csak félóráig tartózkodik az adott területen, és a legfinomabb etetőanyag sem tudja helyben tartani. Ezekhez a vonuló halakhoz órát lehetne igazítani, a tavalyi ősszel jártam úgy, hogy etetésemen reggel 1/2 8-tól 1/2 9-ig tudtam pontyot fogni a délelőtti órákban, hiába ültem kint már hajnalhasadtával. Mondjuk így mindig időben beértem a munkahelyemre :-)
Második szabály:
Tudatosan horgásszunk! Ehhez mindössze minimális tervezés és egy kis lelkesedés kell. Mielőtt elindulnánk, gondoljuk át hova, s miért készülünk, a vízparton pedig figyeljük meg az adott vízálláshoz tartozó jellegzetességeket, a visszaforgókat, az áramlás erősségét, mennyi van még szárazon a partból, mennyire hozza a hordalékot helyünkre a víz. Az sem baj, ha megjegyezzük, milyen csalival, milyen távolságban mennyi és milyen halat sikerül fognunk. Amennyiben van lehetőségünk, ugyanazt a helyet más-más időpontokban is keressük fel: van olyan pálya, amelyik csak kora hajnalban, de olyan is, amely csak délután ad halat. Nem kell persze jegyzetelni, ha sűrűn járunk, rá fogunk érezni, hogy a következő alkalommal az adott horgászhely alkalmas lesz-e. Én szoktam jegyzetelni, nem mindent, de a fontosabb, vízállásokhoz illeszkedő tapasztalatokat igen. Ezeket összevetve, esetleg más horgászokkal beszélgetve érdekes dolgok derülnek ám ki!
Tavaszi horgászat
Ilyenkor legkönnyebb megfogni a halakat a folyón, mindössze arra van szükség, hogy melegedő víz, frontmentes, napsütéses időjárás és csendes áradás találkozzon össze :-)
Az utóbbi évek időjárási anomáliáit figyelve, ez igen ritkán jön össze, ám ha néhány törvényszerűséget figyelembe veszünk, a legellenségesebb körülmények esetén is sikerrel járhatunk. Tavaszinak nevezhetjük akár már februártól is a körülményeket, ha a vízhőmérséklet és a vízszint is folyamatosan emelkedik. 6-8 fokos víznél már megjelennek a halak az esetleges kiöntésekben is, de az igazi tavaszi horgászat 10 fokot elérő vagy csekély mértékben meghaladó hőmérsékletű víznél kezdődik. Tavasszal, ha árad a Tisza, a halak elhagyják téli tartózkodási helyeiket és a part melletti, hamarabb melegedő, táplálékban gazdagabb, csendesebben áramló vizekben jelennek meg. Talán a téli tunyaságot kompenzálják, de ilyenkor nagy területeket járnak be, és a leghaltalanabb folyószakaszokon is megjelennek. A szegedi szakaszon az ezüstkárász szinte csak tavasszal kerül horogra, de a ritkaságszámba menő márna is ilyenkor jelenik meg, arra alkalmatlannak vélt helyeken is. Az is előfordul, hogy nincs komolyabb áradás, ekkor is megmozdul a hal, de nem sokat vándorol, sokszor ugyanazokon a helyeken kell keresnünk, ahol előző év ősszel hagytuk őket.
Tegyük fel, hogy ideálisak a körülmények, lassan árad a víz, melegszik a levegő, megszűntek az éjszakai fagyok. Előszeretettel úszózom ilyenkor a kubikgödrök visszafolyó csatornáiban, ezek torkolatában, egyéb csatornabefolyók, egy-egy kiszögelés mögötti visszaforgók csendes vizében.
Ne búsuljunk, ha ilyet nem találunk, tökéletesek azok a homokpadok, amelyeken a bokrok, fák, esetleg hozott uszadék mögött csendes, szinte álló víz keletkezik. Ne a mély vizeket keressük, már a méteres vízbe is szép halak látogatnak ki, bár mozgásunkra nagyon kell ügyelnünk, hiszen a folyóvízi hal nem szokta meg azt a nyüzsgést, amit egy népszerű horgásztó lakója már szinte természetesnek vesz.
