Az előző részben megtudhattátok, micsoda szenvedésben volt részem a tavalyi év utolsó heteiben. Az új év első napjaiban összekapartam spórolt pénzemet és kiváltottam az éves engedélyt. Megszállottként kezdtem keresni a márnákat. Csak azon járt az eszem, hogy hogyan tudnám horogra keríteni őket. Az év első próbálkozásai még balszerencsésebben kezdődtek, mint ahogyan a tavalyi évet befejeztem. Nem adtam fel, még erősebben küzdöttem! Semmi sem tudott eltántorítani a célomtól, a márnafogástól. A végén rájuk találtam és olyan örömökben volt részem, amelyek megismételhetetlenek!
Az esztendő első fizetése után első dolgom volt számba venni a tavalyi szezonban leamortizálódott cuccaimat és megpróbáltam pótolni őket, ami hellyel-közzel sikerült is. Kiváltottam az engedélyt. Idén még csak a fővárosi Dunára, de jövőre már - azt hiszem - az óbudai szakaszra is ki fogom váltani. Ennek oka, hogy van egy teóriám a márnák tartózkodási helyeiről. Megfigyeltem, hogy ősszel, amikor eltűnnek a márnák Budapestről, akkor egyre feljebb vonulnak a folyón. Ezt a horgászokkal folytatott beszélgetésekből szűröm le. Amikor itt, felénk csendesedni kezd a dolog, akkor ott nagy számban kezdik fogni a márnákat, amolyan utolsó nekifutásként az évben. Az az elgondolásom, hogy akár az Ipoly torkolatáig is felmennek a márnák, de lehet, hogy még feljebb. Erre a kérdésre csak úgy tudnék választ adni magamnak, ha ott is horgásznék. Vonulnék együtt én is a halakkal. Az biztos, hogy ez még nem idén lesz. A fővárosi Duna-szakaszon látok még bőven kiaknázatlan lehetőséget! De térjünk vissza az idei történésekhez!
Az időjárás nem volt éppen kedvező, de felpattantam a biciklimre és elindultam. Összepakoltam mindent, kivéve a defekt esetére szükséges felszerelést… Valahol félúton a házunk és a Duna között megtörtént a tragédia. Szétdurrant kerékkel és logó orral tértem haza. Előfordul az ilyen. De mindig velem? Megcsináltam a kereket és másnap elmentem a fiammal szánkózni. Hirtelen leesett annyi hó, hogy a Dunára nehezen tudtam volna eljutni. Szánkózás közben is hoztam a formámat… Leejtettem a fényképezőgépemet, és annyi lett neki. Fényképezőgép nélkül nehéz fotókat készíteni, így be kellett szereznem egy másik gépet. A pénztárcám kiürült január végére az engedély, felszerelés, fotómasina, miegymás miatt. Januárban kivettem egy hét szabit, hogy igazi téli márnafogásokban legyen részem. Kíváncsi voltam arra, hogy az öregek által ajánlott telelőhelyek működnek-e. Megérkezem a partra és kicsomagolok… csörög a telefonom, rosszat sejtek! A főnököm volt az és elmondta, hogy ugrott a szabim, mert az egyik kolléga lebetegedett. Ez aztán így tényleg kiábrándító volt.
Amikor kezdett egy kicsit enyhülni az idő, fiammal első dolgunk volt egy kis gilisztát begyűjteni.
Az enyhe idő áradást eredményezett. Ami nem lenne rossz, ha nem hozna magával a folyó mindenféle hordalékot. Lehetetlen volt a horgászat azokban a hetekben, bárhová ültem le, hegyekben állt a zsinóromon a zöld hulladék.
Hozzátartozik a történet teljességéhez, hogy idén is arcüreggyulladással küzdöttem szinte egész évben. Volt egy kisebb műtétem is. Nagyon bízom benne, hogy a „doktorbácsik” és „nénik”, most már pontot tettek a szenvedésem végére.
Tavaly októberben fogtam az utolsó márnámat, idén a tilalom kezdetéig nem sikerült márnát fogni. Zsinórban 28 horgászaton maradtam márna nélkül, 28 üres peca. 28 eredménytelen próbálkozás. Összeomlottam. Környezetváltozásra volt szükségem ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni a történteket. Ezért elhatároztam, hogy a tilalom alatt még a Duna környékére sem fogok menni. Majd tilalom után újrakezdem. A márnatilalom alatt végig egy tavon pecáztam. Csalódott voltam, le kellett vezetnem a feszültséget valahogy. Közben megérkezett az árvíz, soha nem látott magasságokkal!
Egy kicsit kitolódott a tilalom a vészhelyzet miatt. Figyeltem a híradásokat, ahogy engedélyezték a horgászatot, rögtön elindultam szerencsét próbálni. Ezután olyan élményekben volt részem, ami bőven kárpótolt az ínséges időszakért! Rábukkantam egy helyre, ahol zabáltak a márnák! Majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben!
Meggyőződésem lett, hogy ahhoz, hogy itt, Budapesten a favorit helyek jól adják a márnát, kell egy jó áradás, ami visszahozza ide őket a telelőhelyről. Szennyvízkifolyók környékén más lehet a tapasztalat, ez nem vitás, mert ott az ingyen kaja ott tarthat jó pár márnát egész évben. Az egész évben etetett helyek is hasonlóan működhetnek. Egy biztos, ha nyitott szemmel járunk, akkor egy idő után kifejlődik az emberben valamiféle érzék a halak tartózkodását illetően. Ezt viszont csak úgy sajátíthatjuk el, ha sokat horgászunk. Én azt gondolom, hogy ha halat szeretnénk fogni, akkor csak egyet tehetünk: Sokszor menjünk horgászni! Eredmény csak úgy lesz!
Írta: Dajnics Ferenc(deferi08)
Fotók: Dajnics Ferenc és Ifj. Dajnics Ferenc és járókelők, turisták