A megfelelő helyválasztáson kívül melegedő vízre és csendes, napi maximum 50 centis áradásra van szükségünk. A méteres árhullám zavaros vizében ritkán találunk olyan helyet, ahol le tud tisztulni a víz annyira, hogy csalinkat megtalálják a halak, ennél csak a napok óta tartó apadás a rosszabb, ekkor a kiöntésekben a halak apraja marad csak, ráadásul a visszahúzódó víz mocsárszerű iszaptengert hagy maga után. Egy esetben jó csak nekünk a gyors apadás: akkor, ha hosszabb ideig tartó áradások megmelegedett vizét csorgatják vissza a fokok, és csónakunkkal a parti bokrokhoz simulva a két víz találkozásához tudunk horgászni. A Tisza minden lakója itt csemegézik ilyenkor.
Amikor áradó vízzel van dolgunk, akkor horgászatunkat nem kell feltétlenül a folyómeder és a csatorna találkozásánál megkezdenünk. Azt javaslom, hogy sétáljunk le a mederig, persze ha a vízállás ezt lehetővé teszi, és nézzük meg a főfolyás zavarosságát és azt, hol kezd elválni a tisztább víz. Enyhe áradásnál ez akár a torkolatban megtörténhet, ekkor itt is sikerrel horgászhatunk, erősebb áradásnál viszont érdemes pár méterrel beljebb költöznünk. Apadó víznél inkább maradjunk a torkolatban. Jó, ha előzetes terepfelmérésünk alapján ismerjük a partszakaszt, hogy hol találunk kevésbé benőtt szakaszokat.
Ahol a felszínen feltorlódott az uszadék, vagy megfordul a víz, vagy feltűnően megváltozik a színe, ott rakja le a folyó az uszadékot és a táplálékot, célszerűen itt keressük a halakat is, de legalább méteres vizet keressünk.
Amint kiválasztottuk a helyet, keverjük be az etetőanyagot, nem kell sokat, fél kiló bőségesen megteszi.
Ezután felszereljük célszerűen a 4 m-es spiccbotot, és keresünk egy legalább fél négyzetméteres tiszta területet, ahol bemérjük a pontos vízmélységet. A halak persze megtalálnák az etetőanyagot akkor is, ha egy bokor közepére szórjuk, no de akkor mi ugyan meg nem fogjuk őket… Amennyiben kitaposott autóutat, vagy egyéb kemény talajt találunk, már nyert ügyünk van. 1-1,5 g-os úszóval, 12-es, 10-es zsinórral és 16-os körüli horoggal kezdjünk horgászni, ha sikerül beszereznünk, akkor feltétlenül szúnyoglárva csalival, ha nincs, akkor a két-három szem pinki is megteszi. Lényegesnek tartom, hogy egyből tudomást szerezzünk a halak érkezéséről, ezért kell a finomabb felszerelés az elején. Célszerű, ha etetés előtt pár percet horgászunk az alkalmasnak vélt helyen, a mélységmérőbe bújtatott horog lehet, hogy nem akad el, de a felcsalizott már igen. Így kitapasztalva helyünk akadósságát még tudjuk korrigálni az etetés helyét, ha már bedobtuk az anyagot, akkor ugye sokkal nehezebb, főleg hogy azt javaslom, az etetőanyag 80-90 százalékát dobjuk be az elején, a 10 fok alatti vízben ugyanis nem szeretik a halak, ha potyog a fejükre az áldás.
Etetés után általában egy félórát várnunk kell, hacsak nem választottuk meg nagyon jól a helyünket. Legtöbbször bodorkák, snecik az első vendégek, majd a keszegfélék egyéb fajai következnek. Amint sűrűsödnek a kapások, esetleg egy-egy húszdekás forma keszeg is beköszön, célszerű elővennünk a matchbotot, amelyre 2-3 grammos, kétpontos rögzítésű úszót szereltünk 12-es előkével, nagyobb horoggal. Ekkor tűzhetünk több szem csontit, ha hoztunk, akkor trágyagilisztát. Így szelektálva az etetésre érkező halak nagyjait foghatjuk meg. Egy-egy napon beállhat az ezüstkárász, kis szerencsével pontyot is akaszthatunk.
Több hete tartó áradások esetén lassan-lassan megjelenhetnek az ívásra készülő keszegek nagyjai is, meglepetésszerűen hat a méteres vízből felbukkanó kilós, másfeles dévérkeszeg, de bizony ilyenkor ők is itt vannak. Érdemes lesz ezekre a helyekre visszanéznünk, egy-egy májusi hajnalon feledhetetlen élményt nyújt az ártéren ívó keszegek látványa.
Rosszabb esetben félóra elteltével sincs kapásunk, ekkor próbálkozzunk pár centivel kisebb eresztékkel, hátha csak a fenéken heverő gaztól nem találja csalinkat a hal.
Abban az esetben, ha egy-másfél óráig nincs halunk vagy csak egy-két kósza keszeg, szedjük a sátorfánkat és álljunk odébb. Amennyiben hosszú csatornán horgászunk, elég lehet, ha 10-20 méterrel arrébb költözünk, és jellegében más helyet keresünk. Ha eddig egy bokor tövén horgásztunk, keressünk teljesen csupasz medret, vagy fűvel, csalánnal benőttet.
Amennyiben egy kisebb kiszögellést vallattunk hiába, akkor üljünk vissza a kocsiba és keressük fel a következő, alkalmasnak vélt helyet. Nem kell feltétlenül tudnunk, miért nincs az adott helyen hal, elég az, ha elfogadjuk és odébbállunk. Persze ehhez az kell, hogy 5 perc alatt menetkész legyen a felszerelésünk, ezért tartottam fontosnak az előzőekben annyit időzni a horgászeszközökkel. Egy-egy helyen másfél órákat eltöltve gyorsan képet fogunk kapni arról, hogy egy adott vízállásnál a környékünkön lévő helyek közül melyek működnek.
Elképzelhető, hogy tavasszal nincs komolyabb áradás, és medrében marad a folyó, ekkor itt kell megtalálnunk a halat. Azért az borítékolható, hogy közepes medertelítettséggel fogunk találkozni, vagyis a mederben nem tudunk horgászni, de szerencsénkre ilyenkor a halak sem ott tartózkodnak, a meder szélén fogjuk megtalálni őket.
Ebben az időszakban a kövezéseket elkerülöm, hiszen ezeket pontosan azokra a helyekre rakták, ahol a felgyorsuló sodrástól kell védeni a partot, ezeken a gyors folyású helyeken ebben az időszakban általában haltalan vizet találunk. A homokpadok és az agyagos, de nem túl mély vizű, bokrokkal, fákkal benőtt partok ekkor a legértékesebb helyek. A homokpadok táplálékkészlete a legcsekélyebb, tavasszal mégis a Tisza teljes halállománya tiszteletét teszi itt, ezért ne csodálkozzunk, ha keszegező horgunkra keszeg helyett kisebb harcsa, márna, vagy akár ponty akad, a vicces kedvű csukáról nem is beszélve…
A benőtt partok értéke a felhalmozódott akadók, uszadék által megtorpantott vízben rejlik, itt ilyenkor nagy mennyiségben halmozódik fel a táplálék, nem elhanyagolható ráadásként halunk búvó-, pihenő helyet is talál.
Ezeken a helyeken úszózhatunk is, de egyszerűbb és általában eredményesebb is, ha a rezgőspicces fenekezést választjuk. A magam részéről célzottan keszegezni egy bottal szoktam, hiszen jó helyválasztás esetén néha még ez is sok.
Célszerűen itt is a finomabb botunkat vegyük elő, 16-os, főzsinórral, 12-es előkével, 30-50 g-os féderkosárral. Javaslatom szerint, ha ismeretlen helyen horgászunk, dobjunk párat kisebb, mondjuk 20 grammos ólommal, nézzük meg, milyen távolságban áll be szerelésünk, tapasztaljuk ki az esetleges akadókat, majd egy szimpatikusnak vélt távolságnál akasszuk ki a zsinórt. Ez a távolság apadásnál nagyobb, áradásnál kisebb legyen, de olyan 15-30 m között valahol. A Tiszán megtehetjük, hogy merőlegesen dobunk be, de ha biztosan nem akarunk elakadni, akkor kis szögben inkább folyásnak lefelé dobjunk. Mindig feszes zsinórral várjuk meg, hogy fenékre érkezzen a végszerelék, az így eltelt időt követve a meder mélységéről is hozzávetőlegesen tájékozódhatunk. Nem kell méterre ismernünk a medret, elég ha azt tudjuk, hogy az egyes helyeken, ahol horgászni szoktunk, egymáshoz mérten mennyire más mélységek találhatók. Néha a fenékre érést követően elgurul a kosár, ilyenkor a spicc folyamatos görbüléssel a víz felé hajlik, majd hirtelen fellazul a zsinór, kiegyenesedik a spicc, majd újra görbülni kezd. Ne várjuk meg, hogy végszerelékünk akadót találjon, ha 4-5 ilyen „lépés” után nem áll be a súly, dobjunk újat, jobban folyásnak lefele célozva, vagy rövidebben. Első horgászataink során kerüljük el az izgalmasan burványló, meg-meglóduló, netán örvényekkel tarkított helyeket. Itt a mederfenéken nagy szintkülönbségek, akadók vannak, amelyek között tapasztalt horgász is csak nehezen és sok beszakadás árán tud horgászni.
Miután kiakasztottuk a zsinórt, nézzünk ki a túloldalon egy tájékozódási pontot, és abba az irányba dobva, 10-15 dobással etessük meg horgászhelyünket. Bedobáskor arra ügyeljünk, hogy szinte merőlegesen feltartott bottal kísérjük a repülő kosarat, és a zsinór elfogyásakor fellépő rántást a bot víz felé engedésével tompítsuk, majd csévéljük fel a belazuló zsinórt, amíg enyhén megfeszül a spicc. A fenékre érkező végszereléket 8-10 másodpercig pihentetjük, majd egy erőteljes rántással indítva, remélhetőleg üresen, kicsévéljük.
Amennyiben kosarunk menetközben könnyebbedik meg, az azt jelenti, hogy az etetőanyag nem a fenéken, hanem vízközt ürül ki, ez nekünk nem jó, ezt tapasztalva kevésbé nyomjuk az anyagot a kosárba, vagy tovább pihentessük szerelésünket a fenéken. Jó ötlet ilyenkor a horgot levenni, kevésbé akadunk le és az előkét se csavarjuk össze.
10 pontos dobás után csalizhatunk és várhatjuk a halakat, de az első fél órában még intenzív, mondjuk 5-8 percenkénti újradobást javaslok akkor is, ha nincs kapásunk.
Csalinak indításként 3 szem csonti elegendő, de ha intenzíven kapnak a halak, akkor 6-8 szemig is felmehetünk. Meglepődöm még én is sokszor, amikor a 3 szem csontit többre cserélve vagy a csonti mellé trágyagilisztát tűzve az addig fogott 15-20 dekás keszegek helyett 50-60 dekás karikák, dévérek tűnnek fel. Főleg a dévér szereti a gilisztát, mindenképpen próbáljuk ki. A folyóvízi halak kapása általában intenzív, ennek ellenére ne kapkodjuk el a bevágást!
Az agresszív rántások sokszor apró keszegektől származnak, ezek olyanok, mint a kiscsirkék, odaszaladnak a csalihoz, belecsípnek egyet, majd tovább is állnak, mire bevágunk, már méterekre járnak. Nézzük fel sűrűn a csalit, ezekkel az apró rántásokkal teljesen le tudják csupaszítani a horgot. Főleg az aprószájú karikák és a villámgyors laposkeszegek tudnak az őrületbe kergetni. Ha mindenáron meg akarjuk fogni őket, akkor tegyünk fel kisebb horgot és egy-két szem csontit, persze néha épp ilyenkor jön meg a kilós dévér, vagy a szép jász.
A darabosabb keszegek nem csak rántanak a spiccen, hanem hajlítják is azt, talán úgy tudnám legjobban szemléltetni, ha azt mondom, „rátámaszkodnak” a spiccre, ekkor jön el a bevágás ideje. Főleg dévérnél fordul elő, hogy spiccünk szinte csak remeg, de nem hajlik, ez az emelős kapás a rezgőspiccen, amikor felénk indul a hal. Néha a ponty is így kezdi, de ha nem reagálunk, akkor őkelme hajlamos elvinni a botot is.
Természetesen előfordul, hogy nem jelentkeznek a kapások, vagy csak a keszegek apraja szemtelenkedik, ekkor szoktam elővenni a másik, erősebb botot és a meghorgászható területet szisztematikusan átpásztázom a partszéltől a meder felé haladva, egy-egy hosszabb, lefelé irányuló dobással tarkítva. Ezen a felszerelésen is etetőkosarat használok, és ugyanúgy vékony előkét, hogy az esetleges akadókba csak a horgot szakítsam be.
Amennyiben az így eltelt 2-2,5 óra alatt sem találok halat, akkor odébbállok, és ha tudok, akkor jellegében más helyet választok.
Olyan is van, hogy nincs idő arra, hogy egy második helyet is meghorgásszunk, lehet bánkódni ekkor a sikertelenségen, de lehet egyszerűen csak örülni annak, amit mégis megkaptunk a folyótól, hiszen nem csak sár, tövis és bogáncs terem a Tiszánál.
Így a végére érve és visszaolvasva nem találom a TITKOT, nem találom, mert nem lehet leírni, de mégis benne van. Menjetek ki a partra, ott találjátok, benne van a folyóparti fákban, az ártéri erdőben, a madárdalban, a tavaszi virágillatban és a Tisza mélyén…
Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Kiss Gábor
